A Fa-rajz teszteket egyszerűségük és hatékonyságuk miatt nemcsak a pszichológusok, hanem a grafológusok is előszeretettel alkalmazzák, sőt egyszerű változatát az óvónők is ismerik.

A rajzolás már önmagában is megnyugtató, szórakoztató tevékenység, emellett pedig az egészséges ember önismeretét is szolgálják, hiszen nagyon sok mindent elárulnak a személyiségről.

Hogy mit is tudhatsz, meg belőle magadról az rögtön kiderül…

Önismereti teszt – Rajzolj egy fát!

Mi a feladat?

Mindössze annyi kell tenned, hogy előveszel egy A/4-es lapot, ceruzát, és rajzolsz egy fát!

Rajzolni mindenki tud – még te is! Nem kell Picassónak lenned ahhoz, hogy egy fát rajzolj – a legsablonosabb fa is megteszi. Fontos, hogy tudd nincs jó vagy rossz rajz, és hogy most nem a kézügyességedre vagyunk kíváncsiak, hanem a lelked üzenetére. Ez a teszt ugyanis az úgynevezett projektív, azaz kivetítő módszeren alapul, ami azt jelenti, hogy miközben rajzolsz, a papíron a tudattalanod üzenetei jelennek meg.

Fontos! Természetesen ez a teszt ebben a formában, és a megoldásaival korántsem szolgál teljes körű analízisként, így nem szabad belőle messzemenő következtetéseket levonni!

Elkészült a „remekmű”?

Akkor lássuk a farajz megfejtését!

(Figyelem! Nem ér elolvasni addig, amíg nincs kész a rajz.)

A fa nagyon gazdag szimbolikus értelemmel bír: az élet, a fejlődés, a vitalitás és az ember jelképe. A fa éppúgy, mint az ember, áll, növekszik, virágzik, termést hoz, öregszik és meghal.

A fában ugyanúgy megvan a hármas tagozódás, mint az emberben: vagyis

  • a gyökerek szimbolikus értelemben is a „gyökereket”, a családot, az ösztönöket, a stabilitást, a tudatalattit jelképezik,
  • a törzs az energiaállapotot, a testi dolgokat, a hétköznapi élet gyakorlatát, valamint az érzelmeket tükrözik
  • az ágak, a lombkorona pedig a szellemi életet, a tudatos tartalmakat jelenti.

Nézd meg, hogy megvan-e mindene a fádnak, és hangsúlyos-e valamelyik szerkezeti elem?

Ha túl nagy a korona a fa többi részéhez képest, akkor hajlamos vagy túl sokat rágódni egyes kérdéseken, és döntéseidben inkább a racionális megfontolások vezérelnek. Kérdezd meg magadtól időnként önmagadtól: „mi az, amire igazán vágyom?” Ha aránytalanul pici a korona, akkor nem használod ki a szellemi képességeidet, a fantáziádat.

A valóságban a fa gyökereit látjuk a legkevésbé, de ettől a rajzon még megjelenhetnek. Az arányos gyökérzet egészséges ösztönéletet jelez, míg a nagy gyökérzet arra utal, hogy túlzottan is ösztönösen, indulatból kezeled a dolgokat, esetleg túl sokat mutatsz meg magadból. Érdemes lenne tízig elszámolni, mielőtt cselekszel. Ha nincs gyökér és/vagy talajvonalat is húztál, akkor kontrollálod a saját ösztönkésztetéseidet, és mások elvárásainak szeretnél megfelelni.

A törzs jelzi, hogyan használod erőidet, és hogyan jelensz meg a környezeted előtt mennyire tudsz egyensúlyt teremteni az ösztöneid és a racionalitásod között. A vékony törzs érzelmi sérülékenységre, labilitásra utal, ezért mindenképpen erősítened kell az önbizalmadat. A vastag törzs esetén nagyobb az érzelmi stabilitás, de vajon képes vagy engedni a saját álláspontodból?

Mekkora fát rajzoltál?

Betölti az egész lapot, vagy csak szerényen kuporog az egyik sarokban? A fa mérete egyenesen arányos az önbizalom nagyságával.

Minél kisebb a fád, annál inkább úgy érzed, hogy túl kicsi és jelentéktelen vagy a világhoz képest, elnyomottnak és magányosnak érzed magad. Fontos, hogy tudd, mindenkiben van valami szép, jó és értékes – benned is, csak találd meg.  Segítségül íme 10+1 önbizalomnövelő tipp!

Ha viszont szinte lelóg a fád a papírról, akkor sem ártana önvizsgálatot tartanod, és visszavenni a fiatalos lendületből.

Hova helyezted el a fát a papíron?

Az elhelyezés értelmezéséhez a Térszimbolikát hívjuk segítségül.

Általában nagyon ritka, hogy valamelyik sarokban álljon a fa, ezért a legjobb, ha négybe hajtod a lapot, és a hajtásvonalak mentén könnyebben be tudod határolni, hogy javarészt hol helyezkedik el.

Ha inkább fent és balra tolódott a fa, akkor óvatos, gátlásos személyiség vagy, aki inkább megfigyelője, mint aktív résztvevője az élet eseményeinek. Nehezebben barátkozol, inkább befelé fordulsz, értékeled a művészeteket. Gyakran a múltba kalandozol.

Ha a fád inkább baloldalt lent helyezkedik el, akkor gyűjtögető, megtartó személyiség vagy. Nehezen válsz meg a dolgoktól – legyen az tárgy, kapcsolat, vagy lelki sérelem. A problémák és konfliktusok esetén hajlamos vagy gyerekesen viselkedni, vélhetőleg sok gyermekkori sebet még nem tudtál feldolgozni. Nézz szembe ezekkel, és engedd el, hogy továbbléphess. ha szükséges, kérd szakember segítségét.

Ha a lap jobb alsó területét preferáltad, akkor komoly, de önfejű ember vagy, hadakozol az újítás a változás ellen, közben elégedetlen vagy önmagaddal. Érdemes lenne tisztázni magadban a céljaidat, és erősítened az önérvényesítő képességedet.

Ha inkább jobbra fent áll a fád, akkor inkább a külvilág és a jövő felé fordulsz, mintsem a múlton rágódnál. Az eseményekben aktívan részt veszel, sok barátod van. Erős önérvényesítő képességgel bíró, dinamikus, lázadó, esetleg agresszióra hajlamos ember vagy.

Ha megközelítőleg a lap közepére rajzoltad a fát, akkor az erős jelenben élést, tudatosságot jelez. A gyakorlat és a realitás kerül előtérbe, mindenben igyekszel megtalálni az arany középutat.

Milyen típusú fát rajzoltál?

Lombtalan fa, csupasz ágak – ez a környezettel szembeni kiszolgáltatottságot jelzi, különösen, ha a fád élettelen is, akkor az rossz hangulatra, hitet vesztett, pesszimista gondolkodásra utal, úgy érzed a körülmények áldozata vagy. Ha viszont az ágak élettel telik, csak nincs rajtuk levél, akkor már jobb a helyzet: jelenleg élvezed az egyedüllétet, most nincs szükséged társaságra. Ezek azok az időszakok, amikor az ember magába tekint, lelki nagytakarítást végez, rendbe teszi a dolgait, helyet csinál az újnak.

A lombos fa belső harmóniáról, optimista életszemléletről, önbizalomról és a világ felé való nyitottságról tanúskodik. Ha a leveleket külön-külön megrajzoltad, akkor aprólékos, precíz ember vagy.

A gyümölcsökkel ábrázolt fa kreativitásra és fantáziára utalnak, és jelzik, hogy fontos számodra a külső visszajelzés, a dicséret. Ha fészket, madarat is rajzoltál, akkor szeretnél anya lenni, vagy ha már az vagy, akkor a gyermekeddel való szoros érzelmi kapcsolatra utal.

Fűzfa: Hajlamos lehetsz a depresszióra, intenzív belső életet élsz, de érzelmileg nehezen lehet megközelíteni, mivel egy falat képeztél magad köré, hogy védd és lerázd magadról a múlt kellemetlen emlékeit. Fontosak számodra a belső megnyilatkozások, megvilágosodások, érdekel az okkultizmus, a spiritualitás.

Pálmafa: könnyen összekevered az érzelmi és a szellemi reakciókat. Önmagadat nyitottnak tartod az újdonságokra, ám újszerű helyzetekben védekezővé válsz. Hasonlóan a fűzfa-rajzolókhoz, számodra is fontos a felülről kapott inspiráció, de te aktívan keresed is ezeket, és teszel azért, hogy elérd a célodat.

Fenyőfa: Ambiciózus, de megfontolatlan haladó ember vagy. Látszólag nyílt vagy, de nagy ellenállóerővel rendelkezel, és esetenként túl kemény és szúrós lehetsz, így nehéz megközelíteni. A barátságot nagyra értékeled, megbízható, hűséges társ vagy, amíg integritásod tiszteletben tartják.

Jegenyefa:Hatalmas érzelmek dúlnak benned, kifelé hűvös józanság jellemez. Mindig valamilyen magas, nehezen elérhető cél elérésére törekszel. Társat és barátot szellemi vonzalom, érdeklődés alapján választasz.

önismereti farajz kalauzSzeretnél még többet megtudni a farajz-elemzésről?
Az Önismereti Farajz-kalauz segít neked ebben! >>

 

Önismereti teszt – Rajzolj egy fát!

Egy gondolat a “Önismereti teszt – Rajzolj egy fát!” -hoz

  • 2013. július 05. péntek at 10:36
    Permalink

    Kedves Éva!
    A gyökér hiánya nem olyan nagy gond, hiszen ez általában a valóságban is a földben van, nem látható. A talajvonal hiánya általában a biztonságérzet hiányára, talajvesztettségre utal, de a hiányzó talaj értelmezésénél mindig figyelembe kell venni azt is, hogy a farajzod egyébként mennyire kidolgozott, részletezett. Nagyon gyakran nem is rajzolunk kifejezetten talajvonalat, mert a fa alsó részének kiképzése, rajzolása közvetett módon jelzi a talajt. .

  • 2013. szeptember 12. csütörtök at 18:37
    Permalink

    Kedves Szivia
    Az mit jelent ha a fámon nincsenek levelek és az ág vége nincs lezárva és az ágak között elrepülő madarak vannak?

  • 2013. szeptember 13. péntek at 09:33
    Permalink

    Kedves Johi!

    Kérdés, hogy miért nincsenek levelek a fádon? Mert halott a fa, vagy mert tél van, esetleg lehulltak a levelek?
    Ha azért, mert halott a fa, az reményvesztettségre, súlyos élethelyzetre utal. Ha viszont élő a fád, vagy csak téli fát rajzoltál, akkor a levelek hiánya arra utal, hogy leplezetlenül állsz a világ elé, időnként túl sokat mutatsz meg magadból, és fennáll a kapcsolatfüggőség veszélye is. A nyitott ágvégek megerősítik a külvilág felé való nyitottságot, a folyamatos kommunikáció igényt. A madarak sok esetben az örömöt, a vágyakat, terveket jelképezik. Az elrepülő madarak utalhatnak nem teljesülő vágyakra és azok elengedésére, vagy veszteségre (főleg, ha a fa azért kopasz, mert lehullottak a levelei).

  • 2013. szeptember 19. csütörtök at 20:32
    Permalink

    Szia! Mit jelent ha a fámon sok elágazó felfelé törő ág van?
    És ha a lombot satírozással jelenítettem meg, szinte eltűnnek benne az ágak.
    Válaszodat előre is köszönöm!

  • 2013. szeptember 19. csütörtök at 20:40
    Permalink

    szia!A kérdésem az lenne, hogy mit jelent ha a fa köré fűvet is rajzoltam és hogy a fa lombkoronáját satírozva készítettem el ami alatt csak halványan látszanak az ágak.

  • 2013. szeptember 20. péntek at 09:29
    Permalink

    Kedves Mariann!
    Az ágak elrendezése a rendszerezési képességről, a lényeglátásról árulkodik. Az nem baj, ha sok elágazás van az ágaknák, de fontos, hogy ne legyenek túl keszekuszák az ágak, mert akkor a gondolkodás is kissé zavaros. Ha a főágak magasra törnek fel, akkor ott a szellemi ambíciók, céltudatosság is jelen van. A satírozás rendszerint a leveleket, a lombot hívatott érzékeltetni, ettől lesz igazán életteli a szellemi működés. Az ágakat elfedő, takaró lomb arra utal, hogy nem adod ki rögtön minden gondolatodat elképzelésedet másoknak.
    Ha a fű megrajzolása egyben a talajvonalat és a fa alját is jelenti és/vagy ami eltakarja a fa gyökereit, akkor egyfajta finom lelki szűrő működik az érzelmi és ösztönélet között, és egy kis bizonytalanságot mutat az ösztönökkel, a tudattalan tartalmakkal szemben.

  • 2013. november 30. szombat at 23:48
    Permalink

    Kedves Szilvia, élmény volt ez a teszt! Kérdezhetek én is? :}

    A fám – fenyőfa – gyökerei között baloldalon megbújik egy csontváz, meglehetősen melankolikus kifejezéssel a koponyáján.
    A törzsén viszont szerepel egy fészekláda, olyan, amilyet jó emberek szoktak felszerelni a fákra, hogy a madarak beleköltözzenek. Nálam egy kismadár éppen beleröppen az odúba, jobbról.

    Az is érdekelne: mit jelenthet az, hogy zsigerből rajzoltam a háttérbe egy egész fenyvest még, jobbra pedig egy út vezet felfelé?
    Nagyon megköszönném a választ!

  • 2013. december 02. hétfő at 15:06
    Permalink

    Kedves A. Anahit Arman!

    Nagyon érdekes leírást adtál a farajzodról – kár, hogy nem látom élőben. A fenyőfa értelmezését megtalálod a blogbejegyzésben. A szimbólumok értelmezésénél mindig lényeges, hogy számodra mit üzen, mert ez gyakran nagyon egyéni lehet.
    A csontváz – ha nem a 10 évvel ezelőtti bújócskaverseny győzteséről van szó, akkor – az általános szimbolikus értelmezés szerint olyan emlékre, élményre utalhat , amit valamikor a tudatalattiba temettél. A bal oldal és a gyökérzet értelmében ez lehet gyermekkori és/vagy az anyával kapcsolatos élmény. A csontváz jelezhet még olyan érzelmeket, illetve tehetséget is, ami “elhalt”, mert nem foglalkoztál velük kellően, nem bontakoztattad ki.
    A farajzokon megjelenő bármilyen fészek és madár felnőtt nők esetében sok esetben a gyermekszeretet, illetve a gyermek utáni vágy jele.
    Az erdő szimbolikusan egyrészt a nőiesség birodalma, másrészt pedig mint fa csoportosulás az emberi közösséget, a társas kapcsolatokat tükrözi. Mivel a fenyőfád mögé fenyvest rajzoltál, valószínű, hogy a hozzád hasonszőrű emberek társaságát kedveled, akikkel hasonló gondolati és viselkedési értékrendet és szabályokat követtek.

  • 2013. december 02. hétfő at 19:30
    Permalink

    Köszi szépen a rávezetéseket!
    Igen, minden szimbólumnak megvan az egyéni jelentősége; egy fenyves mást jelenthet másoknak, mint nekem – Norvégiában élek, itt bőven vannak fenyvesek és szeretem őket :}}}
    A csontvázzal kapcsolatos értelmezés talált, süllyedt – de a melankolikus koponyakifejezése miatt nagyon együttérzek vele. Az elhalt tehetséget épp most kezdem kibontakoztatni, ezért nem értem, miért búskomor :}
    A fészek… hm, szeretem a gyerekeket, bár sajátom nincsen. Viszont tizenévesekkel élvezek foglalkozni.

  • 2014. február 24. hétfő at 01:07
    Permalink

    És mi van akkor, ha odvas a fa? 😀

  • 2014. március 12. szerda at 15:32
    Permalink

    Kedves Szilvia !

    A lányom 1 hónap múlva tölti be a 13 éltévét. A rajzolt fán nagyon sok az ág minden irányba egyegyenletesen , van köztük rövid , hosszú bőven mindegyik ág le van kerekítve , de egyik ágon sincs levél. olyan mint egy téli fa de mégsem az mert a lombot köré rajzolva jelenítette meg csak levélel nem díszítette be . A lomb pont akkora nagy mint a törzs .Mit jelent ez a lomb – ág ?
    Anita

  • 2014. március 17. hétfő at 11:15
    Permalink

    Kedves Anita!

