“Mindenki másképp csinálja!”

Amikor valamilyen feladatot oldunk meg mindannyian más és más módon próbálunk megküzdeni az adott dologgal – legyen az akár munka, egy családi, kapcsolati konfliktus megoldása, vagy akár csak egy grafológiai írásminta elkészítése. Hogyan mutatkozik meg ez a z írásban?

Bármit is csinálunk az életben, viselkedésünket, a feladat elvégzését és eredményét nagymértékben befolyásolja, hogy mit gondolunk önmagunkról az adott helyzetről, a megoldandó feladatról, és arról, hogy vajon ennek megoldásához mi a legoptimálisabb mód.

Gondolkodás önmagunkról Ez magában foglalja azokat az ismereteket, tapasztalatokat, hogy milyen kép a fejünkben önmagunkról. azaz, tudom-e ki vagyok én, milyen képességekkel, tulajdonságokkal rendelkezem, mik az erősségeim, mik a gyengeségeim, mennyire bízom önmagamban, hol és miben látom cselekvőképességem határait, mi az amire hatni tudok és mi az ami nem. Fontos, hogy ez mennyire reális, mennyire egyezik a valósággal.

Gondolkodás az aktuális helyzetről, avagy hogyan, milyen pontosan mérjük fel az aktuális helyzetet, a másik embert, illetve az erőviszonyokat, mennyire látjuk azt reálisan.

Gondolatok a megoldandó feladatról. Itt elsősorban az érzelmi és motivációs hozzáállás a fontos, vagyis az, hogy mennyire tetszik vagy nem tetszik számunkra a feladat, mennyire ítélem azt nehéznek vagy könnyűnek. Mindezeket az is befolyásolja, hogy én akarom megoldani az adott dolgot, mert a számomra fontos, vagy csak egy plusz kötelesség, teher, amit mások sóztak a nyakamba és valahogy túl kell esni rajta.

Elképzelés a legoptimálisabb megoldási módról, vagyis a „Hogyan oldom meg (leggyorsabban a legkisebb energia befektetéssel)?” kérdése. Számtalan megoldási mód létezik. „Mindenki másképp csinálja”.  De az, hogy én miért éppen úgy csinálom, azt alapvetően meghatározza az, hogy milyen probléma megoldási módokat tanultam, ismertem meg és használtam eddig. Hatással van ránk eközben sorskönyvünk, saját és mások elvárásai, öntudatunk, lelkiismeretünk stb.

Az általunk legtöbbször gyakorolt „megküzdési” mód olyannyira alapkarakterünkké válik, hogy nem csak kivetül a kézírásban, hanem abból első benyomás alapján megállapítható válik.

Az íráscselekmény által létrehozott duktum (írásminta) típusok meghatározása Dr. Szidnai László (mérnöktanár, pszichológus, grafológus) nevéhez fűződik.

A megküzdési módszerek alapján az emberek és az írásminták öt féle típus valamelyikébe sorolhatók. A csoportba való besoroláshoz nagyon fontos hogy ismerjük

• az író személy grafológiai adatait (életkor, nem, kezesség, foglalkozás stb.), illetve azt,
• hogy milyen célból készült az írás (jegyzetelés, hivatalos levél, amit más is olvasni fog),
• és milyen íráskörülmények között (normál módon ülve, esetleg, álva, vagy mozgó járművön stb.), mivel ezek befolyásolják az írásképet.

Az öt „megküzdési –stratégia”

Akinek írásában a méret vagy formai elemek dominálnak (valamelyik íráselem túl nagy vagy túl kicsi, feltűnő, érdekes formában jelenik meg), az elsősorban nem arra figyel, hogy mit csinál, hanem inkább arra, hogy hogyan (pl.:„Jaj csak meg ne bántsak valakit!”), így sokszor elveszik a lényeg és a lényegtelen között.

Ha az írásban elsőre az fogja meg a szemünket, hogy mennyire jobbra vagy balra dőlt az írás, vagy hogy a sorok túlzottan felfelé vagy lefelé haladnak, amitől az egész olyan egy- oldalúnak tűnik (egyik irányt preferálja), akkor az író személy gyakran nem találja a helyét a kapcsolatokban (Én-Te viszny), illetve a szellemi – anyagi, érzelmi világban, nem tudja, mihez viszonyítson.

Van olyan írás, ahol a mozgás dominál – gyors, kapkodó, a formák felületesek, ezért sokszor nehezen olvasható. Az így író állandóan fut. Jelszava: „gyorsan, siessünk, haladjunk!”. Állandóan csinál valamit, nem tud egyhelyben maradni, ám ez, ha ennek nincs valós, kézzelfogható eredménye, akkor csak „güzülésről” beszélhetünk. Az így íróknál könnyen munkamániássá válhat.

A negyedik csoportba azok az írások tartoznak, amelyeknél az írás nyomatéka a legjellemzőbb – vagy azért mert olyan erős, hogy a papír hátoldala olyan, mint a Zalai dombság, vagy, mert olyan gyenge, hogy szinte alig érinti, hagy nyomot a papíron.
A nagyon erős nyomtatékkal írók bármit is csinálnak, azt csak teljes gőzzel, erőbedobással tudják végezni. Minden energiájukat az adott dologba fektetik bele. Nem élnek praktikusan. Ellentétben az első csoporttal, és a harmadikkal nekik elsősorban nem a csomagolás vagy a tevékenység a fontos, hanem az eredmény – bármit is csináljanak. Ezért különösen fontos, hogy hasznos, értelmes tevékenységben vezessék le ezt a rengeteg energiát, különben könnyen függővé és/vagy agresszívvá válhatnak.
Ha az írásnak alig van nyomatéka, akkor az illető valószínű túl passzív – vagy azért, mert ideák világában él, vagy, mert fél nyomot hagyni.

Az ötödik csoportba tartoznak a legnehezebben meghatározható és elemezhető írások. Nem könnyű felfedezni a lényegi, domináns vonást, legfeljebb a kis részletekben. Itt az író személy sok esetben egy szerepszemélyiséget, maszkot alakított ki magának az évek folyamán. E szerep szerint viselkedik, mert ezt találta hatékonynak, és úgy érzi: megvédi. A gondot csak az okozza, hogy minden helyzet más és más, ezért ez a viselkedés sablon nem működik.

Bármelyik „megküzdési-stratégia típusba” is tartozzunk, érdemes megvizsgálnunk módszerünk előnyeit és hátrányait, illetve felismernünk azt, hogy mely esetben hoznak eredményt, és mely esetben nem működnek és miért.

Elgondolkodhatunk azon is, hogyan csinálhatnánk másképp, és mi változna az új módszertől – és persze próbáljuk is ki.

Neked mi a megküzdési módod? Min lenne érdemes változatnod? Mi az, amin változtatnál?