Sokak számára az újév, új életet is jelent. Az újév első napjaiban nagy lelkesedéssel teszünk fogadalmakat, tűzünk ki célokat: „Elhatároztam, idén másképp lesz! Megváltozom! Megjavulok! Abbahagyom!”.

Tény: az újévi fogadalmak és általában a célkitűzések 80-90 százaléka soha nem hoz eredményt. Ennek sok oka van, és ebből több alapvetően az önismeret hiányával függ össze.

Újévi fogadalmak akkor és most

A rossz szokások elleni hadakozás nem új keletű dolog. A babilóniai civilizáció volt az első, amelyről feljegyezték, hogy tagjai újévi fogadalmakat tettek. Jellemző szokás volt náluk, hogy visszaadják azt, amit az előző év folyamán kölcsönkértek valakitől. A rómaiak pedig arra törekedtek, hogy elnyerjék annak az embernek a megbocsátását, akinek az előző évben ártottak.

Azóta kicsit változtak a fogadalmak. Egy felmérés szerint a 10 leggyakoribb újévi fogadalom a következő:

  1. Rendbe hozom a pénzügyeimet
  2. Több időt töltök a családommal és a barátaimmal
  3. Javítok az erőnlétemen
  4. Lefogyok
  5. Abbahagyom a dohányzást
  6. Értékelem, amim van
  7. Abbahagyom az ivást
  8. Tanulok valami újat
  9. Segítek másoknak
  10. Jobban szervezem az életemet

Tény azonban, hogy az újévi fogadalmak és általában a célkitűzések 80-90 százaléka soha nem valósul meg, nem hoz eredményt. A kezdeti lelkesedés elmúlik, a kudarcérzés és a lelkiismeret furdalás viszont marad.

Hogy miért ez a sikertelenség? Ennek több, gyakran halmozott oka van, de alapvetően mind az önismeret hiányával függenek össze.

A sikertelenség okai

Önismereti hiányosság 1 – „Nem tudom, mit akarok”

A legtöbb embernek fogalma sincs arról, hogy mi a célja, mi az, amit igazán akar. Ilyenkor általában olyan célokat tűz ki, amit mások elvárásai sugallnak. Én ezeket „kellene” céloknak szoktam nevezni.

Pl.: Le kellene fogynom, mert ez a trendi (holott tulajdonképpen egész jól érzem magam a bőrömben ezzel a 3 kiló felesleggel is). Le kellene tennem az angol középfokút, (pedig utálom azt a nyelvet, mennyivel szebb az olasz). Stb.

Olyanok ezek, mint a kötelező olvasmány – az ember halogatja, elblicceli, bele sem kezd, a 20 oldal után abbahagyja, vagy kínkeservvel végigrágja magát rajta, és amint lehet elfelejti.

Önismereti hiányosság 2 – „Nem tudom, ki vagyok, hol vagyok”

Gyakori hiba, hogy nem a személyiségünknek és az élethelyzetünknek megfelelően határozzuk meg a célok elérését, illetve az oda vezető utat.

Nézzünk egy egyszerű képletes példát. Legyen az a célunk, hogy eljussunk Londonba. Azt, hogy mivel utazzunk, és hogy mennyi ideig tart majd az oda út, az alapján tudjuk meghatározni, hogy hol vagyunk most, mi a kiindulási pontunk. mi van, ha azt sem tudjuk, hogy hol vagyunk most?

Ha hiányos az önismeretünk, és nem vagyunk tisztában önmagunkkal, azzal, hogy milyen személyiségvonásokkal rendelkezünk, vagy azokat rosszul mérjük fel, akkor könnyen becsaphatjuk önmagunkat. Ha többet feltételezünk magunkról, akkor könnyen elkeseredünk menet közben, amikor a nem számolt akadályokkal szembesülünk, és folyamatosan kudarcot vallunk, míg ha alábecsüljük magunkat, akkor lehet, hogy el sem indulunk, vagy azt sem vesszük észre, ha már a cél kapujához értünk és csak ki kellene nyitnunk.

Önismereti hiányosság 3 – „Nem ismerem gyengeségeimet, hibáimat”

Mindenkiben működnek bizonyos – tudat alatt ható – belső parancsok, szokások, lelki mozgatórugók, amelyek arra késztetnek, hogy feladd, abbahagyd a dolgot.

Ilyen pl.: a halogatás, vagy ha ebbe-abba belekapsz, ahelyett, hogy a céloddal foglalkoznál, vagy „Az előbb mindet jól megtanulok, aztán cselekszem” hozzáállás stb.. Rengeteg belső feszültségtől és lelkiismeret furdalástól és bűntudattól kímélhetnéd meg magad, ha ismernéd, és időben nyakon tudnád csípni ezeket.

Önismereti hiányosság 4 – „Nem látom a motivációt”

A motiváció az a belső erő, ami cselekvésre indít, és ami energiát ad ehhez. Ez ad választ arra, hogy miért akarod elérni a célodat. Mindenki számára más hat ösztönzőleg.

Ha pl. az önismereted fejlesztése a célod, akkor motiválhat az, hogy milyen nagyszerű érzés lesz, amikor tudatosabban, nagyobb magabiztossággal és harmóniában élsz együtt önmagaddal, de motiválhat az is, hogy milyen rossz lenne, ha újra és újra ugyanazokat a hibákat követed el, pedig elkerülhetted volna.

Önismeret hiány = sikertelen célkitűzés
Cimke:                     

4 thoughts on “Önismeret hiány = sikertelen célkitűzés

  • 2011. január 04. kedd at 17:01
    Permalink

    Kedves Szilvi!

    Örömmel nyugtázom,hogy Te megtartod a fogadalmat,s segitessz ahol csak tudsz.Ez dicséretes szellem.
    Ha sokáig megtartod magadban,hiszem,hogy megkapod a méltó büntetésed.:-)
    Komolyan azon gondolkodom,nem súg e valaki Neked az életemből.Még kapsz energiát a sikerek láttán,vagy már fárasztó ennyi személyre figyelni?

    Délelött egy jó kis keresztrejtvény,du. a Te munkád.
    Hasonló szép napot!

  • 2011. január 04. kedd at 19:27
    Permalink

    Nekem is tetszik az írás, és nem tudom jól értelemzem-e, de én ezt szűrtem le belőle:
    Amikor a célt kitűzöm, akkor ezeket a szempontokat kell megvizsgálnom:

    1. Mit akarok? Mi a célom?

    2. Miért? Mi az oka, hogy ezt akarom? Ha nem elég erős a miért, vagy nem az én valódi célom, akkor nem fogok mindent megtenni, hogy elérjem.

    3. Milyen képességeim és eszközeim vannak, amik segítenek ezt elérni?

    4. Mik azok a képességek és készségek, amik hiányoznak belőlem (kvázi gyengeségek)? Hogyan tudom ezeket megoldani?

    Cs

  • 2011. január 05. szerda at 12:40
    Permalink

    Sziasztok
    en mar leirtam ez evre a celjaimat,es szilvi utasitasai alapjan atneztem oket,gondolom kivitelezhetok,mert nem akarok lehetetlent,peldaul:
    vigyazok az eggesegemre
    tartom a sulyomat,ezert eggesegesen taplalkozom (70 kg)
    tanulom az angolt,nemetet es spanyolt parhuzamosan az internetrol
    segittek azoknak akik hozzam fordulnak segitsegert
    nyaron eljutok spanyolorszagba 2 hetre nyaralni
    egyelore ennyi es remelem,sikerul magamra es masokra figyelni
    Boldog Ujevet minden kedves kliensnek es Szilvianak

  • 2011. január 05. szerda at 17:37
    Permalink

    Kedves Szilvia!

    Egyszer tettem (1988-ban) újév előtt fogadalmat, hogy nem cigizem. Éjfél előtt elszívtam egy szál cigarettát, hogy „ez az utolsó”! Aztán még egy óra sem telt el, amikor egy kellemetlen hírt kaptam, s azonnal rágyújtottam. Azóta nem teszek ilyenkor ígéretet.
    A témához tartozik, hogy többször próbálkoztam leszokni a dohányzásról, sikertelenül. 1993-ban – munkanélküli lévén – csak nagyon nehezen tudtam bejutni egy tanfolyamra. Akkor megígértem magamnak, hogyha nem leszek létszám fölötti, elhagyom a cigit. Októberben kezdődött a kilenchónapos suli, és áprilisban tudtam csak leszokni. Igaz, hogy nagy-nagy nehézségek árán, de sikerült, és a mai napig tart.
    Azóta nem fogadkozom.
    Szerencsés új esztendőt kívánok mindenkinek!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .