A betűk dicsérete

 Egy igazi gyöngyszem a betűkről…

Juhász Ferenc: A betű

“Szeretem a vékony-hegyű tollakat, a keskeny finom lándzsahegyűeket, a vágott-gerincű hosszú fémleveleket, mert szeretem nagyon, írás közben ha látom: tollam hegyéből hogyan születik a betű, hogy formálódik a betű teste, hogy születik meg hajlékony, gyönyörű élete, hurkos, gömbölyű, madárcsőrszerű, tornyos, szálkás, hullámos, görcsös alakja, a k ámulatos hurokösszege, az e, vagy az a gömbölyded, köd-magzattal áldott asszonyisága, a z titokzatos ábra-keresztje, s mind a többié, a betűké, az l kanalasgémcsőre, az ü csigabigaszarva. Ó, a betű, a jel, az összevont titokzatosság, az eredendő jelképi ábra, hogy összeláncolt sorozatával lekötözzük az időt, megláncoljuk a mulandóságot, rögzítsük a semmibe-csobogni-vágyó létezést, önmagunkat a létben, a létet bennünk és körülöttünk, ó, a betű, akinek folyamatos hurkaiba fonjuk emberi szívünket és érdemünket, bűneinket és történelmünket, szerelmünket és álmainkat, bánatainkat és a halált, a lehetetlent, a kegyetlent, a beteljesülőt. A betű: a megvalósulás és a megmaradás, a betű: a szent őstalaj, amibe elvetjük maradandó, vagy elfoszló gondolatainkat, a betű: szellemiségünk kriptája is, a föld, amiben mondataink holtteste elrohad, a betű: valahány apró szülőanya, magzata-terhes kicsi ősasszony, nemző-ideáktól meghasasodó, hurok-csecsűvé, gyűrű-emlőssé hurkosodó és dagadó, örvénylő anyaság, festék-drótkeretekbe, ólom-hurkokba, tinta-tekervényekbe, grafit-szálkatemplomokba fogott buborék-asszonyiság, a betű: költészetünk atomi pont-anyaga, sugárzó anyagpont-felhője és égő atompont-sorozata, a jóság és a fönnmaradás, a hit és a lemondás, a törvény és a gyalázat idő-kristályból kimetszett bölcsője, idő-kristályba vésett temetője. Ó, betű, reményünk és reménytelenségünk, hódolok előtted-szent Betű, mindenem, egyetlenem!”