a vérmérsékletről árulkodnak a rajz színeiA temperamentum, a vérmérséklet velünk született adottság, a cselekvésünkre jellemző forma.

Az első, „klasszikus” vérmérsékleti típusokat Hippokratész állította fel a Kr.e. 4-5. században. Kora felfogásának megfelelően a besorolás alapját az jelentette, hogy az adott emberben a négy testnedv (a vér, a máj sárga epéje, a lép fekete epéje és a nyál) közül melyik a domináns.

A négy vérmérsékleti típus: szangvinikus, kolerikus, melankolikus és flegmatikus.
Természetesen a valóságban ritkán vannak tiszta típusok, sokkal inkább vegyes temperamentumokról beszélhetünk.

A mai felfogás szerint a temperamentum az érzelmi életben érezteti leginkább a hatását, hiszen az érzelmek az egész ember állapotát, állásfoglalását kifejezik.

Az egyes vérmérsékleti típusokat az alapján különítjük el, hogy:

  • az érzelmi reakciók kiváltása mennyire könnyű vagy nehéz, azaz mennyire ingerelhető, izgatható fel az ember
  • az érzelmi reakciók milyen erősek, illetve
  • a kiváltott reakciók mennyire tartósak, valamint
  • a keletkezett érzelmek mennyire ösztökélnek cselekvésre.

Melyik temperamentumra milyen szín a jellemző?

A projektív rajzokban az érzelmeket leginkább a színek fejezik ki. Megfigyelések szerint a különböző vérmérsékleti típusba tartozó emberek más-más színeket részesítenek előnyben a rajzolás során. Ez leginkább a gyermekrajzokon figyelhető meg, hiszen a kisgyermekek színválasztását jó ideig az ösztönösség határozza meg, és csak 7 éves kortól kezdődik el igazán a színek valóságnak megfelelő használata.

A szangvinikus típusra az erőteljes, élénk színek használata jellemző: a vörös, az intenzív kék, erőteljes sárga és esetleg az élénkzöld. A szangvinikus érzelmei könnyen és gyorsan keletkeznek, erősek, de nem tartósak. Az ilyen gyerek vidám, élénk, kedélyes természetűek. Látványosan örülnek és hirtelen haragúak. Kedvelik a társaságot, szívesen beszélgetnek. Minden újra fogékonyak, érdeklődőek, szeretik a változatosságot, ha zajlanak körülöttük az események. „Szalmaláng” természetűek: könnyen lelkesednek, mindenbe belekezdenek, de hamar ráunnak dolgokra és nem elég kitartóak.

A kolerikus vérmérsékletűek előszeretettel használják a sárgát vörössel vagy narancssárgával. A kolerikusakat könnyen kialakuló erős és tartós érzelmek jellemzik, amelyek cselekvésre ösztönzik az embert. Rendszerint gyorsan reagálnak, szenvedélyesek, de megfontoltabbak, céltudatosabbak és kitartóbbak, mint a szangvinikusak. Uralkodó, vezető típus, aki mindig kész megoldásokkal áll elő, és azt el is fogadtatja társaival. Kissé akaratos és türelmetlen azokkal szemben, akik nem értenek vele egyet, vagy akadályozni próbálják.

A melankolikus személyiségtípusba tartózó gyerekek és felnőttek a pasztellszíneket kedvelik, a kék a kékesszürke, a drapp, a fakó-, halványzöld árnyalatait. Ennek a vérmérsékleti típusnak az érzelmei lassabban keletkeznek, nem olyan erősek, de tartósak, viszont nem ösztönöznek cselekvésre. Visszahúzódóak, kevésbé társasági lények. Egyedül is jól elvannak: szívesen olvasnak vagy mélyednek el valamilyen hobbiban. Érzékeny, idealista és pesszimista emberek, akik hajlamosak az aggodalmaskodásra, az önmarcangolásra. Együtt érzőek és nagylelkűek, minden útjába kerülőt megsajnálnak. Sokáig csak tételen szemlélője az eseményeknek, nehezen fog a feladatokhoz, de ha elkezdte, akkor szívósan és lelkiismeretesen dolgozik, képes teljesen alárendelni magát a tevékenységnek.

A flegmatikusak a tiszta színeket részesítik előnyben a rajzokban, a kéket, a zöldet, a barnát. Ennél a vérmérsékleti típusnál az érzelmek nagyon nehezen keletkeznek, gyengék, nem tartósak, így a viselkedést alig befolyásolják. Kényelmesek és lassúak, csak akkor cselekszik, ha nagyon muszáj. Szeretik a megszokott, rendszeres életvitelt. Munkavégzésük komótos, de pontos és megbízható, amibe belekezdtek, azt be is fejezik. Kiegyensúlyozottak, nyugodtak és józanul logikusak, nem lehet kihozni őket a sodrukból. Kevésbé közösségi emberek, inkább maguknak élnek. Ha barátságot kötnek hűséges, korrekt, becsületes társak.

 

Kíváncsi vagy, mi mindenről vallanak a gyermekrajzok?
Hogyan jelzik, hogy hol tart a gyermek a fejlődésben?
Mit árulnak el a gyermek személyiségéről és lelkivilágáról?
Akkor itt választ találsz a kérdéseidre! Katt ide>>

 

Színek és temperamentumok a rajzokban
Cimke:             

Egy gondolat a “Színek és temperamentumok a rajzokban” -hoz

  • 2010. szeptember 10. péntek at 17:42
    Permalink

    Kedves Szilvia!
    Az nem lehet igaz hogy ezek velünk született tulajdonságok (100%-osan semmiképp sem). Például a melankolikus ember azt tetszik mondani visszahúzódó. És ha mondjuk elkezdi erősíteni az önbizalmát, önértékelését? 🙂 Megszabadul a félelmeitől…Visszahúzódó marad?:) Kétlem. Jó példa vagyok erre mondjuk én 🙂 Minden az agyban dől el. Elég fiatal vagyok, nem mondom hogy szentírásnak kell venni, de én így látom.

  • 2010. szeptember 10. péntek at 21:06
    Permalink

    hogy ez is érdekes volt!!

  • 2010. szeptember 11. szombat at 21:39
    Permalink

    Köszönöm Szilvi!
    Holnap de.10-kor küldök egy kis ajándékot

    Sok örömöt okozol azzal amit csinálsz

  • 2010. szeptember 13. hétfő at 18:34
    Permalink

    Szevasztok!
    Van ebben valami igazság.
    Szép napot kívánok!

  • Pingback:Hogyan ösztönözd a gyereket a tanulásra? | Az írás tükrében

  • Pingback:Mit árul el a családrajz? | Az írás tükrében

  • 2011. május 12. csütörtök at 21:05
    Permalink

    Kedves Szivia !

    Én eddig is tudtam , hogy kolerikus vagyok .Rám tökélete-
    sen illik Te általad leirt kolerikus jellemzés .Ma vásá –
    róltam a konyhába egy nagyon szép abroszt az asztalra .
    még mielött elolvastam , a narancssárgaszin kellemes ér –
    zést váltot ki bennem . Sajnos gyorsan reagálok dolgokra.
    Mindig leirom magamnak mi a legfotosabb . A céljaim , az
    éltető erö bennem .Volt ugy azt mondták nem lehet megcsi-
    ni . Nekem Mégis sikerült . Mintha az égiek fogták volna
    a kezem , Ök irányitottak .Ugy éreztem az univerzum a-
    jándékát kaptam meg .Köszönöm a leveleid szilvia . a
    rossz pilanataimban is ,megnyugtat ha olvasom .
    Üdvözlettel : Zsuzsanna

  • Pingback:Mivel rajzoljon a gyerek? | Az írás tükrében

  • 2013. február 20. szerda at 09:58
    Permalink

    Kedves Szilvi!
    Kisfiú unokám, negyed napot rajzol a papír baloldali sarkába. Mit jelent ez? Üdvözlettel, Zsozi

  • 2013. február 21. csütörtök at 10:18
    Permalink

    Kedves Zsozi!
    Felmérések szerint minden második gyermek a bal oldalra helyezi el a Napot a rajzon. A bal oldal a térszimbolika szerint az Anya oldala, vagyis a gyermek az anyától kapja vagy várja a szeretetet, az érzelmi melegséget. Nagyon gyakori, hogy a sarokban elhelyezett Nap nem teljes korong, hanem negyed kör. Ez egyes nézetek szerint csökkent optimizmusra és kapott szeretetmennyiségre utal, míg más megközelítések szerint ez a fajta Nap ábrázolás a tér magasításával függ össze.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .