Lassan itt a Karácsony a szeretet- és sokak számára az ajándékozás ünnepe.

Az ajándékozás leggyakrabban vett ajándék formájában történik. Ám vannak, aki ösztönösen tudják, ráéreznek arra, hogy minek örülne a másik, és vannak, akiknek komoly fejfájást okoz, hogy mit adjanak ajándékba.

Vannak, akik céltudatosan, akár már hónapokkal előre megvásárolják a karácsonyi ajándékot, míg mások vagy az utolsó pillanatra hagyják, vagy már novembertől kezdve kitör rajtuk a vásárlási láz: kapkodva és ötletszerűen vásárolnak.

Karácsonyi ajándékvásárlás okosan

Ennek a hátulütője az, hogy többnyire érzelmi alapon és hirtelen döntetnek – mert “Olyan cuki, szép, puha, finom (stb.) volt, nem hagyhattam ott!” – így esetleg olyan dolgot vásárol, ami neki tetszik ugyan, de a megajándékozottnak talán nincs is rá szüksége.

Az átgondolatlan impulzív vásárlások gyakran azzal végződnek, hogy jóval többet költünk, mint amennyit szerettünk volna, vagy, ahogy a pénztárcánk engedné. Pláne, hogy a költekezők, impulzusvásárlók – illetve a pénztárcájuk – az áruházak jól tervezett és alkalmazott csábítási trükkjeinek is ki vannak téve.

A karácsonyi zene, a kellemes illat, a díszítés, a gúlába pakolt áruk, az akciók, mind-mind arra ösztönzi a nem tudatos vásárlót, hogy vegyél, vegyél…

Te vajon mennyire vagy impulzív vásárló?

Ennek kiderítésében segít a grafológia. Írj kb. 10-15 sort és nézd meg a kézírásod. Minél több grafológiai jellemző megtalálható a kézírásodban, annál inkább jellemző rád a spontán, ötletszerű vásárlás.

  • A szabálytalan írás – a sorok, a margók hullámosak, a betűméret változó – grafológia értelmezése alapján arra utal, hogy a hangulatod befolyásolja a cselekedeteidet.
  • Ha az írásod vastag, un. mázolt vonalú és füzéres, akkor az élménykeresés az élmények befogadása is jellemez. Ezt a boltok úgy használják ki, hogy a karácsonyi zenével, a levegőbe permetezett illattal (fenyő, fahéj, szegfűszeg), díszítéssel ünnepi hangulatba ringatnak.
  • A nagy alsózónás hurkok, a középzóna dominancia, a telt, széles betűk, a felfelé ívelő sorok, a díszítések, a gazdagítások ösztönös, érzelmi indíttatású döntéseket, lelkesedést tükröznek.
  • A gyors, mozgáshangsúlyos írás, a hirtelen irányváltások, a jobbra dőltség a gyors, sokszor meggondolatlan döntéshozatalt sejtet.
  • A grafológiai betűszimbolika szerint, ha a kis „b” betűd és „s” betűd széles, öblös, az annak a grafológiai jele, hogy a birtoklási, szerzési vágy erős benned, és a vadászat több örömöt szerez, mint a zsákmány.

Hogyan szabj gátat az ötletszerű vásárolgatásnak?

Kérdezd meg a szeretteidet, hogy ki minek örülne a legjobban, mire vágyik igazából. A legjobb, ha listát is íratsz velük arról, hogy mit szeretne megkapni.

Lehet, hogy így nem lesz akkora meglepetés, de legalább biztos örülni fog az ajándéknak. Nincs annál rosszabb, amikor az ajándékozott kínosan feszeng és próbál jó képet vágni a nem tetsző ajándékhoz, hogy meg ne bántson.

Ha a listával felfegyverkezve mész karácsonyi ajándék beszerző körűtra, akkor elkerülheted, hogy felesleges dolgokat vásárolj.

Ha mégis szeretnél valami kis meglepetést is adni, akkor határozd el, hogy csak EGY kisebb dologot veszel a listából választott mellé.

Nálunk a listaírást először a húgom találta ki, majd bevezettük és évek óta ezt csináljuk. Nagyon jól működik.

Neked is van valami tuti módszered? Örömmel veszem, ha megosztod velem! 🙂

Karácsonyi ajándékvásárlás okosan

Egy gondolat a “Karácsonyi ajándékvásárlás okosan” -hoz

  • 2009. december 15. kedd at 16:11
    Permalink

    A karacsonyi vasarlasnal arra ugyelek,hogy praktikus is legyen.S diszitem egy eredeti otlettel.pl.egy kis finom izlesu karacsonyfa disszel.Ha kisgyereknek veszem,egy kis macikat meg odateszem a csomag tetejere es igy tovabb.Kis ajandekot veszek,de izlesnek megfelelot es sohasem a divat szerint megyek…sajat elkepzdelesem uta,Pl.Ha ir sokat az illeto,akkor egy szep tollat is teszek a karacsonyi lapra.

    Kellemes Unnepet Szilvia es koszonom a leveleit.Sikeres Uj Evet Onnek;Tisztelettel;Gizella.

  • 2009. december 15. kedd at 19:33
    Permalink

    Karácsonyi ajándékozást?
    Már lassan oda érünk hogy meg beszéljük hogy nem veszünk egymásnak karácsonyra semmit. Saját magunk készítünk egymásnak valami meg lepetést.Már nem telik ajándékra. Sajnos már minket elért.
    Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok Szilvia.

  • 2009. december 16. szerda at 23:19
    Permalink

    Kedves Szilvi !

    Sajnos pillanatnyilag nincsen jó ötletem,még magamnak sem.Most ugy döntött a család,hogy boritékot adunk benne egy kis pénzt.
    Igy mindenki azt vesz amire szüksége van.Vagy ha kevés kibőviti,.és ugy vásárol magának ajándékot.

    Mindenkinek nagyon boldog karácsonyi ünnepeket kivánok Erzsi

  • 2009. december 21. hétfő at 12:15
    Permalink

    Én is a kivánság listákra esküszöm:) egy ember sosem egy vmit szeretne. ha felír 2-3 dolgot ,már megvan a meglepetés:) lehet válogatni. (természetesen előtte megbeszéljük az összeghatárt.,ami bőven az 5 számjegy alatt van:)
    nekem igy jó nem kell ötletelni és nincs stresssz:)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .