Sokat tehetsz testi egészséged megóvásáért és lelki harmóniád megteremtéséért, ha rendszeresen figyelsz a belső hangra, a tested jelzéseire, és ha szem előtt tartod a test – lélek – szellem egységének fontosságát.

Minden élő teremtmény négy elemből tevődik össze: földből, levegőből, vízből, tűzből. Ezek az elemek megvannak benned és a környezetedben is.

A különböző időszakokban folyamatosan áthaladunk az egyes elemeken, hol az egyik, hol a másik erősödik fel bennünk. Sokat segíthet önmagad elfogadásában és lelkiállapotod megértésében, ha sikerül felismerned, hogy az adott időszakban melyik elem került benned előtérbe, illetve ha megtanulod kezelni magadban ezt a négy elemet.

4 oselem

Hogyan és mire használd a négy őselem energiáját?

Víz: az érzelmek felszabadításáért

A víz szimbolikusan az érzelmekkel, az álmokkal, a tudatalattival kapcsolatos elem.

Egy „tudatos tusolással” nemcsak a testünket, hanem a lelkünket is megtisztíthatjuk, átmoshatjuk érzelmeinket. Zuhanyzás közben képzeld azt, hogy a vízzel és a szappannal a negatív, terhes gondolatokat is lemosod magadról (mondhatod is közben magadban: „Most megtisztítom testemet és szívemet. Kimosom magamból a negatívítást!”) és egyre tisztábban, könnyebbnek, felszabadultabbnak érzed magad.

Szaunázás közben, miközben izzadsz, nemcsak méreganyagok távoznak a testedből, hanem a nyomasztó érzelmek is.

Föld: a belső stabilitásért

A föld erős, szilárd, nyugalmat árasztó őselem.

Ha túlzottan felpörögtek körülötted a dolgok és egy kis nyugalomra van szükséged, akkor a nyújtó gyakorlatok és a természetben tett séta segít abban, hogy a Föld energiáját erősítsd magadban.

Van még egy módszer, amit én magam is szívesen alkalmazok. Ezt meleg, száraz, jó idő esetén végezheted a szabadban is, vagy akár otthon a padlóra fekve egy pléden. Feküdj hanyatt és miközben hagyod, hogy a tested, az izmaid ellazuljanak, elernyedjenek, tudatosítsd azt is, hogy a tested hogyan érintkezik a talajjal. Ha jól csinálod, akkor egy idő után egyszerre fogod érezni a földet az egész tested alatt azt. Ekkor tudatosítsd magadban, hogy bár teljesen laza vagy, és tested teljes súlyával a földre nehezedsz, mégis van, ami megtart! Nem hullasz bele a semmibe…

Levegő: a tiszta gondolatokért

Ha sokat dolgozol zárt helyiségben és elektronikus gépekkel (pl.: számítógép előtt), akkor különösen szükséged lehet a friss, oxigén-dús levegőre, ami kitisztítja a gondolataidat.

A szabad levegőn tett kirándulással, a különböző légző gyakorlatok végzésével élénkítheted a szellemet. Képzeld azt, hogy minden kilégzéssel „szélnek ereszted” a régi, begyöpösödött elképzeléseket, és minden belégzéssel, új előrevivő gondolatokkal töltődsz fel, új távlatok nyílnak meg előtted. A gyakorlat erősíthető azzal, ha közben a szél mozgására vagy a felhők vonulására figyelsz.

Tűz: a belső erőért, lendületért

Ha úgy érzed, hogy az utóbbi időben leeresztettél, és szeretnél újra energikus és tettre kész lenni, akkor a tűz elemet hívd segítségül. Gyújts meg egy gyertyát (még jobb a tábortűz) és nézz a lángba. Lásd a fényét, érezd a melegét és közben képzeled el, hogy a belélegzésekkel testedben is szétárad a meleg. Koncentrálj a terveidre, a vágyaidra és lásd lelki szemeiddel, hogy elegendő erőd és energiád van a megvalósításukhoz.

Te melyiket próbálod ki legelőször?

Érdekel a grafológia és az önismeret? Szeretnél értesítést kapni Az írás tükrében.hu legújabb blogbejegyzéseiről? Akkor iratkozz fel a hírlevére >>

Testi-lelki feltöltődés a 4 őselemmel

8 thoughts on “Testi-lelki feltöltődés a 4 őselemmel

  • 2011. március 11. péntek at 17:52
    Permalink

    Szilvikém! Nagyon köszönöm.
    Biokertészként van egy romantikus fűszerkertem a Köröspart mellett, így először a levegőt és a földet. Gyakran teszünk sétát a folyóparton is a kutyákkal, ott úgy érzem nagyon közel vagyok az Univerzumhoz, teljesen feltöltődök itt is ott is.
    Nagy örömmel és szeretettel olvaslak mindig, barátsággal üdvözöllek: Ilona

  • 2011. március 11. péntek at 20:04
    Permalink

    Én tegnap infraszaunáztam a blogban leírt módon, fantasztikus volt! Hétvégén, ha szép napos az idő, akkor egy sétát biztos beiktatok – így a Föld és a Levegő elem is meg lesz. 🙂

  • 2011. március 12. szombat at 10:10
    Permalink

    A víz, a föld elemet, és a levegő elemet nap, mint nap használom! De eddig csak egy kellemes időtöltés volt, most már tudom, hogy a gondolataimat, lelkemet is tudom velük tisztítani! Következhet akkor a tűz elem is!
    Köszönöm Szilvi!
    Szép napot kívánok!
    Timcsi

  • 2011. március 13. vasárnap at 20:12
    Permalink

    Kedves Szilvia!
    Az jutott eszembe, ha nem siklunk el testi – lelki igényeink felett, illetve, ha egyszerűen megéljük természeti lény mivoltunkat, akkor képesek vagyunk automatikusan kapcsolatba kerülni a négy őselemmel. Eközben természetesen önmagunknak sem fogalmazzuk meg, mi most az érzelmeinket szabadítjuk fel, nyugalmat találunk a középpontunkban, hallgatjuk a belső hangunkat, vagy a teremtő erő hatalmasodik el bennünk.Tehát, mindössze annyit kell tennünk, hogy lehetőségeinkhez mérten visszatérünk a természethez.
    A hosszú tél után nekem már a Nap fénye és melege hiányzik. A napkeltét követő első órában és a napnyugtát megelőző órában bele lehet nézni a Napba a szem sérülése nélkül. Egy másodperccel kezdünk, és a fokozatosság elvét alkalmazva naponta egy másodperccel növeljük az időt. Nagyon fontos, hogy semmit ne erőltessünk, addig és annyit csináljuk, ameddig és amennyi jólesik. Az eredmény viszont nem marad el, hihetetlen energiára teszünk szert általa. Ez az energia nemcsak terveink megvalósításához elgendő, gyógyító energiaként segít leküzdeni testi – lelki bajainkat.

  • 2011. március 19. szombat at 00:19
    Permalink

    Szia Szilvi!

    Az elmúlt hosszú hétvégén végre fordíthattam némi időt a lazításra.A sok napsütés kicsalt a szabadba
    engem is.Hosszú sétákat tudtam tenni hétvégén,lankás dombokon,engedtem hogy a napfény átjárjon, cirőgasson.A kemény elnyúló tél után olyan volt mintha egy varázsvesszővel érintették volna a lelekem.Hosszú napfürdőket vettem,közben pedig jól megmozgattam izmaim.
    A napsütés a csend a zöld fű ideális otthona volt a kiadós relaxálásnak.Mint Kornélia, Én is kivártam szombaton is a napnyugtát.Tíz-tizenkét másodpercet loptam az isteni fényből.Mese szép volt.Most hogy beszélek róla,újra átélem. A föld elem rendben.
    Ezek után jöhet a tűz.
    Milyen módszer válik be Neked?

  • 2011. március 19. szombat at 09:24
    Permalink

    Kedves tornádó!
    Azzal, hogy belenéztél a Napba, a legeslegközelebbi kapcsolatba kerültél a tűz energiájával. Eredményes feltöltődés kívánok! Kornélia

  • 2011. március 20. vasárnap at 17:11
    Permalink

    Szia Tornádó!

    A tűz elemmel kapcsolatban rám is nagy 2energetizáló” hatással van a napfény. Mostanában, ahogy kezdett kisütni a tavasz nap, a buszra-várakozás közben szoktam töltődni úgy, hogy arccal (de lehunyt szemmel – nagyon érzékeny az erős fényre) a nap felé fordulva sütkérezem. Ezt csak “gyík-üzemmódnak” szoktam nevezni, és sötét színű ruhában, ami szívja a meleget még tutibb. 🙂

    A másik módszeremhez a vizualizációt hívom segítségül. Elképzelek egy tábor- vagy örömtüzet. Kedvemtől függően képzeletben néha csak ülök a tűz előtt és nézem a lángokat (ez inkább ihletszerzésre vált be nálam), máskor pedig van, hogy azt képzelem el, hogy ott vannak velem a szeretteim, a barátaim is, és körbetáncoljuk, körbeugráljuk a tüzet, mint az ősi törzsek vagy az indiánok – “varázslótánccal”. Ez nagy felszabadító és feszültséglevezető hatással van rám, illetve az EGYÜTT örömteli élményét is megélem közben. Ha már a meditáció előtt sejtem, hogy aktuálisan inkább táncolós kedvem van, akkor ehhez passzoló zenét választok – ez még könnyebbé teszi a dolog elképzelését,intenzívebbé teszi az élményt. Egy ilyen meditáció után tele vagyok életkedvvel, tetterővel, bizakodással – fantasztikus! 😀
    Javaslom, hogy próbáld / próbáljátok ki!

  • 2013. február 05. kedd at 23:50
    Permalink

    Kedves Szilvi!
    A víz a föld és a levegő elemeit kora tavasztól késő őszig
    minden nap használom.Lehet,hogy nem olyan tudatosan ,többször
    vettem észre, hogy hangosan mondtam ki magamból azokat a
    prollémákat és megoldásokat, amelyektől megakartam válni.
    Valóban megkönnyebbültem lelkileg és testileg is.
    A tűz elemére nem figyeltem. Amikor családom hazalátogat,
    fáklyákat szoktam gyújtani a tiszteletükre, hiszen mindig
    este érkeznek így egyéb világítást nem kell alkalmaznom.
    A fények csodálatosak, a teraszon ülve valójában melegség
    érzete fog el és terveimről álmodok, melyeket meg is valósítok.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .