Az emberek közötti kommunikáció valamilyen közös jelrendszer segítségével történik. Ilyen jelrendszer lehet a közösen beszélt nyelv vagy az írás. A beszéd alapját a beszédhangok alkotják, az írást pedig a hangok írott vagy nyomtatott jelei, a betűk.
Ám néha a körülmények, illetve a befogadó/közlő személy speciális helyzete miatt e két kommunikációs mód lehetetlen, és a kimondott vagy a hagyományos leírt szó nem ér célba. Ilyenkor más jelrendszerek, különleges ábécé-típusok segítik az információcserét.
Morse-abc
A Morse-kód vagy Morse-abc jelentős kommunikációs újításnak számított a telefon előtti időkben. A Morse jelekkel távíró útján és lámpajelzéssel (vasút és hajózás terén) is gyorsan és nagy távolságra lehetett üzeneteket küldeni.
A Morse-kód megalkotásához több feltaláló neve is köthető:
- Samuel F. B. Morse- é, aki feltalálta a távírót (1938.);
- Joseph Henry fizikusé és Alfred Vail-é, aki Morse asszisztenseként megalkotta a kódjeleket.
A Morze-kód rövid (ti) és hosszú (tá) jelekből; rövid hosszú és nagyon hosszú szünetjelekből áll. A megfelelő sorrendű és meghatározott szabályrendszerű be-és kikapcsolással több állapot is közölhető. A Morse-abc csak nagybetűket, számokat és írásjeleket használ.
Braille-abc
A Braille-ábécé a vakok és gyengén látók számára teszi lehetővé az írás és olvasás elsajátítása. Megalkotója Louis Braille francia pedagógus és feltaláló volt, aki 3 éves kora óta maga is vak lett egy gyermekkori baleset miatt.
A módszer alapjául Charles Barbier által 1921-ben kidolgozott „éjszakai írás” szolgált. A francia hadsereg kapitánya ugyanis Napóleon megbízására egy olyan kommunikációs rendszert dolgozott ki, amellyel a katonák csendben és fény nélkül is tudtak kommunikálni. A kódrendszer azonban bonyolultsága miatt nem aratott sikert a katonák körében, így a hadsereg visszautasította. Barbier ekkor a párizsi Vakok Intézetét kereste fel találmányával, és ott találkozott Braille-jal.
A Braille-írásnál a kidomborított pontokból álló jeleket az ujjbegyekkel tapogatja le az olvasó. Minden karakter 6 pontból áll, amelyeket egy kétoszlopos téglalapban rendeznek el. A pozíciók bármelyikén lehet pont, összesen 64 lehetséges variációban. Egy adott variációt az alapján neveznek el, hogy melyik pozícióban van pont.
A rendszert szinte minden nyelvre átültették, illetve továbbfejlesztették. Braille jelrendszer nemcsak betűk, hanem számok és hangjegyek jelölését is lehetővé teszi, így a szövegeken túl a matematikai képletek és a zenei kották is olvashatóvá válnak a vakok számára.
Ujj-abc
Az ujjakkal, kézzel, kézjelekkel való kommunikáció az ősidőkre nyúlik vissza. Az ujjábécék alapja tehát a testbeszéd.
Az ujjábécét főként (de nem kizárólagosan) a siketek által használt jelnyelvek betűzési rendszereként alkalmazzák. A magyar siketek körében 2 ujjábécé is ismert:
- Az egyik a daktil, amit elsősorban tulajdonnevek és szakszavak betűnként való eljelelésére használnak.
- A másik a fonomimikai ábécé, ami a gyógypedagógusok által alkalmazott, a beszédhangok tanulását segítő mozdulatokból keletkezett. Hazánkban ez a népszerűbb.
Az ujjábécék minden egyes jele (kéz és ujjtartás) egy hangnak felel meg. A daktil kézjeleiben némi hasonlóság is felfedezhető a kéztartás és a betű között.