Az önbizalom és a magabiztosság hasonló fogalmak, a köznyelvben gyakran egymás szinonimájaként használjuk, ám valójában nem azonosak.
Mi a különbség az önbizalom és a magabiztosság között?
Két fontos eltérés van közöttük.
Az önbizalom egy általánosabban jelenlévő alapérzést, tulajdonságot fejez ki, míg a magabiztosság nem annyira általános, sokkal inkább egy konkrét szituációhoz, tevékenységhez fűződik.
Az önbizalom azt az önmagadba, képességeidbe vetett hitet és bizalmat jelöli, amely révén képesnek tartod magad bizonyos feladatok elvégzésére, és amelyek alapján mindenféle gyakorlat nélkül egyáltalán bele mersz vágni a dologba, mersz elindulni, hogy tapasztalatot gyűjts.
Ezzel szemben a magabiztosság már azt a biztos tudást, belső meggyőződést jelenti, hogy „tudom, hogy amit csinálok, azt jól csinálom”.
Vagyis, ha például kitalálod, hogy palacsintát fogsz sütni, de még életedben nem próbáltad és mégis belevágsz, az az önbizalom. Ám ha már háromszor, négyszer sütöttél már palacsintást, és már recept nélkül is megy és jól sikerült (nem ragadt le, ehető, sőt finom), az már magabiztosság.
A magabiztosság tehát jártasságot, és a készségek automatizálódást jelenti az előzetes tapasztalatok alapján. Kifejeződik benne az a belső erő és spontaneitás, amivel könnyedén uralni és befolyásunk alatt tudjuk tartani a dolgokat, hiszen a rengeteg gyakorlás révén kicsiszolódott az a magatartás és reagálási forma, amivel sikeresen teljesíteni tudunk az adott területen.
Ha magabiztosságot szereztünk, akkor nem várunk külső biztatásra ahhoz, hogy elvégezzük az adott feladatot. A jártasságunk révén merünk újítani, változtatni az adott megoldási módon (pl.: nemcsak lekváros és túrós palacsintát sütünk, hanem Gundelt), ám ha ez mégsem hoz sikert, akkor sem esünk kétségbe, hiszen van már egy jól bevált módszerünk.
Mitől függ, hogy miben leszünk magabiztosak?
Van, aki az emberekkel való kapcsolattetetésben magabiztos, ám a pénzügyek vagy a számítástechnika területén még önbizalma sincs.
Magabiztosság egyrészt általában azon a területen, illetve tevékenységben alakul, ki, ahol párszor már sikeresek voltunk. Ez ugyanis örömmel tölt el minket, megerősíti az önbizalmunkat, így még vonzóbbnak találjuk azt és szívesen végezzük. A folyamatos gyakorlás és sikerek révén megkedveljük és jártasabbak leszünk benne.
A magabiztosság kialakulása másrészt attól is függ, hogy gyermekkorunkban a szüleinktől, tanárainktól mely területen, mely magatartásért, miért kaptunk pozitív visszajelzés, elismerést. Ahány ház, annyi szokás – vagyis egyes családokban az észbeli tudást favorizálták, másoknál inkább a fizikai ügyességet. A környezet visszajelzései révén bizonyos készségek megerősödtek, míg mások kevésbé fejlődhettek ki. Lehet, hogy te is ügyesen másztál fára, ám ha ezért nem dicsértek (esetleg büntettek), viszont annak örültek, hogy milyen jó jegyet hoztál, akkor lehet, hogy inkább a tanulással törődtél jobban.
Hogyan építs felnőttként magabiztosságot?
Érdemes olyan területen kezdeni a gyakorlást, a magabiztosság építését, ami egy kicsit vonz, érdekel. Semmi értelme azt erőltetni, amihez nem fűlik a fogad.
Gondold át, hogy mely területen szeretnél magabiztosabb, jártasabb lenni. Vedd számításban azokat a területeket is, amelyeknél eddig azt gondoltad magadról, hogy: „á, nekem ez úgysem megy, ügyetlen, buta vagyok hozzá”, de a lelked mélyén örülnél, ha te is tudnád. Lehet, hogy nem is vagy ügyetlen hozzá, csak eddig nem gyakoroltad? 😉
A magabiztosság felépítéséhez, azaz a jártasság megszerzéséhez önbizalom, bátorság, kitartás és türelem szükséges. Tapasztalatgyűjtés során az önismereted is fejlődik, hiszen szembesülsz pillanatnyi képességeiddel, határaiddal. Eközben az önelfogadást is gyakorolhatod, azáltal, hogy felismered és megbékélsz azzal, amire ott és az adott pillanatban képes vagy, és „megbocsásd” magadnak, ha hibázol, ha valami nem sikerül elsőre, tökéletesen.
Az önneveléssel a saját személyiségedet formálod: a pozitív tulajdonságaidat alakítod ki és mélyíted el, a negatív vonásokat, hiányosságokat kiküszöbölöd, a határaidat tágítod.
Itt is doppingolhat a külső visszajelzés, a barátok, a szülők, vagy a szerelmed elismerése, ám emellett talán még fontosabb az önmagadnak tett elismerés, az önmegerősítés.
Nem rossz de….
Sokkal hatásosabban lehet növelni az önbizalmat (magabiztosságot) ha szeretjük önmagunkat. Ha állandóan erre gondolunk, az önbizalom is nő hiszen az az önbecsülés (önszeretet) egyik eleme. Emellett ha szeretjük magunkat akkor el is fogadjuk magunkat, sok egyetem kutatói szerint az önelfogadásnak nagyobb haszna van életünkben mint az önértékelésnek! De persze önszeretettel önértékelés is növekszik. Személyiség lényege (vagyis hogy mennyire szeretjük magunkat) az személyiség lényege marad mindig is, a változás meg akkor a legnagyobb ha teljesen belülről (gondolatok, képzelet) indul el.
Kedves Szilvia. Gyermekkoromban jótanuló voltam, felnőttként is majdnem jelessel végeztem az ápolóképzést.Nem dicsértek a jegyeimért, és ugy általában semmiért. Természetes volt . Két házasságom volt. Mindkettőben sok negativ kritikát kaptam a külsőmre, a másodiktól az intelligenciámra is.Ugyanakkor féltékenységi jelenetek. Először elváltam, másodszor el akartam, de özvegy maradtam. Amikor akiket szeretsz, azoktól állandóan a negativ kritikát kapod, a lábad, a melled, az intelligenciád, holott tudod hogy veled nincs baj, akkor elég nehéz elfogadnod, szeretned magad. Hogy nem vagyok egy hajcibálós nő, aki teleorditja a bajával a környéket, nem vagyok olyan. Ők könnyebben érvénysülnek. Most hogy egydedül élek, biztos vagyok benne, hogy az önbizalmam is rendbejön. A munkámmal rendben van minden. Köszönöm a hasznos irásodat Irén
Bocsi hogy én is bele ütöm az orrom.
Engem a környezetem hidegre tett.Egyszerüen mellőztek,
mert nem illek közéjük azt mondták.Nem volt inspiráló tényező,és magasról tettem az egészre.
Írd és mond magamra maradtam.:( Nem érdekelt semmi.Szerintem
is nagyon fontos a külső ösztönzés,támogatás.Akiket felka-
rólnak élik világukat.Bennem úgy érzem maradandó sérülést
okozott a barátaim kiközösítése,s attól félek már nem érdekel mi van rajtam kívül. Úgy érzem nincs miért erőlködni.
Kedves factorian!
Én is azt gondolom, önmagunk szeretete, elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy bízzunk önmagunkban, hogy képesnek érezzük magunkat a fejlődésre, személyiségünk kiteljesedésére a számunkra ismeretlen terep meghódításával.
Továbbgondolva a dolgot hozzátenném, az önszeretet nem csupán a maradéktalan önelfogadásból, önmagunk kényeztetésésből és szüntelen igazolásából kell, hogy álljon, mert az ilyenfajta önszeretet legfeljebb egoizmust szül, ami semmiképpen sem szolgálja fejlődésünket.
Az mellett,hogy belülről jó viszonyban vagyunk önmagunkkal, külső szemlélőként is figyelnünk kell önmagunkra, mert csak az önmagunktól kapott bíztatás és elismerés révén szerezhetjük meg a fejlődőshez nélkülözhetetlen önbizalmat, hogy meg tudjuk szerezni azt a jártasságot, ami magabiztossá tesz bennünkat egy adott tevékenység végzésében.
Kedves Irén! Engem sem dicsértek agyon, pedig én is határozottan jó tanuló voltam, és utáltam magam jó pár évig, a párkapcsolataimban hosszú ideig csak olyan férfiakat választottam, akik nem tetszettek igazán, hogy ne kelljen csalódnom. Mostanra sikerült csak megtalálni azt a férfit, aki tényleg tetszik, és én is tetszem neki – legalább is ezt mondja 🙂 de ehhez hosszú és nehéz út vezetett, nagyon sok pénzembe, időmbe és energiámba tellett, hogy elfogadjam és megszeressem magam, pedig alapvetően okos, szép és optimista ember vagyok, de 5 évvel ezelőtt ide csak negatív jelzőket tudtam volna írni magamról, és azt gondoltam, hogy az ész a nőknél csak hátrány, mert én sem megyek vele semmire. 🙂 de most már másként látom. Csak azért írtam ezt ide, hogy tudd, hogy nem vagy egyedi eset, és hogy valójában szép vagy és okos, de a segítséget, hogy ezt elhidd, neked kell megkeresned.
Szevasztok!
Kedves Virág! Nekem még nem sikerült olyan csúnya pasit választanom, aki ne kellett volna másnak, még egyes barátnőimnek is. Igaz, a barátnőim férjei/barátai is rendszeresen próbáltak kikezdeni velem. Miért nem tabu a haver hozzátartozója?
Visszatérve az önbizalomra: Minden ronda férfinek és csúnyácska nőnek van. Hogy honnan? Attól ők még értékes emberek lehetnek, hogy nem szépek, de mégis annak látják magukat. A buták meg azt hiszik, hogy okosak. Jó lenne, ha mindenkinek egészséges önbizalma lenne. No és nem ártana kívülről is látni magunkat, mint ahogy Kornélia megfogalmazta.
Szép napot kívánok!
Pingback:Mersz-e nyilvánosan nevetni – önbizalom és önelfogadás | Pályakezdő Nők