árulkodó kézfogásEgy korábbi bejegyzésben bővebben foglalkoztam a kézzel, mint az írás kivitelezésének legfőbb eszközével.

Ez a blogbejegyzés egyfajta önismereti teszt is egyben, hiszen arról lesz benne szó, hogy mi mindent árul el jellemünkről a kezünk, akár csak egy kézfogás alapján is.

A kézfogás az ősidőkben arra szolgált, hogy üres tenyerünket megmutatva tudassuk a másikkal: nem rejtegetünk fegyvert, békés szándékkal közeledünk hozzá. Ezt az ősi üdvözlési szokást ma is rendszeresen használjuk találkozásnál és búcsúzásnál, de első bemutatkozáskor mindenképpen.

Az első, bemutatkozó kézfogás csak pár pillanatig tart, de annak ereje, illetve a kéz tapintása nagyban hozzájárul az első benyomások kialakításához. Vagyis óhatatlanul és gyakran tudat alatt kialakítunk magunkban egy képet a másikról, és ez a kép nem ritkán egy kapcsolat kimenetelét is meghatározza.

Mire érdemes odafigyelni kézfogáskor? Mit tudhatsz meg a másik kezéből?

A rövid, határozott kézfogás erős, bátor, határozott személyiséget takar. Ha a kéz puha, sima és kellemes tapintású, akkor áldozatkészséget, kitartást is feltételezhetünk.

A túl hosszú idejű kézfogás általában hangulat gazdag, jó kedélyű, de kissé tapintatlan, a másikra rátelepedő, uralkodó emberre utal, különösen, ha két kézzel fogja meg az odanyújtott kezet, vagy ha tenyerét lefelé fordítva ragadja meg a miénket. A kétkezes kézfogás, ha nem első bemutatkozáskor történik, hanem régebbi ismeretség után, akkor a másik iránt kifejezett lelkes tisztelet és rokonszenv kifejeződése.

A durva, erős és keménykezű, „ujjropogtatós” kézfogás erőfitogtatásról, agresszivitásról és alacsony intelligenciaszintről tanúskodik.

Egy másik jellegzetes és igencsak kellemetlen kézfogási mód a „döglött hal” típus, amikor a másik kezét erőtlennek, petyhüdtnek, bágyadtnak érezzük. Ha a tenyerét felfelé fordítja, akkor engedékeny, behódoló személyiség.

Amennyiben a „döglött hal” kézfogás csak futólagos, alig viszonozott, az sok esetben megbízhatatlan, alattomos és kiszámíthatatlan embert tükröz, akiben egy adag leereszkedő fölényesség is van. Kivételt jelentenek ez alól az ízületi bántalmaktól szenvedők, illetve azok az emberek, akik a „kezükből élnek” – zenészek, művészek, vagy sebészek…

Mit árul el a kéz tapintása?

Érdemes figyelembe venni az időjárási viszonyokat, de ha a legnagyobb nyári melegben kézfogáskor hideg a másik keze, az ugyancsak gyanús…

A hideg, nyirkos kéz gazdája gyakran gyengébb akaratú, önállótlan ember, aki nem mer konfrontálódni, így indulatait rendszerint elfojtja. Meglehetősen feszélyezett és sokat szorong.

A száraz, meleg kéz gazdája érzelmeit és indulatait bátran kifejezi, gyakran magas hőfokon ég, heves természet, de többnyire jóindulatú, adakozó természetű.

A kemény, izmos, csontos kéz nagy vitalitásról és munkakedvről tanúskodik. Gazdája rendszerint aktív, energikus, szorgalmas és kitartó ember. Erős akaratú, elképzeléseit rendszerint keresztülviszi és másokkal is elfogadtatja vagy rákényszeríti. Ha a kéz kemény, de meleg is, akkor a fenti akaratosságot önzetlenség és adakozás képessége tompítja.

A puha, lágy kezű ember a kényelem és a nyugalom híve. Jó ízlés és választékos stílus jellemzi. Fogékony, de inkább passzív személyiség, aki kerüli a nagy izgalmakat, és a fizikai munkával szemben inkább a szellemieket helyezi előtérbe. Érzékeny, könnyebben megsértődik és kissé gyanakvó. Amennyiben annyira puha a kéz, hogy szinte csont nélkülinek hat, úgy önállótlan, energia nélküli, puhány emberrel van dolgunk, aki befolyásolható és megbízhatatlan.

Neked milyen érdekes megfigyeléseid vannak a kézfogás kapcsán?

Kezedben a jellemed, avagy árulkodó kézfogások
Cimke:             

Egy gondolat a “Kezedben a jellemed, avagy árulkodó kézfogások” -hoz

  • 2010. március 28. vasárnap at 16:04
    Permalink

    Kedves Szilvi!
    Sok féle kezet ismertem már meg életemben.Nem szeretem ha egy nagyhangú illető két kezébe fogja az enyémet,zavar.Nem szeretem ha valakinek nedves és hideg a keze.Bár itt meg kell jegyeznem fiatal koromban velem is előfordult,hogy megizzadt a tenyerem.Mikor randira mentem,és még nem ismertem az illetőt.Idegegsségem hozta elő.Nos ennyit a kézről. Üdv. Erzsi

  • 2010. április 03. szombat at 17:05
    Permalink

    Szerintem is mindent elárul egy kézfogás. (Nem ide tartozik, de egy csókban is benne van minden…! Szenvedély, gyengédség, kitartás, uralkodni vágyás stb. Elárulja a folytatás minőségét!)
    Ha valaki éppen hogy csak kezet fog velünk, azt mi sem tudjuk másként viszonozni. Nem nyúlhatunk a keze után, hogy egy picit erősebben megfogjuk. A hideg, nyirkos kezet szívesen elengedjük. Ki szeret döglött halat fogdosni? Tehát, nem mindig tudunk olyan határozottan kezet fogni, ahogy szeretnénk. Ilyenkor a másik embernek olyan véleménye lehet rólunk, ami fals. Jó, hogy minden embernek más a kézfogása!
    Szép napot kívánok!

  • 2010. április 05. hétfő at 21:19
    Permalink

    Kedves Szilvi,
    ez hasznos olvasmány volt, köszönöm, elmondanám hozzá múlt heti tapasztalatomat, átéreztem milyen az amikor egy hivatalos megbeszélésre megérkezve két úr fogad, kínosan a dossziékat markolászva, hogy ne kelljen kezet fogniuk…
    Sokszor, sokféle helyre járok tárgyalni, sokszor vadidegenül, csak bejelentkezve érkezem, de ilyen még nem fordult elő. Ez még jobban megdöbbentett, mint egy akármilyen “minőségű” kézfogás! Sokszor a semmi is sok mindent elmond.
    Szép napot!

  • 2010. április 07. szerda at 12:50
    Permalink

    Marcsi válaszára:
    ez kb. olyan érzés lehetett,mintha be sem mutatkoztak volna…. 🙁

    én a nőknél találkoztam erőtlen döglött hal kézfogással, amivel aztán nem lehet semmit kezdeni. és ehhez párosult az a furcsa levegős érzés, és még ráadásul a szemembe sem néztek…?!…. ehhhh….
    nagyon ritkán tapasztaltam rendes kézfogást nők részéről. ….
    persze:) a kivétel erősíti a szabályt:)

  • 2010. április 07. szerda at 14:33
    Permalink

    Kedves Szilvi !

    Köszönöm a sok levelet,amit kaptam igazán hasznomra volt.Meghozta a változást az életemben.Most már átadom a helyet másnak is.Köszönöm a törödést.Nagyon szép napot kivánok és további jó munkát.Üdv.Erzsi

  • Pingback:Olyan vagy, ahogyan beszélsz | Az írás tükrében

  • 2011. szeptember 22. csütörtök at 17:32
    Permalink

    Az én megtapasztalásomban a bör amire felfigyeltem

    Egész hüvöstöl a forróig szinte süt ha hozzáérnek.

    ez árulkodik a szemben álló emberhez való érzelmekről.

    Ha hideg visszautasitó ha meleg közelálló személyiség.

    természetesen minden emberhez külömbözöen reagálunk.

  • 2012. február 16. csütörtök at 07:57
    Permalink

    Legundorítóbb az, ha valaki csak két ujját nyújtja kézfogáskor . Ez olyan lekicsinylő . Vagy rosszul értelmezem ?

  • 2012. február 16. csütörtök at 09:50
    Permalink

    Kedves Zsuzsanna!
    Bennem is hasonló érzéseket kelt az ilyen “nyújtom is a kezem, meg nem is” – kézfogás. A lekicsinylés érzése mellett, olyan, mintha a másik “utálkozna” tőlem, illetve attól, hogy kezet fogjon velem.

  • 2012. július 18. szerda at 06:51
    Permalink

    Ez a “döglött hal” kézfogás elgondolkoztatott.
    Van egy ismerősöm, aki csak velem, mindig így fog kezet.
    Ráadásul lefelé fordított tenyérrel, és úgy, hogy nincs szem kontaktus sem. Egy nálam idősebb emberről van szó.

    Vajon ez akkor azt jelenti hogy lekicsinylően, vagy rossz szemmel tekint rám?

  • 2012. július 18. szerda at 10:38
    Permalink

    Kedves Gábor!
    A lefelé fordított tenyér az egyik “legagresszívebb” kézfogási mód, mert eleve alárendelt, behódoló helyzetbe kényszerít, hiszen neked felfelé fordított tenyérrel kell megfognod a kezét. A tenyérrel lefelé nyújtott kéz merev, rámenős és uralkodni vágyó hozzáállást sejtet.

    Kivédeni és módosítani a kézfogáson úgy tudsz, hogy bal lábbal előrelépsz egyet miközben a felkínált kéz felé nyúlsz, és eközben a jobb lábaddal zársz a bal mellé, így a másik ember felé kissé balra fordulsz, és úgy rázol vele kezet. Ezzel a mozdulatsorral belépsz a személyes terébe és kibillented a domináns pozícióból.

  • 2012. július 18. szerda at 10:38
    Permalink

    Kedves Gábor!
    A lefelé fordított tenyér az egyik “legagresszívebb” kézfogási mód, mert eleve alárendelt, behódoló helyzetbe kényszerít, hiszen neked felfelé fordított tenyérrel kell megfognod a kezét. A tenyérrel lefelé nyújtott kéz merev, rámenős és uralkodni vágyó hozzáállást sejtet.

    Kivédeni és módosítani a kézfogáson úgy tudsz, hogy bal lábbal előrelépsz egyet miközben a felkínált kéz felé nyúlsz, és eközben a jobb lábaddal zársz a bal mellé, így a másik ember felé kissé balra fordulsz, és úgy rázol vele kezet. Ezzel a mozdulatsorral belépsz a személyes terébe és kibillented a domináns pozícióból.

  • 2017. április 11. kedd at 11:28
    Permalink

    Mit jelent az a kézfogás ha a férfi felülről a nő ujjait fogja át teljesen a tenyerek nem érnek össze és a férfi keze van felül a tenyere meg lefelé néz de a nő tenyere is lefelé néz mert így fordította a férfi.

  • 2017. április 19. szerda at 10:01
    Permalink

    Kedves Diána!
    Ez elég agresszív és “lekezelő” kézfogási mód, ami általában a rámenős, uralkodni vágyó emberek sajátossága. Azzal, hogy lefelé fordítják a másik tenyerét –
    a testbeszéd nyelvén – behódolásra, alávetett helyzetbe kényszerítik a partnert.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .