Önismereti teszt – Rajzolj egy fát!
A Fa-rajz teszteket egyszerűségük és hatékonyságuk miatt nemcsak a pszichológusok, hanem a grafológusok is előszeretettel alkalmazzák, sőt egyszerű változatát az óvónők is ismerik.
A rajzolás már önmagában is megnyugtató, szórakoztató tevékenység, emellett pedig az egészséges ember önismeretét is szolgálják, hiszen nagyon sok mindent elárulnak a személyiségről.
Hogy mit is tudhatsz, meg belőle magadról az rögtön kiderül…
Nos, mi a feladat?
Mindössze annyi kell tenned, hogy előveszel egy A/4-es lapot, ceruzát, és rajzolsz egy fát!
Rajzolni mindenki tud – még te is! Nem kell Picassónak lenned ahhoz, hogy egy fát rajzolj – a legsablonosabb fa is megteszi. Fontos, hogy tudd nincs jó vagy rossz rajz, és hogy most nem a kézügyességedre vagyunk kíváncsiak, hanem a lelked üzenetére. Ez a tesz ugyanis az úgynevezett projektív, azaz kivetítő módszeren alapul, ami azt jelenti, hogy miközben rajzolsz, a papíron a tudattalanod üzenetei jelennek meg.
Fontos! Természetesen ez a teszt ebben a formában, és a megoldásaival korántsem szolgál teljes körű analízisként, így nem szabad belőle messzemenő következtetéseket levonni!
Elkészült a „remekmű”?
Akkor lássuk az elemzést!
(Figyelem! Nem ér elolvasni addig, amíg nincs kész a rajz.)
A fa nagyon gazdag szimbolikus értelemmel bír: az élet, a fejlődés, a vitalitás és az ember jelképe. A fa éppúgy, mint az ember, áll, növekszik, virágzik, termést hoz, öregszik és meghal.
A fában ugyanúgy megvan a hármas tagozódás, mint az emberben: vagyis
- a gyökerek szimbolikus értelemben is a „gyökereket”, a családot, az ösztönöket, a stabilitást, a tudatalattit jelképezik,
- a törzs az energiaállapotot, a testi dolgokat, a hétköznapi élet gyakorlatát, valamint az érzelmeket tükrözik
- az ágak, a lombkorona pedig a szellemi életet, a tudatos tartalmakat jelenti.
Nézd meg, hogy megvan-e mindene a fádnak, és hangsúlyos-e valamelyik szerkezeti elem?
Ha túl nagy a korona a fa többi részéhez képest, akkor hajlamos vagy túl sokat rágódni egyes kérdéseken, és döntéseidben inkább a racionális megfontolások vezérelnek. Kérdezd meg magadtól időnként önmagadtól: „mi az, amire igazán vágyom?” Ha aránytalanul pici a korona, akkor nem használod ki a szellemi képességeidet, a fantáziádat.
A valóságban a fa gyökereit látjuk a legkevésbé, de ettől a rajzon még megjelenhetnek. Az arányos gyökérzet egészséges ösztönéletet jelez, míg a nagy gyökérzet arra utal, hogy túlzottan is ösztönösen, indulatból kezeled a dolgokat, esetleg túl sokat mutatsz meg magadból. Érdemes lenne tízig elszámolni, mielőtt cselekszel. Ha nincs gyökér és/vagy talajvonalat is húztál, akkor kontrollálod a saját ösztönkésztetéseidet, és mások elvárásainak szeretnél megfelelni.
A törzs jelzi, hogyan használod erőidet, és hogyan jelensz meg a környezeted előtt mennyire tudsz egyensúlyt teremteni az ösztöneid és a racionalitásod között. A vékony törzs érzelmi sérülékenységre, labilitásra utal, ezért mindenképpen erősítened kell az önbizalmadat. A vastag törzs esetén nagyobb az érzelmi stabilitás, de vajon képes vagy engedni a saját álláspontodból?
Mekkora fát rajzoltál?
Betölti az egész lapot, vagy csak szerényen kuporog az egyik sarokban? A fa mérete egyenesen arányos az önbizalom nagyságával.
Minél kisebb a fád, annál inkább úgy érzed, hogy túl kicsi és jelentéktelen vagy a világhoz képest, elnyomottnak és magányosnak érzed magad. Fontos, hogy tudd, mindenkiben van valami szép, jó és értékes – benned is, csak találd meg. Kérlek, ülj le egy darab papírral, és írd össze, hogy milyen sikereket értél el eddig az életedben, mire vagy büszke. Nem kell nagy dolgokra gondolni! Pl: Te csinálod a legfinomabb meggyes pitét? Írd le – ez már egy. Tovább! Szép, selymes, dús a hajad? Végy számba minden pici és talán jelentéktelennek tűnő dolgot, amiért szeretheted magad!
Ha viszont szinte lelóg a fád a papírról, akkor sem ártana önvizsgálatot tartanod, és visszavenni a fiatalos lendületből.
Hova helyezted el a fát a papíron?
Általában nagyon ritka, hogy valamelyik sarokban álljon a fa, ezért a legjobb, ha négybe hajtod a lapot, és a hajtásvonalak mentén könnyebben be tudod határolni, hogy javarészt hol helyezkedik el.
Ha inkább fent és balra tolódott a fa, akkor óvatos, gátlásos személyiség vagy, aki inkább megfigyelője, mint aktív résztvevője az élet eseményeinek. Nehezebben barátkozol, inkább befelé fordulsz, értékeled a művészeteket. Gyakran a múltba kalandozol.
Ha a fád inkább baloldalt lent helyezkedik el, akkor gyűjtögető, megtartó személyiség vagy. Nehezen válsz meg a dolgoktól – legyen az tárgy, kapcsolat, vagy lelki sérelem. A problémák és konfliktusok esetén hajlamos vagy gyerekesen viselkedni, vélhetőleg sok gyermekkori sebet még nem tudtál feldolgozni. Nézz szembe ezekkel, és engedd el, hogy továbbléphess. ha szükséges, kérd szakember segítségét.
Ha a lap jobb alsó területét preferáltad, akkor komoly, de önfejű ember vagy, hadakozol az újítás a változás ellen, közben elégedetlen vagy önmagaddal. Érdemes lenne tisztázni magadban a céljaidat, és erősítened az önérvényesítő képességedet.
Ha inkább jobbra fent áll a fád, akkor inkább a külvilág és a jövő felé fordulsz, mintsem a múlton rágódnál. Az eseményekben aktívan részt veszel, sok barátod van. Erős önérvényesítő képességgel bíró, dinamikus, lázadó, esetleg agresszióra hajlamos ember vagy.
Ha megközelítőleg a lap közepére rajzoltad a fát, akkor az erős jelenben élést, tudatosságot jelez. A gyakorlat és a realitás kerül előtérbe, mindenben igyekszel megtalálni az arany középutat.
Milyen típusú fát rajzoltál?
Lombtalan fa, csupasz ágak – ez a környezettel szembeni kiszolgáltatottságot jelzi, különösen, ha a fád élettelen is, akkor az rossz hangulatra, hitet vesztett, pesszimista gondolkodásra utal, úgy érzed a körülmények áldozata vagy. Ha viszont az ágak élettel telik, csak nincs rajtuk levél, akkor már jobb a helyzet: jelenleg élvezed az egyedüllétet, most nincs szükséged társaságra. Ezek azok az időszakok, amikor az ember magába tekint, lelki nagytakarítást végez, rendbe teszi a dolgait, helyet csinál az újnak.
A lombos fa belső harmóniáról, optimista életszemléletről, önbizalomról és a világ felé való nyitottságról tanúskodik. Ha a leveleket külön-külön megrajzoltad, akkor aprólékos, precíz ember vagy.
A gyümölcsökkel ábrázolt fa kreativitásra és fantáziára utalnak, és jelzik, hogy fontos számodra a külső visszajelzés, a dicséret. Ha fészket, madarat is rajzoltál, akkor szeretnél anya lenni, vagy ha már az vagy, akkor a gyermekeddel való szoros érzelmi kapcsolatra utal.
Fűzfa: Hajlamos lehetsz a depresszióra, intenzív belső életet élsz, de érzelmileg nehezen lehet megközelíteni, mivel egy falat képeztél magad köré, hogy védd és lerázd magadról a múlt kellemetlen emlékeit. Fontosak számodra a belső megnyilatkozások, megvilágosodások, érdekel az okkultizmus, a spiritualitás.
Pálmafa: könnyen összekevered az érzelmi és a szellemi reakciókat. Önmagadat nyitottnak tartod az újdonságokra, ám újszerű helyzetekben védekezővé válsz. Hasonlóan a fűzfa-rajzolókhoz, számodra is fontos a felülről kapott inspiráció, de te aktívan keresed is ezeket, és teszel azért, hogy elérd a célodat.
Fenyőfa: Ambiciózus, de megfontolatlan haladó ember vagy. Látszólag nyílt vagy, de nagy ellenállóerővel rendelkezel, és esetenként túl kemény és szúrós lehetsz, így nehéz megközelíteni. A barátságot nagyra értékeled, megbízható, hűséges társ vagy, amíg integritásod tiszteletben tartják.
Jegenyefa: Hatalmas érzelmek dúlnak benned, kifelé hűvös józanság jellemez. Mindig valamilyen magas, nehezen elérhető cél elérésére törekszel. Társat és barátot szellemi vonzalom, érdeklődés alapján választasz.
Ha kicsit is érdekel a grafológia, szeretnél jobban eligazodni a kézírás rejtelmeibe és kíváncsi vagy, hogy mit árul el rólad az írásod, akkor szeretettel ajánlom figyelmedbe az ingyenes e-mail tanfolyamot!
Örömmel veszem, ha hozzászólásodban nemcsak azt írod le, hogyan tetszett ez a teszt, hanem azt is, ha valamilyen érdekes dolgot fedeztél fel a rajzodban, és ezáltal önmagadban.



Kedves Szilvia!
Nagyon hasznosnak találom, kedvelem, szeretem az ilyen típusú teszteket.
Annyiban viszont furcsa és egyben meglepő volt számomra a saját tesztem eredménye, mivel úgy értelmeztem, hogy túl sok az önbizalmam, – hiszen a fám teljesen kitöltötte a lapot -.
Én ezt nem így gondolom, nem így tapasztalom.
Egyéb dolgokban viszont találónak érzem. Jó lenne még hasonló fejlődést és önismeretet biztosító teszteket az Ön segítségével elkészíteni.
Fénnyel teli, szép napot! Köszönettel a hasznos tanulnivalókért! Laura
Kedves Laura!
Örülök, hogy tetszett a teszt! Elképzelhető, hogy esetedben ez a nagy méret éppen az önbizalomhiány kompenzálásáról szól (különösen, ha a vonalak halványak, vékonyak esetleg szálkásak…) A rajztesztek értelmezésére is igaz, ami a kézíráselemzésre: “egy jel, nem jel”, vagyis a jelek mindig együtt, egymással összefüggésben nyerik el valós tartalmukat.
Derűs napot!
Kedves Szilvia!
Most nem rajzoltam fát, hisz korábban már megtettem.(Szerintem rendben van: arányosan karcsú törzs, lombkorona tölgyre jellemző, lágyan földbe futó gyökerekkel, kicsit jobbra fent.)
Inkább a fa rajzolásáról eszembe jutó gondolatokat írnám le.
Gyerekként rajszakkörös voltam, nem kiemelkedően, de jól rajzoltam. Egyszer téli tájat kellett ábrázolni, fehér lapon fekete tussal. Utáltam. Nem tetszettek az egyre inkább elvékonyodó ágak, mert nem volt könnyű tartani a számomra esztétikusan arányos méreteket, ráadásul iszonyú sok ág, vesszőcske kellett ahhoz, hogy a vastag ágak valahogy elvékonyodva sejtessék a természetes fakoronát.
A lecseppent tintára az volt a javaslat, hogy faodút csináljunk belőle, hisz eltüntetni nem lehetett a foltot. A tintacseppet eltüntető faodú pedig úgy néz ki, mint egy tintacsepp, amit faodúként akartak eltüntetni!:)) Egy igazi faodú pedig nem egy sötét luk, hanem egy fokozatosan árnyékolt mélyedés. (És így nem is rémisztő!)
Persze ma, ha fát rajzolnék, már nem menne annyira egyszerűen, hisz rögtön jönnek az alternatívák, főként a fa alakjával kapcsolatban. Lehet “nagyobbat” kellene alkotni, mint a tölgyfa, hanem is a Csontváry cédrusát, de valami cizelláltabbat, amely rajzolásában el lehet mélyedni. (Az ominózus cédrusba mindig egy nyakát nyújtogató madarat láttam!?)
A farajzok jellemzésénél számomra az is befolyásoló tényező, hogy a rajzoló milyen fákat lát maga körül nap mint nap, hisz aki gyönyörű fenyőket lát, annak a rajznál is hamarabb “beugrik” a gyantaillattal kísért fenyőkép.
Biztos vagyok abban, hogy ha a gondolati rajzaimmal kissé betekintést adtam a lelkembe.
Minden jót a továbbiakban!
Kedves Szilvia!:)
Nagyon használhatónak ítélem meg a teszted. Több családtagomat alá vetettem ennek, és meglepőbbnél meglepőbb eredmények születtek. Én személy szerint felvonultattam a fámon énekesmadaraktól kezdve a fészken át a gyümölcsökig mindent. A “növény” szinte teljesen koncentrikusan helyezkedik el a lapomon, a gyökerének nem kerítettem nagy feneket, de látszik, hogy van olyan, csak megbújik néhány fűcsomó mögött:) Egy pázsitos dombon áll, mögötte lankák, és felkelő nap. Mit jelentenek ezek a “plusz adalékok” a rajzon?
Anya egyébként egy, a törzsén körbetekeredő kígyóval is kiegészítette a fáját, ennek vajon mi lehet a jelentése?
Köszi az érdekes tesztet, minden hasonló jellegű cikket/tanulmányt stb. szívesen olvasok:)
Szia Ibolya!
A leírás alapján nagyon pozitívnak tűnik a fád. A fészek és a gyümölcsök általában gyermekszeretetre, gyermek iránti vágyra utalnak.
A kígyó az ősi fallikus jelkép a szexualitás szimbóluma. A rajzon való megjelenése arra utalhat, hogy ez valamiért igencsak fontos lehet neki (túl sok vagy túl kevés?), de mindenképpen az érzelmekkel együtt szereti (szeretné) megélni. Persze nem mindegy, hogy milyen benyomást kelt számára a fára tekeredett kígyó, milyen kísérőérzések jellemzik (lehet egy kígyó fojtogató, félelmetes is…) – fontos, hogy ő, hogyan vélekedik róla!
Látatlanban nehezebb az elemzés…
Kedves Ibolya!
Szerintem ez az önismereti teszt teljesen igaz. Számomra amit most itt olvastam igazak is rám mind.
Ha van még ilyen önismereti teszte szívesen küldhet az e-mail címemre:)
Én egy fát rajzoltam,egy lombos fát belül kopasz ágakkal,az ágakból almák lógtak, kívül jobb felső sarokba egy madarat a fészkében ülve,a fa törzsében egy mókust rajzoltam az odujában.
Szeretném tudni hogy ez mit jelent egészen pontosan a választ szeretném előre is megköszönnni. Puszi
Szia Éwy!
A gyümölcsök, termések a fán egyrészt azt jelenti, hogy a rajzoló vágyik a dicséretre, az elismerésre, másrészt pedig a család, a gyermek utáni vágyat szeretetet. Ez utóbbi jelentést erősíti a fészekben ülő madár is (amennyiben nem fekete a fészek). Ha már van gyereked, akkor az irántuk való szeretetet jelképezik az elemek, ha még nincs, akkor azt, hogy gondolati szinten már foglalkoztat a családalapítás, a gyermekvállalás kérdése.
A faodu sokszor valamilyen elszenvedett traumára utal – ám mivel a rajzodon már egy kedves kis állat “költözött” az oduba – sikerült feldolgoznod azt, és továbbléptél.
Szia!
A barátnőm is lerajzolta a fáját…
Bal felső sarokba húzódik,akácfa nagyon sok levéllel és virággal,a jobb felső sarokban egy Napocska van,a fa bal tövében pedig ő ül egyedül.A fa törzse széles, felfele vékonyodik. Előre is köszönjük a válaszodat!
Szia!
Az én fám akáciára hasonlít, bal oldalon középen, talán egy kicsit felfelé áll. Vannak rajta különálló levelek is..Előre is köszönöm a válaszodat!
Kedves Éwy és Linda!
Mivel nagyon hasonló az általatok leírt fa, ezért egyben írom le az értelemezést!
Abból, hogy a fa a bal felső sarokban van, illetve, hogy a rajzoló is a fa bal tövében ül arra következtetek, hogy az illető kissé bizonytalan, gátlásos személyiség, gondolatilag a múltban időzik, attól nehezen tud elszakadni, kevésbé aktív. Ha a fa törzse alul nagyon széles, az jelzi, hogy mennyire fontos számára a stabilitás és a biztonság. Fél a jövőtől, a külvilágtól, tudatosan védekezik, nehéz megközelíteni – az akác szúrós, tüskés fa, de a levelek és a virágok elárulják, hogy nagyon is vágyik a kapcsolatokra.
Az én fám a lap közepe felett balra van. Én egy kerek lomb koronát rajzoltam vastagabb és vékonyabb ágakkal. Arányosan vastag törzzsel gyökér nélkül és csak a törzse vastagodik alul az jelzi a gyökeret.
Kedves Viktória!
A kerek lomb viszonylagos zártságra, zárkózottságra utal. A kerek vonallal kizárod a külvilágot, viszont belső világodat annál jobban összetartja. A vastagabb, vékonyabb ágak a gondolkodásbeli rendezőelvre, rendezettségre utal. Ha a fád inkább a lap felső hétharmadát foglalja el, akkor számodra a szellemi és a gyakorlati élet meghatározóbb, mint az ösztönök és az érzelmek világa.
Kedves Szilvia!
Azt vettem észre a rajzomon, hogy túlságosan összecsapott, elhamarkodott. Szerinted ez mit jelenthet?
Kedves Sára!
) Mennyi időt szántál a rajzra? Siettél-e, amikor rajzoltad? Nyugodt lelkiállapotban rajzoltál, vagy inkább zaklatott, feszült volát?
Így látatlanba azt mondanám, hogy túlságosan összecsapott, elhamarkodott.
Szia!
Nekem lenne egy olyan kérdésem hogy mit jelent ha a fa törzsébe rajzoltam egy odút?
Szia Ágnes! Az odú a fán traumára, szomorúságra utal. Elhelyezésétől függően megállapítható, hogy kb. hány éves korban szerezted, illetve, hogy kitől (nő-férfi, anya-apa). Ha besatíroztad az odút, akkor olyan dolog történt veled, amit még nem sikerült feldolgoznod, vagy megbocsátanod a sértőnek; ha nincs kiszínezve sötétre az odú, akkor még a lelkedben hordozod ugyan a sebeket, de már sikerült továbblépned, túl vagy rajta.
Szia !
Érdekes ez a február, a lukas fák hónapja…
Én is rajzoltam odut, de madárfészek jelleggel, egy kis csőrös kukucskál ki belőle. Ez mi ? Kispapa szindróma ?
most találtam az előzményben :
2009. november 09. hétfő at 14:06 -kor
ez rám is jó ?
Szia Gábor!
Hm, ez nagyon érdekes – látni kéne azt a fát. A gyerekvágy inkább a fa koronáján lévő fészekben szokott megjelenni – de ha kispapa vagy, vagy éppen babát vártok akkor akár lehet a törzsben is, hiszen már nem csak gondolat szintjén vágysz rá.
Ám a faodú többnyire valamilyen elszenvedett fájdalomra utal (lásd még 2010. február 08-i válaszomat). Ha viszont valami kedves kis állat, lény “költözik” az odúba, akkor az jelzi, hogy sikerült túllépned azon a bánaton, és már begyógyultak a lelki sebeid is.
Szia!
Az en fam szinte kozepen van(kisse balra) fuggolegesen az egesz lapot kitolti, szep zold fuves talajon all (szinessel rajzoltam)3 vastagabb gyokerrel kapaszkodva. Vastag barna torzse van, nagy lombos zold koronaja, belul halvanyan latszanak az agak, narancssarga viragok es piros almak diszitik. A kerek sarga napocska a jobb felso sarokban van, szuros sugarakkal, van szeme es mosolygos szaja. A fa mellett jobb oldalon van egy zold kerek “lombu” bokor. Nekem vidam, stabil fanak tunt amikor megneztem a remekmuvem:-).
Valaszodat elore is koszonom!
Szia!
A házam kéményéből “kihullámzik” egy kígyó, ami éppen a fámon lévő almát környékezi meg. Ezen kívül a fámon 1 fülesbagoly is gubbaszt.A ház ablakain függönyök, alja téglával van kirakva, teteje cserepes.A kerítés végig fut a képen, az út a bejárattól fut a lap végéig, mentén kövek, kavicsok.A Nap középen, központi helyen.A fám bal szélen van, törzse fele nincs a képen, de az almákkal, bagollyal tarkított lomkorona jócskán benyúl a képbe a ház fölé. Így készen olyan mesekönyves hatást kelt. Köszönöm a fáradtságos elemzést!
Sziasztok!
MIndenesetre elemezgetem még magam egy kicsit. Hasznos volt azért, mert sokmindenben igaza volt a tesztnek, csak ez az egy volt, ami szerintem nem volt teljes mértékben igaz. Köszönöm
Érdekes teszt volt, bár egy dologgal nem értek egyet. Aki ismer tudja, hogy egyáltalán nincs nagy ego-m és mégis nagy fát rajzoltam. Én úgy gondoltam, hogy hamár egy A/4-es lap van előttem, miért ne terítse be az egész lapot, hiszen egy fa akkor szép, ha nagy, terebélyes, sűrű lombozatú és hasonlók. Dehát ki tudja mi van a tudatalattimban?
Köszönöm!!!
Teljesen meglepődtem, mert olyan dolgokat olvastam, amiből teljesen magamra ismertem. Félelmetes, hogy egy ilyen egyszerű rajzból mi mindenre nem lehet utalni.
Szívesen foglalkoznék grafológiával, csak nem tudom, hogy manapság ezt hol lehetne alkalmazni.
További sikereket: üdvözlettel B. Kriszta ( 38 éves )
Hú, valójában nekem nem sok újat modnot, hiszen azt írta le, amit tapasztalok magamon, de jót tett, mert szembesültem a dolgokkal…
Kedves Szilvia!
A megrajzolt fám a lap bal felső részében helyezkedik.Tele van ágakkal, amik szerte széjjel ágaznak.Az ágak köré pedig körbe,egy nem szabályos lombkoronát rajzoltam.
Amire igazán kíváncsi lennék, hogy a törzs jobb oldalára egy kiálló vastagabb ágat rajzoltam, ami le van vágva ferde irányban.Mintha fűrésszel le lenne nyisszantva. Vajon mi jelentősége lehet ennek?!?
Üdvözlettel: H. Erika (23 éves)
Kedves Erika!
A letört, lefűrészelt ág traumatikus élményre utal. Mivel a jobb oldalon van, így a negatív élmény az apával, vagy a közösséggel állhat kapcsolatban.
Kedves Szilvia!
A fám teljesen középen van a lapon, de enyhén “átlósan” van a jobb felső, és a bal alsó sarkok irányaiba. Lomkoronája van, de nincsenek benne madarak se gyümölcsök. Az ágak hosszúak benne. A törzse viszonylag vastag, a fa alján pedig “szétnyílik”. Alatta fű van, és virágok. Gyökereket viszont nem rajzoltam.
Köszönöm a válaszod!
Nagyon jó a teszt, nagyon tetszett.
De lenne 1 kérdésem. Ha ember is van a rajzomon, az mit jelent? És rajzoltam kerítést is. És madarat, ami a fa felé száll, de nincs fészke. és a fa köré rajzoltam virágokat.
Ha szükséges, fel tudom tölteni a rajzomat.
Köszönöm
Én a fát nem teljesen középre, inkább kicsit jobb oldalra rajzoltam és inkább lent. a törzse kicsit karcsú de nem nagyon. Gyökereket nem rajzoltam. Nagy a lombja, benne pedig vastag ágakat rajzoltam amiken semmi sincs. ez mit jelent pontosan? a fa mérete nem túl kicsi de nem is nagy. amúgy a teszt nagyon tetszik, szerintem sok igazság van benne.