Az ember társas lény, ezért valamennyire alkalmazkodnia kell a kisebb-nagyobb közösségekhez, környezetéhez, amelyben él. Ám az alkalmazkodás és a másoknak való alárendelődés, az elvárásainak való megfelelni akarás között óriási a különbség.

megfelelniMegfelelni akarás esetén a mérce mindig kívül van. A mércét jelentheti egy másik személy (szülő, házastárs, tanár), egy társadalmi norma és szokásrendszer, egy elvrendszer vagy idealizált eszménykép, amihez igazodni kell.
Az érzelmi kötődés miatt a mások elvárásainak való megfelelni akarás a leggyakoribb.

Már gyermekkorban megtapasztaltuk, ha nem úgy viselkedünk, amit a környezetünk elvár vagy elfogad, az elutasítással, negatív érzelmekkel, a szeretet elveszésével, kirekesztéssel, egyedül maradással és megalázással jár.

Sokan tehát a büntetés elkerülése miatt igyekeznek megfelelni az elvárásoknak, míg másokat inkább a dicséret hajt. Hiszen vannak olyanok, akik azért kaptak elismerést, helyeslő pillantásokat, mert szófogadóak, kedvesek és segítőkészek voltak, nem volt velük probléma.

Bármelyik is volt az ok, az önérvényesítési és akaratérvényesítési képesség csorbul. Akiben nagy az elvárásoknak való megfelelni akarás, az saját vágyait, érzéseit és céljait mások érdekeinek rendeli alá. Sőt egyenesen önzőnek és rossz embernek érzi magát, és lelkiismeret-furdalás gyötri, ha valamit akar.

Gyakran úgy érzi, hogy ő felelős mások érzéseiért, hangulatáért. A kapcsolatokban alárendelt szerepet kap, függő helyzetbe kerül. Kerüli a saját véleménynyilvánítást, illetve másokét visszhangozza. Menekül a konfliktus, a döntés és a felelősség elől. Alkalmazkodását az önvédelem és a kapcsolat elveszésétől való félelem irányítja. Fél nemet mondani, és nem lép ki időben a megalázó kapcsolatból vagy munkahelyről.

A megfelelni akaró ember nem szól, ha kudarc vagy sérelem érte, ha fáj valamije. Önmagával keveset törődik, nem megy időben orvoshoz, és gyakran pszichoszomatikus betegségek gyötrik.

A megfelelni akarás főbb grafológiai jelei:

  • formahangsúlyos vagy iskolás írás kevés átalakítással – eredetiség, egyéniség hiánya
  • nagy, bővülő bal margó – udvariasság, mindenkit maga elé engedés
  • szűk jobb margó – külvilág, közösség-orientáció
  • szűk sor és szótávolság, közeli betűk – állandó közelség és kapcsolatigény
  • ingadozó sortávolság és sor alapvonal – állandó igazodási és korrigálási kényszer
  • gyenge nyomaték – akarat hiánya
  • erősebb kötöttség – kapcsolati függőség
  • bizonytalan formák, ingadozó betűméret, ugráló betűk – labilis önértékelés, határozatlanság
  • fedővonalak, hurkos oválok – belső dolgok (gondolatok, érzések) titkolása, félelem az őszinteségtől
  • szögkerülés és nincs hegyes végvonal – nem ütközik, nem provokál
  • lágyabb, ívelt kötésmód: füzér, kettős ívelés, fonál – elfogadás, alkalmazkodás. lehet árkád is, ez esetben a modorosság is jelen van.
  • alacsony, rövid, nyomaték gyenge t áthúzás – vezetettség igény, hiányzó önérvényesítés
  • aláírás kicsi, nem hangsúlyos- kisebbrendűségi érzés, háttérbe húzódás
  • m, n második szára, páros betűk második tagja a nagyobb – mások irányításának elfogadása

Érdekel a grafológia és az önismeret? Akkor iratkozz fel a hírlevére és ingyenes Mini grafológia tanfolyamra >>

 Olvastad már?

Társfüggő személyiség a grafológiában

Kell vagy nem lehet hatására cselekszel?

Megfelelni mindig, mindenkinek?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .