A grafológiai elemzés elkészítésénél nagyon fontos tisztázni, hogy melyik a domináns azaz az író kéz, hiszen ez jelentősen befolyásolja a rögzített írásképet is.

Ugyanilyen fontos, hogy az iskolakezdés és az írástanulást megelőzően kiderüljön a kezesség, hiszen a balkezesek más kéztartási technikák mellett tudják legjobban elsajátítani a kézírást.

A kezesség tisztázásával kapcsolatban érdekes kérdésre bukkantam az egyik internetes fórumon:

„Honnan tudhatom, hogy jobb vagy balkézzel születtem, ha most jobbkezes vagyok?”

Bár az emberek többsége, 80-85%-a a jobb kezét használja dominánsan az íráshoz, ez még nem jelenti egyértelműen azt, hogy ők valóban és eredetileg is jobbkezesek voltak. Még 20-30 évvel ezelőtt is arra bíztatták a balkezes nebulókat, hogy „a szép kezükkel írjanak”, ami alatt nyilván a jobbot értették. Kisebb-nagyobb nehézségek árán megtanultak a „szebbik kezükkel írni”, ám sokan minden mást továbbra is a balkezükkel végeztek.

Az olyan emberek között is, akik eleve a domináns kezükkel tanultak meg írni, sokan vannak, akik nem egyértelműen csak „jobbosok” vagy „balosok”, előfordul, hogy egyes tevékenységeket az ellentétes kezükkel végeznek.

Bal vagy jobbkezes vagy?  – Teszteld!

A következő lista segítségedre lesz ennek eldöntésében.

Állapítsd meg, (akár ki is próbálhatod, a gyakorlatban is elvégezheted a mozdulatot – ez kisgyerekeknél különösen javasolt!) hogy az egyes tevékenységeket a jobb vagy a bal kezeddel (esetleg mind a kettővel) egyformán jól tudod elvégezni.
A jobb kéz 2 pontot ér, mindkét kéz 1 pontot, a bal kéz 0-t. (Fontos megjegyzés! A pontok itt NEM értékítéletet  vagy leértékelést jeleznek valamelyik kéz javára, csupán abban segítenek, hogy a kézdominancia árnyalatok fokát meg lehessen állapítani.)

kezesség-teszt

  1. Amikor levelet írsz, melyik kezedben van a toll?
  2. Amikor rajzolsz, melyik kezedben van a rajzeszköz?
  3. Amikor egy kézzel dobsz célba, melyikben tartod a labdát?
  4. Amikor ollóval vágsz, melyikben van az olló?
  5. Fésülködéskor melyik kezedben van a fésű?
  6. Fogmosásnál melyik kezedben van a fogkefe?
  7. Ha késsel vágsz (villa nélkül), melyik kezedben van a kés?
  8. Ha kanállal eszel, melyik kezedbe fogod a kanalat?
  9. Amikor szöget versz a falba, melyik kezedben van a kalapács?
  10. Ha egy csavart akarsz ki venni/betenni, melyik kezedben van a csavarhúzó?
  11. Amikor teniszezel (tollaslabdázol) melyikben van az ütő?
  12. Amikor a kést a villával használod, melyik kezedben van a kés?
  13. Seprés közben melyik kezed van fentebb a seprűnyélen?
  14. Amikor homokot lapátolsz, melyik kezed van fentebb a lapátnyélen?
  15. Amikor gyufát gyújtasz, melyikben van a gyufaszál?
  16. Amikor egy befőttesüveget nyitsz ki, melyik kezeddel csavarod le az üveg kupakját?
  17. Amikor kártyát osztasz, melyik kezeddel teszed le a lapokat az asztalra?
  18. Amikor cérnát fűzöl a tűbe, melyik kezedben van a cérna?

Lássuk az eredményt:

  • 36 pont: teljesen jobbkezes vagy.
  • 27-36 pont: inkább jobbkezes vagy.
  • 18-27 pont: enyhén jobbkezes vagy (a balkezed is ügyes, lehet, hogy a vezető szem és láb bal)
  • 18 pont: ambidexter, azaz kétkezes vagy, vagyis mind két kezedet egyformán ügyesen használod
  • 9-18 pont: enyhén balkezes hajlamú vagy.
  • 0-9 pont: inkább balkezes vagy.
  • 0 pont: következetesen balkezes vagy (itt a vezető szem vagy a láb is bal lesz)

Az az eredmény jött ki, amit vártál vagy meglepődtél?

További cikkek:

Lateralitás teszt

 

 

Milyen kezes vagy? – teszt
Cimke:         

57 thoughts on “Milyen kezes vagy? – teszt

  • 2015. november 12. csütörtök at 18:55
    Permalink

    Kedves Gábor!
    Valóban okozhat nehézségeket a mindennapi életben, ha valaki ambidexter vagy kevert dominanciával született. A legtöbbször ez csak gyakorlati problémákat okoz: nem állnak kézre a dolgok, koordinációs problémák jelentkezhetnek, az illető ügyetlenebbnek érezheti magát a társainál stb. Ezek a sikertelenségek, illetve a vele járó beilleszkedési és önbizalom problémák a személyiség fejlődésre és a lélekre is hatással vannak. Ezek kiderítésében és az önismeret fejlesztésében egy grafológiai elemzés is sokat segíthet.

