Életünk során számos kihívással, problémával, illetve külső – belső konfliktussal, nehézséggel kerülünk szembe. Sok esetben előfordul, hogy nem értjük, nem látjuk tisztán a helyzetet, nem tudjuk mikor és miért keveredtünk bele, és azt sem látjuk, hogy mit kellene tennünk, hogyan oldhatnánk meg azt.
Egyszerűen nem látjuk a fától az erdőt, és egyre jobban összezavarodunk, elbizonytalanodunk, amitől még inkább leblokkolunk, szorongani kezdünk, vagy idegessé válunk. Lelkiállapotunkon és az önbizalmunkon az sem javít (sőt!) amikor szembesülünk azzal, hogy rajtunk kívül mindenki számára teljes érthető, és egyértelmű a helyzet, és szerintük a megoldás is pofon egyszerű lenne.
Vajon miért van az, hogy csak a fát látjuk?
A látásunkat akadályozó „fákat” gyakran önmagunk teremtjük meg.
Tisztánlátásunkat leginkább az erős személyes érintettség és az érzelmi befolyásoltság homályosítja el.
Amikor túlzottan benne vagyunk egy helyzetben, amikor túlságosan érintettek, illetve érdekeltek vagyunk az adott dogban, akkor nehéz érzelmi felülemelkedettséggel, tárgyilagosan szemlélni az eseményeket. Elfogultságunk miatt túl közelről szemléljük a dolgokat, így a befogadásunk, a rálátásunk és a megértésünk is csak egyes részeltekig terjed ki.
A elgondolásunkat az is befolyásolja, hogy az adott helyzet az eddig megélt tapasztalataink, élményeink nyomán valamilyen gondolatokat, emlékeket és érzelmeket idéz fel bennünk. Minél fájdalmasabb, kellemetlenebb emlékeket, élményeket és érzéseket borzol fel tudatalattinkban az adott szituáció, annál könnyebben elakadunk ezekben a fel nem dolgozott szubjektív érzésekben és indulatokban. Sőt felnagyítjuk azokat, és rávetítjük a helyzetre.
Ilyenkor meglehetősen egyoldalúan szemléljük a dolgokat: a saját szemszögünkből. Nem a tiszta tudatunk, hanem az érzelmeink irányítanak.
Ezek a nem tudatosult érzések, hangulatok beindítják az évek során belénk rögzült viselkedési szokásokat, gondolati kliséket. Megszokások alapján, mechanikusan reagálunk és cselekszünk, és végül azt vesszük észre, hogy már megint ugyanazokat a köröket futottuk, ismét csöbörből vödörbe estünk.
Hogyan láthatjuk meg az erdőt?
Sokszor úgy gondolkozunk, hogy a helyzetnek kellene megváltoznia, vagy a másik embernek kellene ezt, vagy azt tenne ahhoz, hogy végre rendben legyenek a dolgok. A külső körülményeket, illetve a körülöttünk élőket igazgatjuk, erőltetjük. „Te változz meg!” – mondjuk neki, (esetleg nekimegyünk a fának, megpróbáljuk kivágni, vagy leülünk a tövében és várunk, csak várunk, és várunk) aztán dúlunk-fúlunk, mert nem történik semmi.
Mintha arról a lehetőségről teljesen megfeledkeznénk, hogy akár mi is változtathatnánk önmagunkon, gondolkodásunkon és a helyzethez való hozzáállásunkon. Sőt ez az egyetlen, amin hatalmunkban áll változtatni!
Ehhez először fel kell ismernünk, hogy a látásunkat elhomályosító „fák” egy része bennünk gyökerezik. Tudatos önismereti munkával kideríthető, hogy milyen típusúak ezek a fák és milyen emlékekből táplálkoznak.
Gondold át, hogy milyen érzések előzik meg, váltják ki ezt az zavarodott „nem látom a fától az erdőt” állapotot. Félelem? Harag? Mellőzöttség érzés? Hogy úgy érzed nem vagy fontos? Hogy magadra hagynak?
Mikor, kivel kapcsolatban érzeted ezt korábban?
Mihez kezdjek a fával? Mit csináljak vele?
Semmit. Kezdetnek az is nagy lépés, ha tudsz róla és elfogadod, hogy van, mert így máskor idejében felismerheted és leállíthatod a befolyásoló lelki tartalmakat.
Képletesen értve, nem sok értelme van azt mondani a fának, hogy menjen már odébb vagy, mert zavarja a kilátást, vagy baltával nekirontani. Sokkal egyszerűbb, ha egyet akár jobbra vagy balra lépsz, vagy hátrálsz akár két-három lépést, és mindjárt más szemszögből, nagyobb rálátással látod a dolgot, és megpillanthatod a fa mögött az erdőt is.
Ha tehát képes vagy arra, hogy egy picit félretedd, vagy lehalkítsd személyes érzelmeidet, akkor máris tárgyilagosabban, más nézőpontból tudod szemlélni az adott helyzetet, a világot, az embereket vagy önmagadat, vagyis képes leszel a megértésre.
Ha megérted, akkor képes leszel elfogadni a dolgokat úgy, ahogy vannak.
Ha elfogadod, akkor képes leszel békében élni önmagaddal, és képes leszel harmonikus kapcsolatokat kialakítani a környezeteddel.
Egy szó mint száz: a legelső és legfontosabb lépés, amit a tisztánlátás és a tudatosság érdekében megtehetsz, hogy elkezded tanulni, megismerni önmagad. Az önmegismerés és a tanulás révén nagyobb rálátással szemléled saját magadat, reakcióidat és szerepedet az egyes helyzetekben, ami kimozdít az eddigi „állóvízből”, és elindít, illetve továbblendít a fejlődés útján.
Önmagad és társaid jobb megismeréséhez nyújt majd gyakorlatias segítséget az
Önismereti farajz-kalauz>>>
Farajzot már egyszer csináltam,még az egyetemen,órán.Mélyen nem mentünk bele,nem volt idő belemenni,de jó volt!Kicsit megnéztük,mit mutat.Kíváncsian várom!:-)
Kíváncsian várom !
Kedves Szilvia!
Köszi a hasznos és érdekes írást! Nagyon tetszik a téma, szavaid mélyen elgondolkodtattak.
Egyetértek veled abban, hogy az egyetlen, amin hatalmunkban áll változtatni, az az önmagunkon való változtatás, és a helyzethez való hozzáállásunk változtatása.
Valóban, mély érzelmi érintettség miatt nem látjuk át pontosan a kialakult helyzetet, illetve, a mély érzelmi érintettség hozza elő belőlünk azokat a bizonyos nemkívánatos érzéseket, amelyektől elbizonytalanodunk.
Azon töprengtem, vajon melyik az az újra meg újra felbukkanó érzés bennem, ami számos szituációban homályba borítja a mások számára kristálytisztán kirajzolódó helyzetképet, illetve a kézenfekvő megoldást. Rájöttem, hogy ez a mellőzöttség érzése, illetve az, hogy egyáltalán nem vagyok fontos.
Jelen pillanatban ezek az érzések három egymástól teljesen független területen ködösítik el számomra a megoldást. Ezzel most tisztába jöttem, de attól még mellőzött leszek, és fontossá sem válok senki számára!
Változtassak a hozzáállásomon, képzeljem azt, hogy ez egyáltalán nem így van, vagyis engem senki sem mellőz, és fontos vagyok az érintetteknek? Akkor megtörténik a csoda, és tisztábban látok, de vajon boldogabb leszek ettől? Nem lehet, hogy néha a sors jótéteménye az a bizonyos fa, amitől nem látjuk az erdőt?
Szia.
Hát eléggé felcsigáztad az érdeklődésem a farajzokkal.
Én sok éve gyakran vonatoztam,s ilyenkor megmértünk jó nehány fát.
(erdőkerülőként)bevallom olyankor én semmit nem láttam ami ilyesmiről beszélt volna mint Te szilvi.Egy kínai közmondás inkább eszembe jutott munkám közben,talán ismered:-félkézzel nem lehet tapsolni-
egy vén sokat látott fa törzsön kívül mást nem látok
Hahó!
Megcsúsztam most is a levelezéssel. Bizony, én sem látom a fától az erdőt néha. Vagy nem akarom látni, vagy mások nem akarják, hogy lássam. Így jártam, nem aggódok ezen (sem), és a legnagyobb baj, hogy nem biztos, hogy tanulok belőle.
Kornélia! Aki mellőz téged, az nem tudja, hogy mit/kit veszít, és bizonyára meg sem érdemel, akármiről/akárkiről, akármilyen helyzetről legyen is szó.
Kíváncsi vagyok, hogy Szilvi mit válaszol, mert én sem szoktam erőlködni az ilyen dolgokon. Aki mellőz, azzal nincs szükségünk egymásra. Az a jó, hogy van más, akinek fontosak vagyunk.
Szép napot kívánok!
Kedves B.A.!
Minden szavad tej és méz számomra, nagyon köszönöm!
Igazad van, mindig akad valaki más, akinek fontosak vagyunk.
Velem az a baj, hogy annyi igazságtalan arculcsapás ért az életben, hogy hajlamos vagyok kételkedve fogadni a kitűntető megnyilvánulásokat, mintha valamilyen tévedés folytán részesülnék a jóból.
Egyébként, én sem ragaszkodom görcsösen hozzá, hogy elfogadjanak, és főleg nem próbálom másnak mutatni magam a pozitív visszajelzés reményében, mint amilyen vagyok.