A grafológus nemcsak kézírásokat, hanem gyermek- és felnőtt rajzokat, firkákat is vizsgál. Egyrészt mivel bizonyos életkor alatt a kézírás még nem vagy csak korlátozott mértékben elemezhető (pl.: a kisiskolás gyerekek vagy a serdülők írása), másrészt pedig mert, számos – a kézíráselemzésnél alkalmazott szempont és szabály a rajzok vizsgálatánál is alkalmazható.

mit árul el a családrajz

A kisgyermek számára a rajzolás a játék egyik legalapvetőbb formája, az önkifejezés egyik legtermészetesebb eszköze. A gyermekrajz üzenet: képi nyelven megírt beszéd, amit a közlés igénye hoz létre. A gyermekrajzok rendkívül őszinték, hiszen a kisgyerek azt rajzolja le, amit tud, ami a véleménye a dolgokról és a körülötte élő emberekről.

Családrajz: az otthoni légkörről árulkodik

Gyerekeknél az egyik leggyakrabban alkalmazott rajzteszt a családrajz.

A családrajzból kideríthető, hogy a gyermek hogyan érzi magát a családi környezetben, milyen a kapcsolata az egyes családtagokkal, kihez vonzódik érzelmileg, kitől kap és kitől várna több szeretetet, odafigyelést. Megtudhatjuk azt is, hogy a gyermek lélekben melyik szülő tulajdonságaival azonosul, kihez szeretne hasonlítani, vagy, hogy van-e a gyerekek között rivalizálás, testvérféltékenységre utaló jel. A gyermekrajz elemzésével megismerhetjük a rajzoló aktuális érzelmeit, és fény deríthető rejtett kötődésekre, vágyakra és félelmekre.

A családrajz elemzés fontos szempontjai, hogy

  • kiket rajzolt le a kisgyerek, csak a szűk családot, vagy esetleg a nem napi szinten látott nagyszülőket, nagynéniket stb. is, kihagy-e valakit a rajzról
  • a rajzolás sorrendje
  • az alakok egymáshoz viszonyított nagysága és közelsége, ami jelzi, hogy ki a fontos a gyermek számára, mennyire érzi magához közel az illetőt
  • az alakok kidolgozottsága, részletezettsége, színezése
  • és egyes családrajzokon az is, hogy ki mit csinál – külön-külön tevékenykednek, vagy közösen. Ebből a családi hierarchiára, férfi-nő feladatmegosztásra is következtetni lehet.

A családrajzok típusai

A családrajznak több típusa is létezik. A hagyományos családrajz („Rajzold le a családod!”) mellett nagyon népszerű az Elvarázsolt vagy Állat-családrajz. Ilyenkor a gyereknek úgy kell lerajzolnia a családját, mintha egy varázsló mindenkit valamilyen állattá változtatott volna. Ez esetben kevésbé érvényesülnek az elhárító mechanizmusok, és az állatok a tudattalan szimbólumaként a gyermek valódi érzéseit tükrözik a saját családjáról.
A rajzolt állatok igazán beszédesen jelenítik meg az egyes családtagok tulajdonságait. Érdekes és elgondolkodtató, hogy a gyermek vajon miért látja az apát nyuszinak, az anyát medvének, a tesót póknak.

Ezzel kapcsolatban szeretnék megosztani veled egy személyes tapasztalatot.

Egy fiatal nő a hatéves kislánya állatcsaládrajzát hozta el nekem. Az anya macska volt a rajzon, aki az apát ábrázoló egér farkincájára tette a mancsát. A kislány önmagát a szülőktől távolabb egy gömbakváriumban úszkáló halacskaként jelenítette meg, háttal a szülőknek.
Az anyával való beszélgetés során kiderült, hogy a szülők elváltak, az apa rendszeresen tartja a kapcsolatot a lányával, ám a két felnőtt között most is elég gyakoriak a veszekedések, amit általában az anya kezdeményez (feldolgozatlan sérelmei miatt), az apa pedig passzívan fogad (ő nem kiabál).
A gyermek érzelmi problémákkal küzd. Önmagát egy más közegbe, vízbe és akváriumba helyezte, ezzel jelezve, hogy szeretné világából kizárni harcát, nem akarja hallgatni a szülők veszekedését.

A családrajz egyik legújabb típusa a Kinetikus családrajz, amikor a rajzolónak családtagokat úgy kell lerajzolnia, hogy mindenki éppen csinál valamit. Amerikai felmérés szerint a kinetikus családrajzokon az apa leggyakrabban olvas, TV-t néz, vagy dolgozik, az anya főz vagy más háztartási munkát végez (mosogat, vasal, takarít), míg a gyermek, aki a rajzot készítette játszik vagy eszik.

 

Kíváncsi vagy, mi mindenről vallanak a gyermekrajzok?
Hogyan jelzik, hogy hol tart a gyermek a fejlődésben?
Mit árulnak el a gyermek személyiségéről és lelkivilágáról?
Akkor itt választ találsz a kérdéseidre! Katt ide>>
Mit árul el a családrajz?
Cimke:             

Egy gondolat a “Mit árul el a családrajz?” -hoz

  • 2012. augusztus 14. kedd at 18:40
    Permalink

    Tisztelt Cím!
    Lenne egy érdekesnek tűnő kérdés. Mint pedagógus és családanya is érdekelne a válasz. Egy elvált szülő gyermeke készített családrajzot,ahol az anya új kapcsolatában szereplő férfi is megjelenik.Középen a gyermek s egyik oldalán anya,a másik oldalán az új apuka .A legszebb a rajzban ,hogy tiszta ,szép színeket (nem sötét)használt a gyermek s a családtagogk fogják egymás kezét. A kérdésem a következő lenne:
    A családokat ugye elvarázsolták állatbőrbe
    Anya(akihez komoly kötődése van) :őzike
    A gyermek:fecske
    Az új apuka :cica
    Őzika,mert félénk,visszahúzodó,aranyos és riadt
    Fecske:mert végre szabadnak érzi már magát
    Cica:mert barátságos,kedves,szeretetreméltó de ha kell tud védekezni,megvédi a családját.
    A vér szerinti édesapa:krokodil lett.Elmondása szerint mert kíméletlen,ragadozó,vadon élő,gátlástalan.
    Kérem tudna valaki pontos állatmeghatározást adni,mi mit is fejez ki a kis lelkében?
    Tisztelettel megköszönném

  • 2012. augusztus 16. csütörtök at 09:04
    Permalink

    Kedves Jolán!

    Ha a gyermek két szülő (jelen esetben az anya és annak élettársa) közé rajzolja magát, az egészséges családszerkezetre utal. A kisgyermek valóban az anya élettársát tekinti „apa-figurának”, teljesen elfogadta őt, bízik benne. Az, hogy fogják egymás kezét erős érzelmi kötődésre, bensőséges kapcsolatra utal.

    Amit az állatok jellemzéséről mondott a kisgyermek, önmagáért beszél! Ilyennek látja önmagát és a családját. Természetesen szimbolikus állat meghatározást tudok adni, de ez az általános jelentést hordozzák, a „valóságot”, azt ahogy ő látja, és „érzi” a szülők jellemét, a kisgyermek jellemzése adja.

    Őz: Ártatlanság, tisztaság, jólelkűség, tolerancia, egymáshoz tartozás, nyugalom szimbóluma. A gyermek elmondása szerint félénk, visszahúzódó és riadt, vagyis szüksége van a védelemre, amit féltetően az új élettárs megad neki és a gyermeknek is.

    Fecske: a gyorsaság, a siker, a csapongó vidámság, a remény és a tavaszi derű jelképe. A gyermek is írja, hogy „végre szabadnak érzi magát”. Bizonyára az új családi felállás nagy érzelmi biztonságot jelent a számára, amitől megkönnyebbült és van kedve újra szárnyalni.

    A macska általánosan nagyon gazdag szimbolikus jelentést hordoz: kíváncsiság, függetlenség, önállóság, egyszerre a szuverenitás és a kiszolgáltatottság, valamint a nőiség érzékenység, szeszélyesség jelképe. Mágikus, misztikus erőt képvisel, főleg, ha fekete. Gyakran öntörvényű személyiséget takar, aki mindig a saját érdekét szem előtt tartja. azonban rendkívül gyengéd és alkalmazkodó is tud lenni, ha kell. A gyermek ebből azt emelte ki: „mert barátságos, kedves, szeretetreméltó, de ha kell, tud védekezni, megvédi a családját.” – és számára ez a lényeg: biztonságban érzi magát az anya élettársa mellett.

    A vér szerinti apa krokodil, amihez általánosan az erő, a hatalom, a veszély, agresszív érzelmek és támadó indulatok fogalmát társítjuk. Egyértelmű, hogy a kisgyermek fél az apjától.

  • 2012. szeptember 16. vasárnap at 07:40
    Permalink

    Tisztelt Cím!
    Mint pedagógus fordulok Önhöz. Egy négyéves kislányról van szó, aki egy szeretetteljes családban él. Családrajzot készített önmagától nem utasításra. Lerajzolta a papír bal oldalára saját magát utána egy szép színes fát majd anyukát és apukát. A rajz szép színes, egy vonalban vannak az alakok, arányoknak megfelelő, minden testrésze megvan rajzolt ujjakat, lábujjakat, rajzolt napocskát. Egyetlen dolog ami az anyukát aggasztja, hogy miért rajzolt maguk közzé fát? Teljesen harmonikus a gyerek szülő kapcsolat, a gyerek korához képest értelmileg nagyon fejlett, nagyon ügyes, kiegyensúlyozott. A gyerek azzal magyarázta a rajzot, hogy ő már átmászott a fán anyáék meg még nem tudtak. Válaszát előre is köszönöm.

  • 2012. szeptember 25. kedd at 09:06
    Permalink

    Kedves Beáta!

    Jó lenne látni a rajzot, egyrészt mert fontos az összbenyomás, másrészt mert sok apró és lényegtelennek tűnő részlet, amelyet Ön nem írt le, lényeges információt rejthet.
    A harmonikus családrajzokon a családtagok egymás mellett, egymáshoz közel vannak, és interakcióban vannak egymással pl.: fogják egymás kezét. Ha a családtagok közé valamilyen tárgy vagy élőlény kerül (fa, virág, állatka), az valamilyen akadályt jelent a két személy kapcsolatában. A fa az érzelmek jelképe. Így feltehetőleg valamilyen érzelmi problémát érezhet a gyerek. Nagyon beszédes a gyermek magyarázata: “ő már átmászott a fán anyáék meg még nem tudtak” – vagyis a gyerek már megtette az első lépést, és a szülőknél van a probléma. Lehet, hogy a szülők nem tudják önfeledten kimutatni az érzelmeiket, gátlásosak, de lehet az is, hogy valamilyen nézeteltérés volt a gyerek és a szülők között. Pl.: a gyereek valami rosszat tett, amiért a szülő megharagudott, és a gyerek úgy érzi, hogy még mindig nem bocsátott meg a szülő.

  • 2012. október 04. csütörtök at 12:47
    Permalink

    Tisztelt Cím!
    15 éves lányom rajzol múlt héten egy családrajzot. Pálcikaemberekből áll. Ő van középen, valamivel kisebb, mint én, és a férjem. Mi ketten a két oldalán állunk és egymás kezét fogjuk. (A kezeink nem különülnek el, hanem egy ellipszist alkotnak.) Mögöttünk ott vannak a nagyszülei (az én szüleim). A nagymamája a két kezével minket fog: az egyikkel engem, a másikkal őt. A nagyapja egyik kezével a nagymamát karolja át, a másikkal őt. Egyébként a férjem szülei meghaltak, így őket azért nem rajzolta oda. Mit jelenthet a rajz? Mért csak pálcikaemberek vagyunk, és miért van közöttünk, mikor mi már-már úgy vesszük körül, mint valami ketrec? (Lehet, hogy ezt csak én gondolom bele, csak aggódok, hogy valami baj lehet a lányommal.)
    Válaszát előre is köszönöm!

  • 2012. október 17. szerda at 10:19
    Permalink

    Kedves Abigailia!

    A pálcikaember tanult séma, amit a gyerekek leginkább akkor alkalmaznak, ha valamiért egyszerűbb módon akarnak embert rajzolni, mint amilynet igazából tudnak. Kamaszkorban a gyermek valósághű ábrázolásra törekszik, de sok esetben hiányzik a realisztikus ábrázoláshoz szükséges technikai tudás, emiatt a rajzolás önkifejező szerepe csökken a gyermek számára. Helyette gyakran az írás veszi át a főszerepet.

    Jó lenne látni a rajzot, az összképet, mert ez alapján tudnék pontos elemzést adni, így, látatlanban csak az általános értelmezést tudom elmondani.

    A családrajzokon pozitívnak tekinthető, és erőteljes családi köteléket, szeretetteljes, bensőséges viszonyt és, érzelmi kötődést jelez, ha egymáshoz érnek az alakok.
    A családatagok számát illetően fontos kérdés, hogy a nagyszülők is együtt élnek-e önökkel, mert ez esetben természetes, hogy őket is feltüntette a rajzon. Ha azonban ők nem laknak önökkel, de mégis ilyen soktagú családot rajzol a gyermek, az családcentrikusságra, társaságigényre utal.
    Ha a gyermek a két szülő közé rajzolja magát, annak több jelentése is lehet. egyrészt utalhat arra, hogy a gyerek mind a két szülőt egyformán szereti, mindkettőjükhöz ugyanúgy ragaszkodik, és szeretne ő lenne a legfontosabb a szülei számára, ők ketten csak rá figyelnének. De a két szülő közé rajzolja magát az a gyerek is, aki túlságosan védett, óvó környezetben nevelnek, illetve, aki úgy érzi, hogy ő az, aki összetartja a szülőket. – Igen, itt lenne jó, ha látnám a rajzot, hiszen az alakok elrendezése, távolsága, egymáshoz való kapcsolata, mozdulata árulná el, hogy a gyermek valóban bizonytalan, önállótlan és ő igényli ennyire ezt a támogató-óvó környezetet, vagy inkább ezt terhesnek, korlátozónak érzi.

  • 2012. október 27. szombat at 20:43
    Permalink

    Tisztelt Szilvia
    6 éves kislányom család képet készített.
    Elváltunk az édesanyától, azóta mindegyikünknek van párja..A gyermek hullámzóan viselkedik néha angyal, néha nem.
    A rajzon engem ábrázolt a legnagyobb és készített elsőnek nagy mosolygós száj, tárt karok, minden testrészem meg van, egy zöld rövidárujú pólóba és egy világoskék hosszú nadrágba vagyok.
    Bal oldalamra a jelenlegi páromat ábrázolta másodiknak,Ruhája rózsaszín minden egy póló egy szoknya a haja fekete..viszont az orra szeme szája barna, bár a keze tárva neki is de lefelé áll,nem úgy mint az enyém..és még annyi hogy nincsen cipője. A párom mellé készítette el magát harmadiknak..minden ugyan az a ruha a ruha szín,a cipő hiányósága,csak a saját haja szőke, mint a valóságba mosolyog Ő is mint a párom csak itt a szem a a száj az orr fekete szint kapott.Jobb oldalamra készült el az Édesanya ami szintén megegyezik a többi hölggyel minden ruha, cipő hiány lefele karok, rózsaszín…ami fura hogy kontúrnak más színt használt sötét kéket és anyán van egy nap szemüveg..meg a mosolya kisebb hármunkénál. Édesanya mellett van az új pár…kontúr ugyanolyan kék mint az anya…de csak feje van,szeme orra és szája…viszont jóval nagyobb mint a miénk…A háttér elhanyagolható…fehér lap bár van nap A bal oldalon de alig látszik sárga 7 sugara van…. a felhő egészen a lap tetején pár kék vonal de a teljes hosszát átéri a lapnak.A Fű csak a lábunk alatt pár vonal zölddel.
    Szerintem elég részeltessen leírtam kérem véleményezné nekem…nagyon érdekelne..várom válaszát köszönöm.

  • 2012. október 29. hétfő at 13:35
    Permalink

    Kedves Szabolcs!

    Valóban részletesen leírta a rajzot, bár könnyebb lenne számomra, ha látnám is a rajzot, mert sokat számít az összbenyomás, a színezés módja, a vonalvezetés, az alakok mérete, ábrázolási stílusa, egymástól való távolsága stb.
    Ebben az életkorban jellemző, hogy a gyerek azt rajzolja le elsőként, aki érzelmileg a legfontosabb a számára. Mivel a kislány ön, illetve az ön párjának bal oldalára helyezte önmagát, ez utalhat arra, hogy az ön párosukkal jobban érzi magát, jobban megtalálta a közös hangot. Az önök közelében, bal oldalt elhelyezett nap is azt jelzi, hogy innen kap több érzelmi melegséget, derűt.
    Az ön ruházatában megjelenő zöld szín a tudatosság, a szelíd szeretet és a harmónia színe. A nők és a kislány hasonló színű ruhája mutatja, hogy a kislány mindkét nőre szeretne hasonlítani, mindkettejükben talál olyan tulajdonságot, amit önmagában is szeretne.
    Ha valakit napszemüvegben ábrázol a gyerek, akkor úgy érzi, hogy az adott személy nem lát a szemétől, nem figyel rá annyira, ahogy azt a gyermek igényelné, illetve másra figyel jobban (munkájára, párkapcsolat stb.).
    Úgy tűnik, hogy a rózsaszín elég sokszor feltűnik a rajzon, ami finom lelkű érzékeny, sebezhető és sérülékeny kislányra utal, aki fél a kiszolgáltatottságtól.
    A családrajzoknál az emberalakok kidolgozása kicsit elnagyoltabb, mint a sima emberrajzokon, hiszen itt a csoport lerajzolása a feladat, és sokkal inkább a kapcsolati viszonyokra koncentrál a gyermek. A cipő hiányának lehet tehát ez is az oka. A cipő hiányának akkor van igazán jelentősége, ha a gyermek egyébként rendszeresen rajzol cipőt az emberalakoknak, királylányoknak. Ez esetben jelezhet stabilitáshiányt, vagy az adott személlyel kapcsolatos bizonytalanságot.
    A talaj és az égbolt a gyermekrajzokon általában 7 éves korban tűnik fel, e szempontból előbbre tart a kislány.

  • 2013. január 26. szombat at 13:17
    Permalink

    Tisztelt Szilvia!

    Óvodapedagógus vagyok, és 2 kisfiú rajzáról szeretnék kérdezni.
    Az első kisfiú 6,5 éves, a szülőkkel és az egy 1 éves kishúgával él. Nagy házat rajzol,aránytalanul nagy ablakokkal, aránytalanul pici ajtóval./Az ajtó kb. az ablak méretének a negyede./ Kémény ezen a rajzon nincs, de általában szokott rajzolni. A ház a fektetett lap közepén helyezkedik el, a lap aljától a lap tetejéig tart. Mellette kb. a lap közepén saját magát rajzolta részletesen, és a házhoz viszonyítottan arányos méretűnek. Fej – orr, szemek, pupilla, szempilla, egyvonalas száj, fülek, fejen lévő haj, nem távolodik el a fejtől – nyak, törzs. Az ember testrészei arányosak, de pálcika kezek vannak 5 vastag ujjal, és pálcika láb cipőben. A lábak terpeszben, a karok rézsútos magas tartásban. A rajz befejezése utána a ,,Miért repül az embered a lapon?” kérdésre,azt válaszolta mosolyogva csillogó szemekkel, hogy ,,Repül a boldogságtól.” A ház és az ember színes, precízen színezett, vonalból nem ment ki, és törekedett a a színnel való teljes kitöltésre.A ház teje piros, a fal narancssárga, ablakok citromsárgák, az ajtó világoskék. Az emberke zöldeskék ruhában van. A lap alján vastag vonalban fű van, a lap tetején vastag vonalban égbolt van, nap a jobb sarokban. A háttér fehér színű maradt. A kisfiú nyugodt, vidám, udvarias segítőkész.

    A másik kisfiú 6 éves, a szülők elváltak, édesanyjával és nevelőapukával él, apját nem ismeri pici kora óta. Fa rajza aggasztó. Állított lapon a lap aljától a tetejéig tart.Olyan mint egy cserepes fa, az egész rajz egy vonalas, ,,pálcika fa”. A fa méretéhez képest arányos méretű átlátszó cserépből nő a törzs magasra, abból sugárszerűen a fa törzsének végétől indítva az ágak. Az ágakat körbefogta egy körrel /lombkorona/, de mindegyik ágnak a fele kilóg a körből. Szó szerint egy pókra hasonlít. A rajz színektől mentes, fekete ceruzával rajzolt. Szinte kivétel nélkül mindent fekete ceruzával rajzol, színek nélkül A kisfiú nyugtalan, indulatos természetű, néha agresszív.

    Bocsánat a hosszú levélért, de próbáltam részletes leírni. Legyen szíves elemezni nekem a két kisfiú rajzát. Előre is köszönöm szépen a válaszát, és még egyszer elnézést a hosszú írásért.

  • 2013. február 04. hétfő at 20:07
    Permalink

    Kedves Szabrina!

    Bár jobban szeretem eredetiben látni a rajzokat, de az első, 6,5 éves kisfiú a leírt rajzok alapján kiegyensúlyozottnak tűnik. A rajzlap közepén lévő nagy ház egészséges önértékelést, önbizalmat sejtet. A nagy ablakok széles látókörre, kíváncsiságra utalnak, míg a pici ajtó arra, hogy nehezebb őt megközelíteni, lassabban fogad valakit a bizalmába.
    Az, hogy az embert ilyen részletesen és sok testrésszel rajzolta, illetve, hogy talajvonal és égbolt is látható a rajzon azt jelzi, hogy a gyermek ábrázolás szintje az életkorának megfelelő. (Talajvonal általában 7 éves kor körül jelenik meg.)
    A pontos színezés jó önfegyelemről, a szabályok betartásáról árulkodik.

    A másik kisfiú rajza a leírás alapján valóban elgondolkodtató. Ha a törzs alsó szakasza vagy a gyökérzet ábrázolása problémás, hangsúlyos – jelen esetben: cserépben áll a fa – az fokozott biztonság és stabilitás igényt, megkapaszkodási vágyat jelez.
    5-6 évesen még elég gyakori az egyvonalas törzsábrázolás és a sugárszerű ágelrendezés. A pálcika törzs azonban jelezhet gyenge érzelmi ellenállást, érzelmi bizonytalanságot. Az ilyen fát egy erősebb (érzelmi) szélvihar megtépázhatja, kicsavarhatja, derékba törheti.
    A lombkoronából kilógó ágak sok esetben érzelmi vagy fizikai veszteség jelei. A csak feketével való rajzolás és a színek, színezés hiánya is azt jelezi a gyermek komor hangulatát, bizonytalanságát, érzelem és szeretethiányát, ami valóban okozhat nyugtalanságot és indulatos, támadó magatartást.

  • 2013. április 06. szombat at 22:42
    Permalink

    Tisztelt Szilvia!

    A következő hagyományos családrajz elemzése érdekelne engem:
    http://sphotos-f.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-prn1/556822_488776224504480_1166621521_n.jpg

    itt latható a kép.Az első személy a kisfiú apukája,a második én lennék,az unokahuga,a harmadik az édesanyja,a negyedik pedig az 5 éves fiú.Remélem látszik a kép.
    legyen szíves nekem elemezni a rajzot,nagyon kíváncsi vagyok.
    Előre is köszönöm szépen a válaszát.

  • 2013. április 29. hétfő at 09:28
    Permalink

    Kedves Szilvia!

    Válás előtt álló 3 gyermekes anyuka vagyok. A 4 éves Andrissal és Liával valamint a 8 éves, első osztályos Leventével mi fogunk elköltözni Édesapjuk lakásából. A gyerekekkel még nem beszéltünk a válásról.

    Úgy érzem, a változást a legnehezebben Levi éli majd meg, ezért gyakran rajzoltatom őt, hogy lássam, van-e a lelkében valami olyan, ami kiemelt figyelmet érdemel. Szerencsére amúgy is rengeteget rajzol, amely rajzok egyébként főleg egy témára épülnek, katonák, harc, lövöldözés. A szerepjáték is ezen a téren nyilvánul meg nála, de úgy gondolom ennek jobb teret adni, hátha így is levezeti az iskolában, vagy akár otthon összeszedett feszültséget.

    Az otthoni légkör nálunk békésnek mondható, nem veszekszünk, nem lesz “véres” válás.

    Legutoljára az elvarázsolt (állatos) családrajzot készítettem el vele, mert szerettem volna tudni hová sorol bennünket, szülőket, illetve a testvéreit. Ha adna egy e-mail címet, a rajzot szívesen elküldeném, mert lefotóztam. Szinte mindig grafittal rajzol, csak nagy nehezen tudom rávenni, hogy színeket használjon, ezért ez a rajz is szín nélküli.

    A család megjelenítése a következő:
    magát kobraként ábrázolta és a bal oldal alsó részére tette. Utána rajzolt engem tigris formájában, utánam az öccsét elefántként (egyébként Ő a legerőszakosabb és legnagyobb hangú a 3 gyerek közül), a sor végét pedig a húga zárja poniként ábrázolva. Édesapját a többiek fölé, a lap közepére rajzolta a legvégén, mivel neki már nem volt hely a többiekkel egy sorban, és Őt orrszarvúként ábrázolta. Meg is kérdeztem tőle, hogy szerinte milyen állat az orrszarvú. Azt válaszolta vastag a bőre, és ha feldühítik, akkor nagyon veszélyes…

    Esetleg tudna a fentiekhez, illetve ha elküldhetem akkor a rajz értelmezéséhez adni némi támpontot?

    Segítségét előre is köszönöm!
    Kassai Zita

  • 2013. május 05. vasárnap at 17:51
    Permalink

    Kedves Vivien!

    A kisgyerekek általában azt rajzolják le elsőnek és a legnagyobban, aki a legfontosabb a számukra – jelen esetben úgy tűnik, ez az apa. Ugyanakkor érdekes, hogy az apa alakja kidolgozatlanabb, elnagyolt és firkált, hiányzik a keze, ami valamilyen kommunikációs nehézségre utal. Viszont a gyerek alakja kidolgozottságban az apához hasonlít, vagyis a kisfiú az apával azonosul, rá akar hasonlítani, neki akar megfelelni. Érdekes, hogy az apa mellé nem az édesanya került, hanem ön, ami mintha megbontaná a szülők közötti családi egységet.

  • 2013. május 10. péntek at 14:30
    Permalink

    kedves szilvia kisfiam 5es fel eves ritkan rajzolja le a csalodot egyutt majdnem minden rajzan rajta van a haz ami normalis nagysagu az also resze a haznak hosszu,ablak a kozepen normalis nagysagu ajto kilincsel ebbol a reszbol felulrol van ket teglalap alaku resz minthsa ket szarnya lenne a haznak es ezen midket oldalon egy egy ablak a teto normalis altalaban a lap kozepere szokta rajzolni nap,viragok,es fa amik aranyba mindig normalisak.az egyeduli ami mindig ugyanolyan a haz mindig keskeny es ezek a szarnyak. kisfiam nem szeret szinezni csak festeni ez jelent valamit???nagyon szepen koszonom ha sikerul es nem zavarna kuldenek egy kepet is koszonom..

  • 2013. május 11. szombat at 11:07
    Permalink

    szilvia hozza fuzhetnem meg ezt is lerajzolta a csaladot kisfiam allatkent,eloszor magat rajzoltatta a bal sarokba es egy zebra lett kozepre engem edasanyat rakta es tigriskent rajzolt meg harmadik edesapja es o zsiraf lett elore is koszonom valaszod viktoria..

  • 2013. május 20. hétfő at 11:52
    Permalink

    Kedves Viktória!

    Állatcsalád-rajznál érdemes megkérdezni a gyerektől, hogy miért pont annak az állatnak rajzolta az adott személyt. Az a pár szavas jellemzés amit ilyenkor kapunk, adja vissza és tükrözi a legpontosabban a kisgyermek érzelmeit és kapcsolati viszonyát az adott személlyel. Úgy tűnik, hogy a kisgyermek számára a családban az anya, a tigris az irányító, a kisgyermek elsődlegesen tőle reméli a biztonságot, a védelmet, ami ennyi idős korban természetes is. Az apa zsiráf, a kisfiú zebra, vagyis a tigrishez képest mindketten békésebb természetűek, ebben hasonlítanak egymásra.

  • 2013. május 20. hétfő at 11:57
    Permalink

    Kedves Viktória! Át tudnád küldeni ezt a ház rajzot szkennelve vagy fényképként emailben ( info{kukac}azirastukreben.hu )?Könnyebb dolgom lenne, és pontosabb elemzést adhatnék, ha egyben látnám a képet…

  • 2013. május 28. kedd at 19:30
    Permalink

    Kedves Szilvia!
    A lányommal rajzoltattam család rajzot ahol állatokkal helyettesített minket elsőnek az anyukáját rajzolta bal oldalra kutya-ként majd ugyanoda mellé az apukáját delfin-ként és magát a jobb oldalra ló-ként ez mire utal? 🙂

  • 2013. június 01. szombat at 13:45
    Permalink

    Kedves Szilvia!

    Kérem szépen Önt, hogy legyen olyan kedves a segítségemre lenni. Van egy szívemhez közeli kis unokahúgom, Lilinek hívják. 5 éves jelenleg, karácsonykor lesz 6 éves.

    Az óvodából most hozta haza az éves rajzmunkáját, mely között családrajz is szerepel. Nagyon megijedtem, amikor megtudtam, hogy az édes anyukáját nem rajzolta le. Csak apukája van a képen és ő maga a karácsonyfa körül. Amikor megkérdeztük tőle, hogy miért nincs a rajzon az anyukája azt felelte, hogy anya főz a konyhában.

    Nagyon szépen kérem Önt, hogy legyen olyan kedves megírni, hogy Ön szerint mit jelent Lili családrajza.

    Köszönöm előre is kedvességét: Horváthné Margit

  • 2013. június 07. péntek at 09:05
    Permalink

    Kedves Ingrid!

    Állatcsalád-rajznál érdemes megkérdezni a gyerektől, hogy miért pont annak az állatnak rajzolta az adott személyt. Az a pár szavas jellemzés amit ilyenkor kapunk, adja vissza és tükrözi a legpontosabban a kisgyermek érzelmeit és kapcsolati viszonyát az adott személlyel.
    Az említett állatok elég gyakoriak az állatcsaládrajzokon. általános szimbolikus jelentésük:
    Kutya: a ragaszkodás, a hűség, az oltalom és védelem, a megbízhatóság és a feltétlen szeretet jelképe, és inkább a férfias energiákat képviseli.
    Delfin: Intelligenciát és a személyiség játékos oldalát szimbolizálja. Az öröm és játékosság jelképe.
    Ló: Az utazás, az erő, a szabadság. a kecsesség, a gyorsaság és a kitartás jelképe, ugyanakkor kifejezheti a fáradságos munkavégzést is.

  • 2013. június 07. péntek at 09:17
    Permalink

    Kedves Margit!

    Jó lenne tudni, hogy az óvodában pontosan hogy szólt a feladat. Azt kérték-e hogy rajzolják le a családot, vagy inkább egy kellemes élmény, emlék lerajzolása volt a cél, esetleg maga a karácsony volt-e a téma.
    Ha az utóbbi, akkor valószínűbb, hogy egy helyzetképet rajzolt le a kislány, aminek a fő élménye, hogy az apával együtt díszítették a fát. (Esetleg nincs dátum a rajzon, ezt az óvónénik fel szokták írni a rajzokra)
    Ha konkrétan családrajzot kértek, akkor ebben az életkorban általában egymás mellé felsorolásszerűen rajzolják le a gyerekek a családtagokat. ha ilyenkor lemarad valaki, az az adott személlyel való konfliktusra utalhat. Ez azonban az adott időszakból származó más rajzokon, más jelekben is megszokott jelenni.
    Mivel az említett rajz a kislány egész éves munkái közül lett kiragadva, javaslom, hogy otthon rajzoltassanak vele most egy családrajzot és egy állatos családrajzot (amikor minden családtag egy állat bőrébe bújt), mert ezekből kideríthető, hogy jelenleg hogyan áll a helyzet. Esetleg elküldheti szkennelve vagy fotóként a rajzokat emailben ( info{kukac}azirastukreben.hu ) és nagy vonalakban megnézem.

  • 2013. június 29. szombat at 19:47
    Permalink

    Tisztelt Szilvia!
    Kipróbáltam az elvarázsolt családrajzot a 7éves kislányomnál,mivel válás miatti gyermekelhelyezésnél vizsgálni fogják őket. Az alábbi rajz sikerült: Édesapja a bal oldalon zsiráf (“mert ő a legnagyobb”), de az első lába és a nyaka “lelóg”,a lap széle levágja, kettévágja, szemet, szájat nem látok. Édesanya béka,(“csak úgy ez jutott eszembe”) és a zsiráf hátán ül, mosolyog és vicces nagy szemei vannak. A zsiráf lába alatt kishuga (5éves) kisegérként (“mert ő a legcukikább”), őt pedig épp varázsolja el a varázsló, a lap közepén áll, körülötte zöld-lila varázsfelhő, csak a feje lőg ki, mosolyog, és a felhőkavalkád alól kikukucskál a nyuszi, aminek őt varázsolták (“mert ez a kedvenc állatom”)-plüssnyuszival alszik. A nyusziból nem sok látszik, egy fél fül, egy fél arc. Jobb oldalon meg a varázsoló, ugyanakkorában rajozolva mint ő (ők ketten vannak a lap 80%ban középen), egyedül a varázsló van kiszínezve, kékre, kezében varázspálca, viszonylag nagy kezei vannak. Jobb oldalon háttérből még “scoobi-doo kutya” is megjelenik, de csak az arca lóg be, szája lefele görbül, és a fél lábával “belép”a képre. Érdekelne, hogy ez rajz mit jelenthet így összességében nála? Köszönöm előre is!

  • 2013. június 29. szombat at 20:02
    Permalink

    Kedves Szilvia! Még az előző hozzászólásomhoz annyi kiegészítés, hogy nekem van egy új párom, aki egy időben heti pár alkalommal velünk volt, de kezd a válás durva lenni (enyhe kifejezéssel), és emiatt háttérbe húzódott egyenlőre. Illetve édesapa körül felbukkanó kapcsolatok gyorsabban váltakoznak. Ha ez számít valamit, az értelmezéshez.. Köszönöm!

  • 2013. július 08. hétfő at 09:38
    Permalink

    Kedves „Annna”!
    Nagyon érdekesnek tűnik a rajz, amit leírtál. Az állatcsaládrajznál mindig nagyon fontos, hogy a gyermek hogyan jellemzi az egyes családtagokat ábrázoló állatokat, mert ez a személyes érzelmeit is közvetíti, míg az állat szimbolikus jelentése „csak” általános értelmezést ad.
    Ami számomra a legbeszédesebb a rajzon, hogy balra az apát ábrázoló állat félig-meddig lelóg, jobbról pedig érkezik a kutya. A félig hiányos zsiráf mutatja, hogy a kisfiad jól érzi az apa eltávolodását, kikerülését a családból. Azt is érti, hogy ehhez a helyzethez az anyának van köze vagy akár ő idézete elő, aki béka képében lovagol a zsiráf hátán. Erre utal az, hogy a béka van a nyeregben, tehát ő irányít, másrészt, hogy a béka szimbolikusan az átalakulás, átváltozás jelképe.
    Önmagát és a kishúgát pici állatkának rajzolta: nyuszi és kisegér, ami jelzi, hogy ők mennyire nem tudnak hatni a helyzetre, mennyire passzív résztvevői annak, és másra vannak utalva. Pozitív jel, hogy a kisfiú úgy tűnik önmagával rendben van, hiszen azonosulni tud a kedvenc állatkájával, és hogy a testvérek szeretik egymást, ami a kisegér jellemzéséből is kitűnik.
    A lap jobb hátteréből felbukkanó scoobi-doo kutya az új párodat jelzi. Jó lenne tudni, hogyan vélekedik róla a kisfiú, bár a kutya általános szimbolikus értelme pozitív: ragaszkodás, hűség, oltalom és védelem, megbízhatóság.

  • 2013. szeptember 03. kedd at 14:40
    Permalink

    Kedves Szilvia!

    Én is Szabó Szilvia vagyok :), 2013. márciusában költöztem össze párommal, akinek van egy (akkor 6,5) 7 éves kisfia. Azt érdemes (szerintem) tudni, hogy a kisgyerek édesanyja 10 hónapos korában meghalt. A helyét egy olyan “anya” foglalta el, akiről rossz emlékei vannak (5-5,5 éves koráig). Szép lassan leépítettük az anya nevet, amiből keresztnév lett, az én keresztnevemből pedig így iskolakezdésre ANYA lett, úgy vesszük észre, hogy az elején tanúsított értetlenség és kisfokú ellenzést lelkesedés vette át (semmi kötelező nem volt a dologban!!!), és így már neki is, mint minden gyereknek van Anyukája 🙂 Mikor óvodába járt, a családrajzon csak ketten szerepeltek édesapjával, de az első nap a suliban, kértek tőle családrajzot, ami a következőképpen néz ki, kérem a fentiek ismeretében elemezze. (Én amúgy vörös vagyok és kicsit valóban magasabb az apánál)
    http://gallery.site.hu/d/23137561-1/csaladrajz.jpg

  • 2013. szeptember 03. kedd at 14:50
    Permalink

    Én is kiegészíteném, annyival, hogy megkérdeztem tőle a rajzolási sorrendet, és azt mondta, hogy először engem (középen), majd apát (bal oldalt), végül magát (jobb szélen) rajzolta le. 🙂
    Várom válaszát, köszönettel:
    Szilvia

  • 2013. szeptember 06. péntek at 10:40
    Permalink

    Kedves “Druszám”, Szilvia!

    Az, hogy korábban csak az apa került a családrajzra, egyértelműen magyarázza, hogy ő jelentette a családot, a biztos pontot a kisfiú életében. Kár, hogy nem láthatom az akkori rajzokat, a mostani, a képen látható rajz viszont az általad leírtak tükrében mindenképpen pozitívnak mondható.
    A felnőttek keze összeér, ami az összetartozásukról, az egymáshoz való ragaszkodásukról árulkodik, amit a kisfiú is érzékel. A három alak közti távolság arányos, ami a családtagok egységét is jelzi, a kisfiú sem érzi kívülállónak magát. Az emberalakok mérete a rajzon egy bizonyos életkorig nem a valós testmagasságot követi, sokkal inkább a tekintéllyel és a kedveltséggel áll összefüggésben. Minél fontosabb a gyermek számára egy családtag, az annál nagyobb és kidolgozottabb lesz a rajzon. Ugyanez mondható el a rajzolási sorrendről, vagyis a gyerekek azt rajzolják le először, aki számukra a legfontosabb.
    A színek használata is beszédes. Az apa apa ruházatában megjelenik a sárga, ami szimbolikus értelemben a Nap és a férfi színe és a gyermekrajzokon az apára, az egészséges apai hatásra, az apával való kapcsolatra utal. A Te ruházatodban hangsúlyos a kék, ami az anyai szeretetet jeleníti meg a gyermekrajzon. Önmagát pirossal rajzolta, ami erőteljes, figyelemfelkeltő szín, kifejeződik benne a szeretet és a szeretetvágy, de némi érzelmi zaklatottság is, ami az általad leírt korábbi események ismertében úgy vélem érthető is.
    A kisfiú kezd kinyílni, megbízni benned, de még sok benne a félsz, a bizonytalanság. Sok szeretetre, odafigyelésre és türelemre van szüksége, hogy biztonságban és szeretve érezze magát, és megtapasztalhassa az „anyai gondoskodást”.

  • 2014. július 01. kedd at 11:30
    Permalink

    Kedves Szilvia,

    Kislányom szeptemberben tölti be a 7 évet. Nagyon boldog kislány, ha röviden szeretnék fogalmazni, azonban a kis lelki világa ennél jóval összetettebb.
    Válásunk és egyéb viselkedési zavarok kapcsán pszichológushoz vittük, akivel már meg is konzultáltuk az első benyomásokat.
    A lányom nem rajzol lábfejet. Ez volt az első észrevétele a családrajzról. Ami szerinte azt jelenti, hogy még “nem érkezett meg” a gyermek. Megrekedt egy szinten, ahol törés állt be az életébe (a váláskor 4 éves volt).
    A rajzon egyébként ő, én és az apukája látható, ebben a sorrendben és mindenki mosolyog. Az ő ruhája szivárvány színű. De a lábfej hiányán kívül a pszichológus nem mondott többet a rajzról.
    A fa ábrázolása eléggé kaotikus lett, amiből azt a következtetést vonta le a pszichológus, hogy a lelki világa zavarodott(valószínű, hogy nem így fogalmazott). A fa egy odúval ellátott törzs, tele kusza ágakkal. Az egész barna színű, levél nincs rajta.

    Az lenne a kérdésem ezzel kapcsolatban, hogy ez a lábfej hiány valóban utalhat olyasmire, amit a pszichológus mondott? Emlékeim szerint azonban már rajzolt lábfejet, konkrétan a magas sarkú cipőre emlékszem egy rajzán.
    Valóban ekkor a jelentősége lenne ennek? És ha igen, akkor mi a helyzet azzal, amikor időnként van időnként nincs lábfej?

  • 2014. július 07. hétfő at 14:12
    Permalink

    Kedves Alma!

    Könnyebb dolgom lenne, hogy ha magam is látnám a rajzokat, és ha több személyes információm lenne.
    Ha csak a leírt jellemzőket nézem, akkor egyetértek a pszichológus által adott értelmezéssel. Valóban, a hiányzó lábak, lábfejek gyakran arra utalnak, hogy valami probléma van az önállósággal, az életben való előrehaladással, a stabilitással, ami összefügghet a szülők válásával. Ezt a fán lévő odú is megerősítheti, ami valamilyen múltbéli traumát, sérelmet jelez, ami lehet fizikai sérülés, lelki bánat vagy csalódás eredménye.

    A gyermekrajzok értelmezésénél fontos szempont, hogy spontán rajzot vagy irányított rajzot vizsgálunk. Az irányított rajz, mint a „Rajzold le a családod!” konkrét szituációt teremt, és a gyermek valóban a saját családját jeleníti meg, úgy, ahogy ő látja. Ha tehát a családrajzoknál rendszeresen lemaradt a láb/lábfej, az konkrétan a családi helyzetre érthető.
    Azt írtad, hogy emlékeid szerint rajzolt már lábfejet a kislányod. Kérdés, hogy ez spontán rajzon, pl.:királylánynál jelent meg, vagy családrajzon? Ha az utóbbin, akkor lehet, hogy az adott időszakban kicsit stabilabbnak, biztonságosabbnak érezte a kislány a helyzetet.

    Nem tértél ki arra, hogy milyen „egyéb viselkedési zavartokat” tapasztaltatok, és arról sincs információm, hogy a válás után hogyan alakult a kislány és az apukája között a helyzet (milyen a kapcsolatuk, rendszeres-e a találkozás stb.). Viszont stabilitás és bizonytalansági problémák esetén a minél rendezettebb, kiszámíthatóbb környezetet és életritmus kialakításával, szokások bevezetésével nagyszerű javulás érhető el. Érdemes sokat beszélgetni a gyermekkel, különösen előre látható változások esetén, és felkészíteni arra, hogy mi történhet. Érdemes az ő nyelvén és szintjén, de reálisan elmondani neki, hogy mi várható, ugyanakkor javasolt a változásban rejlő pozitív lehetőségekre felhívni a figyelmét.

  • 2014. szeptember 20. szombat at 10:03
    Permalink

    Kedves Szilvia!
    Én egy 3 gyerekes elvált anyuka vagyok!Van egy kislányom meg 2 fiam!Nálunk a lányom nagyon nehezzen viseli a válást a fiúk könnyebben túl tették magukat rajta!A Lányom mostanában el kezdet fej nélküli embereket rajzolni fekete fehér minden rajza de ha rajzol is teljes embereket azokat is egér fejjel de emberi testtel rajzolja őket!Erre szeretnék választ kapni hogy ezek mit jelenthetnek nála!Az édesapát nagyon hiányolja az életéből és mikor ott vannak nála akkor mindig könyörög neki hogy ő had maradhasson ott örökre!Meg minden szót amit ír mindent beszámoz sokat ír mostanában a gyülőletről a haragról!!!Ezek mind mind nagyon nem tetszenek nekem!Nagyon szépen köszönöm a válaszát és segítségét!

  • 2014. szeptember 22. hétfő at 11:32
    Permalink

    Kedves Tünde!

    Sajnos látatlanban nem könnyű véleményt alkotnom a kislányod rajzairól, és sajnos azt sem tudom, hány éves korú gyermekről van szó.

    Ha korábban a kislány használt különböző színeket a rajzain, és mostanában csak a feketét használja, akkor erre valóban érdemes odafigyelni. A gyermekrajzokon a fekete szín szomorúságot, veszteséget jelent, a gyermek számára nem “színes”, örömteli a világ. Az alakok egérfeje, vagyis ha a gyermek gyengébb színvonalon dolgozza ki az arcokat, mint ahogy az életkorához és önmagához elvárható lenne, az sok esetben kapcsolati problémákra utal. A gyermek számára nehézséget okoz az érzelmek kommunikálása és beazonosítása az adott személy részéről vagy azzal kapcsolatban, esetleg valamilyen elutasítást, nem tetszést érez tőle, illetve vele kapcsolatban.

    A leírt szavak beszámozása, illetve a számok gyakori megjelenése utalhat akár az idő múlására is, illetve a fokozott rend, kiszámíthatóság és biztonság igényre is családi problémák, érzelmi zűrzavar esetén.

    Sokat segíthet, ha minél kiszámíthatóbb – de semmiképp sem túlszabályozott – napirendet alakítunk ki és biztosítunk a gyermek számára, hogy tudja mikor mire számíthat, mi után mi következik, hogy legyenek kapaszkodói, legyen ritmusa a napjainak. Nem szabad lekicsinyelni vagy bűntudatot kelteni benne az apjával való érzelmei és ragaszkodása miatt, ugyanakkor szelíden, de következetesen tudatosítani kell benne a fennálló helyzetet – természetesen az életkorának megfelelő módon.
    Három kisgyerekkel nincs könnyű helyzetben, ezért ha szükséges indokolt lehet, akár nevelési tanácsadó vagy gyermekpszichológus felkeresése is, aki segíteni tud a ksilánynak is a helyzet megértésében, feldolgozásában, illetve a családnak is adhat tippeket, hogy ők milyen hozzáállással tudják leginkább támogatni a kislányt.

  • 2014. szeptember 23. kedd at 04:52
    Permalink

    Kedves Szilvia!
    A kislányom 9 éves és igen eddig mindig színes rajzokat készített!Sokszor az is a baj vele hogy hiába ülők le vele beszélgetni hogy csak ő meg én vagyunk ott nem mond semmit és nem is mesél el semmit!Nagyon nehezen nyílik meg bárkinek is és ha mesél is akkor se arrol ami bántja!Probálok rengeteget foglalkozni vele de sajna a minden napok mellett meg a munka mellett nehézz!Megprobálok akkor szakemberhez fordulni hát ha vele együtt el tudunk érni valamit nála!Nagyon szépen köszönöm a segítséget!

  • 2014. november 10. hétfő at 11:39
    Permalink

    Kedves Szilvia!
    Szeretném megkérdezni,hogy családrajzban állatok szimbolizálásában mit jelent az egér és az elafánt(anya elefánt,apa egér)?
    köszönöm:
    Péter

  • 2015. január 17. szombat at 12:35
    Permalink

    Kedves Szilvia!

    12 éves kislányom elvarázsolt családját rajzolta le állatok képében. A rajz egyszerű grafitrajz, színeket nem használt. 4 éve váltam el az édesapjától. Ebből a házasságból született Izabella a nővére, és ő Anita. Én újra férjhez mentem, és ebből a házasságból született Laura, a húga. A rajz a következő. Elsőnek az édesapját rajzolta oroszlánként a lap bal felső sarkába. Az oroszlánnak csak feje van. A magyarázat az volt, azért oroszlán, mert az a horoszkópja. Utána következtem én a lap jobb felső sarkába, majd a jelenlegi párom mellém a jobb oldalamra. Mindkettőnknek csak fejünk van, az enyém egy picivel nagyobb, és mind a ketten tigrisek vagyunk. Hogy miért azok, azt mondta, hogy én a jégkorszakból tigrislány akartam lenni, a párom meg akkor egyértelmű hogy ő is tigris, mert házasok vagyunk. A fejek nagyságára azt mondta, az így sikerült. Saját magukat a lap közepére, a középtől egy kicsit balra egy faágra rajzolta papagájként. A sorrend, először a nővérét rajzolta bal oldalra, utána a húgát középre, végül saját magát jobbra. A nővére és saját maga majdnem egyforma magas, a húga kisebb.- ő 16 hónapos. A papagájok teljes testben-tollazatban- vannak lerajzolva. Van lábuk, szárnyuk, farkuk. A szárnyak nincsenek kitárva, a test mellett vannak leengedve úgy, hogy a három kis madár összeér. Hogy miért pont papagájok, azt nem tudja. Ez jutott eszébe. Kiszínezve ők sincsenek. Az oroszlán az előre néz, a két tigris a madarakat figyeli, a madarak pedig mind a hárman balra fordítják a fejüket. Sajnos elküldeni nem tudom a képet, de próbáltam részletesen leírni. Szeretném megtudni, mit jelent a rajz! Válaszát előre is köszönöm!

  • 2015. január 20. kedd at 10:04
    Permalink

    Kedves Erika!

    Kár, hogy nem tudod átküldeni a rajzot, mert látatlanban mindig nehezebb dolgom van. Még a részletes leírás ellenére is lehetnek olyan érdekes apró részletek a rajzon, amik számomra fontos információkat hordoznak. Pl: a vonalhasználat, nyomaték, satírozás stb.
    A térbeli sorrendet tekintve pozitív családrajzokon, ha a családtagok egy vagy két sorban helyezkednek el. Az első sor a szülőké vagy más felnőtt családtagoké, majd őket követik a gyerekek.
    Szeretetteljes és bensőséges testvéri viszonyról árulkodik, hogy a madarak összeérnek, illetve hogy a két idősebb testvér közé került a kicsi, mintegy óvva, védve őt. Az, hogy mindhárman papagájok ugyancsak az összetartásukról árulkodik, illetve Anita ezzel különbséget tesz maguk, mint gyerekek és a nagymacska bőrébe bújtatott szülők, mint felnőttek között is.
    A madarakat szimbolikus értelemben a gondolatok és a lélek közvetítőjeként tarjuk számon. Bár ahogy írtad, a rajz grafittal készült, de a papagájokról tudjuk, hogy milyen változatos, színpompás tollazatuk van az életben. Ez közvetetten színes fantáziájú és vidám egyéniségű gyerekekről árulkodik. A papagájok beszélni is tudnak, ami arra utal, hogy a kislányok számára milyen fontos a kommunikáció, amibe akár egy kis fecsegés, játékos szemtelenkedés is belefér. Ugyanakkor jól tudják ki a főnök és mennyit engedhetnek meg maguknak, hiszen Anita a felnőtteket ragadozó nagymacskaként ábrázolta. A tigris és az oroszlán is erőt, tekintélyt sugárzó állatok, akikre felnéznek, akiket tisztelnek a lányok, és akik mellett biztonságban érezhetik magukat.

  • 2015. január 20. kedd at 14:46
    Permalink

    Kedves Szilvia!

    Kislányom tavaly szeptemberben kezdte az óvodát. Minden szuper,elmondása szerint szeret oviba járni.
    Pár hete egyik óvónénik azzal a kérdéssel fordult hozzám,hogy a Dorka milyen otthon,hogyan viselkedik? Megijedtem! Aztán elmeséltem neki,hogy jókedvű,vidám,szeret az öccsével játszani aki most lesz két éves,sokat hangoskodnak egyszóval teljesen normális gyerekek. Ezután megkaptam az indokot is a kérdésére. Elmondása szerint már egy ideje feltűnt nekik,hogy a Dorka nem játszik nagyon másokkal,inkább egedül csinál bármit.Mindemellett együttműködő,kommunikatív ha nyitnak felé.Verseket dalokat első hallásra megtanul.
    Beszélgetésünk után elkezdtem én is figyelni Őt és semmi rendellenes viselkedést nem vettem észre rajta,egyet kivéve! A rajzait. Az utóbbi kettőn arcokat rajzolt egyiken viszonylag sorban a másikon össze-vissza. Egyik arc sem mosolyog! Lila színnel rajzolta,a másikat rózsaszínnel.
    A lilán mintha hajat is próbált volna rajzolni,a szemek minden esetben üres kör formában jelennek meg,az orrot és szájat egyszerűen csak két vonal alkotja amik keresztezik egymást. A papír szélei különböző színekkel van színezve. Nem “erős” rajz,nem nyomta rá a kelleténél jobban a
    ceruzát.
    A rózsaszín rajz is 4 arcot jelenít meg,az arcok ez esetben sem mosolyognak. Viszont az előzővel ellentétben a szemek teltek,az orr és száj szépen elkülönül egymástól. A fejformákból számtalan egyenes vonal áll ki. Bár azt hozzá kell tennem ma tanultak sünis verset. A papír szélei itt is sok színben pompáznak és ez sem “erős” rajz.

    Párommal együtt élünk,nem szoktunk veszekedni,a családban senkinél sincs magánéleti probléma.Mint szülő természetesen volt már alkalom,hogy a hangom fel kellett emelnem,de ez a dackorszak kellős közepén mindenhol előfordul szerintem. Igyekszem a lehető legtöbb időt velük is tölteni,de ez nem mindig sikerül.
    Remélem sikerült kellő információt adnom,és bízom abban,hogy nincs komoly probléma.

    Köszönettel:Kata

  • 2015. január 26. hétfő at 20:56
    Permalink

    Kedves Szilvia!

    Ezúton szeretném mégegyszer megköszönni a válaszát! Nagyon hálás vagyok érte!

  • 2015. február 03. kedd at 23:50
    Permalink

    Kedves Szilvia!
    Ma délelőtt pszichológusnál jártunk, mert a 7,5 éves kisfiam “forgatja a szemét”. Ez engem aggasztott, ezért mentünk el pszichológushoz. Hosszabb közös beszélgetés után a kisfiamnak le kellett rajzolnia a családot. Csak grafitot kapott, színeseket nem. A családunk 5 főből áll: édesanya, édesapa, a 7,5 éves nagyfiú, az 5,5 éves húga és a 3,5 éves öccse. A rajzlap közepére kerültek a személyek, elnagyoltan, részletezés nélkül, de mindenki megvolt, arányosan és mosolygott. Miután lerajzolta a családot, a pszichológus a sorrendről kérdezte, hogy ki az első, akit lerajzolt. Erre azt mondta, ő maga. Arra a kérdésre, hogy ki a második, azt válaszolta, hogy nem tudja. A pszichológus unszolására válaszolta, hogy “apa”, majd jött a húga, az öccse és végül én. Ezután elvarázsolt rajzot kellett készítenie, amelyen a családtagok lehettek növények, állatok vagy tárgyak. Itt elsőnek, a lap bal oldalára engem rajzolt le – én panda lettem. Mellém másodiknak saját magát rajzolta, focimezként (imád focizni). Maga mellé került a húga – lóként (a húga a lovakat imádja). Ezzel betelt a sor, ezért a következő rajzot, aki az öccsét ábrázolta, alánk rajzolta, a sor elejére, tehát alám került. Ő mozdony lett, szereti a járműveket. Legvégül az apa következett, ő a felső sorba került, mindenki fölé, de inkább középre, tehát a kisfiam fölé, és láncfűrész lett. Válaszokat nem kért a pszichológus, hogy ki miért az lett, ami. A gyerekeket értem, mindenkihez a kedvence tevékenysége került valamilyen formában. De én nem tudom, miért lettem panda, a kisfiam utólag sem tud erre mit mondani, kötődésem sincs hozzá, és a jelentését sem értem, hogy mire utalhat. Apára azt mondta, azért láncfűrész, mert szeret szerelni. (Mondjuk, láncfűrésze nincs, ha szerel is, nem azzal teszi.) Férjemet aggasztja, hogy láncfűrész lett. Engem a panda is érdekelne, illetve, hogy miért változott meg a sorrend másodszorra. Ez a “feladat” egyébként sokkal jobban érdekelte, mert embereket rajzolni egyáltalán nem szeret (technikailag nehéznek találja), az elvarázsolós feladat viszont nagyon tetszett neki, szépen kidolgozta az egyes figurákat. A vizsgálat eredménye egyébként az lett, hogy nincs szükség terápiára, a szemforgatást nem csinálta egyáltalán a vizsgálat alatt (utólagos kérdésemre a válasz az volt, hogy azért nem, mert nem akarta). A pszichológus szerint ez rossz szokás nála. Viszont annyit megállapított, amit én is tudok a kisfiamról, hogy maximalista, teljesítménycentrikus, emiatt szorong, hogy mindig jól teljesítsen, és nagyon leértékeli önmagát, tehát semmi önbizalma nincs. Tudom, hogy kevés az információ a rajzokról, de sajnos nem sokáig láthattam, így csak ennyit tudtam leírni belőle. Ha mégis tudna ez alapján valamit írni, megköszönném!

  • 2015. február 13. péntek at 17:53
    Permalink

    Kedves Szilvia!
    Ismét Szabó Szilvia vagyok, Fentebb, (2013.szeptember 03.) már írtam önnek, amire volt szíves válaszolni!
    Tegnapelőtt a gyerek(8) házi feladata egy családrajz volt, amit a végén csatolni fogok. Szeretném, ha az előző levelem és aaz azóta történtek ismeretében megint segítene némileg kibogózni, hogy miről árulkodhat a rajz.
    Azóta a családom átsegített egy kemoterápián, a nevelt fiam is nagyon ügyes, megértő volt. Sokat foglalkozom vele én is, de az itthoni szabályokat be kell mindenkinek tartani (pl. nem az út közepén rúgjuk le a cipőnket) Jó ideig (kb 3hónap) nagyon flegma volt, már mindennel próbálkoztunk (jóságtábla-jutalom), szép szó, néha már kiabálás, és semmi, de semmi nem segített, mígnem megkapta érte a beígért pofont(tőlem) , kb 2 hónapja. Onnantól kezdve jó itthon a légkör, teljesen megváltozott, sokat is dicsérjük érte, érzem, hogy büszke magára, és sajnálom, hogy ez kellett hozzá. Jól megvagyunk, pl. a suliban lévő barátnőjét csak nekem említi néha, apának eddig nem. A tanulás (magyar) nehezen megy, de mondtuk, hogy segítünk, meg is tettük a lépéseket.
    Kb 1 éve elhoztam a 9éves kutyámat, akivel nagy az összhang. 🙂 (nem tettem említést róla, hogy ő is családtag ám, így kíváncsi voltam, rákerül-e a rajzra.
    Én is dolgozom már egy ideje, tehát az átlag családi modellt éljük.
    Ezek ismeretében megköszönném, ha leírná, mit lát a rajzon.
    Tisztelettel : Szabó Szilvia 🙂
    Rajz:

  • 2015. február 13. péntek at 17:59
    Permalink

    Kutya-apa-gyerek-én(nevelőanya)

  • 2015. március 12. csütörtök at 13:16
    Permalink

    Kedves Szilvia és hozzászólók!

    Milyen formában lehet ide a kérdéses rajzot feltölteni? Egyébként működik még az oldal?

    Köszönettel: Csibcsibe

  • 2015. március 12. csütörtök at 16:11
    Permalink

    Kedves Csibcsibe!

    Töltsd fel a rajzodat a http://www.kepfeltoltes.hu/ oldalra, majd a feltöltött kép linkjét másold be ide a hozzászólásokba, akkor meg tudom nézni a farajzodat.
    Üdvözlettel:
    Szilvia

  • 2015. március 15. vasárnap at 21:31
    Permalink

    Kedves Szilvia!

    Köszönöm segítségét! A tegnapi és mai nap folyamán vmiért nem töltődött be teljesen az oldal ezért nem láttam a hozzászólásokat!
    Két fiamat egyedül nevelem 3 és fél éve! Egy 8 és egy 4 és fél éves! Apukájuk úgy döntött – második terhességem vége felé – hogy más utat választ mással. Miután megszültem még megpróbáltuk helyrehozni a dolgot de a kicsi 1 éves szülinapja előtt elment.
    Az akkor 4 éves nagyfiam nehezen viselte úgy tűnt felém húz, de nagyon hiányzott neki az apja. Érthető ragaszkodott hozzá, bár munkája miatt csak hétvégi apuka volt sikerült nekik összenőni. Az idő telt és ahogy kezdtem kilábalni én is a sokkból helyreállt az életünk. Apával tartják a kapcsolatot de a munkája miatt a heti alkalmak hónapokra cserélődtek. A már iskolás korú gyermekemmel mostanába sokat vitázok, én is feszültebb vagyok mostanság amit érzékel, de apával is régen találkoztak, és elérte a kiskamasz kort is (mondja ő is 🙂 ) így fel is kell nőnöm a feladathoz de mégis felmerül a kérdés bennem. Haragszik rám, engem hibáztat mert nincs velünk az apja? Vagy csak azért haragszik mert sok mindent nem engedek?
    Az első három rajz tőle származik. Egy házi feladatos a másik kettőnél pedig én magam hoztam fel a témát amikor nagy rajzolásba voltak, hogy mi lenne ha? Egy fát rajzoltattam és egy elvarázsolt családot! A színes virágok és a másiknál is oda van írva ki kit ábrázol. Feltűnt a virágnál apa milyen hosszú. Jelent valamit??? A színes dolgokat nagyon szereti rajzainál. A kedvence a piros.

    http://kepfeltoltes.hu/view/150315/20150315_091015_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
    http://kepfeltoltes.hu/view/150315/20150315_093020_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
    http://kepfeltoltes.hu/view/150315/20150315_091048_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    Ez a két rajz a kisebbik fiamtól származik, aki bár nagyon ragaszkodik apához érzi, hogy ő csak a második számára. Felfigyel a tesóra (legalábbis én így érzem)és követi minden lépését. Így tette ezt a rajzolásban is. Szintén egy fás kép van tőle ami egy almafa lett. A másikat azért mellékelem mert feltűnt a szilva papíron való elhelyezkedése. Van jelentősége?
    Ő is rajzolt egy elvarázsolt családot, de megmaradtunk embernek! Ami feltűnt, hogy én vagyok a legvastagabb köztük és ő a legvékonyabb. Apa normál testalkat, a tesó is (talán). A sorrend apa, anya, tesó (aki fogja anya kezét) és ő! Ceruzás rajz, színeket nem használt. Kedvenc színe a kék.
    http://kepfeltoltes.hu/view/150315/20150315_091033_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
    http://kepfeltoltes.hu/view/150315/20150315_091111_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    Kérdésem az lenne, hogy vigyem e őket szakemberhez? Szükség van e rá?
    Előre is köszönöm segítő válaszát!

    Üdvözlettel: Csibcsibe

  • 2015. március 18. szerda at 10:20
    Permalink

    Kedves Csibcsibe!

    Nem könnyű feladat egyedül nevelni két kisfiút. A gyermeki rajzfejlődés egymásra épülő szakaszokon, folyamaton halad végig, így a rajz színvonala alapján jól nyomon követhető, hogy hol tart a gyermek a fejlődésben.
    Megnéztem a rajzokat: mindkét kisfiú az életkorának megfelelő szintű rajzokat készített, és de nem fedeztem fel olyan gyanús vagy traumára jelet, ami arra utalna, hogy valami gond lenne a kisgyerekek lelki fejlődével.
    A nagyobbik kisfiú virágos rajznál az apát ábrázoló kék virág valóban nagyobb és jobban kiemelkedik a többi közül. Ez utalhat arra, hogy a kisfiú felnéz az apjára, rajong érte, de érzi a köztük lévő távolságot. Az apa távozása a nagyobbik kisfiú számára nagyon érzékeny életkorban történt. A gyerekek számára 3 éves korukig az anya a “minden”, akitől a gondoskodást és a gyengédséget kapják. Ez után az apa szerepköre kerül előtérbe, aki jó esetben az irányítást, a struktúrát és a fegyelmet képviseli a gyermek számára. Jelen esetben ez a feladatkör is önre hárul, önnek kell időnként szigorúnak lennie, ami vitákat okozhat. (Az nem derül ki ezekből a rajzokból, hogy önt hibáztatná-e a fia azért, mert az apa nincs jelen.)
    Az élénk színek használata és a színezés módja arra enged következtetni, hogy Zsombor temperamentumos, élnénk kisfiú, aki elfogadja és igényli a külső szabályokat, amit igyekszik betartani, még ha nem is mindig sikerül neki. A vasszigor, a tiltások és a túlzott korlátozások helyett célravezetőbb nála, ha világos és határozott szabályokat állít fel, amelyeket következetesen közvetít.
    A kisebbik fiú farajzán gyümölcsfa (almafa) látható, ami a kreativitás és fantázia mellett a folyamatos külső visszajelzésekre és dicséretre való igényt is jelzi. A fája kissé jobbra dől és a szilvás rajzon is a lap jobb alsó részén helyezte el a szilvát. A jobb oldal tér-szimbolikus értelemben a külvilágot, az apát, a férfias mintákat, a tekintélyt jelképezi. A tekintélyfigura Zéti számára akár a bátyja is lehet.
    Mindkét kisgyerek számára fontos lenne egy apafigura. Ha már az édesapa a ritka találkozások miatt ezt nem tudja igazán betölteni, nincs a családban egy olyan férfirokon (nagypapa vagy nagybácsi) akit kedvelnek a gyerekek, akivel gyakrabban és rendszeresebben találkozhatnak? Érdemes lenne átgondolni…
    Üdvözlettel:
    Szabó Szilvia

  • 2015. március 18. szerda at 12:49
    Permalink

    Kedves Szabó Szilvia!

    Nagyon szépen köszönöm leírását, útmutatását! Érdekes volt olvasni, hogy milyennek látja gyermekeimet (mennyire találó 🙂 ). A szüleim a közelünkbe laknak, így szoktak a papával együtt lenni, de ez kevés nekik, ezt édesapám is látja és fiaim is. Bízunk a jövőben 🙂
    Köszönettel és üdvözlettel:
    Csibcsibe

  • 2015. április 18. szombat at 15:07
    Permalink

    Kedves Szabo Szilvia! Par napja, megkertem egy 9eves kisfiut, hogy rajzolja le a csaladjat. A kisfiu kornyezete nagyon szegenyes es problemas is. Meglepetesemre eloszor egy viragot rajzolt. Utana megkertem ujbol, hogy a csaladjat rajzolja le, a szuleit, testvereit. Mindenkit lerazjolt, de akkor is nagyon meglepodtem. Habar 9eves, az emberek nagyon furcsak. Fejuk van, szemuk, labaik es kezeik. Szaja, orra, fule senkinek sincs es ami meg nagyon feltuno, hogy egyik tagnak sem rajzolt testet. Azon kivul meg az egyik szem a korben van(ami a fejet jelkepezi) es a masik a fej konturon, azaz kilog a fejbol vagy nem is tudom, hogy tudnam pontosabban megmagyarazni. Es mind az 5 tagnak ugyanugy rajzolta a szemeket. A kezek a labakbol jonnek ki. Nagyon kivancsi lennek, hogy mit is jelent ez az egesz… Elore is koszonom a valaszat.

  • 2015. április 21. kedd at 13:00
    Permalink

    Kedves Virág!

    A leírásod alapján valóban furcsa lehet a rajz, nagyon szegényesnek és kidolgozatlannak tűnnek az alakok. Jó lenne látni az összképet: az alakok lerendezését, ki kicsoda a rajzon, egymáshoz érnek-e az alakok, használt-e színeket a kisfiú, mert ez mind fontos szempont az értelmezésnél.
    ha csak az elmondottakból indulok ki, akkor több gyanú és lehetséges magyarázat is felvetült bennem.
    Ha a gyermek spontán, “örömrajzainak” színvonala jobb, akkor a gyengébb ábrázolási teljesítményt jelen esetben az is okozhatta, hogy a a kisgyerek kényszerből, maszájból rajzolt, mert épp az a feladat, de nem volt kedve hozzá, ezért gyorsan összecsapta. Ilyenkor érdemes más időpontban és/vagy elvarázsolt családrajzzal újra próbálkozni.
    Ha viszont a kisfiú rajzai úgy általában gyenge színvonalúak – azok is amelyek nem felszólításra, hanem spontán módon készülnek – akkor előfordulhat, hogy a gyermek lemaradt a rajzfejlődésben, nem úgy teljesít, mint az az életkorában elvárható lenne. (9 évesen általában már 14-15 testrészt is rajzolnak a gyerekek az egész emberalakoknak, beleértve az orrot, a szájat és a törzset is. A leírt rajzon kicsit kis óvodás kori fej-láb emberkének tűnnek az alakok…)
    Ha a fenti okok kizárhatók, és a gyermeknek sem mentális, sem testi fogyatékossága (pl. látás- vagy hallásprobléma, mozgásproblémája) nincsen, akkor sajnos a rajz valóban olyan családi környezetre vall, ahol nincs megfelelő kommunikáció a családtagok között (nincs fül, azaz meghallgatás; nincs száj, vagyis beszélgetés), és a gyermek nem tapasztalja meg az érzelmi melegséget, odafigyelést. Ez mindig nagyon elszomorító.

  • 2015. április 21. kedd at 16:17
    Permalink

    A kisfiu rajzai altalaban gyenge szinvonaluak, szineket nem is akart hasznalni. Bizonyara a gyerek valamilyen mentalis fogyatekossaggal rendelkezik, viszont a csaladi helyzete olyan, hogy ok ezt nem veszik figyelembe, nekik ez igy normalis es semmit nem akarnak tenni a gyerek javaert. Azert voltam kivancsi, mert beszelni sem tul beszedes, nagyon nehezen lehet kommunikalni vele. Nagyon introvertalt, viszont mindig mosolyog es vidamnak latszik. Tudvan azt, hogy problemas gyerek, tudni akartam, mi rejtozik a sziveben, mit lehet leolvasni a rajzabol. Valojaban elszomorito helyzet…
    Feltoltok egy linket a keppel. A test hianya mit abrazol, meg az a szem amely kilog felig?
    http://kepfeltoltes.hu/150421/11174851_957067157671597_6624962977927254443_n_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    http://kepfeltoltes.hu/view/150421/11174851_957067157671597_6624962977927254443_n_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
    Nagyon koszonom az elozetes valaszat!

  • 2015. május 16. szombat at 08:30
    Permalink

    Kedves Virág!
    A rajzok színvonala a gyermek életkorában elvárhatóhoz képest nagyon alulmaradnak. Olyanok az alakok, mint a kis óvodások kezdetleges fej-láb emberkés rajzai. 3-4 éves korban természetes életkori sajátosság a rajzokon az aránytalanság és a pontatlan illesztés (pl.: kilóg vagy nem oda kerül egy testrész, ahova kellene), itt viszont komoly fejlődési problémák gyanújára ad okot, amit érdemes lenne kivizsgálni, kezelni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .