Posts Tagged ‘érzelmek’
Miért nem látod a fától az erdőt?
Életünk során számos kihívással, problémával, illetve külső – belső konfliktussal, nehézséggel kerülünk szembe. Sok esetben előfordul, hogy nem értjük, nem látjuk tisztán a helyzetet, nem tudjuk mikor és miért keveredtünk bele, és azt sem látjuk, hogy mit kellene tennünk, hogyan oldhatnánk meg azt.
Egyszerűen nem látjuk a fától az erdőt, és egyre jobban összezavarodunk, elbizonytalanodunk, amitől még inkább leblokkolunk, szorongani kezdünk, vagy idegessé válunk. Lelkiállapotunkon és az önbizalmunkon az sem javít (sőt!) amikor szembesülünk azzal, hogy rajtunk kívül mindenki számára teljes érthető, és egyértelmű a helyzet, és szerintük a megoldás is pofon egyszerű lenne.
Vajon miért van az, hogy csak a fát látjuk?
A látásunkat akadályozó „fákat” gyakran önmagunk teremtjük meg.
Mit érdemes a „gy” betűkön vizsgálni?
„Honnan tudhatom, mit érez irántam? Honnan tudhatom, hogy milyennek látja a kapcsolatunkat? Vajon tényleg ő az Igazi?”- tesszük fel gyakran a kérdést.
A párkapcsolati összeillőség vizsgálat egy külön területe a grafológiának. Ilyenkor a pár mind a két tagjának a kézírását kielemezzük, majd összevetjük. A párkapcsolati grafológia elemzés révén megtudhatjuk, hogy a partnerek személyisége hogyan fér össze egymással, melyek azok a területek, amelyek előreviszik, harmonikussá teszik a kapcsolatot, és melyek azok, ahol a személyiségük különbözősége, illetve egyéni igényeik miatt súrlódások, konfliktusok adódhatnak.
A párkapcsolati elemzésnél kiemelt szerepet kap a „gy” betű, ami a grafológiai betűszimbolika szerint a párkapcsolat betűje.
A „gy” betűnek számtalan variációja lehetséges, így most a teljesség igénye nélkül csak a főbb irányvonalakat, grafológiai szempontból a leggyakoribb, a legjellegzetesebb „gy” kombinációkat szeretném bemutatni Neked.
A tanulmány a Scribd.com-ra töltöttem fel az egyszerűség kedvéért, és onnan le is lehet tölteni pdf verzióban.
Jó olvasást és jó mazsolázgatást a gy betűk között!
Honnan tudom, mit érez irántam? – avagy a „g” és az ő „y”-ja a grafológiában
A múlt árnyékában élsz?
Érdekes az ember. Van, hogy akkor sem változtat, amikor az szükséges lenne, máskor pedig akkor erőlteti a változást, amikor még nincs itt az ideje, amikor még sem ő, sem a körülmények nem állnak készen hozzá.
Az önismeret nemcsak azt jelenti, hogy ismerjük képességeinket, adottságainkat, hogy tudjuk mik az erősségeink és a gyengeségeink, hanem azt is, hogy tisztában vagyunk azzal is, hogy milyen lépések vezettek idáig, milyen életutat jártunk be, melyek voltak a meghatározó életeseményeink, kik és milyen hatással voltak ránk.
Az önismereti munkába, önmagunk fejlesztésébe az is beletartozik, hogy a múlt eseményeit tudatosan átgondoljuk, feldolgozzuk, és hogy levonjuk a megfelelő következtetéseket, illetve elengedjük mindazt, amire már nincs szükségünk, vagy ami nem támogat bennünket az előrehaladásban.
A múlt elengedése, lezárása elengedhetetlen ahhoz, hogy továbbléphessünk. A sikeres változás elindításának kiindulópontja.
A múlttal való szembenézés és az elengedés azonban gyakran fájdalmas folyamat, amit a legszívesebben kihagynánk, megspórolnánk.
Színek és temperamentumok a rajzokban
A temperamentum, a vérmérséklet velünk született adottság, a cselekvésünkre jellemző forma.
Az első, „klasszikus” vérmérsékleti típusokat Hippokratész állította fel a Kr.e. 4-5. században. Kora felfogásának megfelelően a besorolás alapját az jelentette, hogy az adott emberben a négy testnedv (a vér, a máj sárga epéje, a lép fekete epéje és a nyál) közül melyik a domináns.
A négy vérmérsékleti típus: szangvinikus, kolerikus, melankolikus és flegmatikus.
Természetesen a valóságban ritkán vannak tiszta típusok, sokkal inkább vegyes temperamentumokról beszélhetünk.
A mai felfogás szerint a temperamentum az érzelmi életben érezteti leginkább a hatását, hiszen az érzelmek az egész ember állapotát, állásfoglalását kifejezik.
Az egyes vérmérsékleti típusokat az alapján különítjük el, hogy:
- az érzelmi reakciók kiváltása mennyire könnyű vagy nehéz, azaz mennyire ingerelhető, izgatható fel az ember
- az érzelmi reakciók milyen erősek, illetve
- a kiváltott reakciók mennyire tartósak, valamint
- a keletkezett érzelmek mennyire ösztökélnek cselekvésre.
Melyik temperamentumra milyen szín a jellemző?
Sírás, a megvetett öngyógyító
A sírás öngyógyító. Még ha nem is oldja meg a problémát, de időnként megkönnyebbülést hoz. Ám e természetes öngyógyítóval igencsak mostohán bánik az ember.
A sírás a lelki folyamatok fizikai kifejeződése. Sírunk, ha nagy lelki fájdalom, megrázkódtatás, veszteség, bánat ér bennünket, és sírunk a váratlan öröm hatására.
Sírd ki magad, megkönnyebbülsz!
A sírás a szervezet lazító reakciója, természetes fájdalomcsillapítója. A sírással felszabadul bennünk a lelki folyamatok következtében létrejött, felgyülemlett feszültség, oldódik a stressz és az érzelmi teher. A könnyekkel „stresszhormonok” mosódnak ki a testünkből.
Gyermekrajzok színvilága
Már te is biztosan hallottál a színek varázslatos erejéről, testi-lelki gyógyító hatásáról.
A szivárvány színei közül a sárga, a narancs és a vörös meleg és aktív színek, ezáltal testi és lelki szinten is élénkítenek, energiával töltenek fel, míg a kék, az indigó és az ibolya lila hidegek, passzívak ezért élettanilag nyugtatnak, ellazítanak.
Minden szín mély pszichológiai és szimbolikus értelemet hordoz magában, így sohasem véletlen, hogy valaki miért épp az adott színhez vonzódik, vagy az adott pillanatban miért pont azt a színt választja.
Ez különösen igaz a kisgyerekekre, akik még nem vesztették el a kapcsolatot önmagukkal, és teljesen ösztönösen, spontán válogatnak a színek között.
A kisgyermek számára a színek fontos ön- és érzelem kifejezési eszközök. Vajon mire utalnak a gyermekrajzokon az egyes színek? Read the rest of this entry »
Érzelmekkel zsarolók
Semmi nem teszi úgy tönkre a kapcsolatok meghittségét, mint az érzelmi zsarolás.
Sokszor van úgy, hogy bizonyos céljaink, vágyaink megvalósításához szükségünk van mások együttműködésére, segítségére, ehhez pedig meg kell győznünk, magunk mellé kell állítani őket valamilyen módon.
A meggyőzés történhet tisztességes és tisztességtelen módon.
Mi az érzelmi zsarolás?
A befolyásolás akkor válik érzelmi zsarolássá, ha a zsaroló oly módon manipulál minket, hogy közvetlen vagy közvetett módon azzal fenyeget, hogy megbüntet, ha nem teljesítjük a kívánságát.
A környezetünkben élők közül bárki válhat érzelmi zsarolónkká: szülő, gyerek, férj/feleség, barát, munkatárs, főnök. Velük elég közeli intim kapcsolatban állunk, így az idő folyamán könnyen kiismerik, hogy mi a gyenge pontunk, mire reagálunk érzékenyen. Tudják, mivel lehet minket megfélemlíteni, sakkban tartani, bűntudatot kelteni, nyomást gyakorolni ránk, hogy szándékaink és érdekeink ellenére, kénytelen kelletlen teljesítsük a kívánságukat.
Read the rest of this entry »
A lélek fegyvere a betegség
Lelkünknek van egy nagyon hatásos fegyvere, amivel eléri, hogy végre önmagadra figyelj: a betegség.
Szinte minden betegség lelki okokra vezethető vissza. A test, a szellem és a lélek szoros egységben, kölcsönhatásban vannak egymással.
Ahogy a test sérülései közvetlen hatással vannak a lélekre, úgy a lélek sérülése, fájdalma is befolyásolja a test állapotát, működését. Tudták ezt már évezredekkel ezelőtt a kínai, indiai, illetve az ókori görög orvoslás művelői is.
Amikor egészségesek vagyunk, testi, lelki és szellemi egységként, „egészként”, harmonikusan működünk. Betegség akkor keletkezik, ha ez az egyensúly valamiért felborul. A tünetek felbukkanását általában megelőzi valamilyen lelki probléma, még akkor is, ha az nem tudatosodik bennünk.
Ami a lelket és a testet megbetegíti
A pszichoszomatikus betegségek (pszicho = lélek, szóma=test) leggyakrabban stresszhelyzetekből, tartós lelki megterhelésből fakadnak. A feszült, munkahelyi hangulat, a basáskodó főnök, az áskálódó munkatársak, a veszekedés a férjjel/feleséggel/anyóssal, a szorongás a számlák miatt, az aggódás a gyerek továbbtanulása miatt könnyen kizökkent a lelki nyugalmunkból. Read the rest of this entry »
November – a befelé fordulás és az elengedés hónapja
November – a befelé fordulás és az elengedés hónapja. Ebben segít az elkövetkező három különleges nap.
Nyirkos reggelek, hideg rövid nappalok. A hosszú, sötét délutánok, esték kiválóan alkalmasak arra, hogy egy meleg plédbe burkolózva, egy finom tea társaságában picit befelé forduljunk, rendet rakjunk önmagunkban, lelkünkben, elengedjük, ami már nem kell, hogy lelkünket is ünneplőbe öltöztetve készülhessünk a Szeretet ünnepére.
Ebben segít az elkövetkező három különleges nap.
November 9-e ismét idén az utolsó 10 Milliószoros nap. A tibeti hagyományok szerint, ilyenkor minden, amit gondolunk, mondunk, teszünk, az 10 milliószoros erővel teremtjük és tízmilliószoros erővel hat vissza ránk.
Ezt a napot használhatod arra, hogy újat teremts, hogy újat kérj és vonzz be az életedbe, én mégis azt javaslom, hogy ezt a mostani 10 milliószoros napot szenteld annak, hogy nem újat kérsz, hanem elengeded a régit.
Miért javaslom ezt? Read the rest of this entry »
Szeretteinkre emlékezünk
Eltávozott szeretteinkre, rokonainkra, barátainkra emlékezünk az előttünk álló hétvégén.
Koszorúkkal, gyertyákkal, mécsesekkel keressük fel hozzátartozóink sírját, hogy méltóképpen adózhassunk emlékük előtt, és lélekben újra velük lehessünk egy kicsit…
Vannak azonban köztünk olyanok, akik a távolság vagy más okok miatt nem tudják felkeresni a szeretteik sírját. Ők a helyi temetőbe mennek ki, vagy otthonunkban gyújtanak meg egy-egy szál gyertyát, így emlékeznek.


