Merj kérdezni!

Sokan félünk kérdezni. Vonakodunk feltenni a kérdésinket, „Mert mi van, ha ez mindenki más számára teljesen egyértelmű, csak én vagyok ilyen buta, hogy még ezt sem tudom?”

Aggódunk, hogy hülyeséget kérdezünk, mások kinevetnek, és megszégyenülünk. Megbeszéljük magunkkal, hogy „ á, ez nem is olyan fontos kérdés”, vagy abban bízunk, hogy hátha majd valaki más felteszi helyettünk.

Valamikor nem féltünk ennyire attól, hogy kérdezzünk. Hogyan jutottunk mégis idáig?

Az óvodáskorú gyermekként rengeteg kérdést tettünk fel: „miért van így? hogyan működik?”. Ezek a sokszor nagyon egyszerű, de annál fontosabb kérdések mutatták megismerési, tudatosítási szándékukat, azt, hogy rendszerezni akarjuk fejünkben az ismereteket, hogy helyükre kerüljenek a dolgok, hogy ki akarjuk tölteni a hézagokat, és kutatjuk, meg akarjuk érteni az ok-okozati összefüggéseket.

A kérdések arról árulkodnak, hogy aktívan részt veszünk a világ megismerésében, hogy gondolkodunk, hogy utána járunk a dolgoknak.

Ha a szüleink kellő odafigyeléssel és türelemmel fogadták ezeket a vége-hossza nincs kérdéseket és megfelelően válaszoltak rájuk, akkor megtanultuk, hogy érdemes kezdeményeznünk, azaz kérdéseket feltennünk, és mert kapunk válaszokat, bízhatunk a világban.
Ám, ha a szüleink türelmetlenek voltak („Jaj, ne kérdezz már annyit!) vagy kinevetek minket a szerintük „hülye” kérdések miatt, vagy megaláztak – mondván „Jaj, de buta vagy, még ezt sem tudod!”, akkor azt tanultuk meg, hogy ha nem akarunk bajt magunknak, jobb, ha hallgatunk. És szép lassan leszoktunk a kérdezésről.

Az iskolában is inkább a passzív, befogadó magatartást díjazták. Beszélni csak akkor volt szabad, ha kérdeztek (pontosabban feleltettek), és ahhoz is hozzászoktunk, hogy a tanárok és a tankönyvek majd mindent elmondanak nekünk, amit tudnunk kell, megkapjuk a kész vá-laszokat.

A „nem kérdezés” nőkre különösen jellemző, hiszen még szüleink, nagyszüleink is úgy nevelődtek, hogy egy kislány legyen szép és kedves, de ne akarjon túl okos lenni, a gondolkodást hagyja meg a férfiembernek. A házasságban is azt tapasztalták, hogy nekik nem igen osztottak lapot („asszony, hallgass a neved”).

Mostanság pedig annyi információ zúdul ránk a különböző médiákból (TV, rádió, internet, nyomtatott sajtó), hogy szinte megemészteni nincs idők, mert újabb és újabb információk, hírek vonják el a figyelmünket, nemhogy kérdéseket feltenni.

Ám, ahhoz hogy ne fulladj bele az információdömpingbe (ahol az információk nagy része nem szolgál valódi hír-értékkel), fontos, hogy szelektálj! Válogasd ki azt, ami neked valóban fontos! Szánj időt a feldolgozásukra, megértésükre, és KÉRDEZZ!

Merj kérdezni!

Ne félj feltenni a kérdéseidet, bármilyen egyszerűnek vagy feleslegesnek tűnnek azok, mert csak így tudod a világ tudtára adni, hogy választ keresel rá. Tudod: néma gyereknek az anyja sem érti a szavát. 🙂

A kérdéseddel jelezni tudod, hogy mire vagy kiváncsi, hol akadtál el, mivel kapcsolatban van, van szükséged további ismeretekre. Csak így kaphatod meg azt a választ, vagy információt, ami számodra fontos, ami helyretetszi vagy megvilágítja számodra a dolgokat, ami előbbre visz a fejlődésben.

„Tanulj a tegnapból, élj a mának és reménykedj a holnapban. A legfontosabb azonban, hogy ne hagyd abba a kérdezést.”
Albert Einstein

És akik mertek kérdezni! 🙂

Pár héttel ezelőtt egy Grafológiai Nyílt Hetet rendeztem az oldalon, és arra bíztattalak, hogy ha bármilyen kérdésed van a grafológiával kapcsolatban, azt tedd fel. Ígértem, hogy a beérkező kérdésekre egy tanulmányban válaszolok.

Nos, elkészült a tanulmány, ami ingyen letölthető.