Gyermekkorunkban mindannyian megtanultunk bizonyos szabályokat, viselkedési stratégiákat, amelyekkel többé-kevésbé eredményesen oldhatjuk meg a helyzeteket, és amelyek eleget tesznek a környezet elvárásainak. A folyamatos fejlődés és tapasztalataink következtében aztán egyes viselkedési szokásokat elhagyunk, míg másokat újraértékelünk, felülírunk, illetve újakat alakítunk ki.

Honnan tudhatod, hogy melyik viselkedési attitűdnek van még rád parancsoló ereje, illetve melyik az, amelyik már hidegen hagy, és melyik az, amin változtatni volna érdemes?

Ezt könnyen kiderítheted, ha tudatosan megfigyeled az érzéseidet és a reakcióidat, amelyekkel a másik ember viselkedésére reagálsz. Sőt, vannak tipikusan elhangzó mondatok, amelyek, mint önismereti útjelző táblák jelzik, hogy hol is tartasz éppen.

Erről F. Várkonyi Zsuzsa: Tanulom magam című könyvében olvastam először, és azóta tudatosabban figyelem saját magam, és jobban be tudom határolni, hogy hol cselekszem még mechanikusan, a sorskönyvi előírások szerint, és hol hagytam már hátra azokat.

„Jaajjj, ne fárassz már!”

– szoktuk mondani, ha olyan bosszantó viselkedést tapasztalunk a másikon, ami hasonlít anyánk, apánk, testvérünk stb. viselkedéséhez, és a hozzá való alkalmazkodás miatt minket is fogva tartott, de fejlődésünknek (még jobb esetben önfejlesztésünknek) hála, mára már túljutottunk rajta, és nincs számunkra parancsoló ereje.

Ezek azok a szituációk, amikor „lefáradunk”a másiktól; megvetjük és lesajnáljuk őt, ha túlzottan aggályoskodó, panaszkodó, félénk, bizonytalan, hiszékeny, locsi-fecsi…. és még sorolhatnám.

Vajon miért bosszant minket ennyire? Miért igyekszünk ilyen türelmetlenül lerázni magunkról a másikat /a helyzetet? Miért menekülnénk el legszívesebben?

Mert még jól emlékszünk azokra az érzésekre, kellemetlen élményekre, amit átéltünk, amikor még minket is fogva tartott szüleink hasonló magatartása.

„Neki miért szabad?!”

Élnek bennünk olyan tanult belső tiltások, erkölcsi parancsok, amelyekről úgy érezzük, hogy be kell tartanunk. Lehet, hogy a betartásuk már nehézséget okoz számunkra, illetve sok erőfeszítést igényel, esetleg már terhesnek is érezzük azt, talán az eszünkkel már meg is kérdőjelezzük a helyességét, de még nem tudunk rajta túllépni, mert „TILOS”.

Egy barátnőm például úgy érzi, hogy akármilyen fáradt, nem mehet addig aludni, amíg nincs elmosogatva – különben bűntudata lesz. Otthonról hozta ezt a szokást, ami szorosan összekapcsolódik a fejében élő „jó háziasszony” képpel, és amit be kell tartani.

Na, már most igencsak felháborító, ha egyszer olyan valakivel találom szembe magam, aki átlépi a határokat, amit szerintem mindenkinek be kell tartania, illetve meg meri tenni azt, amit én még nem merek.

„Ezt már ne!” (vagy „Hogyhogy nem fél a… -tól?”, „Hát, nem veszi észre…?!”)

Ezeket a mondatokat és az ezeket kísérő, többnyire utálkozó érzéseket olyan másoknál tapasztalt viselkedésformák hívják elő, amelyeket fájdalmas emlékeink miatt mi is már magunk mögött akarunk hagyni. Küzdünk azért, hogy megszabaduljunk tőlük, pl.: felhagyjunk a nyafogással, a tehetetlenséggel, a döntésképtelenséggel, a rossz időbeosztással, az aggályoskodással, az ideges locsogással stb.

Bosszant a másikban, mert tükrözve látjuk benne azt, amiből már elegünk van és változtatni szeretnénk.

„Már megint!”

Olyan viselkedési stratégiákra utal, amit mi is éppen játszunk. Lehet más a szituáció és cserélődhetnek a partnerek, de a partner magatartása ugyanazt a viselkedési mechanizmust váltja ki belőlünk. Működésbe lépteti bennünk a tanult utasításokat, tiltásokat, és a megszokott menetrend, forgatókönyv szerint cselekszünk (ezekre épülnek az emberi játszmák). Ugyanazokat az érzéseket, félelmeket éljük át újra és újra, de még nem tudunk, vagy nem merünk a másképp cselekedni.

Van, aki nem mer nemet mondani, vagy megmondani, ha valami nem tetszi neki, mert fél, hogy emiatt a másik megharagszik, megsértődik rá, esetleg otthagyja. Így még ha púp is a hátán a másik kérése, elvállalja, teljesíti, miközben fortyog magában.

Talán már olvasás közben beugrott egy-egy szituáció, de ha nem, akkor most kutass kicsit a lelkedben, és keress mindegyikre saját példát.

Mi az a viselkedésmód vagy tulajdonság, amit már magad mögött hagytál? Mi az, amit most készül elhagyni? Mi az, amitől szeretnél megszabadulni? Mi az, amivel még most is gyürkőzöl?

Önismereti útjelző mondatok

3 thoughts on “Önismereti útjelző mondatok

  • 2010. május 15. szombat at 11:30
    Permalink

    Hihetetlen öszetett az emberi személyiség és viselkedés. Azt is tartják,hogy a másik viselkedése, vagy megnyilvánulása azért zavar bennünket mert valahol mélyen bennünk is megvannak azok a dolgok.
    Én úgy gondolom,hogy ez annyira nem ilyen egyértelmű, ezt látom bizonyítottnak ebből az írásból is.

    Vagy? én nem merem áthágni azokat a szabályokat,amit a kolleganőn igen?
    Pl: ketten vagyunk a pénztárosak és én mindig pofára és ugyanoda teszem vissza a bankókat, ellentétben a kolleganőmmel,aki úgy, ahogy épp esik,ill. oda adol épp hely van,de a fönök szintén így.
    Na most ezen jól elgondolkodtam,….no,de csak azt tartom,hogy ez mégis pénz ( és enegia) és ha átláthatóbb,pontosabban tudok visszaadni.
    Köszi az írást Szilvia! Szép hétévégt!

  • 2010. május 16. vasárnap at 23:39
    Permalink

    Egy nagyon jó könyv volt már a kezemben a társfüggőséggel kapcsolatban, ahol ezeknek a folyamatoknak a gyerekkori háttere számomra nagyon érthetően és logikusan le voltak írva.

    A bátorság Csernus szerint ott kezdődik, ha ezekkel szembe nézünk és “bevállaljuk”, hogy egy-egy esetben másképp teszünk!

    Végül is miért erőltetnénk valamit, ha nem megy? Inkább próbáljunk változtatni.

  • 2013. január 18. péntek at 16:27
    Permalink

    Kedves Szilvía!
    Önismeri útjező mondatokban leírtak számomra nagyon érdeke-
    sek. Valóban viselkedésünk sokat változik életünk során, úgy
    érzem magam alakítottam ki viselkedési formáimat ami ter-
    mészetesen hibákat is tartalmaz.
    Édesanyámmal együtt élek aki 82 éves , a hercegség ideje
    alatt nőt fel. Annyi alázat és tisztelettudás van benne
    amit nem lehet leírni. Bőven kaptam ezekből a szabályokból
    melyeket elhagytam és újjakat alakítottam ki.
    Nem baj, ha este nincs elmosogatva megvár az másnap is. A dolgokat fontossági sorrendbe állítom és megoldom.
    Nemet mondani nem igazán tudtam, de elérkezet az az idő,
    hogy a problémákat felvállaltam, szembenéztem velük és
    így határozott nemet is tudok mondani a családon belül,
    sértődés nincs esetleg neheztelés amit meg kell beszélni,
    nem szabad túllépni rajta.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .