fejlodes-utaji.jpgGondolom már te is észrevetted, hogy fejlődés, tanulás nélkül nincs előrehaladás. A fejlődés lényege, hogy különböző érési, tanulási folyamatok révén felfelé növekvő változás következik be személyiségedben – viselkedésedben, érzelmeidben, lelki és tudati működésedben – és a a különböző területeken.

Az önismerettől az önmegvalósításig egy hosszú fejlődési folyamaton mész keresztül. Ez kinek könnyebb, kinek nehezebb.
A fejlődést a belső érési folyamatok és környezeti hatások egyaránt alakítják, szabályozzák. Olyan ez, mintha egy hegy tetejére szeretnél feljutni. Ahhoz, hogy a helyes tempódat (gyorsan vagy lassan), és a számodra legideálisabb útvonalat válaszd – a hegy lankásabb, de kanyargósabb útján, ami hosszabb, vagy a rövidebb, de jóval megterhelőbb és kevésbé biztonságos útján – nem árt, ha tisztában vagy a képességeiddel és a határaiddal.

Mi történik, ha nem vagy rosszul méred fel ezeket? Előbb-utóbb akadályokba ütközöl miattuk.
Ezen kívül még az út is tartogathat váratlanul felbukkanó meglepetések és gátak, amelyek kikerülhetetlenek. A kérdés az, vajon felismered-e ezeket az akadályok formájába bújtatott fejlődésre ösztönző vagy kényszerítő feladatokat? És vajon mihez kezdesz velük?

Avagy a fejlődés melyik útján indulsz el?

Ha a fejlődés tudatos módját választod, akkor állsz a kihívások elé, és célzottan, aktív módon dolgozol a problémán. Vagyis őszintén magadba tekintesz, elmélyíted az önismereted. Felméred milyen képességekkel, készségekkel és korlátokkal rendelkezel – és nem szépíted, színezed, kisebbíted vagy nagyobbítod fel azokat, hogy az egód jobban érezze magát. Ezáltal látni fogod, hogy önmagadban hol és min lenne érdemes változatni, erősíteni és módosítani, és meg is teszed a szükséges lépéseket. Folyamatosan tanulsz, új ismereteket szerzel, és bővíted képességeidet, azaz önfejlesztést végzel.

Ha a fejlődés spontán vagy a tudattalan formájánál döntesz (mint ahogy az emberek többsége), akkor valószínű:

  • letáborozol az akadályok előtt, és várod, hogy megoldódjon a dolog magától, vagy valaki a segítségedre siessen
  • meghátrálsz, és 180 fokos fordulatot véve otthagyod a kihívást („veszkődjön vele más”)
  • megpróbálod kerülő úton, ügyeskedve kijátszani a helyzetet
  • nem veszel róla tudomást, letagadod jelentőségét, és erővel és akarattal igyekszel fölébe kerekedni.

Itt tehát szó sincs tudatosságról, önirányításról, ezért ezt a folyamatot csak fejlődésnek nevezhetjük, nem fejlesztésnek. Rábízod magad a sorsesemények tanító-csiszoló hatására.
Tulajdonképpen a spontán fejlődés is hasznos, csak általában jóval több szenvedéssel jár. Mindaddig, amíg nem vagy hajlandó szembenézni önmagaddal, az életeddel, és amíg nem vállalod a felelősséget, a sors fog belekényszeríteni a tudomásul nem vett tanulási folyamatba: ugyanazt a feladatot gördíti eléd csak más és sokszor nehezebb formában. Vagyis az élet addig osztja a pofonokat, amíg általuk be nem törsz, meg nem tanulod a feladatodat, szükségszerűen meg nem oldod a problémát – vagy legalábbis egy részét. (A megoldatlan része azonban újabb kényszertanulás kiindulópontja lehet.)

Gondolkodj el, hogy

  • van-e olyan területe az életednek, ahol nem jutsz egyről a kettőre?
  • Ahol mindig, újra és újra ugyanaz a probléma köszön vissza, ahol hasonló akadályba vagy ellenállásba ütközöl?
  • Mi a közös ezekben? Mi az, ami ellen hadakozol (önmagadban)?
  • Mit akar mindez tanítani?
Az önfejlődés útjai
Cimke:         

4 thoughts on “Az önfejlődés útjai

  • 2009. szeptember 07. hétfő at 15:55
    Permalink

    Köszönöm az ösztönző kérdéseket. Igazán gyakorlatiasnak találom.

  • 2009. szeptember 08. kedd at 08:22
    Permalink

    Kedves Szilvia!
    Eddig számomra ez a mostani írásod a legkiteljesedettebb, lehet,h az elevenemre tapintottál a felvetett témával. Bennem mindig óriási belső harcok dúlnak, nehezen fogadom el a társadalmi normákat. Jóllehet, energiapocsékolásnak tűnik ez ellen lázadni,de valahol a pici belső hang mindig megszólal,ha vmi miatt nincs meg az a komfortérzés,ami erőt és belső harmómiát hoz létre a személyiségben. Jelenleg az egészségügyben dolgozom,de most az a gondolatom támadt,h váltani kellene olyan irányba,ami közelebb visz a természethez. Sztem egy váltás sem könnyű.mert mindenkinél előforduénak korlátozó tényezők,mint megélhetés, kötelezettségek gyermekkel-szólővel szemben, megszokások stb. Szted hogyan lehet legsikeresebben végrehajtani egy nagy mértékű váltást,h azoknak az érdekei sem szenvedjenek számottevő csorbát, akik közel állnak hozzád,sőt,mi több felelős vagy értük?
    Üdv. Antonietta

  • 2009. szeptember 09. szerda at 08:49
    Permalink

    Kedves Antonietta!
    Egyetértek veled, egy váltás valóban nem könnyű. Az ember vágyik az újra, bár az lehet, hogy bizonytalan, ugyanakkor fél feladni a régit, ami biztosabbnak, de legalábbis megszokottnak tűnik, de már nem elégíti ki, kevesli. Ellentmondásos érzéske kavarognak benne, és még ott van a frusztrálónak ható külső vagy belső korlátozó tényezők, amiről irtál. A megszokásokon szerintem lehet változtani, a szülő-gyerek kapcsolatban kölcsönösen alakítjuk egymást, de változtani csak úgy tudunk rajta, ha először mi változunk. Fontos tisztázni magunkban, hogy mi az, amin mi tudunk változtani, és mi az, amire nincs hatásunk. Ilyenkor érdemes elkezdeni tágítani a komfortzónát, a kényelmi- vagy biztonsági vonalak kitolását, szélesítését. Ehhez nagy hajtóerőt adhat az új dolog iránti vágy, illetve az, ha a gondolkodásunkat módosítjuk. Megvizsgáljuk félelmeinket, azt, hogy honnan ered, mennyi a valóságalapja, és szép lassan átformáljuk.

  • Pingback:Szelídítsd meg önmagad | Az írás tükrében - Grafológiai és önismeret

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .