Az írás tükrében

Posts Tagged ‘önértékelés’

2012 a változás, a fejlődés, a tanulás és a tapasztalatszerzés éve a számmisztika szerint. 

Ez az év rendkívül kedvez az önismeret fejlesztésnek, az önfejlődésnek és a személyiségfejlesztésnek.

Ha kellően nyitott, rugalmas és vállalkozó szellemű vagy, ha van önbizalmad, és könnyedén alkalmazkodsz a folyamatosan változó körülményekhez, akkor számodra ez az év igazán izgalmas és szórakoztató lesz, és rengeteget tanulhatsz.

Ha azonban nehezen barátkozol meg az újdonságokkal, ha a változásban nem a lehetőséget, a kihívást, hanem a riasztó problémákat látod, akkor nem könnyű évnek nézel elébe. Sokszor úgy találhatod, hogy nincs egy csepp nyugtod sem, mert mindig történik valami váratlan fordulat, ami felforgatja az életed, ami félelmet kelt és nyugtalanságot okoz, vagy ismét egy korábbi problémával találod magad szemben.

A visszatérő problémák azok a nehézségek, konfliktusok, amelyeket belül nem oldottál meg, ezért kívülről áll eléd – gyakran kapcsolati nehézségek, tanító élethelyzetek, esetleg testi tünetek, betegségek formájában.

Read the rest of this entry »

Gondolkodtál már azon, hogy vajon miért van az, hogy egyes emberek újra és újra ugyanazokat a hibákat követik el, hogy újra és újra ugyanabba a típusba szeretnek bele, akivel korábban már megjárták? Vajon mi lehet az oka annak, hogy csökönyösen ismételgetünk bizonyos magatartásformákat, szokásokat, amelyek nem vezetnek sehova, illetve boldogtalanná tesznek?

Mindannyiinkban él egy képzetrendszer, valamilyen meggyőződés önmagunkról, ami alapján azt mondjuk magunkról: „Én ilyen vagyok, és kész”.

Én-képük magába foglalja mindazokat az elképzeléseket, amelyeket saját élményeink és tapasztalataink alapján alakítottunk ki önmagunkról, és azt a képet is, amit mások tükröztek vissza rólunk véleményükkel, pozitív vagy negatív visszajelzéseikkel.

Egyre inkább azonosítottuk magunkat ezzel a képpel, igazságként fogadtuk el, és úgy használjuk, mint egy karót, ami tartást, stabilitást és állandóságot ad.

Igazunk védelme az egyik legelemibb tanult viselkedésmódunk, így az Én-képünket – akár pozitív az önértékelésünk, akár negatív – igyekszünk valamennyire fenntartani, védeni és megőrizni.

Merev Én-kép, stagnáló fejlődés

Read the rest of this entry »

Minden tájegységnek megvan a jellegzetes nyelvjárása, sajátos szófordulatai. Önbizalomhiányfalván sincs ez másként.

Az önbizalom-hiányos emberek sokkal gyakrabban és nagy előszeretettel használnak bizonyos szavakat, kifejezéseket. Ezek a szavak, szókapcsolatok nemcsak arról árulkodnak a külvilág felé, hogy az illető nem hisz, nem bízik önmagában, alacsonyabb rendűnek tartja magát, önállótlan, fél a döntéstől, hanem önbeteljesítő jóslatként működve bele is betonozzák az önbizalom-hiányos állapotba, és megakadályozzák a változásban, fejlődésben.

„Az vagy amit egész nap gondolsz.
A lélek, akár a világ kapuja, befogad mindent.
A lélek, akár a világ kapuja, bezárul bármi előtt.”

Tatiosz

Mi hát az a 10 önbizalom-hiányos kifejezés, amit érdemes mellőznöd vagy átírnod a lelki szótáradban?

1. „Nem lehet, nem tehetem.”

A hátterében rendszerint valamilyen külső ok vagy hatalom áll, ami erősebb nálunk, felettünk áll, és megakadályozza, hogy magunk döntsünk, a szívűnk szerint cselekedjünk.

Read the rest of this entry »

A grafológiában a „p” betű alakításából következtethetünk arra, hogy egy nő mennyire tartja jó nőnek magát. Ha egy nő írásában a „p” alsó szára hurokká válik, akkor az illető elfogadta önmagát, mint nőt, sőt, élvezi nőies mivoltát, büszke rá. Ha azonban a „p” szára hiányjelhez hasonlóan szétnyílik, akkor a rajzoló nőiességében frusztrált, önmagát, mint nőt alábecsüli, illetve nem tudja elfogadni.

És tudod mi az érdekes? Az, hogy mind a kétféle „p” változattal egyaránt találkoztam már kifejezetten szép és kevésbé előnyös külsejű nő írásában.

Vajon mi befolyásolja, hogy hogyan viszonyulunk önmagunkhoz, mint nőhöz?

Read the rest of this entry »

– avagy válasz egy grafológiai ellenmondásra folyt. köv.

Az előző blogban egy levélben felvetett grafológia ellentmondásra kerestük a választ.

A kérdező azt írta, hogy régebben az iskolai osztályban egy fiú, aki roppant kicsiny betűkkel írt (ami köztudottan az alacsony önértékelés egyik jele a grafológiában) mégis a legnagyobb menő gyerek volt, karizmatikus, magas önértékelésű, jófej, akit mindenki bírt, és a társaságban nagyobb szerepe volt.

Vajon, hogy lehetséges ez? Ha nem a magas önértékeléssel, akkor vajon mivel vívhatta ki magának a fiú ezt központi, közkedvelt szerepet?

Az előző bejegyzésben már írtam a kisbetű – nagybetű és az önértékelés grafológiai kapcsolatáról, amiből kiderül, hogy a nagybetűs írás nem mindig jelent valós és magas önértékelést, és a kisbetűs írás sem jelent minden esetben alacsony önértékelést, önbizalomhiányt. Egy írásjel csak a többi írásjellel összefüggésben nyeri el értelmét.

Éppen ezért a kérdésben említett egyetlen írásjellemzőből – roppant kicsiny betűk – lehetetlennek tűnik megválaszolni a kérdést (pláne látatlanba, életkor kezesség ismerete híján).

A gyermekírások grafológiai elemzése egyébként is nagy körültekintést igényel, mivel a gyerekeknél még nem elég karakteres, kiforrott az írás.

Read the rest of this entry »

Nagyon érdekes grafológiával kapcsolatos kérdést kaptam e-mailben egy olvasótól, Pétertől (köszönet érte), amire ebben a blogbejegyzésben szeretnék válaszolni, mert úgy gondolom, hogy többeket is érdekelhet.

A kérdés így szól:

„Kedves Szilvia!

Tanulmányozom a grafológiát, de valamit nem értek, nem hagy nyugodni. Ugye minél nagyobb betűkkel ír valaki, annál nagyobbnak hiszi magát, ez az önkitágítás. Vagyis aki szemmel láthatóan az átlagnál nagyobb betűkkel ír, önértékelése magas lehet, többnek hiszi magát, mint egy átlagember, nem visszahúzódó, félénk.

Egy könyvben legalábbis ezt olvastam.

Azt nem értem, hogy régebben az iskolai osztályban a legnagyobb menő gyerek, aki tényleg karizmatikus, magas önértékelésű. ( Egyszer magára is írta, hogy Isten, de nem szólták le érte, sőt nevettek, tehát pozitívan értékelték a többiek, mert egy jófej gyerek volt, akit mindenki bír) tehát ő szemmel láthatóan “nagyobb” volt, mint a többi ember. Úgy értem, hogy a társaságban nagyobb szerepe volt, igazán nagyra értékelte magát. Viszont ő roppant kicsiny betűkkel írt. Tehát nem értem ezt az ellentmondást.

Ezt ön mivel tudná magyarázni?…”

Amikor a válaszon gondolkodtam két részre bontottam a kérdést:

• egyrészt a kis betűs – nagybetűs írás és az önértékelés kapcsolatára,
• másrészt konkrétan arra, hogy milyen plusz tulajdonsággal vívhatta ki ezt a „nagymenőséget” a fiú a „roppant kicsiny betűi” ellenére.

Kezdjük az elsővel: a kis betűs – nagybetűs írás és az önértékelés kapcsolat.

Read the rest of this entry »

Mindenkiben él egy elképzelés önmagáról (én-kép), arról, hogy milyen a külseje, hogyan teljesít, és hogy mennyire fontos, jelentős személy.
Ezek az ismeretek azon alapulnak, hogy szerintünk mások milyennek tartanak minket. Ha a szüleink, barátaink vagy a tanáraink szépnek, csinosnak, okosnak, ügyesnek vagy tehetségesnek tartottak minket, megdicsértek és csodáltak ezért, akkor mi is annak tartottuk magunkat. A pozitív visszajelzés, a dicséret és az elismerés növeli önértékelésünket, az önbecsülésünket, és arra sarkall, hogy énképünk azon részét erősítsük.

Úgy tűnik, hogy jelenlegi világunkban a legnagyobb értéket a külső megjelenés, a szépség, a teljesítmény és a társadalmi rang, a pozíció képviseli – legalábbis a reklámok többsége ezt közvetíti.

Vajon miért nem életbiztosítás egyedül ezekre építened az önbizalmadat, az önértékelésedet? Read the rest of this entry »

Biztos voltak és vannak pillanatok, időszakok az életedben, amikor úgy igazán jóban vagy önmagaddal – még akkor is, ha egyébként te vagy az alacsony önértékelés és önbizalomhiány világbajnoka. Ilyenkor úgy tapasztalod, hogy klappolnak a dolgok, jó vagy a munkádban, az emberek is kedvesek, barátságosak veled, és ettől egyszerre olyan kerek lesz a világ.

Ez a „de jó, hogy vagyok” érzés csakis a pozitív önértékelésből, pozitív Én-képből fakadhat. Ilyenkor azt érzed, hogy fontos vagy, számítasz, igazi személyiség vagy, vagyis vagy valaki.

A pozitív énkép állandóságát, stabilitását három érzés együttes jelenléte határozza meg: a befogadottság, az értékesség, és az alkalmasság érzése. Ha ez a három érzés együtt van, akkor olyanok, mint a háromlábú szék, ami statikailag a legstabilabb. Ám, ha valamelyik érzés hiányzik, vagy gyengébb, akkor énképed, önbizalmad meginog, felborul. Read the rest of this entry »

Te mire alapozod az önismereted? De akár úgy is kérdezhetném, hogy kire?

Önismeret, önértékelés, önbizalom – kéz a kézben járó, egymással szorosan összefüggő, és egymásra hatást gyakorló tényezők.

Az önbizalom az az önmagadba vetett belső hit, ami a legkritikusabb pillanatokban is erőt ad a túléléshez. Az önbizalom az jelenti, hogy bízol képességidben, tulajdonságaidban, viselkedésedben, reakcióidban, vagyis egész lényedben, hogy képes vagy (és leszel) megfelelni, és eleget tenni az élet kihívásainak, feladatainak.

Önbizalmat azonban csak azokra a személyiségvonásaidra, képességeidre tudod felépíteni, amelyeket már ismersz, amit igazán a magadénak érzel, hiszen csak ezekben tudsz bízni. Read the rest of this entry »

Van három fontos kérdés az életünkben, amelyek már kora gyermekkorban megfogalmazódnak bennünk, és serdülőkorban   különösen fontosakká válnak, de sokunkat egész életünkben nem hagynak nyugodni, és időről-időre felteszünk magunknak.

Ez a három kérdés pedig:

„Ki vagyok? Mi vagyok? Miért vagyok, mi a célom?”

Read the rest of this entry »