Korábban a Számok a kézírásban sorozat>> kapcsán már írtam a számok szimbolikus jelentéséről, energiájáról, illetve arról, hogy a egyes számok hol és hogyan jelenhetnek meg a grafológiában, a kézírásban.
Idén a négyes szám kiemelkedő szerepet kap, mivel 2011 a négyes szám szimbolikáját, energiáját hordozza magában. ( 2 + 0 + 1 +1 = 4) Ebben az évben tehát különösen hangsúlyossá válik a rend megteremtése, a rendszerek kialakítása, az akaraterő, az önfegyelem fejlesztése, gyakorlatiasság és a cselekvés.
Mi az a 4 önismereti, önfejlesztő feladat, amit mindenképp érdemes elvégezned ebben az évben?
Milyen önfejlesztési feladatok várnak rád 2011-ben?
1. Rakj rendet!
A rendetlenség fizikai síkon a folytonos keresgélés és a dolgok nem találása miatt időzavart idéz elő. Lelki síkon érzelmi zűrzavarhoz, lehangoltsághoz, depresszióhoz vezet, gondolati síkon pedig gátolja a tiszta, világos, átlátható gondolkodást.
Ahogy Popper Péter írta A belső utak könyve című művében:
„Akiben zűrzavar van – zűrzavart hoz létre környezetében. Akiben rend van – rendet teremt maga körül.”
Fontos tehát, hogy rendbe tedd a dolgaidat! Ezt kezdheted akár kívülről, fizikai síkon egy alapos nagytakarítással, szelektálással, lomtalanítással, de indulhatsz belülről is egy lelki nagytakarítással a gondolataid, elméleteid és nézeteid átvizsgálásával, újraértelmezésével és rendbe tételével. Én úgy tapasztaltam: mindegy, hogy melyik síkon indulsz neki, mert a dolog oda-vissza hat.
A lelki nagytakarítás során érdemes a következő életterületeket átgondolni (ezek nagy részét a grafológiai elemzés során is vizsgáljuk):
- Szellemi sík, mentalitás
- Saját magad
- Kedélyállapot, érzelmek
- Család, emberi kapcsolatok
- Munka, hivatás, karrier
- Pénzügyek
- Szabadidő, kikapcsolódás, kreativitás
- Ösztönök, motiváció
- Egészség
Gondold végig, hogy milyen gondolati, érzelmi „lomokat” halmoztál fel az adott területen, mi az, ami visszahúz, ami megakadályoz a kibontakozásban?
Amíg a régi, idejét múlt dolgokba kapaszkodsz, addig nem tudsz előre nézni, örülni a jelennek.
2. Teremts stabil alapokat!
A rendrakás során szembesülhettél azzal, hogy mely életterületeket hanyagoltad el a legjobban, mely életterületek működnek jól és melyeket szabályoztad túl. Tudod, hogy mely életterületeken lenne szükség nagyobb szervezettségre, és melyeken kell lazítanod.
A stabil alapok megteremtése azt jelenti, hogy elengeded a régit, szakítasz a merev, nem működő szokásokkal, nézetekkel, gondolatokkal. Ezáltal helyet csinálsz az újnak, vagyis hasznos, jól működő szokásokat alakítasz ki.
Tipp: a szokások kialakításában Stephen R. Covey A Sikeres Emberek Hét Szokása című könyve számodra is inspiráló lehet. Mi is ez a hét szokás?
- szokás – Proaktivitás- avagy aktív, kezdeményező hozzáállás kialakítása, aminek legelső lépése,hogy felismerjük a választásainkban rejlő erőt!
- szokás – Már a kezdetkor lásd a célt, mivel a célképzés nélküli jövőkép örökké csak álom marad!
- szokás – A fontos dolgokat tedd az első helyre. Ha a fontos dolgokat elódázod, akkor előbb-utóbb sürgőssé válnak. A sok sürgős dolog pedig kapkodáshoz, fejetlenséghez, rendetlenséghez vezet.
- szokás – Kölcsönös győzelemre és együttműködésre törekvés a versengés és a különállás helyett
- szokás – Először a másikat értsd meg, aztán értesd meg magad! (Hmmm… Ez egy kicsit meglepett, mert én a pont fordítva gondoltam… Bár ha azt nézem, hogy minden egyes grafológiai elemzés révén, amikor egy másik ember személyiségét ismerem meg önmagamról is sokat tanulok, akkor már nem is áll olyan távol a dolog ;-))
- szokás – Használd ki a szinergiákat és ismerd fel a csapatmunka előnyeit. Ha mindig mindent egyedül akarsz csinálni, akkor nehezen fogsz előrehaladni és sikereket elérni.
- szokás – Élezd meg a fűrészt, ha fát akarsz vágni…. Ez egy metafora arról, hogy miközben teljesen elmerülnél a célok megvalósításában, a güzülésben, időnként tégy olyan dolgokat is, amelyek feltöltenek, örömet szereznek, amelyek testileg-lelkileg megújulsz, különben kiégsz.
Dolgozz keményen!
A négy a cselekvés, a tettek, gyakorlatiasság száma. A tervek megvalósításához szervezettség és következetes végrehajtás szükséges.
Ha notórius halogató vagy, vagy ha önbizalomhiányban szenvedsz, akkor ez igazi kihívást jelenthet a számodra. A cselekvésnek ugyanis mindig van valami látszata, eredménye, ami lehet siker, de lehet kudarc is. A cselekvéssel és az újrapróbálással, azonban megtanulod az akadályokat és a nehézségeket kezelni, és megérted, hogy:
” A kudarc csak akkor kudarc, ha nem tanulsz belőle”.
Ronald Niednagel.
Fejleszd az akaraterődet!
Egy cél, egy terv megvalósításához irányított erőkifejtés szükséges. Belső erőre van szükséged ahhoz, hogy az első sikertelen próbálkozás után, felállj és továbbmenj, és ahhoz is, hogy következetesen haladj a célod felé.
Az akaraterő fejlesztésének legjobb módszere, ha megtartjuk a magunknak és a másoknak tett ígéreteket. Ha megtartjuk, amit ígértünk, az erősíti az önmagunkba vetett hitünket, megbízhatóságot, tartást és tisztességérzetet ad, ami növeli önbecsülésünket.
Te melyikkel fogod kezdeni? Melyik gyakorlat jelent a legnagyobb kihívást számodra?
A stabil alapok megteremtése számomra a kihívás.
Kedves Szilvia!
Sajnos nótorius halogató, de rendszerező-gyűjtögető vagyok. Nem tartom be a szavam (megígértem az elhagyó barátomnak, hogy nem hívom többet, és nem írok) mindkettőt megszegtem. Elhatároztam, hogy reggel és este is szobabiciklizek 2-ától—azóta sem. Szóval teljes csődtömeg vagyok!
Z.Ágnes
Kedves Ágnes!
Az akaraterő erősítéséhez érdemes kezdetben olyan ígéreteket tenni, amelyekről már akkor érzed, hogy vállalni tudod. Az olyan vállalásokat, amelyekkel kapcsolatban már az elején ellenérzéseid vannak, valószínű, hogy nem tudod majd betartani, vagy csak kényszerből.
Az, hogy egy fogadalmat mennyire tudunk betartani, egy célt mennyire tudunk megvalósítani, függ attól is, hogy mennyire jelent az nagy lépést, változást az eddigiekhez. Ha ez túl nagy változást jelent, akkor érdemes kisebb részfeladatokra osztani. Ha tehát már nagyon régóta rá sem ültél a szobabiciklidre, akkor ez a reggeli-esti tekerés túl nagy falat lehet. Kezdd inkább azzal, hogy hetente kétszer félórát tekersz rajta.
Kedves Ildikó!
A stabil alapok megteremtésénél melyik jelent gondot: a régi elengedése, avagy az új, működő szokások megtalálása?
Ha az utóbbi, akkor javaslom, hogy írd le: milyen életet szeretnél élni (a különböző életterületekre lebontva. Nézd meg, hogy milyen szokások, nézetek akadályoznak meg benne, illetve milyen szokások, gondolkodásmód vinne közelebb a vágyott élethez. Fontos, hogy arra koncentrálj, ami rajtad múlik, amin Te tudsz változtatni, amit Te tehetsz meg az ügy érdekében.
Szia Szilvi!
Hát én jónehány x.el a hátam mögött bevallom szükségem van erre a 3 pontra.Alapjaiban -és jó irányban-rendezné át az életem.
Azt hiszem az5-ös ponttal kezdeném.
Tudsz segíteni hogy kell ezt csinálni?
Kedves Szilvi!
Nagyon szeretem olvasgatni a blogodat és ez a rész különösen hasznos tanácsokkal szolgált számomra! Köszönet érte, hogy írod ezt, szerintem nagyon sokat segítesz vele másoknak!
Én jelenlegi helyzetemben a régi elengedésén fáradozom és új céljaim eléréséhez fel fogom használni az általad javasoltakat: felvázolom magamnak, hogy milyen életet szeretnék és megnézem, h ebben mik akadályoznak jelenleg. aztán pedig hajrá! 🙂 Szóval még egyszer köszi a munkádért és további sok sikert!
Szilvi:-)
köszönöm!
újabb megerősítés a cselekvésre.
Tegnap írtam fel éppen a napi célokat, a heti, s júniusig a havi célokat. amiket be akarok építeni az Életembe.
SIKERÜLNI FOG. 🙂
EMese! Ilyen pozitív hozzáállással, biztos is, hogy sikerül! Én drukkolok 😉
Szia Ági!
Szeretnélek támogatni abban,hogy fogj hozzá az állapotod megváltoztatásához. Az hogy milyen tempóban haladsz,a te kezedben van,mint annak felderítése is,hogy mely területen kezd el.Azt tapasztaltam ne akard rögtön megváltani a világot.Gondolom azt már megállapítottad mely terület a legérzékenyebb az életedben,melyik kívánja a legnagyobb oda figyelést.Inkább -ha szabad tanácsolnom- készítsd el a célhoz vezető utat.-gondolj csak a folyó hullámaira!Milyen selymes és lágy a víz simogatása,de egy idő után teljesen megváltoztatják a part alakját körvonalát.Azt hiszem Szilvi a kerékpározást említette.Mikor a motorrol átnyergeltem a lassúbb járműre,előszőr úgy mentem mint aki egész nap lovagolt.Mára már akkor érzem rosszul magam,ha kihagyok akár csak egy napot is és nem dolgoztatom meg alaposan az izmaimat.Mára már a mindennapi életem betervezett része.-Ja és öngerjesztő folyamat!Megteltem erővel,és szabadságérzetet kölcsönöz. Tetszik amit a tükörben látok, és másnak is jó közérzetet adhatok. Ági! Szurkolok Neked.Egy kerékpáros társad 🙂
Kedves Szilvia!
Nagy-nagy érdeklődéssel olvastam a blogodat, melyből kiderül, az idei év, számmisztikai szempontból tekintve, a négyes archetípus jegyeit viseli magán, vagyis 2011-ben különösen fontos a rend megteremtése, a rendszerek kialakítása, az akaraterő, az önfegyelem fejlesztése, gyakorlatiasság és a cselekvés.
Mélységesen egyetértek az álláspontoddal, rend a lelke mindennek, illetve, ha magunkban helyretesszük a dolgokat, a rend előbb-utóbb külső környezetünkben is megnyilvánul.
„ Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes”- írta József Attila, és milyen igaza volt! Akaraterővel, kitartással, szorgalommal, sok lemondással, és ami nagyon fontos, önfegyelemmel elérhetők a kitűzött célok. Itt megjegyezném, az önfegyelem nem egyenlő az önkínzással. Önmagunk kínzása a kívánt cél elérése érdekében, a dolgok túlerőltetése, merev, görcsös akarása, nem biztos, hogy a kívánt eredményt hozza.
Valószínűleg nagy igazság rejlik a stabil alapok megteremtéséhez szükséges régi elengedése, új megteremtése elméletben is. Csakhogy, ez számomra nem ilyen egyszerű. Itt nem csak berögződött régi, elavult, nem kívánatos viselkedésmintákról van szó, hanem alapavető személyiségvonásokról. Gondoljunk csak a Bakok legendás merevségére, a Vízöntők függetlenségi vágyára, a Halak túlérzékenységére, a Kosok önfejűségére…., és így tovább. Ez az igazi kemény dió…, felhagyni olyan szokásokkal, még ha nem is válnak előnyömre, amelyek lényem legmélyebb belsejéből származnak.
Kedves Szilvi!
Mintha ráéreztem volna a most küldött ÜZENETRE! Most végeztünk az otthonunk festésével. Jó érzés a saját munkánkban gyögyörködni.A férjemmel együtt varázsoltuk át a lakásunkat.
Nagyon jó dolgokról értesülök,örülök,hogy rátaláltam a honlapodra. Kívánok Neked Minden Jót!
Rózsa
Olyan jókat írsz! Ezeket kéne már kisiskolásokkal begyakoroltatni.
Fiatalon amúgy működtek bennem ezek a pontok, azután jött az élet úthengere, és az akaraterő, a nehézségek kezelése már nem megy olyan flottul. De jó, hogy rendszeresen írsz, és figyelmeztetsz a visszaállásra.
Csupán érdekességnek mesélem el, hogy poénból mondtam magamnak, hogy minden év első havas napján lesz nálam az érettségi találkozó és mindhárom évben valóban akkor esett először a hó, amikorra elhívtam a többieket. Pedig nem konzultáltam meteorológussal.