    Sokkal gyakoribb, hogy az emberek valamilyen, az ágakat körbeölelő vonallal érzékeltetik a fák lombját a rajzon, mint hogy az összes kis levelet megrajzolnák, vagy hogy akár ebbe a lomkoronába külön feltüntetnék a leveleket is. Természetesen a kivitelezés részletességét a rendelkezésre álló idő és az aktuális hangulat is befolyásolja. Jó lenne látnom az ágak elrendezését, felépítését, hiszen az sokat elárul a gondolkodásmódról. Minél rendezettebbek az ágak (főágakból kisebb mellékágak nőnek ki), annál jobb a rendszerezési, tisztánlátási képesség.

  • 2014. október 31. péntek at 16:40
    Permalink

    Kedves Szilvia!

    Azt hiszem az én fám elég érdekesre sikeredett. Nagyjából középen helyezkedik el, az egész lapot kitölti. Füvet, mint talajvonalat húztam, alatta gazdag gyökérzet található, a gyökerek és az ágak végét nem rajzoltam meg. A törzs nem túl vastag, rajta vonalak, és lefelé szélesedik. A tetejét a négy évszaknak megfelelően 4részre osztottan rajzoltam meg. Telet : csupasz ágakkal, hulló hópihékkel, a tavaszt : az ágakon virágokkal, nyár : ágak, gyümölcsök és tipikus lombkorona, ősz : az ágak részben csupaszon, részben levelekkel tűzdelve, hulló leveleket is rajzoltam. Nagyon érdekelne mit jelenthet a rajzom. Válaszát előre is köszönöm

    Üdvözlettel : Gigi

  • 2014. november 05. szerda at 15:32
    Permalink

    Kedves Gigi!

    A négy évszak együttes ábrázolása a fa koronájában valóban érdekessé teszi a farajzodat. Az évszakok egyrészt az idő múlására, a dolgok folyamatos változására és körforgására utalnak, másrészt értelmezhetők úgy is, mint a fejlődés, illetve az élet egyes szakaszai, állomásai. A tavasz a gyermekkort, a nyár a fiatal felnőttkort, az ősz az érett felnőttkort, a tél az öregkort jelenti. Az évszakok, illetve az idő megjelenítése a rajzokon arra is utal, hogy az embernek szüksége van bizonyos támpontokra, határokra, amelyek a segítik a tájékozódásban.

  • 2015. február 25. szerda at 23:32
    Permalink

    A 4 éves fiam farajzát szeretném megérteni. A fája középen helyezkedik el, kissé balra. A törzse a lap aljától indul, de egy vonallal megjelölte a földet is. Az egész elég szabályos, hosszú a törzse, nem vékony, nem vastag, a koronája arányos. Ami érdekes, hogy a törzsére merőlegesen ágakat rajzolt a lap aljától fel a koronáig, a jobb oldalon 13 db szinte egyforma hosszú, a bal oldalon 16 db nem annyira egyforma, hosszú-rövid ágak. A legfelső ágakra kis kockákat rajzolt mindkét oldalon 4 db. Kérdeztem mi ez és azt mondta, hogy azokon az ágakon mindenki felmászhat ide- és a kockácskára mutatott. A földön a fa bal oldalán csiga, hosszú fekete nyaka van, sárga nagy feje és narancsárga csigaház. Balra a sarokban napocska, sárga, sugarak nélkül. Az egész lapon hull a hó és esik az eső. A jobb oldalra a sarokba lerajzolta Babóca pöttyös házát, piros fekete pöttyökkel, nincs ajtaja, ablaka, csak egy kéménye amiből hatalmas füst jön ki, ami az egész kép fölött van elér a napig, elmegy a fa fölött.
    Ugyanezen a napon ugyanez a gyermek mielőtt hazajöttem a munkából és a mamájánál volt, rajzolt egy fát a törzse fel-le firka, nincs gyökere, nem a lap alján kezdődik a törzse, hanem a közepén, és esik az eső a képen, vihar van, ami eldönti a fát.Ez rosszat jelent? Nem érezte jól magát mamánál? Ez a fa is arányos, kicsit nagy a koronája.
    Máskor olyan fát rajzolt, ami készült kidőlni, de egy létra megtámasztotta.

  • 2015. március 08. vasárnap at 21:01
    Permalink

    Heló. Nem tudom,hogy mennyire baj az, hogy a rajzomon van repülő, virág, felhők, Nap, és a fához repülő madárka aki “mindjárt kikel” fiókájához repül kukaccal a szájában.

  • 2015. március 12. csütörtök at 16:32
    Permalink

    Kedves Zsani!
    Egyáltalán nem baj, ha a farajzodon más elemek is megjelennek, sőt! 😉 Ezeknek a “kiegészítő”, plusz elemek is érdekes információkat hordozhatnak.
    Kár, hogy nem látom a rajzot, mert a teljes kép ismeretében sokkal pontosabb lehetne a megfejtés is. Így csak az elemek általános szimbolikus jelentést tudom megadni.
    repülő – szabadság és szellemi szárnyalás
    virág – öröm, szépség, valami újnak a közeledtét is jelzi
    Nap – optimizmus, energia, pozitív érzelmek
    felhő – ha csak bodorodó bárányfelhőről van szó, az kíváncsiságot és kissé csapongó gondolatokra utal, míg a sötét viharfelhők, borús hangulatot, rejtélyeket, ismeretlen dolgokat sejted, de figyelmeztethet nehézségekre is
    “a fához repülő madárka aki “mindjárt kikel” fiókájához repül kukaccal a szájában” (ez tetszik a legjobban :-)) – szeretet, gondoskodás, felnőtt nőknél gyerekszeretet illetve gyermek utáni vágy.

  • 2015. április 27. hétfő at 17:44
    Permalink

    Kedves Szilvia!
    Találtam egy számomra érdekes kis kori rajzot amin angyalkák vannak és sok féle szín található, ha küldök róla egy képet, akkor tudnál nekem segíteni, hogy mit jelenthetnek a szimbólumok?

  • 2015. június 12. péntek at 21:23
    Permalink

    Sziasztok, itt lenne egy rajz egy szep lombos farol, kozepen elhelyezve, bal felso sarokban napocska, a fa mogott felhok. De, a fa lombjabol, jobb oldalt alul ver csopog…. A fa alatt van is egy kis “tocsa” mar…. Probaltam rakeresni h ez mit jelenthet, de nem talaltam semmit…. Tudnatok segiteni?

  • 2015. június 17. szerda at 12:56
    Permalink

    Szia Anita!
    Fel tudnád tölteni a rajzot a http://www.képfeltöltés.hu/ -ra, majd megadni a linkjét, hogy lássam, miről is van szó?

  • 2016. augusztus 09. kedd at 19:49
    Permalink

    egy kérdés.. Mi van akkor ha a fán nincs levél, az ágak élettelenek, a gyökere kipusztult.. A fa mellett van egy pad azon ül egy lány, és a pad mellet van egy kipusztult bokor és esik az eső.??

  • 2016. augusztus 18. csütörtök at 10:03
    Permalink

    Kedves Abigél!
    “Halott fát” gyakran azok rajzolnak, akik súlyos élethelyzetbe kerültek, reményvesztettnek, kilátástalannak látják a jövőt. A bokor a női szépség és a szerelem jelképe, de ha ez is kipusztult, az utalhat szerelmi bánatra vagy egy szeretett női személy elvesztésére. Az esőcseppek jelenthetnek bánatot, szomorúságot, ugyanakkor mint égi áldás hozhatnak megtisztulást és termékenységet is.

  • 2017. április 18. kedd at 16:30
    Permalink

    Kedves Szilvia!
    Előre is köszönöm a segítséget!
    Mi van, ha a fám törzse csavarodik majd kettéágazik, a gyökérzet van föld felett is egy kicsit láthatóak és az ágak felfelé továb folytatódnának, ha lenne még papír… Egyébként sok ág van ezek keresztezik egymást, de nem kivehetőek a sok levéltől?
    Gabriell

  • 2017. április 19. szerda at 11:20
    Permalink

    Kedves Gabriell!

    Jó lenne látnom a rajzot, mert az összkép adja meg a pontos értelmezést, és vannak fontos részletek, amit nem említesz, de hozzátehet az említett elemek pontos megítéléséhez… (pl.: számít a fa mérete, elhelyezése, hogy mennyire látszik egészségesnek, élőnek stb.) Így csak a kiragadott elemek általános jelentést tudom leírni.

    Ha egy picit kilátszik a gyökérzet, az utalhat arra, hogy megérzéseidet képes vagy a mindennapokban felhasználni, illetve az ösztönélettel kapcsolatos élményeidet (pl.: szexualitás, legmélyebb vágyak, múltbéli emlékek) szívesen osztod meg másokkal. Ha a föld felett túl sok látszik a gyökérzetből, akkor elképzelhető, hogy olyan dolgokat is megosztasz, amivel saját magad szolgáltatod ki a gyenge pontjaidat, ahol támadhatóvá, sebezhetővé válsz.

    A megcsavarodott és majd kettéágazó törzs jelezhet olyan életeseményt, amikor jelentős fordulat (csavar) következett be az ember életében, ami választás elé kényszerítette, vagy amikor így is vagy úgy is történhettek a dolgok. (Gyerekek esetében gyakran ilyen például a szülők válása).

    A lapról lelógó korona utalhat túlfödő fantáziára, álomvilágban élésre, a valóságtól való elrugaszkodásra, de arra is, hogy túl nagy szellemi nyomás és elvárások nehezednek az emberre. Minél kuszábbak az ágak, annál kuszább a gondolkodás, a belső szellemi feszültség.

  • 2017. október 19. csütörtök at 16:38
    Permalink

    Szia Balazs vagyok.
    Az én fám dombon áll és nincs neki lombja csak ágai és rajta gyümölcs alma.
    Ez mit jelent szerinted?
    Köszi elöre is válaszod.

  • 2017. október 26. csütörtök at 08:55
    Permalink

    Kedves Balázs!
    Egy rajz elemzésénél sok szempontot veszünk figyelembe (pl.: térbeli elhelyezés, méret, kidolgozottság stb.), és ezek együttes értelmezése adhatja meg a végeredményt. Az általad felsorolt jellemzők csak töredéke ezeknek, így csak az általános értelmezését tudom elmondani – a pontos értelmezéshez látnom kellene a rajzot, az összképet.
    A dombon álló fa utalhat kiemelkedési vágyra, vagy akár hiúságra, önteltségre, de jelezhet elkülönülést és távolságtartás, ami fakadhat tudatos igényből, de kirekesztettségérzésből is.
    A lombtalansággal kapcsolatban érdemes tisztázni, hogy él-e ez a fa, csak épp pl.: ősz van és lehullajtotta a levelét, vagy nem él 8kiszáradt, elpusztult, beteg stb.) Az első esetben a csupasz korona arra utal, hogy leplezetlenül, netán védtelenül állsz a világ elé, lehet, hogy túl sokat mutatsz meg magadból. Míg, ha beteg, halott fáról van szó, akkor az jelezhet reményvesztettséget, vagy nehéz élethelyzetet, amiben pillanatnyilag nem látod a megoldást, a kiutat.
    A gyümölcs szimbolizálhat szellemi termést/termékenységet – tehát kreativitást, fantáziát; míg más megközelítésben a folyamatos visszajelzés és dicséretigényt sejtet.

  • 2017. november 23. csütörtök at 12:47
    Permalink

    Kedves Szilvia!
    Mit jelent az ha egy villámsújtotta fát rajzoltam,aminek a negyed része hiányzik,a közepe üreges.Az ágak felfelé törekednek,lila körvanalazásokkal, levelek nincsenek rajta,mégis a fa megmaradt része egészségesnek, erőteljesnek tűnik.Az ágakat napfény járja át és a fa mögött egy korhadó fa kerítés van a rajzon.A talajt zöld fű borítja amely foltokban kikopott.A fa balra van csúszva hiába próbálom középre irányítani mindig balra tolódnak a rajzaim.
    Köszönöm előre is a választ, véleményezést!
    Lina

  • 2019. október 11. péntek at 20:24
    Permalink

    Kedves Szilvi!
    Hova tudnám elküldeni a rajzomat? Nagyon érdekelne.
    Egy különleges fát rajzoltam de nem értem.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .