Az, hogy elsőként, másodikként, legkisebbként, középső gyermekként vagy egykeként születtünk a családba kihat személyiségünkre, a képességeinkre, a munkánkra, párválasztásunkra, az emberi kapcsolatainkra és az élethez való hozzáállásunkra. Alfred Adler osztrák pszichiáter volt az első, aki lélektani szempontból vizsgálata a születési
Merj kérdezni!
Sokan félünk kérdezni. Vonakodunk feltenni a kérdésinket, „Mert mi van, ha ez mindenki más számára teljesen egyértelmű, csak én vagyok ilyen buta, hogy még ezt sem tudom?” Aggódunk, hogy hülyeséget kérdezünk, mások kinevetnek, és megszégyenülünk. Megbeszéljük magunkkal, hogy „ á,
A döntés, amit meg tudsz hozni
Emlékszel még a Mézga család Paulájára, aki minden epizód végén elmormolja: „Miért nem a Hufnágel Pistihez mentem feleségül?”emlékeztetve férjét, hogy nem erről az életről álmodott. „Utólag okos az ember” – szokták mondani, mégis vagy éppen ezért sokan haragot vagy bűntudatot
A kudarc elfogadása önmagad elfogadása
Társadalmunk nagyon negatívan kezeli a kudarcot. Ha valami nem sikerül, akkor vesztesnek, bénának, „lúzernek”, értéktelennek tartanak minket, és mi is annak látjuk magunkat. Sokan emiatt hagynak fel a próbálkozással. Úgy gondolják, ha nem csinálnak semmit, akkor nincs kudarc – és
Az élet iskolapadjában
„Soha többé iskola! Soha többet tanulás!” – szoktuk mondani egy nagyobb záróvizsga (érettségi, diploma, nyelvvizsga) után. A tanulás fogalma a legtöbbünk számára szorosan összekapcsolódik az iskolával. Talán benned is élt a remény – ami elviselhetőbbé tette a feleltetések, dolgozatok okozta
Az önfejlődés útjai
Gondolom már te is észrevetted, hogy fejlődés, tanulás nélkül nincs előrehaladás. A fejlődés lényege, hogy különböző érési, tanulási folyamatok révén felfelé növekvő változás következik be személyiségedben – viselkedésedben, érzelmeidben, lelki és tudati működésedben – és a a különböző területeken. Az önismerettől az önmegvalósításig
A gátolt önfejlődés grafológiai jelei
Az önismeret és az önmegvalósítás útja olyan, mint egy hosszú utazás. Van, amikor gyorsan haladsz, van, amikor akadályokon kell átverekedned magad, és előfordul, hogy várakozol, vagy inkább úgy érzed: megálltál a fejlődésben, és bármennyire is szeretnéd, nem jutsz egyről a
Az önmegvalósítás kerékkötői
Mik azok a dolgok, amelyek útját állják fejlődésednek? Mivel akadályozod önmagad a saját boldogságodban, kiteljesedésedben? Bizonyára téged is hajt az a belső vágy, hogy megtaláld valós, legmélyebb önmagad, hogy kiteljesedj, és hogy lehetőségeidhez mérten kihozd magadból a legtöbbet. Az önmegismerés
Az önmegvalósító személyek jellemzői
„Minden ember élete kísérlet, hogy eljusson önmagához. Minden ember élete egy ösvény sejtése. Senki sem volt még teljesen és maradéktalanul önmaga, mégis mindenki igyekszik önmaga lenni: ki tapogatva, ki tudatosan, ki ahogy éppen tud.” Hermann Hesse gyönyörűen fogalmazta meg életünk
Hogyan vált dominánssá a jobb kéz?
A balkezesség kialakulásának okait körüljáró blogbejegyzésemre a következő kérdés érkezett az egyik hírlevél-olvasómtól: „… amennyiben világviszonylatban több a jobbkezes nő, mint férfi, hogyan lehetséges, hogy a jobb kéz használata az ókori harci technikák következtében vált dominánssá? …” A mai kérdés,