Az egyik legelső pozitív, feltétlen szeretetet és elfogadást kifejező odafigyelés, amivel életünkben találkozunk az anyukánktól kapott ölelés.
Ebben benne van minden, ami egy kisbaba számára azt közvetíti: „Szeretlek, jó, hogy vagy. Jó, hogy itt vagy. Nem vagy egyedül, biztonságban vagy és vigyázok rád.”
Aztán a kisgyerek növekszik, fejlődik, és egyre önállóbban mozog a világban, és egyre bátrabban és hosszabb ideig távolodik el a mamától, és eközben fokozatosan csökken az ölelés igénye.
Ahogy egyre idősebbek leszünk és bekerülünk a különböző közösségekbe (óvoda, iskola), megtanuljuk a fizikai kontaktus társadalmilag elfogadott íratlan szabályait: azt, hogy kit, mikor, hol és hogyan érinthetünk meg.
Megtanuljuk azt, hogy kihez hogyan és mennyire közeledjünk, és kialakul az is, hogy mi mennyire engedünk közel magunkhoz a különböző embereket. Más közelséget engedélyezünk a szüleinknek, testvérünk, szerelmünknek, a barátainknak, munkatársainknak és az idegeneknek.