Nagyon érdekes grafológiával kapcsolatos kérdést kaptam e-mailben egy olvasótól, Pétertől (köszönet érte), amire ebben a blogbejegyzésben szeretnék válaszolni, mert úgy gondolom, hogy többeket is érdekelhet.

A kérdés így szól:

„Kedves Szilvia!

Tanulmányozom a grafológiát, de valamit nem értek, nem hagy nyugodni. Ugye minél nagyobb betűkkel ír valaki, annál nagyobbnak hiszi magát, ez az önkitágítás. Vagyis aki szemmel láthatóan az átlagnál nagyobb betűkkel ír, önértékelése magas lehet, többnek hiszi magát, mint egy átlagember, nem visszahúzódó, félénk.

Egy könyvben legalábbis ezt olvastam.

Azt nem értem, hogy régebben az iskolai osztályban a legnagyobb menő gyerek, aki tényleg karizmatikus, magas önértékelésű. ( Egyszer magára is írta, hogy Isten, de nem szólták le érte, sőt nevettek, tehát pozitívan értékelték a többiek, mert egy jófej gyerek volt, akit mindenki bír) tehát ő szemmel láthatóan “nagyobb” volt, mint a többi ember. Úgy értem, hogy a társaságban nagyobb szerepe volt, igazán nagyra értékelte magát. Viszont ő roppant kicsiny betűkkel írt. Tehát nem értem ezt az ellentmondást.

Ezt ön mivel tudná magyarázni?…”

Amikor a válaszon gondolkodtam két részre bontottam a kérdést:

  • egyrészt a kis betűs – nagybetűs írás és az önértékelés kapcsolatára,
  • másrészt konkrétan arra, hogy milyen plusz tulajdonsággal vívhatta ki ezt a „nagymenőséget” a fiú a „roppant kicsiny betűi” ellenére.

Kezdjük az elsővel: a kis betűs – nagybetűs írás és az önértékelés kapcsolat.


A grafológiában egy jelnek nagyon sok jelentése van, és hogy az adott írásban az adott jelenek éppen melyik jelentése lesz érvényes, az a többi írásjeltől függ. De fogalmazhatok úgy is, hogy egy tulajdonság vagy jellemvonás csak akkor mondható ki biztosan, ha azttöbb írásjel is alátámasztja. Ahogy a grafológiai szállóige is mondja: „egy jel, nem jel”.

Ahhoz, hogy az önértékelés illetve az önbizalom nagyságát megállapítsuk, több grafológia jelet is megvizsgálunk.
Nézzük például az oválok méretét, formáját, a középzónás írásnagyságot, azt, hogy a kétjegyű (ny, sz), vagy kettőzött betűk (tt, ll, bb) viszonyában melyik a domináns; vizsgáljuk az írás nyomatékát, a t áthúzásokat, az ékezeteket; hogy mekkora az írástömb, menyire díszített vagy egyszerűsített, határozott vagy bizonytalan a vonalvezetés. Mivel a térszimbolika szerint a baloldal jelenti az Ént, az Egot, ezért fontos, az, hogy mennyire hangsúlyos a szavak eleje, milyen az írás sodrása, mennyi „időt tölt” az író a bal irányban.

Való igaz, hogy a nagybetűs írás utalhat magas önértékelésre, de csak akkor, ha ezt több írásjel is megerősíti.

Ha ez nem történik meg, vagy ellenmondások vannak az írásjelek között, akkor lehetséges, hogy az illető ezzel a felnagyított mérettel valójában a kisebbrendűségi érzését szeretné kompenzálni, ellensúlyozni. Vagy azért, mert nem látja saját gyengeségeit, vagy épp nem AKARJA látni azt, és mások előtt is titkolni próbálja azzal, hogy jobbnak, erősebbnek, okosabbnak, többnek mutatja magát, mint ami valójában.
Ez egyben egy védekező – elhárító mechanizmus is. Olyan, mint a béka, ami félelmében felfújja magát, hogy nagyobbnak, látsszon, és ezzel ijessze el támadóját.
Az ilyen kompenzált, valós alapot nélkülöző nagy önértékelés sokszor félelemből, önismerethiányból, és az önelfogadás hiányából, gyengeségéből fakad.

A kisbetűs írás a grafológia értelmezése szerint valóban utalhat alacsony önértékelésre, kishitűségre, önbizalomvesztésre.

Ám, ha a kisbetűs írás stabil, arányos, kiegyensúlyozott, harmonikus íráskörnyezetben jelenik meg, akkor inkább a tárgyilagos, mértékletes, szerény, de önmagával és saját értékeivel tisztában lévő, érett ember képét jeleníti meg, aki képes Énjét háttérbe szorítani, mert nincs feltétlenül szüksége a világ csodálatára.

Ezt tükrözi Albert Einstein kisbetűs írása, aki igencsak karizmatikus személyiség volt.

Folyt. köv.

Kisbetű, nagybetű – avagy egy grafológiai ellenmondás az önértékelés körül 1.
Cimke:             

5 thoughts on “Kisbetű, nagybetű – avagy egy grafológiai ellenmondás az önértékelés körül 1.

  • 2010. február 25. csütörtök at 16:39
    Permalink

    Nagyon jó a bejegyzés!Engem is érint,és mindig is érdekelt a felvetett ellentmondás,sokat gondolkozok ezeken..én is nagyon nagy betűkkel írok,és ez ellentmond valós önmagamnak.
    Az írásomat nagy “kerek” betűk,nagy oválok jellemzik.Én is tanultam ezt hogy a nagy betűk magas önbizalomra,önértékelésre utalnak és az ember esetleg “többnek hiszi magát mint az átlagember”,nem félénk,visszahúzódó.
    Egy fél mondat itt úgy érzem nekem is szól:”a felnagyított mérettel valójában a kisebbrendűségi érzését szertné kompenzálni,ellensúlyozni..” és még “Az ilyen kompenzált, valós alapot nélkülöző nagy önértékelés sokszor félelemből, önismerethiányból, és az önelfogadás hiányából, gyengeségéből fakad.”Azt hiszem egyet érthetek mindennel.Úgy gondolom mai tudásommal hogy évekig jelen volt nálam mindez és mai napig nagy betűkkel írok,néha egész nagy oválokkal..de a gyengeségeimet úgy érzem,ma már tökéletesen látom,tisztában is akarok velük lenni és vállalom is őket bárki előtt,és próbálok mindent elfogadni és javítani ha kell..nem akarok jobbnak erősebbnek mutatkozni,mint ami vagyok..mindez egy hosszú fejlődési folyamat eredménye,ami még a mai napig is tart,és egyre jobb irányba.Megdöbbentő az egész:)),az önértékelés és a betűméret közötti grafológiai ellenmondásra úgy gondolom én is élő példa lennék.Köszi Szilvi!Nálam nagyon célba ért a téma!!

  • 2010. február 26. péntek at 23:22
    Permalink

    Kedves Szilvi!

    Véleményem,hogy mindig akadnak kivételek,akikre nem a megszokott grafologiai ellenmzés a jellemző.Egy grafológus ilyenkor gondolom nagy kutatásba kezd.Biztosan izgalmas lehet a munkája mire megfejti.
    Szeretettel üdv.Erzsi

  • 2010. február 28. vasárnap at 14:54
    Permalink

    Éppen ez foglalkoztat már egy ideje engem is.
    köszönöm Péternek a felvetést, és Neked Szilvi a választ!
    egy kollégám írásán vettem észre,hogy változott egy ideje.Óriási betűkkel ír alá, mikor a karácsonyi képeslapokat írtuk alá, 3 néven keresztül mutattak az alsó illetve felső zónák. Hát itt a magyarázat erre.:) ..és leginkább: HMMM…

  • Pingback:Kisbetűs írás nagy önértékelés? – avagy válasz egy grafológiai ellenmondásra 2. | Az írás tükrében

  • 2010. március 09. kedd at 19:32
    Permalink

    Kedves Szilvia!
    Bizonyára mindannyian szeretnénk erősek,legyőzhetetlenek lenni, de valójában mindenki sebezhető, csak ezt egyesek ügyesen titkolják. Nem kizárt,h épp ezeknél az embereknél gyülemlik fel fokozottabb mértékben ‘magasfeszültség’. Nekem nagyon rokonszenves az a bibliai mondás, mi szerint: gyengeségben az erő, vagyis merjünk csetlő-botló, útkereső ember lenni, felvállalva gyengeségünket, ugyanakkor legyen erőnk túlépni egy adott negativ élethelyzeten. Te hogyan értelmezed ezt?
    Üdv. Antonietta

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .