Személyiségünknek van egy önmagunk számára tudatos, és sokak számára látható oldala, és van egy láthatatlan oldala, amiről gyakran mi magunk sem tudunk.
Amikor azt mondjunk magunkról, hogy „én nő vagyok”, „én anya vagyok”, „én okos vagyok”, akkor személyiségünk látható oldaláról beszélünk, arról, amivel azonosítjuk magunkat.
A legtöbb identifikációnk, azaz önazonosságunk választás eredménye, amikor is két lehetőség közül az egyiket beillesztjük énünkbe, a másikat pedig kizárjuk. Így amikor azt mondom magamról, hogy Nő vagyok, akkor a női oldalt befogadom, a férfi oldalt kizárom.
Ránk, emberekre nagyon jellemző az igazunk, az értékrendünk és a meggyőződéseink védelme, emiatt azzal, amivel azonosítottuk magunkat, azt szép lassan kezdjük értékesebbnek látni, mint a kirekesztett vonást, illetve a kirekesztett tulajdonságokat látjuk egyre sötétebbnek, haszontalanabbnak.
Ha tehát minél szorgalmasabbnak, okosabbnak és szebbnek látom magam, és erre építem az önértékelésem és az önbizalmam, akkor mindent és mindenkit – beleértve önmagam is – rosszabbnak, kevesebbnek és értéktelenebbnek tekintek, aki lusta, buta vagy jóval szerényebb külsejű nálam.
A kizárt vonások és tulajdonságok, a valóság elutasított részei – minden, amik, és amilyenek nem akarunk lenni, amit magunkban nem látunk, vagy nem akarunk meglátni – képezik személyiségünk láthatatlan oldalát, vagy, ahogy Jung nevezete: az árnyékszemélyiségünket.
Az árnyékszemélyiségünk amiatt „veszélyes”, mert a sajátunk, anélkül, hogy ismernénk vagy tudnánk róla, és minél inkább megpróbáljuk lerázni magunkról, annál jobban rákényszerít bennünket arra, hogy foglalkozzunk vele.
Hogyan működik az Árnyékszemélyiség?
Az árnyékszemélyiség nagyon cselesen működik. Mintha azt mondaná: „Nem akartál találkozni velem beül? Akkor majd találkozunk kívül!”
Ezért van az, hogy az életben gyakran olyan emberekbe botlunk bele, akik kifejezetten irritálnak, félelmet vagy elutasítást keltenek bennünk, ezért van az, hogy a legjobb szándékunk és legnagyobb erőfeszítéseink ellenére sem úgy sülnek el a dolgok, ahogy szeretnénk, hogy újra és újra ugyanabba a gödörbe esünk bele.
A legnagyobb félelmeinket, hibáinkat másokra vetítjük ki (projektáljuk). Persze a legtöbbször mindezt úgy éljük meg, hogy a világ a gonosz, az emberek a kiállhatatlanok és az ellenségesek. Ám a valóságban mindenki önmagával küzd, csak a külvilágban vesszük fel a harcot a saját hibáinkkal.
Ki a te Árnyékszemélyiséged?
Árnyékszemélyiségünket sokkal könnyebben és gyakrabban felismerhetjük, mint gondolnánk, ha megfelelő nyitottsággal és kellő önkritikával (és nem önítélkezéssel és önminősítéssel) fordulunk felé.
Az egyik legjobb önismereti módszer az, ha megfigyeljük saját környezetünket, s azokat az eseményeket, amelyekkel rendszeresen konfrontálódunk.
Vedd sorra:
- Másokban utált tulajdonságok, viselkedési módok. Ki az az ember, aki zavar, aki irritál, akitől a falra tudsz mászni, akikkel rendszerint konfliktusba keveredsz? Miért? Mi az a tulajdonság, személyiségvonás, vagy viselkedési forma, ami ennyire dühít, zavar, ellenérzést kelt?
- Gátló élethelyzetek, események. Melyek azok az események, amelyek többször megismétlődtek az életedben? Ezek gyakran azok az események, amit én a „pont a legrosszabbkor” – dolgoknak hívok. Ilyen az, ha pl.: nagy erőbedobással dolgozol valamin, és végezni akarsz a határidőre, de beteg lesz a gyerek; nyaralni indulsz, de a határon veszed észre, hogy otthon maradt az útleveled… stb.
- Félelmek. A félelmeink különösen jól tükrözik azokat a dolgokat, amivel nem akarunk szembesülni. Ahogy a szó is mondja: fél – elem, vagyis csak egyik fele a valóságnak, annak, amit elfogadunk, a másik fele az, amit kirekesztettünk, amitől félünk, szorongunk. Mitől félsz?
- Betegségek. Talán a legsúlyosabb eszköz, amivel az Árnyékszemélyiség arra kényszerít, hogy foglalkozzunk vele.
Másokban utált tulajdonságok, viselkedési módok, a félelmek, a betegségek tükrök. Ám ezek a tükrök csak akkor segítenek, ha hajlandók vagyunk felismerni magunkat benne.
Az Árnyékszemélyiség nagy tanító
Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy csak azok vagyunk, amivel azonosultunk (Én), és olyanok vagyunk, amilyennek látjuk, látni akarjuk és láttatni akarjuk magunkat. Ez azonban nem mindig teljes, Egész.
Az árnyékszemélyiséggel való szembesülés őszinteségre tanít, és arra hogy önmagunkat lássuk meg, és ne csak azt, akit Én-nek gondolunk.
Kedves Szilvia !
Ez teljesen igaz amit írtál.Köszönöm.
Marika
KELLEMES SZÉP ÉS BOLDOG ÜNNEPEKET.SIKERES UJÉVET
VIDÁM SZILVESZTERT KÍVÁNOK!
Kedves Szilvia!
Nagyon tetszik a bejegyzésed, köszönöm szépen! Tulajdonképpen a fenti írásod tudatosította bennem az önmagamra ébredés folyamatát, amit remélhetően nem tekinthető lezártnak, hiszen több árnyékszemélyiség is lakozhat bennünk, amelyekkel szembesülnünk kell életünk során. Sorra vettem az általad felsorolt önismereti módszereket, illetve eszközöket, amelyek segítségével rátalálhatunk saját árnyékszemélyiségünkre. Nagyon igaz a megállapításod, mi szerint, minél inkább próbáljuk lerázni magunkról az árnyékszemélyiségünket, annál jobban rákényszerít bennünket arra, hogy foglalkozzunk vele.
Nekem a nagyon súlyos formában jelentkező betegség mutatta meg a valódi tükörképem, de szerencsére felismertem magam benne. A betegségem ébresztett rá, hogy mások elvárásai szerint élek, saját igényeimet és vágyaimat elnyomva, hogy olyan értékeket tudhatok magaménak, amelyeket kiaknázatlanul veszni hagyok, belső tartalmak birtokosa vagyok, amelyekről nem akarok tudomást venni.
Igényes és mélyen elgondolkodtató írásodhoz annyit tennék hozzá saját tapasztalatból merítve, hogy személyiségünk láthatatlnan oldala, illetve a kizárt vonások, tulajdonságok, nem mindig rosszak, vagy negatívak. Felszínre hozásuk az én estemben gyógyulást, lelki nemesedést és sikerélményeket jelentett az emberi kapcsolatok és a karrirer területén.
Kellemes karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag, boldog újévet kívánok Neked!
Kellemes karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag, boldog újévet kívánok!
Kedves Szilvia
Mindig erdeklödessel olvasom irasaidat es ujraolvasom neha oket,ami kulonosen erdekel,nagyon jo munkat vegzel,a mai irasodban is nagyon
tanulsagos dolgot talaltam es az unnepek alkalmaval minden kerdesre megkeresem a valaszt sajat magamba,hatha meg van javitani valo.Egyuttal kivanok BOLDOG KARACSONYT minden kedves tanulodnak.olvasodnak,Neked es kedves csaladodnak.
Katalin
Kedves Kornélia!
Én is úgy gondolom, hogy önmagunk megismerése egy életen át tartó folyamat. Minden egyes embertől, akivel életünk során találkozunk, és minden egyes helyzetből tanulhatunk és megtudhatunk önmagunkról valamit. Lehet, hogy nem mindjárt ott és akkor fogjuk fel és értjük meg a “tanulnivalót”, de ha hajlandók vagyunk időnként önvizsgálatot tartani, akkor utólag is helyrekerülhetnek és világossá válhatnak a dolgok, ami segít a továbbhaladásban.
A legnagyobb ellenállást gyakran tényleg az váltja ki, hogy önmagunkból kiindulva ítélkezünk, és a saját gondolatköreinket futjuk, a saját igazunkat bizonygatjuk, és nem akarunk elmozdulni a saját álláspontunkról. Pedig, ahogy Epiktétosz mondta: “A dolgok önmagukban soha nem rosszak, csak a róluk alkotott gondolataidban válnak azokká.”
Kedves Mária-Magdolna, kedves Katalin! Köszönöm, és én is nagyon boldog, békés karácsonyt kívánok nektek! 🙂
Szevasz Szilvia!
Nagyon érdekes ez az írásod is!
Kívánok mindenkinek minél kevesebb „negatív tartalmú” tükröt!
Érdekes, ha valaki úgy viselkedik velem, amit – úgy érzem – nem érdemeltem meg, mindig elgondolkodom, hogy vajon mivel vívtam ki, biztosan bennem (is) van a hiba… De hiába keresem, van, aki élből gonosz, nemcsak velem, másokkal is. Vajon mi baja lehet (kifelé szépen él, olyan családja van, amit meg sem érdemel), hogy mindenki háta mögött van valami rossz megjegyzése? A belső békém nem működne, ha ilyen lennék. És nem tudok közeledni az ilyen emberek felé, inkább bezárkózom. Olyan jó, hogy „pozitív” tükröket is tartanak elénk!
A félelmeket kiemelve: majdnem minden félelmem beigazolódott. Úgyhogy mostanában nagyon félek a lottó ötöstől, a négyestől még jobban, mert akkor talán megmarad az a picinyke eszem, ami van, és fel tudom fogni a szerencsémet.
Kornélia! Tetszik a hozzászólásod. Úgy fogalmazol, hogy irigylésre méltó. Kíváncsi vagyok, hogy mit dolgozol, tudod-e kamatoztatni ezt a tehetséget?
Mindenkinek vidám szilvesztert, boldog új évet kívánok.
Kedves B.A.!
Köszönöm szépen a dicsérő szavakat! Attól tartok, csalódást kell okoznom Neked a foglalkozásomat és munkakörömet illetően. Építőmérnök a foglalkozásom, és önkormányzati alkalmazottként dolgozom, mint városrendezési főmunkatárs. Mindössze abban rejlik a titkom (ha ezt titoknak lehet nevezni), hogy igyekszem mindig és mindenkor pontosan, árnyaltan azt mondani, és asszerint cselekedni, amit a bensőm diktál. Valószínűleg ez az oka annak, hogy sok elégedett, hálás ügyfelem van.
Ha megengeded, véleményezném a hozzászólásod. Elém is gyakran tartanak negatív tükröt, ettől én is sokat szenvedek. Ám, arra jöttem rá, hogy az intrikák és csúfondáros megjegyzések minden esetben lelki ürességet, belső hiányérzetet és önbizalomhiányt takarnak. Ennek következtében, inkább az nevezhető szerencsétlennek és sajnálatra méltónak, akiből „fröcsög” a tehetetlen indulat. Annak pedig, hogy ki mit érdemel, egyedül a Jóisten a tudhatója. Mi, emberek nem ítélkezhetünk mások felett.
Sikerekben gazdag, boldog újévet kívánok szeretettel!
Pingback:Hat önismereti tükör | Az írás tükrében