A választott vagy az aktuálisan kedvelt szín az ember személyiségét és érzelmi világát, hangulati állapotát is kifejezi. A dolog érdekessége, hogy ez visszafelé is igaz, vagyis a színek tudat alatt befolyásolják a hangulatot.

Talán veled is előfordult már, hogy sokáig odavoltál egy színért, aztán egy idő múlva rá sem tudtál nézni.

Utána néztem, hogy melyik szín milyen szimbolikus, illetve pszichológiai jelentéssel bír, és a következő rövid szín- és önismereti teszt elvégzésével Te is többet megtudhatsz magadról, aktuális hangulati, érzelmi állapotodról.

Szín- és önismereti teszt

1. Válaszolj a két kérdésre!

a) Melyik a kedvenc színed? Melyik az a szín, ami most jó érzéseket vált(ana) ki belőled?
b) Melyik az a szín, amit most taszítónak, ingerlőnek érzel?

2. Olvasd el mindkét szín jelentését!
Az első szín az aktuális állapotodra, hangulatodra utal, a második színnél azt tudhatod meg, hogy melyik az vonás, ami most távol áll tőled.

Megfejtés

Piros / vörös

Ha mostanság kedveled, és szívesen hordod ezt a színt, akkor lendületes, energikus vagy. Magabiztosan állsz ki a világ elé, és mutatod meg önmagadat. Bátran vállalkozol új dolgok kipróbálására. Mivel ez a szín az érzékiséghez és a szexualitáshoz is kapcsolódik érdemes kihasználni, ha egy kicsit fel akarod rázni pároddal a kapcsolatodat. A vörös elég domináns szín, a hatalom az uralkodás szimbóluma is, ezért bánj vele mértékkel, mert agresszívvá, mások szerint túlzottan is tolakodóvá tehet.

Narancs

Ha most ez a kedvenc színed, akkor vidám, energikus nyitott és társaságkedvelő, ugyanakkor független ember vagy. A narancssárga segít legyőzni a belső félelmeket, szorongásokat és erősíti az önbizalmat.

Sárga

Amennyiben szívesen hordasz mostanában sárgát, vagy veszed körül magad ezzel a színnel, akkor érzelmi állapotod pozitív, optimista. A sárga szín jókedvre derít, és önfeledt, spontán cselekvésre sarkall. Összefüggésbe hozzák a szabadság-és kalandvággyal, a gondtalanság érzésével.
Ha valamilyen csalódás vagy kudarc ért ez a szín segít talpra állni, és meglátni az élet napos oldalát.

Zöld

Az egyensúly, a harmónia, a remény és az újrakezdés színe. Ha szereted a zöldet, akkor fontos számodra az elismerés, és vágysz az anyagi és érzelmi biztonságra. A zöld ruhában bizalmat keltesz az emberekben, odaadást, együttérzést sugárzol feléjük. Ha például kellemetlen, nehéz emberekkel találkozol, vagy olyan megbeszélésre készülsz, ahol fontos a nyugodt légkör, az együttműködés a támogatás megteremtése, az érdekek találkozása, akkor érdemes valami zöldet felvenni.
Emellett nyugtató-gyógyító hatású szín, ami ellazít, oldja a feszültséget és segíti a koncentrációt. (Talán emiatt vett fel a tanárnő rossz napjain zöld kosztümöt…)

Kék

Ha mostanában a kék a favorit szín nálad, akkor kissé befelé fordulóbb, elgondolkodóbb vagy. A kék szín kifejezi önállóság- és függetlenségigényedet is. Ez a szín lecsendesíti az érzelmeket, a belső lelki viharokat és elősegíti a gondolatok tisztázását, rendezését. A kéket párhuzamba állítják a bölcsességgel, az önfejezéssel és világos kommunikációval. Ha fontos megbeszélésre, vizsgára vagy állásinterjúra készülsz, ahol fontos a szóbeli megnyilvánulás, ajánlatos valami kék kiegészítőt vagy kék ruhát viselni.

Lila

Ha mostanában szívesen viselsz lilát, akkor fontossá vált számodra az érzékeken túli világ és a magasabb rendű összefüggések megértése, a kozmikus felelősségvállalás. Ezt a színt tartják a legintellektuálisabb, legspirituálisabb színnek. A lila szín tiszteletet kelt és segíti a meditációt, az elmélkedést. Aki a lilát kedveli, nehezen tűri a hazugságot, a képmutatást, emellett gyakran jó fantáziával, képzelő- és alkotóerővel rendelkezik.

Rózsaszín

Amennyiben a rózsaszín most a kedvenced, akkor feltehetőleg elégedett vagy a jelenlegi helyzeteddel, életed alakulásával. Pozitívan állsz a dolgokhoz, és nagyon fontos számodra, hogy mit gondolnak rólad az emberek, és hogy elnyerd rokonszenvüket, támogatásukat. A rózsaszín gyermeki ártatlanságot, naivitást és sebezhetőséget is tükröz. Viselésével is azt közvetíted a külvilág felé, hogy ne rakjanak rád semmiféle terhet vagy felelősséget.

Barna

A barna a racionális döntések és a megbízhatóság színe, türelmet, nyugalmat, de mozdíthatatlanságot is sugall. Ha az utóbbi időben gyakran választottál barnát, akkor az érzelmi biztonság, a stabilitás és a nyugalom megteremtése fontos a számodra.

Szürke

A szürke szín önmagában, kiegészítő szín nélkül való viselése alázatról, háttérben maradás vágyáról árulkodik. Ha szürkét választasz, azzal szavak nélkül azt közlöd, hogy most egyfajta várakozó, megfigyelőállásból kívánod szemlélni az eseményeket, nem akarsz állást foglalni, véleményt nyilvánítani, vagy csak azt, hogy „most hagyjatok békén”.

Fekete

A fekete – ha nem gyász miatt hordod – azt tükrözi, hogy több elismerésre, megbecsülésre vágysz. A fekete szín az erő, az okosság, a komolyság és a szertartásosság jelképe, ami egyszerre ébreszt tiszteletet és félelmet is az emberekben. Eleganciát és igényességet sugároz, ugyanakkor távolságtartó, és érzelmi blokként is működik. A fekete a gyász és a negatív érzelmi állapot szimbóluma.

Fehér

Ha gyakran hordasz fehéret, akkor fontos számodra a tisztaság, a belső csend és harmónia megteremtése. A szellemiség hangsúlyozása mellett Inkább passzív, bizonytalan, mint aktív cselekvő embert tükröz.

Mit árul el rólad a kedvenc színed?

7 thoughts on “Mit árul el rólad a kedvenc színed?

  • 2010. május 11. kedd at 13:03
    Permalink

    Érdekes,hogy az én ruhatáram csak a nagy melegben nem fekete. Nyáron nem is tudnám felvenni a fekete színű ruhákat, csak a pasztellt vagy fehéret, viszont a lakásom falai nagyon színesek télen nyáron:))

  • 2010. május 11. kedd at 13:50
    Permalink

    Hát igen, nyáron elég kényelmetlen a fekete, és akár a sötét színű ruha, mert pluszba “szívja a meleget” (a sárgára meg mennek a bogarak…) 🙂 Azért vannak korszakok az ember életében, amikor egy-egy szín, vagy tónus valamiért kedvesebb neki. Melyek a lakásod uralkodó színei?

  • 2010. május 16. vasárnap at 16:58
    Permalink

    ÉVEK ÓTA NAGYON KEVESET VÁLTOZIK AZ ÍZLÉSEM,MA IS LEGINKÁBB A BARNÁKHOZ ÉS ANNAK ÁRNYALATAIHOZ RAGASZKODOM.TÉNY, HOGY NYÁRON ÉN IS JOBBAN KEDVELEM A VILÁGOSABB SZINEKET,DE EZEK IS A BARNÁHOZ KÖTŐDNEK,FEHÉR DRAPP KHAKI.EZEK SZERINT ÉN EGY UNALMAS EMBER VAGYOK?MIÉRT NEM HAT RÁM A DIVAT MINT A TÖBBI NŐRE?

  • 2010. május 16. vasárnap at 18:55
    Permalink

    Dia, már miért lennél unalmas ember?! A barna színt kedvelők számára fontos a stabilitás, a hagyományok, az értékek őrzése. (Sajnos, a mai világban mintha egyre jobban feledésbe merülnének a valódi, egyetemes értékek.)
    Még az jutott eszembe, ha ennyire kedveled a barna szín, a föld színeket, hogy nem vagy-e földjegyű (Bika, Szűz, Bak)? Egy barátnőm a Szűz jegyében született, és hozzád hasonlóan nagyon vonzódik ezekhez a színekhez.

  • 2010. május 17. hétfő at 18:26
    Permalink

    Kedves Szilvia ,jó érzés tudni hogy nem unalmas hanem inkább stabil embernek tűnök számodra,érdekes amit írtál,de nem vagyok földjegyű,vízöntő vagyok,bár tényleg sokkal közelebb állnak hozzám földi dolgok.Sokszor megfordult már a fejembe,ha volt előző életem {már pedig én hiszem hogy volt},a halálomhoz valamilyen módon köze volt a víznek,ezért nem tudom magamhoz közel engedni.Fogalmam sincs te ezeket hogyan gondolod,előfordulhat hogy valaki kézírásából látható hogy több életet élt-e?

  • 2010. május 20. csütörtök at 14:19
    Permalink

    Ha tehetném, mindig kék színű ruhában járnék (annyi árnyalata van, hogy fel sem tűnne egy ideig), és a körülöttem lévő tárgyak is ilyenek lennének. Azért időszakonként egy-egy másik színt kedvelek mellette. Érdekes, konyhabútort kell vennem, de nem a kék jutott eszembe először. Az egész lakást (különböző) natúr fabútorral rendezném be. A lakás, a berendezés színeivel is foglalkozhatnánk egyszer…

  • 2010. május 20. csütörtök at 15:47
    Permalink

    Kedves Dia, én is hiszek a reinkarnációban, abban, hogy nem csak egyszer élünk…
    A jelenlegi állás szerint azonban a grafológia módszerével ez nem állapítható meg (sajnos) – én legalábbis még nem hallottam róla.
    Akárhogyan is van, azt hiszem, hogy jelenlegi életünkben is van bőven megoldandó feladatunk, kihívásunk akár önismereti téren, akár családunkkal, szerelmünkkel, hivatásunkkal, vagy személyes tulajdonságainkkal kapcsolatban. Lehet, hogy segíthet egy-egy jelenlegi problémánk megértésében és megoldásában, ha tudjuk, hogy ezt egy korábbi életünkből hoztuk, de az is lehet, hogy még jobban összezavarodnánk.
    Ezzel a témával kapcsolatban nagyon érdekes és tanulságos volt számomra Dr. Michael Newton: Lelkünk útja című könyvei és Müller Péter könyvei.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás