Ha az Én-kép gátolja az önfejlődést

Vajon miért van az, hogy egyes emberek újra és újra ugyanazokat a hibákat követik el?

Mi lehet az oka annak, hogy csökönyösen ismételgetünk bizonyos magatartásformákat, szokásokat, amelyek nem vezetnek sehova, illetve boldogtalanná tesznek?

Mindannyiinkban él egy képzetrendszer, valamilyen meggyőződés önmagunkról, ami alapján azt mondjuk magunkról: „Én ilyen vagyok, és kész”.

Én-képük magába foglalja mindazokat az elképzeléseket, amelyeket saját élményeink és tapasztalataink alapján alakítottunk ki önmagunkról, és azt a képet is, amit mások tükröztek vissza rólunk véleményükkel, pozitív vagy negatív visszajelzéseikkel.

Egyre inkább azonosítottuk magunkat ezzel a képpel, igazságként fogadtuk el, és úgy használjuk, mint egy karót, ami tartást, stabilitást és állandóságot ad. Igazunk védelme az egyik legelemibb tanult viselkedésmódunk, így az Én-képünket – akár pozitív az önértékelésünk, akár negatív – igyekszünk valamennyire fenntartani, védeni és megőrizni.

Merev Én-kép, stagnáló fejlődés

Személyiségünk fejlődését, illetve önmagunk fejleszthetőségét erősen meghatározza az, hogy ezt az önmagunkról kialakított képet milyen makacsul védelmezzük, mennyire vagyunk zártak az Én-képünknek ellentmondó információk, visszajelzések feldolgozására.

Ha Én-képünk rugalmas, akkor hajlandók vagyunk befogadni és meghallani az Én–képünknek ellentmondó információkat is, és hajlandóak vagyunk legalább elgondolkodni rajtuk – még ha nem is értünk vele egyet.

Ám úgy tűnik, hogy sokunk számára könnyebb, kényelmesebb a meglévő Én-kép fenntartása, mint az, hogy folyamatosan megvizsgáljuk, újraértékeljük és formáljuk önmagunkat.

Ilyenkor Én-képünk mivel túlzottan ragaszkodunk hozzá, megmerevedik. Minden olyan dicséretet vagy visszajelzést, ami nem illeszkedik az általunk preferált képbe, vagy nem vesszük figyelembe, vagy lekicsinyeljük annak jelentőségét.

Ha például negatív az önértékelésed (csúnyának, butának, ügyetlennek tartod magad, és meg vagyok győződve arról, hogy neked semmi sem sikerül), bizalomhiányban és kisebbségi érzésben szenvedsz, akkor elsősorban azokat a visszajelzéseket fogadod el, amelyek igazolják értéktelenségedet. Vagyis hamarabb meghallod, ha valaki azt mondja rád, hogy „jé, ez milyen szerencsétlen, kétbalkezes”, mint azt, amikor éppen megdicsér, mert valamit ügyesen oldottál meg. Ha mégis meghallod a dicséretet, akkor gyanakodva fogadod, vagy azt mondod rá: „Á, ezt most csak úgy mondod…”

Milyen grafológiai jelek utalnak a megmerevedett Én-képre?

A grafológiában az első számú Én-kép betűknek oválok számítanak. Ha tehát az írásunkban csak zárt oválok láthatók, akkor a személyünkkel kapcsolatos információkat csak nehezen vagy egyoldalúan megszűrve fogadjuk be.

Ám “egy jel nem jel” – tartja a grafológiai mondás, vagyis a zárt oválokon túl ezt más grafológiai jellemzőknek is meg kell erősíteniük. Ilyen az, ha

• a kézírásban sok a zárt elem (pl.: az u, v, b betűk összeszűkülnek, illetve felül csaknem bezárulnak),
• az oválok sérültek, horpadtak, szögesek, csomósak, baloldalon hurkok, szigetek találhatók bennük
• a kötésmód árkádos vagy szöges,
• az íráskép feszes, mintha egy rugót nyomtak volna össze
• az írástömb balra vagy baloldalt lent helyezkedik el,
• a baloldali margó szűk, vagy szűkül, míg a jobb margó nagy
• az írás álló vagy balra dőlt,
• ritmusproblémák, indokolatlan megállások, töredezések vannak az írásban,
• az ékezetek erősen balra hajlanak.

Hogyan lazíthatsz a merev Én-képen?

Először is tisztában kell lenned, hogy mi az, amivel azonosítod magad. Gondold át, hogy melyek azok a jellemzők, amelyekkel a leggyakrabban illeted magad, amikor magadról beszélsz, vagy el vagy keseredve. („Én olyan csúnya vagyok!”, „Engem senki sem szeret!”, „Nekem sosem sikerül semmi sem.”) Minél többször halljuk, mondjuk ezeket, annál jobban el hisszük, míg végül meggyőződésekké nem válnak. Vigyázz, mert ezek a meggyőződések úgy működnek, mint az önbeteljesítő jóslatok.

Próbálj visszaemlékezni arra, hogy vajon honnan, kitől származnak ezek a meggyőződésed. Ki mondta és mikor? Volt-e valaki, akitől más véleményt hallottál? Próbálj felidézni egy olyan helyzetet, ami ellentmond ennek, pl.: amikor mégiscsak valamit ügyesen oldottál meg, holott kétbalkezesnek tartod magad.

Ha valaki olyant mond, ami nincs összhangban a saját magadról alkotott képpel, ne utasítsd el rögtön! Nem kell Bólogató Jánosként mindjárt elfogadnod, de legalább gondold át, hogy lehet-e benne valami? Nézd az ő szemszögéből is.

Ne általánosíts! Vedd figyelembe azt is, hogy a fejedben élő meggyőződés konkrétan milyen élethelyzethez kapcsolódik. Lehet, hogy tényleg nem fogsz összerakni egy számítógépet (főleg, ha soha sem próbáltad), de ez nem jelenti azt, hogy az élet minden területén kétbalkezes lennél, hiszen lehet, hogy mondjuk, hogy nagyon finoman főzöl, és közben a munkafolyamatokat is remekül megszervezed, nem kapkodsz ide-oda és nem úszik a konyha a sok feleslegesen használt edénytől, amikor végzel!

Csak pozitívan! Vagyis az önkorlátozó hiedelem listádat írd át pozitív állításokká! Pl.: a „Nekem sosem sikerül semmi sem.” helyett mondd inkább azt: „Bár eddig sok kudarcom volt, de azok a fejlődésemet szolgálták, mert sokat tanultam belőlük és bölcsebb lettem általuk. Mostantól egyre szerencsésebb és sikeresebb vagyok.”

Ismerd el önmagad! Írj egy minimum 30-as listát arról, amit szeretsz, becsülsz. értékelsz magadban (akár külső, akár belső tulajdonság).

Dicsért meg magad! Ha mondjuk sok dolgot el tudtál intézni egy nap, mert jól szervezted meg és jól osztottad be az idődet, akkor képletesen veregesd meg a válladat.
Nyugodtan adj magadnak egy piros pontot akkor is, ha bele mertél fogni valami újba vagy olyanba, amitől eddig féltél – még akkor is, ha nem jártál tökéletes sikerrel elsőre. Értékeld magadban a bátorságot, hogy egyáltalán el mertél indulni, hogy megtetted az első lépést a komfortzónádat tágítására.