„Jó nő = jó test”?!

A grafológiai betűszimbolikában a „p” betű alakításából következtethetünk arra, hogy egy nő mennyire tartja jó nőnek magát.

Ha egy nő írásában a „p” alsó szára hurokká válik, akkor az illető elfogadta önmagát, mint nőt, sőt, élvezi nőies mivoltát, büszke rá.

Ha azonban a „p” szára hiányjelhez hasonlóan szétnyílik, akkor a rajzoló nőiességében frusztrált, önmagát, mint nőt alábecsüli, illetve nem tudja elfogadni.

És tudod mi az érdekes? Az, hogy mind a kétféle „p” változattal találkoztam már kifejezetten szép és kevésbé előnyös külsejű nő írásában.

Vajon mi befolyásolja, hogy hogyan viszonyulunk önmagunkhoz, mint nőhöz?

A női önértékelésre, testképre és énképre nagy hatást gyakorol:

• A családi örökség, vagyis, hogy anyukád és nagymamád, hogyan élte meg saját nőiességét, hogyan viszonyult női szerepeihez, illetve, hogy az apukád hogyan viszonyult a női nemhez (tisztelte, becsülte vagy lenézte, alacsonyabb rendűnek tartotta a nőket).
• Az azonos nemű kortársak, barátnők véleménye
• Az elvárások a saját nemmel kapcsolatban (Milyen az „jó nő”? Hogy néz ki? Milyen feladatai vannak?)
• Milyen kép él a fejedben a férfiak nőkkel szembeni elvárásait illetően
• Az első szerelem, szexuális kapcsolat megélése is formálja a női önértékelést.
• Na és persze a korszellem, az aktuális nőideál, ami lépten-nyomon visszaköszön a TV-ből, a női magazinok oldalairól.

Mitől értékes egy nő? Akkor és most

A nőideál, a női szerepek és ezáltal a női önértékelés pillérjei is rengeteget változott az elmúlt 100-150 év folyamán.

Régen egy nő elégedett lehetett magával és elmondhatta, hogy „jó nő vagyok”, ha gyermeket szült, tisztán, rendbe tartotta a házat, hűséges volt az urához, és nem utolsó sorban jól főzött – ahogy a korabeli hímzett falvédő szövegek is hirdették: „Ki az urát szereti, jó ebédet főz neki”.

Ma az ideális nő eszes, karriert épít, sikeres a munkában, anyagilag megteremti, amire szüksége van (mert „megérdemlem”), független, és mindenekelőtt szexi, azaz jó a teste!

Úgy tűnik, hogy napjainkban a jó test, a jó kinézet vált a női önértékelés, a „jó nő”-ség első számú szempontjává. A reklámok szövegei azt sugallják, hogy jó test a népszerűség, vonzóság, sikeresség egyedüli záloga. Avagy megfordítva: ha nem vagy sikeres, népszerű az csak amiatt van, mert nem elég jó a tested, ergo nem vagy elég jó nő.

Csoda, ha ezek után nőként folyton elégedetlenek vagyunk a testünkkel?!

Azért, hogy ezt a kellemetlen elégedetlenségérzést megszüntessük, mindent megteszünk, hogy elérjük a – korszellem által sugallt – ideális testet. Konzerválni akarjuk a szépséget a különféle csodákat ígérő kence-ficékkel, fél kiló fölösleg miatt pánikszerű fogyókúrába kezdünk. Hogy lépést tartsunk az ideállal, jön a plasztikai sebészet illetve a különböző evészavarok.

A blog elején említettem, hogy kevésbé előnyös külsejű, önmagukat sem igazán szépnek tartó nők írásában is találkoztam már nőiességét élvező „p” változattal. Ők azok, akik felismerték, hogy a szépség jó, ám az nem, ha bedőlnek az „Akkor vagy értékes, ha jó a tested” szlogennek, és a női önértékelésüket, illetve teljes lényük értékességét csak a kinézetüktől teszik függővé. Elfogadták önmagukat, olyannak amilyen, mert tudják, hogy ők sokkal többek annál! Nem rajtuk, hanem bennük van az, ami értékes!

Ahogy Müller Péter írta az Örömkönyvben:

„Valójában minden nő: királynő. S ha ezt élettársa vagy a környezete nem is veszi észre, neki magának tudnia kell. (…) … ez nem olyan rang, amit kapunk, hanem amit magunknak adunk. (…) Ezt a méltóságot meg kell találnunk magunkban.”

Te miben látod a női méltóságot?