Kapcsolat
Szabó Szilvia vagyok, okleveles grafológus.
Gyermekkorom óta közel áll hozzám az önismeret témaköre. Érdekel a személyiség, az emberi lélek, az, hogy ki milyen személyiség és miért olyan, hogy ki hogyan reagál a helyzetekre és miért az adott módon.
Először önmagammal kapcsolatban kerestem válaszokat. Minden módszert kipróbáltam, amitől azt reméltem, hogy jobban megismerhetem önmagamat. Személyiségteszteket és kérdőíveket töltöttem órákon át, önismereti könyveket olvastam, vizsgáltam a tenyeremet, az asztrológia képletemet, a születési számaimat – majd az írásomat is
Az első találkozásom a grafológiával 12-13 éves koromban volt, amikor kezembe került Szepes Mária Pszichografológia című könyve. Szerelem volt első látásra, ami a mai napig is tart. Az addigi felületes, a személyiségnek csak egy-egy oldalát bemutató önismereti módszerek után úgy gondoltam, hogy a grafológiában rátaláltam arra a módszerre, amelynek segítségével átfogó, összetett és valóban csak arra az adott emberre vonatkozó információk szerezhetők az emberi lélekről, személyiségről.
2000-ben beiratkoztam az Országos Írásszakértő Intézet Kft. grafológus képzésére. 2005-ben államilag elismert emeltszintű grafológus bizonyítványt szereztem.
Önmagam megismerése és fejlesztése közepette több tanfolyamon, kurzuson vettem részt, pl.: végeztem agykontrollt, tanultam meditációt, felnőtt- és gyermekrajz-elemzést stb.
Célom, hogy önismereti utazásaim során szerzett ismereteim és tapasztalataim megosztásával és grafológusi munkámmal segítséget nyújtsak Neked a mélyebb önismeret megszerzésében.
Ha üzenni szeretnél nekem, vagy kérdésed van , akkor töltsd ki ezt a gyors-üzenetküldő adatlapot. Általában egy napon belül válaszolok, de három napon belül biztosan.
Impresszum
Az írás tükrében.hu oldal szerkesztője: Szabó Szilvia
Cím: 8800 Nagykanizsa, Kazanlak krt. 3/B II. em. 9. a
Adószám: 65112638-1-40
Vállalkozó igazolvány száma: ES-410767
Nyilvántartási szám: 13 31 69 71
TEÁOR szám: 960904 Grafológus szolgáltatás
Az oldal teljes tartama szerzői jogvédelem alatt áll, a tartalmak elektronikus vagy nyomtatott formában való utánközlése csak a szerző, Szabó Szilvia engedélyével lehetséges.
Szabó Szilvia
Okleveles grafológus


