Vasárnap egy Családi Egészségnapon készítettem grafológiai gyorselemzéseket.
A résztvevők között volt egy friss nyugdíjas hölgy. Az elemzés során kiderült, hogy anyaként olyan problémával küszködik, amit már több nőnél is tapasztaltam, és hozzá hasonlóan más nőknek is nehézséget okoz – nevezetesen a túlzásba vitt anyai szerep, a túlzott gondoskodás, a túlzott segíteni akarás.
Minket, nőket úgy kódolt a természet és úgy nevelődtünk, hogy segítsünk, örömet szerezzünk másoknak, hogy gondoskodjunk szeretteinkről. Érzelmileg ráhangolódunk a másik hullámhosszára és igyekszünk még a ki nem mondott kéréseit, vágyait is teljesíteni.
Nem bírjuk tétlenül nézni mások elesettségét, szenvedését, és mélyen felháborít minket, ha ez másokat hidegen hagy. Az anyai ösztönünk arra késztet minket, hogy segítsük, támogassuk és óvjuk szeretteinket minden bajtól. Folyamatosan adunk – támogatást, szeretetet, törődést, érzelmeket.
Ez az asszony is minden lehetséges módon segítette a kismama lányát. Bár nem laktak együtt, de a megfőzött, kitakarított, bevásárolt a lányának, intézte a háztartást, hogy annak csak a kicsivel kelljen foglalkoznia. Mégis gyakran volt köztük feszültség, konfliktus,és nem értette mi a baja vele a lányának.
A gond az ebben a kapcsolatban, hogy az anya túl sokat adott.
„Nehéz úgy szeretni, ahogyan kell, /Amit a másik örömmel elvisel …”
Az adás és az elfogadás ugyanannak a dolognak a két pólusa, ami mindaddig harmonikusan működik, amíg ez a kettő egyensúlyban van. Ha egy kapcsolatban az egyik fél folyton csak ad, és a másik fél folyton csak elfogad, akkor az egyensúly eltolódik.
Régen megtanultuk, hogy jobb adni, mint kapni. Miért is? Mert mindaddig, amíg adni tudsz, van valamid – képesség, tudás – ami a másiknak nincs vagy hiányzik. Az adni tudással tudat alatt fölénybe kerülsz, az elfogadással pedig kiszolgáltatottá válhatsz.
Aki mindig csak elfogad, egy idő után azt érezheti, hogy már annyi mindent kapott, hogy nem tudja meghálálni, emiatt bűntudata és lelkiismeret furdalása lehet. Az állandó elfogadással alárendelt szerepbe kerül, úgy érezheti, hogy sajnálod, szánod. Ez a egyre nyomasztóbbá válhat számára, csökkenti önbizalmát, önbecsülését.
Ha az elfogadó csak ritkán vagy egyáltalán nem tapasztalja meg az adni tudást, akkor egy idő után valóban azt gondolja önmagáról, hogy ő egy szerencsétlen, gyenge, életképtelen ember, aki csak külső segítséggel tudja megoldani a problémáit, erre egyedül képtelen. Nem ritka, hogy a mindig csak elfogadó fél elkezd haragudni az adóra, mert valahogyan kompenzálni akarja kiszolgáltatottságát.
Az arányeltolódás miatt a feszültség egyre csak nő, gyakoribbá váltnak a veszekedések, a szurka-piszka megjegyzések. Közben persze mindkét fél őrlődik és szenved.
Az elfogadó szeretné meghúzni a határokat, visszaszerezni önbecsülését, ugyanakkor fél, hogy erre egyedül mégsem képes, és furdalja a lelkiismeret a másikkal kapcsolatos ellenérzései, haragja miatt, akitől csak jót kapott.
Aki pedig adott nem érti, mivel érdemelte ki ezt a bántó, ellenséges, háládatlan magatartást, holott csak jót akart a másiknak.
Szeretni okosan, józanul
Jelen esetben az anya azzal tud a legtöbbet segíteni a lányának – és a helyzet megoldásában – ha kevesebbet segít. Elég, ha biztosítja a lányát arról, hogy bármikor számíthat rá, és mellette áll, ha szüksége van rá, de hagynia kell, hogy a lánya egyedül próbálja megoldani a nehézségeit, ellátni a feladatait.
Az anya az adás-elfogadás egyensúlyának helyreállításához azzal is hozzájárulhat, ha tudatosan elfogadóvá válik azzal, hogy alkalmanként kisebb szívességeket kér a lányától. Ezzel a lányát az adó szerepébe helyezi. A kérésével egyben azt is közvetíti a lánya felé, hogy bízom benned, és képesnek tartalak arra, hogy te segíteni tudsz nekem az adott probléma megoldásában, elintézésében.
Neked mi okoz nagyobb nehézsége, ha adnod kell, vagy ha elfogadnod?
Köszönöm a soraidat!
Lúdbőrözött a hátam, amikor olvastam. 🙂
Ezt még nem gondoltam így végig, hogy az adás hatalom és az elfogadás kiszolgáltatottság, de nagyon igaz. És főleg akkor nehéz megtalálni az egyensúlyukat e kettőben, ha, amiket mások elvárása szerint el kellett fogadnunk, azok fájdalmasak voltak (mert például érzelmi zsarolás volt), és amiket adnunk kellett, azok is fájtak (mert mondjuk meghaladta a képességeinket).
A kérdésre válaszolva: hogy nekem mi okoz nehézséget? 🙂 Mindkettő, de egyre kevésbé. Mert dolgozok rajta.
Kedves Szilvia!
Ebben az írásodban megtaláltam végre A MONDATOT…”Az adni tudással tudat alatt fölénybe kerülsz, az elfogadással pedig kiszolgáltatottá válhatsz”
Ezt nem tudtam megfogalmazni magamnak soha a szüleimmel való kapcsolatom során. Mi az a furcsa érzés ami elfog ha kaptam valamit.
Ezt érzetem minden egyes alkalommal mikor szinte “erőszakkal” kaptam valamit a szüleimtől. Kiszolgáltatottá váltam, kellemetlenül éreztem magam, zavarban voltam, úgy gondoltam tartozom valamivel. Hogyan fogom viszonozni?
Elég ha csak egy nyíladozó kisgyermeket megfigyelünk,aki mindent maga akar csinálni és minden egyes alkalommal mikor segíteni akarunk bedurcizik…hiszen ő maga akarja megcsinálni, kivágni, felteni, levenni, megkavarni, bedugni, feltörölni…és végtelen a felsorolás:-)Sajnos ez megesik a szülőkkel is, néha kis durci,,valljuk be sokan tudnának erről mesélni. Teljesen a másik véglet alakul ki náluk, kicsit “megsértődnek” és akkor következik az a vád miszerint az sem jó ha segítenek, tehát akkor ezentúl semmit nem segítenek!!!És ezt sértődöttem ki is jelentik néha!
Én megkértem a szüleimet, hogy várják meg míg segítséget kérek, várják meg amíg kérek! Ez nem jelenti azt, hogy amikor éppen nem kérek, akkor nincs rájuk szükségem. Annyira akartak adni, hogy azt érzem nem én dolgoztam meg érte, így nem is az enyém. Erre joggal mondhatná más aki semmit nem kapott, hogy örüljek, az én szüleim tudtak adni…Pedig ez nem így van. Nem mindíg jó az ha készen kapjuk a dolgokat, nehezebb leválni a szülőkról, akiknek talán tudattalanul ez is a céljuk.
Az igaz, hogy okosan kell szeretni, de mivel nagyon-nagyon különbözőek vagyunk mi emberek, ezért különböző a szeretet igényünk is, különböző mértéknem tudunk adni is, elfogadni is.
Attól is okosságot kell várni, ki kapja, nem csak attól, ki adja.
Mert kinek sok az a szeretet és sok az a gondoskodás amivel körülveszik, főleg, ha már felnőtt emberekről van szó, akkor az a szeretet kapó, s egyben elfogadó is tud okosan reagálni a szeretet áradatra úgy, hogy akitől kapja, azt úgy figyelmeztesse, hogy az annak ne váljon bántóvá, sértővé.
Kommunikáció mindennek az alapja. Okos és mindkét fél részéről értő beszéd.
Szerintem annak van nagyobb szeretet igénye, ki sokat ad magából. Az ilyen embert, aki túl sokká válik más számára, szeressék okosan viszont! Mert azért ad magából annyit, hogy kapjon valamicskét vissza.
Nagy a valószínűsége, őt szeretik rosszabbul. Neki van rettentő nagy hiányérzete.
Az az idősebb asszony, ki így kiszolgálta a lányát, elmondta, hogy őt ki szereti? Hogy vele ki törődik? Hogy ő kire számíthat? Hogy magányos-e, v. vagy vannak körülötte, kik ráfigyelnek?
Könnyű panaszkodni annak, ki úgy érzi, agyonnyomja a másik szeretete. Mert SZERETIK. Mekkora fájdalom lenne a panasz helyett, ha pont az ellenkezője történne az anya részéről!
Kényes csoda a szeretet! Meg kell vigyázni, bármennyire is sok, v. kevés, mert a hiánya ezerszer nagyobb károkat okoz, mint a nagysága és az intenzitása.
Mosolygós és szeretetteljes szép napot: Vica
Kedves Szilvi!
Nem is tudod, hogy mennyire jókor jött ez az elemzés – üzenet számomra. Ugy érzem mintha rólam szólna ez az egész.
Nagyon nagy segítséget adott ez most nekem.
Köszönöm!!!!! Én is elkezdek munkálkodni a helyes arányon, ugyanis nálam is ugyanígy eltolódott: adok,adok és eddig azt hittem, hogy ez milyen jó a lányomnak.
Köszönettel: csiri
Én nagyon sok segítségét kaptam édesanyámtól.De én mindég nagyon szégyelltem magam.Én ilyen formába nem igazán tudok segíteni a gyerekeimnek.Már mint anyagilag.Én elváltam és majd 50 évesen kezdtem újra az életem egy kiskorú gyerekkel semmi nélkül. De a gyerekeim egy része elvárná az anyagi segítséget.Mivel 4 gyerekem van így különbséget nem tehetek. így másképpen oldom meg a segítség adását.
A volt férjemnek könnyű mert az kiválaszt egyet és azt pénzeli.Így énekem nem sok becsület jut mert csak az a szeretet és segítség a(pénz) szerintük.Én egy elkeseredett édesanya vagyok én úgy érzem ilyen értelembe nincs szükség rám.Pedig én úgy érzem szeretetbe és más segítésbe én sokkal többet adtam.
Kedves Szilvi ! Hihetetlen ,hogy mindig megkapom a sorstól ,és akkor amikor szükségem van rá afigyelmeztetéseket.A családunkban is van egy ilyen rokon.Ő már rengeteg ajándékot adott nekem is.Előszőr örültem és jólesett.Később már kicsit erőszakos volt az adakozása kötelező volt elfogadni, ö viszont el sem fogadta sok esetben amit én adtam.Nagyon rossz érzés fogott meg ,és ugy döntöttem már nem fogadhatok el többet.Most próbálom feldolgozni ezt az érzést.Nem tudom sokszor mit tegyek mert már bántó amit mond.Nem azért mondom ,de ekkor ezt meg azt adtam.Ilyeneket mond ,ez viszont nekem fájdalmas.Próbálok rá szeretettel gondolni,igy talán ö is és én is jóirányba megváltozunk. Szép napot kivánok.Erzsi
Helló Szilvia !
nekem is mint sok más embereknek inkább az elfogadás jelent egy kis gondot ,nagyon szeretek adni mindenkinek , viszont kapok nem tudom mit kezdjek vele.Most már iparkodom elfogadni amit kapok.Remélem sikerül.
Rózsa
Kedves Szilvia!
Nagyon elgondolkodtatott, amit a kiszolgáltatottságról írtál,amit akkor kellene éreznem,amikor kapok valamit.Amikor megajándékoznak,én inkább csodálatosnak érzem magam, aki szeretetre méltó, aki megérdemli az ajándékot, mert különleges (nagyfokú szeretetéhség lehet az oka).Ilyenkor számomra még a nap is fényesebben ragyog.Hogy mit jelent számomra az adás?Szeretek ajándékozni, csak az a problémám vele,hogy soha nem találom “elég jónak” a saját ajándékomat, szorongva lesem,hogy milyen a fogadtatás. Amennyiben nem az elvárásaimnak megfelelő,nagyon csalódott vagyok, mert nem sikerült örömet szerezni.
Kedves Kornélia!
Ha az adás és az elfogadni tudás között megvan az egyensúly, akkor nem kell, hogy kiszolgáltatottnak érezd magad. A kiszolgáltatottság akkor jelentkezik, ha nem tudunk adni, de a másiktól el kell, vagy kénytelenek vagyunk elfogadni, mert olyan helyzetben, körülmények között élünk, vagy mert félünk visszautasítani, megbántani a másikat.
Az ajándékozással én is bajban vagyok, mert nem ez az elsődleges szeretetnyelvem. Egy tárgy helyett sokkal nagyobb örömet szerez nekem egy közös élmény vagy a együtt töltött idő, beszélgetés.
A szeretetnyelvekről bővebben ebben a tanulmányban olvashatsz >>>
http://www.azirastukreben.hu/hogyan-fejezed-ki-szeretlek
Szilvi!
Most vettem észre, hogy a közel félezer olvasatlan levelem között van néhány Tőled, pedig igyekszem ezeket olvasni először, mert érdekelnek.
Jobb adni, mint kapni. A bokszolók is, a véradók is ezt mondják. Valahogy úgy alakult, hogy van, akiktől szinte csak kapok (nem nagy dolgok ezek, de jól jönnek néha), és van, akiknek – sajnos ők vannak kevesebben – szinte csak adok. Az ajándékozással sokáig az volt a bajom, hogy esetlenül adtam át. Fel kellett nőni ehhez, és ahhoz is, hogy kimutassam az örömömet, ha megajándékoztak. Sosem éreztem kiszolgáltatottnak magam, pedig az első munkahelyemen rendszeresen kaptam gyümölcsöt, zöldséget stb. Egyszer egy fiatal, új kolléganőm is hozott valamit – talán egy táska paradicsomot –, és megkérdeztem, hogy mivel érdemeltem ezt ki? Azt mondta: „Azért kapod, mert biztosan , és mert te vagy az egyedüli, akinek nem terem meg”. Az igaz, hogy én mindig mindenkinek meghallgattam a búját-bánatát-örömét, és nem adtam tovább, ezt tudtam adni. Sajnos azt a munkahelyet felszámolták.
Szép napot kívánok!
Nagyon okos dolgokat írtál le.Köszönöm.Én nemrég szakítottam a párommal 4 évig voltunk együtt.És tényleg ilyen dolgok voltak köztünk szinte a mi életünkre íródott az egész.