Csökkent munkakedv, motiválatlanság, hanyatló teljesítmény, állandó fáradtság, kimerültség jellemez? Lehet, hogy megindultál a buraout-lejtőn?
A „burnout” szó szerint kiégést jelent, lélektani szempontból elsősorban érzelmi kiégést értünk alatta. A fogalom Herbert Freudenberger pszichoanalitikus nevéhez fűződik.
A Burnout szindróma egy fizikai-érzelmi-mentális kimerülésre utaló tünetegyüttes jelent, amely tartós vagy ismételt fokozott érzelmi megterhelés és kedvezőtlen stresszhatások következtében jön létre.
Kiket veszélyeztet leginkább?
A munkahelyi kiégés ma már szinte bármelyik szakmacsoportnál megjelenhet, ám a humán és segítő foglalkozásúak (egészségügyi és szociális dolgozók, pedagógusok, eladók, ügyfélszolgálatosok) a legveszélyeztetettebbek. Az emberekkel való folyamatos kommunikáció és bánásmód egész embert kíván és nagyobb érzelmi megterheléssel jár.
A nagy teljesítményigényű, önmagával szemben magas elvárásokat támasztó, maximalista és gyenge önbizalommal rendelkező személyeket a sikertelenség jobban megviseli, könnyebben kiéghetnek.
Sokszor a munkahelyi stresszorok (pl.: túlterheltség, túl sok felelősség, alacsony fizetés, kedvezőtlen munkakörülmények), a munkahelyi terror és folyamatos támadásoknak a vezető vagy a kollégák részéről is idézi elő a kiégést.
A munkahelyi kiégésen túl már egyre gyakrabban hallhatunk magánéleti, párkapcsolati, szülői/anyai, sőt már a főzéstől való kiégésről is – ami a nőknél gyakoribb, mint a férfiaknál…
Lelkesedéstől az apátiáig – a kiégés szakaszai
A kiégés nem egyik pillanatról a másikra alakul ki, hanem egy hosszabb lelki folyamat eredménye, ami jól elkülöníthető szakaszokra bontható. (A folyamat más életterületeken is életterületen ugyanaz, de mi most az egyszerűség kedvéért maradjunk a munkahelyi vonulatnál.)
1 A lelkes idealizálás fázisa
A munka- vagy pályakezdéskor óriási lelkesedéssel és motivációval, hatalmas lendülettel és erőbedobással vetjük bele magunkat a munkába. Rajongunk a szakmáért, nem egyszer idealizáljuk azt, emiatt lehet, hogy irreális elvárásokat és célokat táplálunk magunkban.
Eleinte buzog bennünk a bizonyítási vágy és a tenni akarás. Meg akarjuk váltani a világot, meg akarjuk valósítani a céljait. Gyakran, önként és dalolva vállalunk túlórát és többletmunkát, mert élvezzük, hogy fontosnak és nélkülözhetetlennek érezzük magunkat.
A kollégákkal intenzív a kapcsolatot ápolunk, együttműködőek vagyunk. Szívünkön viseljük az ügyfelek problémait, személyes ügynek tekintjük azt és túlzottan azonosul velük. Személyes kudarcnak véljük, ha az ügyfél állapotának változása, illetve fejlődése lassan halad, emiatt gyakran kritizáljuk és sürgetjük magunkat.
Ebben a szakaszban a munka és a magánélet összefonódik, az ember életében a munka, a Hivatás (nagy H-val) az elsődleges. Mindent ennek rendelünk alá: a magánéletet, a kapcsolatokat, a saját személyes igényeinket. Néha ugyan érezzük, hogy „Semmire sincs időm”, de nem tudatosul a kimerülés.
2 A realizmus fázisa
Ha idejében felismerjük (vagy kívülről ráébresztenek), hogy a tenni és bizonyítani akarás már kényszerbe fordul át; hogy bizonyos feladatokat félre lehet tenni, illetve ki lehet szervezni; és hogy a saját igényeit nem szabad teljes egészében alárendelni a munkának, akkor kialakulhat egy egészséges, reális és örömteli élet- és munkaszemlélet.
Ilyenkor harmonikus egyensúly alakulhat ki a munka és a magánélet, a munkabeli vágyak, remények és a munka eredményessége között. Ha ezt sikerül megteremteni és tudatosan fenntartani, akkor a szakma iránti túlzott lelkesedésünk kiegyensúlyozott elkötelezésbe fordul áll.
A realizmus szakaszát a munka szeretete jellemzi. Nyitottak vagyunk az új ötletekre és kezdeményezésekre, a szakmai kihívásokra. Továbbra is együttműködően és kellő szociális érzékenységgel látjuk el a feladatainkat, ugyanakkor higgadtabban és türelmesebben kezeljük a problémákat, és egészséges távolságot tartunk az ügyfelekkel. A teljesítmény beáll egy reális, pozitív szintre.
A magánéletünkről, a barátainkról és a saját személyes igényeinkről sem feledkezünk meg. „Jól bánik önmagunkkal és a testünkkel”, tudatosan „én-időt” teremtünk magunknak, és gondot fordítunk a pihenésre, a feltöltődésre.
3 A frusztráció fázisa
Ha a realizmus szakasza kimarad vagy túl rövid, vagy ha valami miatt felborul, akkor lassan bekövetkezik a frusztráció fázisa.
A túl sok munkahelyi stressz, illetve a tökéletesség és a teljesítmény hajszolása fáradtsághoz, koncentrációs zavarhoz, ez pedig hibázáshoz és sikertelenséghez vezet.
A folyamatos fáradtság és a mind gyakoribb kudarcélmény miatt csökken a fizikai és az érzelmi teherbírás. Úgy találjuk, hogy „kicsúsznak a kezünkből a dolgok”. Sokan kétségbeesettnek, nyugtalannak, tehetetlennek érzik magukat, mások hangulati hullámzásokra, ingerlékenységre panaszkodnak. Kialakul a kontrollvesztéstől való félelem.
A klienssel és a munkatársakkal már kevésbé lelkes a viszony, és inkább csak a feltétlenül szükséges dolgokra korlátozódik a kapcsolat. Stagnál, illetve csökken a teljesítményünk, a nyitottságunk, a munka iránti érdeklődésünk és elköteleződésünk, valamint az önmagunkkal szembeni elvárásunk is. Már nem tesszük magunkat úgy oda: „jó’ van az úgy!”, „elég lesz (neki) annyi!”- mondjuk, de mindeközben az önértékelésünk csökken, a bűntudatunk meg nő.
4 Az apátia fázisa
Az apátia fázisában már a fáradság, a közöny és a fásultság uralkodó. Érdektelennek, értelmetlennek és eredménytelennek látjuk a munkánkat, megkérdőjelezzük saját szakmai tudásunkba és hozzáértésünkbe vetett hitünket.
A kimerültség, a koncentrációs és memória problémák miatt a munkavégzésünk szervezetlenebbé, pontatlanabbá és hanyagabbá válik. Elfeledkezünk és megcsúszunk a határidőkkel.
Nehezebben birkózunk meg a bonyolultabb és összetett feladatokkal, fantáziátlanná válunk és megoldásaink a kreativitás hiányáról árulkodnak. A szakmai munka sematikussá, rutinná válik. Döntési helyzetben bizonytalankodunk, nem kockáztatunk, kerüljük a kudarcot. Kitérünk a feladatok, a kihívások és az akadályok elől. Passzívvá és visszahúzódóvá válunk.
Kerüljük, illetve minimálisra csökkentjük az ügyfelekkel és a munkatársakkal való találkozást. Kivonjuk magunkat a munkával kapcsolatos beszélgetések alól, illetve ellenségesen és cinikusan viszonyulunk a dolgokhoz. Becsmérelni kezdjük a klienseket, elutasítjuk a kollégák lelkesedését („Majd te is megtudod…!”), kezdeményezését, segítő szándékát. Negatívan látjuk a jövőnket és megváltoztathatatlannak a helyzetünket.
5 A pszichoszomatikus fázis
Ez a mélypont, a gödör alja. Ebben a szakaszban már teljesen elvesztettük a munkával kapcsolatos motivációnkat, gyakran az életkedvünket is. Belső üresség, érzelmi fásultság, reményvesztettség, depresszió és különböző pszichoszomatikus betegségek (pl.: alvászavar, szív és keringési problémák, és emésztési panaszok) gyötörnek. Utálunk bejárni a munkahelyünkre, egyre többször elkésünk, hiányzunk és megyünk betegszabadságra. Egyre többször nyulunk altatók, nyugtatók vagy alkohol után, vagy élünk önpusztító életet.
A munkaképtelenség mellett megjelenhetnek, illetve elhatalmasodhatnak az egzisztenciális problémák és a magánéleti válság.
