Archive for the ‘Gyermekrajz’ Category
Mivel rajzoljon a gyerek?
Ma már számtalan rajzeszköz közül válogathatunk, ám ahhoz, hogy a gyermek számára valóban élvezet és sikerélmény legyen a rajzolás, fontos hogy jó minőségű és életkorának megfelelő rajzeszközöket használjon.
Zsírkréta
A zsírkréta ideális választás az 1-3 éves gyerekek számára, akik éppen csak elkezdtek rajzolgatni, firkálni. Kezdetben a kisgyerek marokra fogva tartja a rajzeszközt, ezért célszerű először vastagabb, rövidebb és tompább rajzeszközt adni a kezébe, amelynek könnyebb a fogása és nem szúrhatja meg magát vele. A zsírkréták nehezebben törnek, és élénk színeket hagynak.
Read the rest of this entry »
Gyakran ismételt kérdések gyermekrajzokról
Az elmúlt hónapok során több levél, kérdés érkezett hozzám a gyermekrajzokkal kapcsolatban. Most összegyűjtöttem a leggyakrabban feltett kérdésből egy csokorra valót.
Lehet, hogy te is már régóta erre keresed a választ?
Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy a gyermekrajzok esetében is él a grafológiában használatos szabály, miszerint „egy jel, nem jel”, így minden pici dolog csak a többi jellel összefüggésben nyeri el pontos értelmét.
Mit árul el a családrajz?
A grafológus nemcsak kézírásokat, hanem gyermek- és felnőtt rajzokat, firkákat is vizsgál. Egyrészt mivel bizonyos életkor alatt a kézírás még nem vagy csak korlátozott mértékben elemezhető (pl.: a kisiskolás gyerekek vagy a serdülők írása), másrészt pedig mert, számos – a kézíráselemzésnél alkalmazott szempont és szabály a rajzok vizsgálatánál is alkalmazható.
A kisgyermek számára a rajzolás a játék egyik legalapvetőbb formája, az önkifejezés egyik legtermészetesebb eszköze. A gyermekrajz üzenet: képi nyelven megírt beszéd, amit a közlés igénye hoz létre. A gyermekrajzok rendkívül őszinték, hiszen a kisgyerek azt rajzolja le, amit tud, ami a véleménye a dolgokról és a körülötte élő emberekről.
Családrajz: az otthoni légkörről árulkodik
Gyerekeknél az egyik leggyakrabban alkalmazott rajzteszt a családrajz.
A rajzok varázsa grafológus szemmel (letölthető tanulmány)
Gyermekkoromban az egyik legkedvesebb elfoglaltságom a rajzolás volt. Ha papír, színes ceruza vagy filc került a kezembe, akkor megszűnt a külvilág, és kitágult egy belső. Imádtam, ahogy a pontokból, vonalakból formák, alakok kerekednek ki, ahogy a színek megtöltik élettel a fehér lapot.
Manapság már csak nagyon ritkán rajzolok.
Mostanság grafológusként inkább elemzem a rajzokat – az kézírások mellett. Így mások belső világába bepillanthatok, és segítek nekik is meglátni, megérteni és elfogadni önmagukat, hogy békében éljenek önmagukkal.
A rajzok varázsa grafológus szemmel c. tanulmányomból megtudhatod, hogy:
- hogyan és miért elemeznek a grafológusok rajzokat is
- melyek a legismertebb és leggyakrabban használt rajztesztek
- miben rejlik a rajzolás varázshatalma, és
- vajon milyen jótékony hatása van a rajzolásnak, és
- kiderül, hogy miért hagy fel mégis a legtöbb ember a rajzolással
A tanulmányt olvashatod és letöltheted ide kattintva>>
http://azirastukreben.hu/ebook/rajz_tanulmany.pdf
Jó olvasást és pihentető hétvégét kívánok!
Színek és temperamentumok a rajzokban
A temperamentum, a vérmérséklet velünk született adottság, a cselekvésünkre jellemző forma.
Az első, „klasszikus” vérmérsékleti típusokat Hippokratész állította fel a Kr.e. 4-5. században. Kora felfogásának megfelelően a besorolás alapját az jelentette, hogy az adott emberben a négy testnedv (a vér, a máj sárga epéje, a lép fekete epéje és a nyál) közül melyik a domináns.
A négy vérmérsékleti típus: szangvinikus, kolerikus, melankolikus és flegmatikus.
Természetesen a valóságban ritkán vannak tiszta típusok, sokkal inkább vegyes temperamentumokról beszélhetünk.
A mai felfogás szerint a temperamentum az érzelmi életben érezteti leginkább a hatását, hiszen az érzelmek az egész ember állapotát, állásfoglalását kifejezik.
Az egyes vérmérsékleti típusokat az alapján különítjük el, hogy:
- az érzelmi reakciók kiváltása mennyire könnyű vagy nehéz, azaz mennyire ingerelhető, izgatható fel az ember
- az érzelmi reakciók milyen erősek, illetve
- a kiváltott reakciók mennyire tartósak, valamint
- a keletkezett érzelmek mennyire ösztökélnek cselekvésre.
Melyik temperamentumra milyen szín a jellemző?
Gyermekrajzok színvilága
Már te is biztosan hallottál a színek varázslatos erejéről, testi-lelki gyógyító hatásáról.
A szivárvány színei közül a sárga, a narancs és a vörös meleg és aktív színek, ezáltal testi és lelki szinten is élénkítenek, energiával töltenek fel, míg a kék, az indigó és az ibolya lila hidegek, passzívak ezért élettanilag nyugtatnak, ellazítanak.
Minden szín mély pszichológiai és szimbolikus értelemet hordoz magában, így sohasem véletlen, hogy valaki miért épp az adott színhez vonzódik, vagy az adott pillanatban miért pont azt a színt választja.
Ez különösen igaz a kisgyerekekre, akik még nem vesztették el a kapcsolatot önmagukkal, és teljesen ösztönösen, spontán válogatnak a színek között.
A kisgyermek számára a színek fontos ön- és érzelem kifejezési eszközök. Vajon mire utalnak a gyermekrajzokon az egyes színek? Read the rest of this entry »
Gyermekrajzok gyermeknapra
A gyermekrajz üzenet: képi nyelven megírt beszéd. A kisgyerek soha nem rajzol fölöslegesen, fölöslegeset. Mindig oka van firkáján a formáknak és a színeknek.
A gyermekrajzokban ugyanúgy megnyilvánul érzelmi-akarati élet, az önmagáról alkotott kép, a világhoz való viszonyulás, a közösségi igény, és a belső késztetések, mint a felnőtteknél a kézírásban.
Önismereti teszt – Rajzolj egy fát!
A Fa-rajz teszteket egyszerűségük és hatékonyságuk miatt nemcsak a pszichológusok, hanem a grafológusok is előszeretettel alkalmazzák, sőt egyszerű változatát az óvónők is ismerik.
A rajzolás már önmagában is megnyugtató, szórakoztató tevékenység, emellett pedig az egészséges ember önismeretét is szolgálják, hiszen nagyon sok mindent elárulnak a személyiségről.
Hogy mit is tudhatsz, meg belőle magadról az rögtön kiderül…