  • 2017. november 06. hétfő at 03:29
    Permalink

    Kedves Szilvia!

    Velemenyem szerint ezek a kijelentesek teljes mertekben arra az alapelvre tamaszkodnak, hogy az embernek csakis egy dominans keze lehet.
    Mibol kovetkeztetett erre?
    Miert ne lehetne mindketto egyenrangu? Hogyan tudjuk lemerni, hogy melyikkel tudunk hatekonyabban eligazodni, ha mindkettovel egyenloen tudok csinalni mindent?

  • 2017. november 06. hétfő at 11:09
    Permalink

    Kedves Dávid!

    A teszt lista annak felmérésére szolgál, hogy az egyes tevékenységeket a jobb vagy inkább a bal kezeddel (esetleg mind a kettővel egyformán) tudod jól, ügyesen elvégezni. Ha végigolvastad a cikket, a pontozás módját és az eredmény ismertetését, akkor láthattad, hogy lehetnek olyan emberek, akik ambidexterek, vagyis mind a két kezüket egyformán ügyesen használják, és vannak olyanok, akiknek valamelyik keze csak enyhén domináns, és vannak akiknek egyértelműen az egyik keze a domináns.

  • 2020. szeptember 06. vasárnap at 09:20
    Permalink

    A seprű és a lapát esetében mit kell pontosan érteni azon, hogy ‘fent’?
    Ugyanis eddig úgy tudtam, balkezes módjára fogom a kétkezes szerszámokat (lapát, seprű, balta, ásó, stb.). Ez a kérdésfeltevés azonban azt sugallja nekem, hogy ez a jobbkezesek tartásmódja. Nekem tehát a fent azt jelenti, hogy amikor használom a lapátot, seprűt, akkor a lapát fémje illetve a seprűn a cirok lenn van. Ehhez képest a szerszám nyelének a végén lévő jobb kezem van fenn.
    Világ életemben ballábas voltam, ezért szerintem az ásóhasználat jobban megmutatja. Ott, a bal lábbal való taposás miatt a bal kezem van lenn, vagyis az ásóhoz közelevv, míg a jobbkezem fenn, a nyél végén.

  • 2020. szeptember 06. vasárnap at 11:27
    Permalink

    Kedves András!

    Igen ez egy kicsit ellenmondásosnak tűnhet, de az eredeti tesztben is ez volt a meghatározás, emiatt nem változtattam rajta.
    Jól érted: a seprű és a lapát esetében a “fent” a nyél végéhez közelebbi részét jelenti, a “lent” pedig a cirok, illetve a lapát felöli részt. Ezeknél valójában az alul lévő kéz a domuináns, hiszen az irányít és fejt ki nagyobb erőt.

  • 2020. szeptember 14. hétfő at 16:02
    Permalink

    Nekem minden jobbkezesre jött ki, kivéve 13, 14, 17.
    13 seprűnyél: a jobbkezem az ügyesebb ezért ez van alul mert ezzel irányítom a seprűt, a balkezem van felül a nyél végénél, ezzel csak segítek a jobbkezemnek.
    14 lapátolás: ugyanaz mint a söprésnél, a jobbkezem az erősebb, ügyesebb ezért ezzel fogom lejjebb a lapátnyelet, balkézzel fogom a nyél végét, ezzel csak segítek a jobbkezemnek.
    17 a kártyaosztás érdekes dolog, a jobbkezemben van a pakli, én a jobb hüvelyujjammal tolom le egyenként a lapokat és balkézzel veszem el. Miután a balkezembe kerülnek a kiosztandó lapok balkézzel teszem le. Ezzel a technikával a jobbkéznek kell az ügyesebbnek lenni. Ha a balkezembe fognám a paklit akkor jobbkézzel húzgálnám le a lapokat a pakli tetejéről, de én nem így tanultam.

  • 2023. január 03. kedd at 04:30
    Permalink

    Érdekes az esetemben gyakorlatilag arra jöttem rá az utóbbi időben, hogy mindent jobb kézzel csinálok. Ráadásul zongoristaként is a jobb kéz irányába tolódik az érzelmi kifejezés és a játszani való is.
    Ugyanakkor elkezdtem bal kézzel tudatosan átvenni alap tevékenységeket
    (először meg kellett tanítanom a tányér dőlésszögét is a leves evéshez a bal kezemnek). Pár nap után egyre ügyesebb lett a bal kezem és ez a balansz, harmónia felé visz úgy érzem. Szóval így nem tudom eldönteni a kezességemet.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .