A női táska a leggyakoribb kiegészítő, a mindennapi viselet része. Mérete és típusa sokat elmond gazdája személyiségéről, társas érintkezési szokásairól.

A korai Európában a nők többnyire az övükre erősített kis erszényt, bugyellárist hordtak maguknál, amiben imakönyvet, rózsafüzért és pénzt hordtak. A történelmi feljegyzések szerint a 18. század vége felé tűntek fel az első női kézitáskák. Mivel ez idő tájt kezdtek teret hódítani a női egyenjogúsági mozgalmak is, a női táska hamar a női emancipáció, a női hatalom és szabadság jelképévé vált. Sőt, a női kis-táskának 2013. óta október 10-én saját vilgnapja is van National Handbag Day néven.

Mit árul el rólad a táskád?

Milyen táskát hordasz? Megmondom, ki vagy!

Pszichológiai kutatások szerint a női táska típusa, mérete és színe sokat elmond gazdája személyiségéről, társas viselkedéséről, életformájáról és életszemléletéről.

Levéltáska

Ez a kecses kis darab elsősorban alkalomra, buliba ajánlott. Eredetileg pénztárcaként funkcionált, később „nőtte ki magát” kis táskává, bár most is csak a létszükségletű dolgok férnek el benne.

Hétköznapi jelleggel általában az igazi-díva (vagy magát annak tartó vagy tartani akaró) típus hordja ezt a táskafajtát, aki megjelenésével elegáns, kifinomult és igényes benyomást akar kelteni. Magabiztos, de megközelíthetetlen és érzelmileg hűvös, távolságtartó. Élvezi az anyagi luxust és a kényelmet, kedveli, ha kiszolgálják. Rendszerint autóval közlekedik (vagy jön érte valaki), így eszébe sincs feleslegesen cipekedni. Fizikailag és lelkileg is nehezen viseli, kerüli a nehézségeket, a terheket.

Kézitáska – Válltáska

Az e táskatípusokat kedvelő nők határozott, praktikus személyek. Életük funkcionálisan szervezett, tudatos. Kézben tartják a dolgaikat, megfogják a munka végét, hajlandóak és tudnak dolgozni azért, hogy megkapják, amire vágynak. Elért eredményeiket megbecsülik – legyen szó anyagi, szakmai sikerről, kapcsolatokról. Megbízható, kiszámítható és kötelességtudó ember.

Minél letisztultabb a táska forma és színvilága, annál fontosabb a táska tulajdonosának a külcsínnél a belbecs. Ám a túl egyszerű és viselője életkorát meghaladó, „mamás” fazonú táska színtelen, merev, túlzottan szabálykövető személyiségre vall.

Aktatáska, irattáska

Az irodai táska szerelmesének életének középpontjában jelenleg a munka, az üzlet és a karrier építés áll. Siker-, eredmény és célorientált. Megvannak a határozott elképzelései, tervei és meg is valósítja azokat. Reális, logikus, tudatos és fegyelmezett ember, aki szeret és tud is dolgozni. Idejét beosztja, pontos és precíz, és ezt mástól is elvárja.

Túlméretezett, trendi, cipekedős táska

Az eredetileg bevásárlótáskaként funkcionáló tatyó jellegzetessége a két fül és óriási mérete. A hétköznapi rohanásban nagy segítség és bevásárláshoz is tökéletes, mert sok-sok minden belefér (sőt még annál is több), de nehéz benne rendet tartani.

Aki erre a táska fajtára esküszik, az szórakoztató, bár néha szórakozott, szerethető és szeretni tudó, barátságos személyiség. Elfoglalt ember, aki egész nap fut-rohan, intézkedik. Gyakori egyetemista lányoknál, fiatal dolgozó nőknél, családanyáknál, hiszen az alapdolgokon túl, elfér benne az órai jegyzet, a délutáni edzőcucc, a gyerek cumija, plüssjátéka stb.

Hátizsák

A hátizsák kedvelő sportos, lendületes életet élő, kalandvágyó, felfedező-típusú személyiség. Szüksége van a szabad mozgástérre. Nem tervezi és táblázza be a mindennapjait, inkább spontán és gyorsan dönt, rugalmasan veszi az akadályokat, minden helyzetben feltalálja magát. A problémamegoldásban ötletes és gyakorlatias, hatékonyságra törekszik. Kedveli a társaságot, ugyanakkor kellően önálló és független.

Vállon átvetett tarisznya/táska

A színes, virágmintás hippikorszakot idéző, az indiános rojtos, vagy a kötött-horgolt, esetleg népi motívumokkal hímzett vászontatyókat az élet- és természetszerető, de kissé naiv, idealista vagy romantikus művészlelkek hordanak. Nyílt, barátságos, színes egyéniségek, akik tele vannak kreatív ötletekkel, eredeti gondolatokkal, bár a megvalósítás olykor késlekedik vagy elmarad. Olykor úgy tűnik, hogy egy más világban élnek, de élvezik és megélik az életet, szeretnek szórakozni.

Extravagáns – hivalkodó női táska

Aki kedveli a merész, rendhagyó formájú és a feltűnő színű, arany vagy strasszoktól csillogó táskákat, az szeret kitűnni a tömegből, felhívni magára a figyelmet, élvezi, ha ő van a középpontban. Szenvedélyes, érzelem-vezérelt ember, de gyakori hangulathullámzása miatt kiszámíthatatlan.

Ha a táskán a szokatlan szín, fazon vagy anyag dominál, akkor az vagány, lázadó személyiséget takar. A csillogós, túldíszített táska-imádó viszont sokat ad a külsőségekre, lehet, hogy maga is többnek, jobbnak, szebbnek akar látszani, mint aki valójában.

Humoros táska

Az állat formájú, a rajzfilmfigurával díszített vagy mókás feliratú táska tulajdonosa könnyed, mókás személyiség, aki megőrizte játékos gyermeki énjét. Nem veszi túl komolyan az életet, kerüli a felelősséget, (még) nem akar felnőni.

És vajon a kézírásod mit árul el rólad? Az ingyenes e-mail grafológia sorozatból megtudhatod! Katt ide >>
Mit árul el rólad a táskád?
Cimke:         

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .