A Fa-rajz teszteket egyszerűségük és hatékonyságuk miatt nemcsak a pszichológusok, hanem a grafológusok is előszeretettel alkalmazzák, sőt egyszerű változatát az óvónők is ismerik.

A rajzolás már önmagában is megnyugtató, szórakoztató tevékenység, emellett pedig az egészséges ember önismeretét is szolgálják, hiszen nagyon sok mindent elárulnak a személyiségről.

Hogy mit is tudhatsz, meg belőle magadról az rögtön kiderül…

Önismereti teszt – Rajzolj egy fát!

Mi a feladat?

Mindössze annyi kell tenned, hogy előveszel egy A/4-es lapot, ceruzát, és rajzolsz egy fát!

Rajzolni mindenki tud – még te is! Nem kell Picassónak lenned ahhoz, hogy egy fát rajzolj – a legsablonosabb fa is megteszi. Fontos, hogy tudd nincs jó vagy rossz rajz, és hogy most nem a kézügyességedre vagyunk kíváncsiak, hanem a lelked üzenetére. Ez a teszt ugyanis az úgynevezett projektív, azaz kivetítő módszeren alapul, ami azt jelenti, hogy miközben rajzolsz, a papíron a tudattalanod üzenetei jelennek meg.

Fontos! Természetesen ez a teszt ebben a formában, és a megoldásaival korántsem szolgál teljes körű analízisként, így nem szabad belőle messzemenő következtetéseket levonni!

Elkészült a „remekmű”?

Akkor lássuk a farajz megfejtését!

(Figyelem! Nem ér elolvasni addig, amíg nincs kész a rajz.)

A fa nagyon gazdag szimbolikus értelemmel bír: az élet, a fejlődés, a vitalitás és az ember jelképe. A fa éppúgy, mint az ember, áll, növekszik, virágzik, termést hoz, öregszik és meghal.

A fában ugyanúgy megvan a hármas tagozódás, mint az emberben: vagyis

  • a gyökerek szimbolikus értelemben is a „gyökereket”, a családot, az ösztönöket, a stabilitást, a tudatalattit jelképezik,
  • a törzs az energiaállapotot, a testi dolgokat, a hétköznapi élet gyakorlatát, valamint az érzelmeket tükrözik
  • az ágak, a lombkorona pedig a szellemi életet, a tudatos tartalmakat jelenti.

Nézd meg, hogy megvan-e mindene a fádnak, és hangsúlyos-e valamelyik szerkezeti elem?

Ha túl nagy a korona a fa többi részéhez képest, akkor hajlamos vagy túl sokat rágódni egyes kérdéseken, és döntéseidben inkább a racionális megfontolások vezérelnek. Kérdezd meg magadtól időnként önmagadtól: „mi az, amire igazán vágyom?” Ha aránytalanul pici a korona, akkor nem használod ki a szellemi képességeidet, a fantáziádat.

A valóságban a fa gyökereit látjuk a legkevésbé, de ettől a rajzon még megjelenhetnek. Az arányos gyökérzet egészséges ösztönéletet jelez, míg a nagy gyökérzet arra utal, hogy túlzottan is ösztönösen, indulatból kezeled a dolgokat, esetleg túl sokat mutatsz meg magadból. Érdemes lenne tízig elszámolni, mielőtt cselekszel. Ha nincs gyökér és/vagy talajvonalat is húztál, akkor kontrollálod a saját ösztönkésztetéseidet, és mások elvárásainak szeretnél megfelelni.

A törzs jelzi, hogyan használod erőidet, és hogyan jelensz meg a környezeted előtt mennyire tudsz egyensúlyt teremteni az ösztöneid és a racionalitásod között. A vékony törzs érzelmi sérülékenységre, labilitásra utal, ezért mindenképpen erősítened kell az önbizalmadat. A vastag törzs esetén nagyobb az érzelmi stabilitás, de vajon képes vagy engedni a saját álláspontodból?

Mekkora fát rajzoltál?

Betölti az egész lapot, vagy csak szerényen kuporog az egyik sarokban? A fa mérete egyenesen arányos az önbizalom nagyságával.

Minél kisebb a fád, annál inkább úgy érzed, hogy túl kicsi és jelentéktelen vagy a világhoz képest, elnyomottnak és magányosnak érzed magad. Fontos, hogy tudd, mindenkiben van valami szép, jó és értékes – benned is, csak találd meg.  Segítségül íme 10+1 önbizalomnövelő tipp!

Ha viszont szinte lelóg a fád a papírról, akkor sem ártana önvizsgálatot tartanod, és visszavenni a fiatalos lendületből.

Hova helyezted el a fát a papíron?

Az elhelyezés értelmezéséhez a Térszimbolikát hívjuk segítségül.

Általában nagyon ritka, hogy valamelyik sarokban álljon a fa, ezért a legjobb, ha négybe hajtod a lapot, és a hajtásvonalak mentén könnyebben be tudod határolni, hogy javarészt hol helyezkedik el.

Ha inkább fent és balra tolódott a fa, akkor óvatos, gátlásos személyiség vagy, aki inkább megfigyelője, mint aktív résztvevője az élet eseményeinek. Nehezebben barátkozol, inkább befelé fordulsz, értékeled a művészeteket. Gyakran a múltba kalandozol.

Ha a fád inkább baloldalt lent helyezkedik el, akkor gyűjtögető, megtartó személyiség vagy. Nehezen válsz meg a dolgoktól – legyen az tárgy, kapcsolat, vagy lelki sérelem. A problémák és konfliktusok esetén hajlamos vagy gyerekesen viselkedni, vélhetőleg sok gyermekkori sebet még nem tudtál feldolgozni. Nézz szembe ezekkel, és engedd el, hogy továbbléphess. ha szükséges, kérd szakember segítségét.

Ha a lap jobb alsó területét preferáltad, akkor komoly, de önfejű ember vagy, hadakozol az újítás a változás ellen, közben elégedetlen vagy önmagaddal. Érdemes lenne tisztázni magadban a céljaidat, és erősítened az önérvényesítő képességedet.

Ha inkább jobbra fent áll a fád, akkor inkább a külvilág és a jövő felé fordulsz, mintsem a múlton rágódnál. Az eseményekben aktívan részt veszel, sok barátod van. Erős önérvényesítő képességgel bíró, dinamikus, lázadó, esetleg agresszióra hajlamos ember vagy.

Ha megközelítőleg a lap közepére rajzoltad a fát, akkor az erős jelenben élést, tudatosságot jelez. A gyakorlat és a realitás kerül előtérbe, mindenben igyekszel megtalálni az arany középutat.

Milyen típusú fát rajzoltál?

Lombtalan fa, csupasz ágak – ez a környezettel szembeni kiszolgáltatottságot jelzi, különösen, ha a fád élettelen is, akkor az rossz hangulatra, hitet vesztett, pesszimista gondolkodásra utal, úgy érzed a körülmények áldozata vagy. Ha viszont az ágak élettel telik, csak nincs rajtuk levél, akkor már jobb a helyzet: jelenleg élvezed az egyedüllétet, most nincs szükséged társaságra. Ezek azok az időszakok, amikor az ember magába tekint, lelki nagytakarítást végez, rendbe teszi a dolgait, helyet csinál az újnak.

A lombos fa belső harmóniáról, optimista életszemléletről, önbizalomról és a világ felé való nyitottságról tanúskodik. Ha a leveleket külön-külön megrajzoltad, akkor aprólékos, precíz ember vagy.

A gyümölcsökkel ábrázolt fa kreativitásra és fantáziára utalnak, és jelzik, hogy fontos számodra a külső visszajelzés, a dicséret. Ha fészket, madarat is rajzoltál, akkor szeretnél anya lenni, vagy ha már az vagy, akkor a gyermekeddel való szoros érzelmi kapcsolatra utal.

Fűzfa: Hajlamos lehetsz a depresszióra, intenzív belső életet élsz, de érzelmileg nehezen lehet megközelíteni, mivel egy falat képeztél magad köré, hogy védd és lerázd magadról a múlt kellemetlen emlékeit. Fontosak számodra a belső megnyilatkozások, megvilágosodások, érdekel az okkultizmus, a spiritualitás.

Pálmafa: könnyen összekevered az érzelmi és a szellemi reakciókat. Önmagadat nyitottnak tartod az újdonságokra, ám újszerű helyzetekben védekezővé válsz. Hasonlóan a fűzfa-rajzolókhoz, számodra is fontos a felülről kapott inspiráció, de te aktívan keresed is ezeket, és teszel azért, hogy elérd a célodat.

Fenyőfa: Ambiciózus, de megfontolatlan haladó ember vagy. Látszólag nyílt vagy, de nagy ellenállóerővel rendelkezel, és esetenként túl kemény és szúrós lehetsz, így nehéz megközelíteni. A barátságot nagyra értékeled, megbízható, hűséges társ vagy, amíg integritásod tiszteletben tartják.

Jegenyefa:Hatalmas érzelmek dúlnak benned, kifelé hűvös józanság jellemez. Mindig valamilyen magas, nehezen elérhető cél elérésére törekszel. Társat és barátot szellemi vonzalom, érdeklődés alapján választasz.

önismereti farajz kalauzSzeretnél még többet megtudni a farajz-elemzésről?
Az Önismereti Farajz-kalauz segít neked ebben! >>

 

Önismereti teszt – Rajzolj egy fát!

Egy gondolat a “Önismereti teszt – Rajzolj egy fát!” -hoz

  • 2009. május 12. kedd at 17:53
    Permalink

    Kedves Szilvia!

    Nagyon hasznosnak találom, kedvelem, szeretem az ilyen típusú teszteket.
    Annyiban viszont furcsa és egyben meglepő volt számomra a saját tesztem eredménye, mivel úgy értelmeztem, hogy túl sok az önbizalmam, – hiszen a fám teljesen kitöltötte a lapot -.
    Én ezt nem így gondolom, nem így tapasztalom.
    Egyéb dolgokban viszont találónak érzem. Jó lenne még hasonló fejlődést és önismeretet biztosító teszteket az Ön segítségével elkészíteni.
    Fénnyel teli, szép napot! Köszönettel a hasznos tanulnivalókért! Laura

  • 2009. május 12. kedd at 20:46
    Permalink

    Kedves Laura!

    Örülök, hogy tetszett a teszt! Elképzelhető, hogy esetedben ez a nagy méret éppen az önbizalomhiány kompenzálásáról szól (különösen, ha a vonalak halványak, vékonyak esetleg szálkásak…) A rajztesztek értelmezésére is igaz, ami a kézíráselemzésre: “egy jel, nem jel”, vagyis a jelek mindig együtt, egymással összefüggésben nyerik el valós tartalmukat.
    Derűs napot!

  • 2009. május 13. szerda at 09:43
    Permalink

    Kedves Szilvia!

    Most nem rajzoltam fát, hisz korábban már megtettem.(Szerintem rendben van: arányosan karcsú törzs, lombkorona tölgyre jellemző, lágyan földbe futó gyökerekkel, kicsit jobbra fent.)

    Inkább a fa rajzolásáról eszembe jutó gondolatokat írnám le.
    Gyerekként rajszakkörös voltam, nem kiemelkedően, de jól rajzoltam. Egyszer téli tájat kellett ábrázolni, fehér lapon fekete tussal. Utáltam. Nem tetszettek az egyre inkább elvékonyodó ágak, mert nem volt könnyű tartani a számomra esztétikusan arányos méreteket, ráadásul iszonyú sok ág, vesszőcske kellett ahhoz, hogy a vastag ágak valahogy elvékonyodva sejtessék a természetes fakoronát.
    A lecseppent tintára az volt a javaslat, hogy faodút csináljunk belőle, hisz eltüntetni nem lehetett a foltot. A tintacseppet eltüntető faodú pedig úgy néz ki, mint egy tintacsepp, amit faodúként akartak eltüntetni!:)) Egy igazi faodú pedig nem egy sötét luk, hanem egy fokozatosan árnyékolt mélyedés. (És így nem is rémisztő!)
    Persze ma, ha fát rajzolnék, már nem menne annyira egyszerűen, hisz rögtön jönnek az alternatívák, főként a fa alakjával kapcsolatban. Lehet “nagyobbat” kellene alkotni, mint a tölgyfa, hanem is a Csontváry cédrusát, de valami cizelláltabbat, amely rajzolásában el lehet mélyedni. (Az ominózus cédrusba mindig egy nyakát nyújtogató madarat láttam!?)
    A farajzok jellemzésénél számomra az is befolyásoló tényező, hogy a rajzoló milyen fákat lát maga körül nap mint nap, hisz aki gyönyörű fenyőket lát, annak a rajznál is hamarabb “beugrik” a gyantaillattal kísért fenyőkép.
    Biztos vagyok abban, hogy ha a gondolati rajzaimmal kissé betekintést adtam a lelkembe.
    Minden jót a továbbiakban!

  • 2009. június 03. szerda at 12:02
    Permalink

    Kedves Szilvia!:)

    Nagyon használhatónak ítélem meg a teszted. Több családtagomat alá vetettem ennek, és meglepőbbnél meglepőbb eredmények születtek. Én személy szerint felvonultattam a fámon énekesmadaraktól kezdve a fészken át a gyümölcsökig mindent. A “növény” szinte teljesen koncentrikusan helyezkedik el a lapomon, a gyökerének nem kerítettem nagy feneket, de látszik, hogy van olyan, csak megbújik néhány fűcsomó mögött:) Egy pázsitos dombon áll, mögötte lankák, és felkelő nap. Mit jelentenek ezek a “plusz adalékok” a rajzon?
    Anya egyébként egy, a törzsén körbetekeredő kígyóval is kiegészítette a fáját, ennek vajon mi lehet a jelentése?
    Köszi az érdekes tesztet, minden hasonló jellegű cikket/tanulmányt stb. szívesen olvasok:)

  • 2009. június 05. péntek at 12:01
    Permalink

    Szia Ibolya!

    A leírás alapján nagyon pozitívnak tűnik a fád. A fészek és a gyümölcsök általában gyermekszeretetre, gyermek iránti vágyra utalnak.

    A kígyó az ősi fallikus jelkép a szexualitás szimbóluma. A rajzon való megjelenése arra utalhat, hogy ez valamiért igencsak fontos lehet neki (túl sok vagy túl kevés?), de mindenképpen az érzelmekkel együtt szereti (szeretné) megélni. Persze nem mindegy, hogy milyen benyomást kelt számára a fára tekeredett kígyó, milyen kísérőérzések jellemzik (lehet egy kígyó fojtogató, félelmetes is…) – fontos, hogy ő, hogyan vélekedik róla!
    Látatlanban nehezebb az elemzés… 🙂

  • 2009. július 11. szombat at 21:42
    Permalink

    Kedves Ibolya!

    Szerintem ez az önismereti teszt teljesen igaz. Számomra amit most itt olvastam igazak is rám mind. 🙂 Ha van még ilyen önismereti teszte szívesen küldhet az e-mail címemre:)

  • 2009. november 09. hétfő at 11:56
    Permalink

    Én egy fát rajzoltam,egy lombos fát belül kopasz ágakkal,az ágakból almák lógtak, kívül jobb felső sarokba egy madarat a fészkében ülve,a fa törzsében egy mókust rajzoltam az odujában.
    Szeretném tudni hogy ez mit jelent egészen pontosan a választ szeretném előre is megköszönnni. Puszi

  • 2009. november 09. hétfő at 14:06
    Permalink

    Szia Éwy!

    A gyümölcsök, termések a fán egyrészt azt jelenti, hogy a rajzoló vágyik a dicséretre, az elismerésre, másrészt pedig a család, a gyermek utáni vágyat szeretetet. Ez utóbbi jelentést erősíti a fészekben ülő madár is (amennyiben nem fekete a fészek). Ha már van gyereked, akkor az irántuk való szeretetet jelképezik az elemek, ha még nincs, akkor azt, hogy gondolati szinten már foglalkoztat a családalapítás, a gyermekvállalás kérdése.
    A faodu sokszor valamilyen elszenvedett traumára utal – ám mivel a rajzodon már egy kedves kis állat “költözött” az oduba – sikerült feldolgoznod azt, és továbbléptél.

  • 2009. november 09. hétfő at 23:22
    Permalink

    Szia!
    A barátnőm is lerajzolta a fáját…
    Bal felső sarokba húzódik,akácfa nagyon sok levéllel és virággal,a jobb felső sarokban egy Napocska van,a fa bal tövében pedig ő ül egyedül.A fa törzse széles, felfele vékonyodik. Előre is köszönjük a válaszodat!

  • 2009. november 12. csütörtök at 17:20
    Permalink

    Szia!

    Az én fám akáciára hasonlít, bal oldalon középen, talán egy kicsit felfelé áll. Vannak rajta különálló levelek is..Előre is köszönöm a válaszodat!

  • 2009. november 13. péntek at 11:26
    Permalink

    Kedves Éwy és Linda!

    Mivel nagyon hasonló az általatok leírt fa, ezért egyben írom le az értelemezést!
    Abból, hogy a fa a bal felső sarokban van, illetve, hogy a rajzoló is a fa bal tövében ül arra következtetek, hogy az illető kissé bizonytalan, gátlásos személyiség, gondolatilag a múltban időzik, attól nehezen tud elszakadni, kevésbé aktív. Ha a fa törzse alul nagyon széles, az jelzi, hogy mennyire fontos számára a stabilitás és a biztonság. Fél a jövőtől, a külvilágtól, tudatosan védekezik, nehéz megközelíteni – az akác szúrós, tüskés fa, de a levelek és a virágok elárulják, hogy nagyon is vágyik a kapcsolatokra.

  • 2009. november 16. hétfő at 18:18
    Permalink

    Az én fám a lap közepe felett balra van. Én egy kerek lomb koronát rajzoltam vastagabb és vékonyabb ágakkal. Arányosan vastag törzzsel gyökér nélkül és csak a törzse vastagodik alul az jelzi a gyökeret.

  • 2009. november 17. kedd at 12:37
    Permalink

    Kedves Viktória!

    A kerek lomb viszonylagos zártságra, zárkózottságra utal. A kerek vonallal kizárod a külvilágot, viszont belső világodat annál jobban összetartja. A vastagabb, vékonyabb ágak a gondolkodásbeli rendezőelvre, rendezettségre utal. Ha a fád inkább a lap felső hétharmadát foglalja el, akkor számodra a szellemi és a gyakorlati élet meghatározóbb, mint az ösztönök és az érzelmek világa.

  • 2009. november 24. kedd at 15:25
    Permalink

    Kedves Szilvia!

    Azt vettem észre a rajzomon, hogy túlságosan összecsapott, elhamarkodott. Szerinted ez mit jelenthet?

  • 2009. november 24. kedd at 16:32
    Permalink

    Kedves Sára!
    Így látatlanba azt mondanám, hogy túlságosan összecsapott, elhamarkodott. :-)) Mennyi időt szántál a rajzra? Siettél-e, amikor rajzoltad? Nyugodt lelkiállapotban rajzoltál, vagy inkább zaklatott, feszült volát?

  • 2010. február 07. vasárnap at 14:49
    Permalink

    Szia!

    Nekem lenne egy olyan kérdésem hogy mit jelent ha a fa törzsébe rajzoltam egy odút?

  • 2010. február 08. hétfő at 16:47
    Permalink

    Szia Ágnes! Az odú a fán traumára, szomorúságra utal. Elhelyezésétől függően megállapítható, hogy kb. hány éves korban szerezted, illetve, hogy kitől (nő-férfi, anya-apa). Ha besatíroztad az odút, akkor olyan dolog történt veled, amit még nem sikerült feldolgoznod, vagy megbocsátanod a sértőnek; ha nincs kiszínezve sötétre az odú, akkor még a lelkedben hordozod ugyan a sebeket, de már sikerült továbblépned, túl vagy rajta.

  • 2010. február 10. szerda at 13:35
    Permalink

    Szia !

    Érdekes ez a február, a lukas fák hónapja…
    Én is rajzoltam odut, de madárfészek jelleggel, egy kis csőrös kukucskál ki belőle. Ez mi ? Kispapa szindróma ? 🙂

  • 2010. február 10. szerda at 13:36
    Permalink

    most találtam az előzményben :
    2009. november 09. hétfő at 14:06 -kor
    ez rám is jó ?

  • 2010. február 10. szerda at 14:17
    Permalink

    Szia Gábor!
    Hm, ez nagyon érdekes – látni kéne azt a fát. A gyerekvágy inkább a fa koronáján lévő fészekben szokott megjelenni – de ha kispapa vagy, vagy éppen babát vártok akkor akár lehet a törzsben is, hiszen már nem csak gondolat szintjén vágysz rá.
    Ám a faodú többnyire valamilyen elszenvedett fájdalomra utal (lásd még 2010. február 08-i válaszomat). Ha viszont valami kedves kis állat, lény “költözik” az odúba, akkor az jelzi, hogy sikerült túllépned azon a bánaton, és már begyógyultak a lelki sebeid is.

  • 2010. február 10. szerda at 14:53
    Permalink

    Szia!
    Az en fam szinte kozepen van(kisse balra) fuggolegesen az egesz lapot kitolti, szep zold fuves talajon all (szinessel rajzoltam)3 vastagabb gyokerrel kapaszkodva. Vastag barna torzse van, nagy lombos zold koronaja, belul halvanyan latszanak az agak, narancssarga viragok es piros almak diszitik. A kerek sarga napocska a jobb felso sarokban van, szuros sugarakkal, van szeme es mosolygos szaja. A fa mellett jobb oldalon van egy zold kerek “lombu” bokor. Nekem vidam, stabil fanak tunt amikor megneztem a remekmuvem:-).
    Valaszodat elore is koszonom!

  • 2010. március 01. hétfő at 22:01
    Permalink

    Szia!

    A házam kéményéből “kihullámzik” egy kígyó, ami éppen a fámon lévő almát környékezi meg. Ezen kívül a fámon 1 fülesbagoly is gubbaszt.A ház ablakain függönyök, alja téglával van kirakva, teteje cserepes.A kerítés végig fut a képen, az út a bejárattól fut a lap végéig, mentén kövek, kavicsok.A Nap középen, központi helyen.A fám bal szélen van, törzse fele nincs a képen, de az almákkal, bagollyal tarkított lomkorona jócskán benyúl a képbe a ház fölé. Így készen olyan mesekönyves hatást kelt. Köszönöm a fáradtságos elemzést!

  • 2010. április 11. vasárnap at 21:13
    Permalink

    Sziasztok!
    Érdekes teszt volt, bár egy dologgal nem értek egyet. Aki ismer tudja, hogy egyáltalán nincs nagy ego-m és mégis nagy fát rajzoltam. Én úgy gondoltam, hogy hamár egy A/4-es lap van előttem, miért ne terítse be az egész lapot, hiszen egy fa akkor szép, ha nagy, terebélyes, sűrű lombozatú és hasonlók. Dehát ki tudja mi van a tudatalattimban? 🙂 MIndenesetre elemezgetem még magam egy kicsit. Hasznos volt azért, mert sokmindenben igaza volt a tesztnek, csak ez az egy volt, ami szerintem nem volt teljes mértékben igaz. Köszönöm

  • 2010. május 05. szerda at 12:46
    Permalink

    Köszönöm!!!

    Teljesen meglepődtem, mert olyan dolgokat olvastam, amiből teljesen magamra ismertem. Félelmetes, hogy egy ilyen egyszerű rajzból mi mindenre nem lehet utalni.
    Szívesen foglalkoznék grafológiával, csak nem tudom, hogy manapság ezt hol lehetne alkalmazni.

    További sikereket: üdvözlettel B. Kriszta ( 38 éves )

  • 2010. május 31. hétfő at 18:34
    Permalink

    Hú, valójában nekem nem sok újat modnot, hiszen azt írta le, amit tapasztalok magamon, de jót tett, mert szembesültem a dolgokkal…

  • 2010. július 05. hétfő at 22:33
    Permalink

    Kedves Szilvia!

    A megrajzolt fám a lap bal felső részében helyezkedik.Tele van ágakkal, amik szerte széjjel ágaznak.Az ágak köré pedig körbe,egy nem szabályos lombkoronát rajzoltam.
    Amire igazán kíváncsi lennék, hogy a törzs jobb oldalára egy kiálló vastagabb ágat rajzoltam, ami le van vágva ferde irányban.Mintha fűrésszel le lenne nyisszantva. Vajon mi jelentősége lehet ennek?!?

    Üdvözlettel: H. Erika (23 éves)

  • 2010. július 06. kedd at 11:20
    Permalink

    Kedves Erika!
    A letört, lefűrészelt ág traumatikus élményre utal. Mivel a jobb oldalon van, így a negatív élmény az apával, vagy a közösséggel állhat kapcsolatban.

  • 2010. július 18. vasárnap at 16:49
    Permalink

    Kedves Szilvia!

    A fám teljesen középen van a lapon, de enyhén “átlósan” van a jobb felső, és a bal alsó sarkok irányaiba. Lomkoronája van, de nincsenek benne madarak se gyümölcsök. Az ágak hosszúak benne. A törzse viszonylag vastag, a fa alján pedig “szétnyílik”. Alatta fű van, és virágok. Gyökereket viszont nem rajzoltam.
    Köszönöm a válaszod!

  • 2010. július 20. kedd at 15:36
    Permalink

    Nagyon jó a teszt, nagyon tetszett.
    De lenne 1 kérdésem. Ha ember is van a rajzomon, az mit jelent? És rajzoltam kerítést is. És madarat, ami a fa felé száll, de nincs fészke. és a fa köré rajzoltam virágokat.
    Ha szükséges, fel tudom tölteni a rajzomat.

    Köszönöm

  • 2010. július 27. kedd at 20:31
    Permalink

    Én a fát nem teljesen középre, inkább kicsit jobb oldalra rajzoltam és inkább lent. a törzse kicsit karcsú de nem nagyon. Gyökereket nem rajzoltam. Nagy a lombja, benne pedig vastag ágakat rajzoltam amiken semmi sincs. ez mit jelent pontosan? a fa mérete nem túl kicsi de nem is nagy. amúgy a teszt nagyon tetszik, szerintem sok igazság van benne.

  • 2010. november 21. vasárnap at 21:10
    Permalink

    A fámat, teljesen középre rajzoltam. A törzse kicsit “S” alakú. Ágai inkább felfelé törekednek, nem állnak szerte széjjel. A teteje kicsit vastagabb , mint az alja. Halvány vonalak, vastagabb ágak. A lombkorona kör alakú nagyon “lezser” (ha fejezhetem ki magamat így) vonallal. Elég picike fa.
    Remélem ez jó leírás volt… szerintem nagyon jó ez a teszt 🙂

  • 2011. január 07. péntek at 20:07
    Permalink

    Kedves SZabó Szilvia!

    A rajzom csak a fát ábrázolja, kissé lehet elhamarkodottam, de azért még így is sikrült részletgazdagon rajzolnom. A fám erős gyökérzetre utaló vonalakkal kapcsolódik a talajvonalamhoz, amely nem egyenes, hanem sok görbéből tevődik össze. A fatörzs vastag, erezetes, a lombkorona kerek, de nem zárt határozott, hanem határozatlan sok levélzet is látszik, de az ágak igazán nem kivehetők, kivétel az alsó két ágat. Levélzet rajta felfelé ágaskodik. Nincs termés, vagy más élőlény, csak a fa van rajta ábrázolva, kivétel a talajt jelképező görbék tetején a fűvezet vonalai. A koronája egyenlőtlenül balra lelógó. Maga a fa kicsi, balra és kicsit lenn helyezkedik el, de a koronázata a lap felső részén található. Lap többi része üreg. Tollal rajzoltam.

  • 2011. március 21. hétfő at 23:21
    Permalink

    Kedves Szilvia!

    A rajzom közepesen nagyra sikerült, inkább jobb oldalra dől. A fának rajzoltam gyökereket, a kérgére függőleges vonalakat és a kéreg alján a jobb oldalon van egy kis kiállóbb rész. Ez esetleg jelenthet valamit?A korona részben sok felfelé irányuló, vastag ág van. Ami talán érdekesebb lehet, hogy külön az ágakra is rajzoltam levelet, amik olyan barátságosra sikerültek és rajzoltam az ágak köré egy lombot is és a lombba is rajzoltam leveleket, de azok olyan hegyesek lettek. Ez jelent valamit?A fát talajra rajzoltam. Nagyon örülnék, ha leírnád milyennek “látsz” ez alapján és előre is nagyon köszönöm! Ramóna

  • 2011. március 22. kedd at 10:16
    Permalink

    Kedves Ramóna!

    Jobb szeretem az elemezendő rajzokat látni is, mivel a leírásból kimaradhatnak olyan talán kevésbé lényegesnek tűnő részek, amelyek a szakember viszont fontosnak tart, de a leírtak alapján az alábbiakat gondolom:
    A talaj általában stabilitás- és biztonságigényt fontosságát tükrözi. A jobbra dőlő fa a külvilág felé fordulást, apai dominanciát, illetve a férfias jellemvonások favorizálást sejteti. Azt írod: “a jobb oldalon van egy kis kiállóbb rész” (ez vajon lemetszett ág csonkja, csomó a fán vagy csak egy göcsört?…), ami lehet a fájdalmas élmény, trauma jel, amit a környezettel, barátokkal, az apával vagy egy férfivel kapcsolatbab szenvedtél el.
    A lombos fa a legáltalánosabban rajzolt fa, de alapvetően pozitív vonásokat hordoz, főleg, hogy Te is “barátságosnak” találod. A helyes levelek mennyiségüktől, elhelyezkedésüktől függően utalhatnak időnként makacs gondolkodásra, szúrós megjegyzésekre, élesebb megnyilvánulásokra.
    A fád teljes és részletes elemzéséhez az Önismereti farajz-kalauzban >> pontos útmutatást ad.

  • 2011. március 28. hétfő at 19:43
    Permalink

    Helló! ez a teszt sokat megmutat magadról ha figyelmesen elolvasod a dolgokat! 🙂 gratula aki ezt kitalálta 😀

  • Pingback:Gyermekrajzok színvilága | Az írás tükrében

  • 2011. augusztus 23. kedd at 17:46
    Permalink

    Kedves Szilvia!

    Megrajzoltam a fat,vastag a torzse,de az agai palcikak. Nagyjabol a lap kozepen van,sok aggal,tojas alaku levelekkel,az eg fele nyujtozkodo agakkal, viragokkal,benne feszek,a feszekben 3 madarka, es a kozeli faagon a szulomadar a szajaban kukaccal. A fanak gyokeret nem rajzoltam,de szepen kanyarodik a talaj folott kifele,mintha a “melyben” jo vastag gyokerekkel kapaszkodna,ami szerteagazik.Fuvet is rajzoltam a fa torzse kore.

    Magamrol:1 gyermekunk van,jelenleg “gyokertelenul” kulfoldon.Mindig onkereso,belso harmoniara,szepsegre torekvo anyuka vagyok,de nem tul sok idovel a belso utazasokhoz,de szeretnem elerni a fent leirtakat.Az eletem a kreativitas,nagyon szeretek alkotni,disziteni, oromet okozni.
    Nagyon koszonom a valaszt,es ha van meg ehez hasonlo teszt,szivesen megcsinalnam.
    Szep napot kivanok,Violet

  • 2011. október 13. csütörtök at 11:57
    Permalink

    Szia!
    Engem az érdekelne, hogy mit jelent, ha egy gyerek nagyon hosszú szárral rajzolja a virágot?
    köszönöm

  • 2011. október 17. hétfő at 13:16
    Permalink

    Szia Anita!
    A gyerekek 10 éves kor alatt általában nagy törzset rajzolnak a fának, és hosszú szárat a virágoknak. Náluk ez természetes jelenség, mert egyrészt még nem fejlődött ki teljesen az arányérzékük, másrészt mert ők még inkább érzelmi és ösztönös alapon működnek. A fa törzse és a virág szára is az érzelmi élet területét szimbolizálják.

  • 2011. október 21. péntek at 10:53
    Permalink

    Kedves Szilvia!

    Egy bentlakasban dolgozom erdelyben.Az iden csak 58 tanuloval,akik fele aranyban fiuk/lanyok.Pedagogno vagyok nemi psihologiai ismerettel es tapasztalattal is rendelkezem.
    Evek ota gyujtom es elemzem a farajzokat.Eleinte tesztelni akartam (sajat magam szamara hitelesseget),de mara mar teljes mertekben bebizonyosodott fontossaga es valosaga szamomra.
    Megkonnyiti munkamat ,ilyen modon hamarabb felfedezem hol segithetek a kammasz tanuloimnak (gyerekeimnek).
    Van harom sajat gyerekunk is amibol a kicsi fiam orokbefogadott.(a tegnap tiz evesen ,onszantabol,onismeret oran a harmadik osztaly ele alt es elmondta,hogy o orokbefogadott gyerek ,amit sok osztalytarsa nem ertett es a tanitoneni meg kellett magyarazza).
    Visszaterve a farajzaimra a bentlakasban levo gyerekeimtol
    az a tapasztalatom ,hogy ugyanaz a fa es seb jelenik meg harom vagy negy even keresztul(keves kivetellel ahol javul esetleg romlik a helyzet).Szamomra megdobbento ,hogy nem is emlekszik legtobb tanulo,hogy egyaltalan rajzolt elozo evben es szinte ugyanazt a fat rajzolja le(van mar olyan,hogy haromszor,harom even keresztul).
    Szeretnem ha visszajelezned velemenyed. Koszonom.

  • 2011. október 22. szombat at 15:12
    Permalink

    Kedves Edit!

    Ezek szerint biztos nagy farajz-gyűjteményed van már 😉
    Nagyon gyakori, hogy egy sérülés jel hosszú éveken át folyamatosan megjelenik a farajzon, hiszen egy egy lelki sérülés, csalódás feldolgozása hosszú folyamat.
    Meg szoktad beszélni a rajzokat a gyerekekkel? Illetve amikor rajzoltatsz velük, akkor jelezed nekik, hogy ez most egy személyiségvizsgáló rajzteszt lesz? Vagy csak rajzoltatsz és saját magadnak elemzed, értelmezed azokat?
    Én úgy tapasztaltam, ha nem a rajzoló ember előtt elemzem a rajzot, illetve ha nem mondom meg, hogy ezt és ezt a problémát konkrétan ebből és ebből a jelből látom, akkor később is megjelenik a rajzán az adott jel, hiszen nem tudja, nem emlékszik, hogy mi mit jelentett, mire figyeljen. Ha a rajzoló korábbról emlékszik arra, hogy pl.: az odú vagy egy letört ág “rosszat” jelent, akkor hajlamos arra, hogy később tudatosan ne rajzolja oda.

  • 2011. október 23. vasárnap at 23:25
    Permalink

    Kedves Szilvia!

    Igen,jelzem a gyerekeknek,hogy szemelyisegvizsgalo rajzteszt lessz.Mint mar mondtam ,most mar segiteni szeretnek nekeik es ezret is rajzoltatok(es megkonnyiti a munkamat is ha tudom nagyjabol kitol mire szamithatok).A jeleket a rajzon nem ugy beszelem meg veluk,hogy tudjak mibol jottem ra,mert igy az utotesztek (gyogyulasok esetleg /vagy nem)nem lesznek hitelesek ,befolyasolja oket .
    Ugy tapasztaltam,hogy a rajzok utotesztel kiegeszitve ertelmezhetok jobban,es nem is csak az utoteszt hanem sok beszelgetes ,adat gyujtes.A szemely fejlodeserol az evek soran at csakk igy kapok biztos informaciot.
    Koszonom,hogy valaszoltal.

  • 2011. november 08. kedd at 11:27
    Permalink

    Szia!

    Az mit jelent, ha a lap mindkét széléről induló talaj vonal folyamatosan, de nem nagyon egyre emelkedik aminek a csúcspontja a lap közepén van és a fa is szinte mértani pontossággal a lap közepén helyezkedik el? A törzsének a legalja elég széles de hamar összébb is szűkül, de nem lesz vékony hanem pont arányos 🙂 A fa lombja majdnem a lap tetejéig ér, de oldalt már van sok hely a lap széléig, de mégis a lombkorona arányos a többi résszel. Azt még leírom, hogy jobban el tudd képzelni, hogy fa pedig lombhullató egyesével megrajzolt levelekkel van megrajzolva, de erre fent megvan a magyarázat 🙂 Előre is köszönöm!

  • 2011. november 08. kedd at 11:30
    Permalink

    Annyit még hozzá tennék, hogy nem A/4-es lapra rajzoltam, hanem egy kocka alakúra.

  • 2012. január 23. hétfő at 00:51
    Permalink

    Én faházikót rajzoltam rá, az nem tölti be a fészek szerepét igaz?

  • 2012. január 23. hétfő at 02:10
    Permalink

    Tegyük hozzá 22 éves vagyok, de a mai napig elmerengek azon, hogy milyen lehet egy bazi nagy fán, egy kis fa házikó dús lombozattal arányos törzzsel, ott a jobb felső sarokban 🙂

  • 2012. január 23. hétfő at 11:56
    Permalink

    Bruma, a ház itt valóban nem a fészek szimbólummal azonos. Más rajztesztekben a ház az Ént, az egot és az önértékelést jelöli, a fa pedig az érzelmi életet. Az általad leírt kép egy intellektuális beállítottságú, gyakran merengő, nagy védelmi igénnyel rendelkező, ugyanakkor érzelmes embert sejtet. A ház mérete, kidolgozottsága, elemei pontosítják a képet.

  • 2012. április 18. szerda at 13:06
    Permalink

    Szia Szilvia!

    A rajzolt fámnak hosszú vastag gyökerei és hosszú vastag ágai vannak, amik szinte összeérnek. Ez mit jelent?

    Köszönöm válaszodat

  • 2012. augusztus 08. szerda at 00:47
    Permalink

    Kedves Szilvia!
    A fám törzse majdnem középen, de még bal oldalon van, lombja az álló lap majdnem 2/3-át betölti. A bal alsó sarokban dundi, nagy szemű macska, mellette nyuszi, a gyökerek nem látszanak, csak 2-nek a “teteje” elnagyoltan, ami feltüremkedik a talajból. A fa tövében, a göcsörtös gyökerek között kisvirágok.
    A fa törzsétől jobbra rögtön folyó, a fa a folyóparton áll. Jobb alsó sarokban a vízen, a lomb alatt pár csónakázik századfordulós ruhában, a nő ül a csónak tatjában és erősen kapaszkodik kétoldalt a csónakba. Mindketten kalapot viselnek, a férfi evez és a lábuk összeér, a nő jóval soványabb nálam, de az orra az enyém. A fatörzs jobb oldalán odú, kb a törzs 2/3-ánál, nagyon erős a kontúrja. Benne halványan egy mókus figyeli az alatta csónakázó párt, csak a farka sötétebb, ami ki”hull” és lelóg az odúból. A folyóparton, a törzstől még mindig jobbra a parton, a mókustól jobbra és a csónaktól balra pár elnagyolt bokor, rendetlenség, sötétség, átsatírozások, átláthatatlanság. És végül a lombkorona. Csak az ágak látszanak, felületesen egy vonallal körberajzolva a “lomb”. A lomb jobb oldalán 2 madár ül, egymás alatt, ellenkező irányba néznek, ők is a pár felett vannak. A lomb bal oldalán a legerősebb ágon egymás mellett sorban 5 kismadár, erősen besatírozva, kifelé néznek a képből, balra. És végül: a törzs folytatásaként rögtön a lombkorona egyszerűen V alakban kettéválik éles vonallal, egy besatírozott madár (a legnagyobb) repül ki rajta a V alak alján, fent pedig látni a szikrázó napot a felhők előtt.
    Szívesebben küldtem volna el Önnek e-mailben, de remélem elég részletesen le tudtam írni 🙂
    Köszönöm:
    Anna

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .