Személyiségünket alapvetően vagy jin vagy inkább jang vonások jellemezik. Hogy Te melyik vagy, azt most könnyen kiderítheted a grafológia segítségével!

A Jin-Jang szimbólum az egyik legismertebb kínai motívum. Egység és ellentétpár egyszerre, a teljesség, az összhang, a harmónia jelképe.

jin és jang szimbólum

A taoisták szerint minden, ami létezik körülöttünk és bennünk, az két egymásnak ellentmondó, de egymást kiegészítő elvnek tulajdonítható. Ez a két elv a Jin és a Jang.

Az Egészet, a Mindent szimbolizáló körön belül két egyforma, egymásba hajló, ellentétes színű alakzat látható. A sötét a Jin, a világos a Jang. A bennük található ellentétes színű „pötty” azt jelzi, hogy semmi sem tisztán Jin vagy Jang.

A szimbólum a két ellentétes erő abszolút egyensúlyát ábrázolja, ami azonban soha sem, vagy legfeljebb alig észlelhető pillanatokra érhető el, mivel ez az egyensúly dinamikus, folyamatosan változik.

A jelben két ellentétes elv vagy erő egymásba hajló alakja folyamatos kölcsönhatást, mozgást, örökös körforgást és szüntelen változást jelez. A körben a két erő egyszerre pörög kifelé és húz befelé, vonzza és taszítja egymást.

Mindenkiben megvan a Jin és Jang minőség, de ahogy a kínai filozófia tartja, eleve valamelyik erő dominanciájával születünk, és egész életünk során keressük a kiegészülést, a másik felünket. 🙂

Személyiségünkben ezt a domináns minőséget a neveltetésünk és bennünket érő hatások felerősíthetik, de el is nyomhatják.

Lelkünkben az erők egyensúlya eltolódhat a miatt, mert csak az egyik oldalt erősítjük magunkban, csak azt akarjuk megélni, illetve amiatt is, mert az ellentétes – és általunk sokszor negatívnak, ellenszenvesnek, lenézettnek tartott – tulajdonságokat nem akarjuk megélni, sőt egyenesen menekülünk azoktól.

Ám mivel minden egyensúlyra törekszik,  a meg nem élt vonásokkal álmainkban, emberi kapcsolatainkban és a különböző helyzetekben szembesülünk.

Az igazi gond akkor van, ha az egyik erő túlzottan is uralomra jut, akkor megbomlik az egyensúly, az összhang, a mi fizikai és lelki zavarokat okoz bennünk.

De maradjunk csak annál az ideális állapotnál, amikor kisebb-nagyobb megingásokkal és azok kiegyenlítésével „jól elvagyunk”.

Jin és Jang a grafológiában

Személyiségünket tehát alapvetően vagy jin vagy inkább jang vonások jellemezik. De vajon melyik?

Ennek kiderítéséhez csak annyit kell tenned, hogy írsz pár sort vagy előveszed az írásod és megfigyeled mely grafológiai jelek tűnnek fel benne az alábbiakból.

Jang minőség és grafológiai jelei

A Janghoz társítják az apai-férfias vonásokat, a teremtő erőt, a keménységet, határozottságot, az ellenállóerőt. A grafológiában mindez a feszes, határozott vonalvezetésben, az egyenes, szegletes, éles vonalakban, az erőteljes nyomatékban mutatkozik meg.

A Jang energikusságot, aktivitást, cselekvést, gyorsaságot jelent. A Jang ember újító-úttörő, folyton keres-kutat valamit, bátran vág neki az ismeretlennek, független. Mindez megmutatkozik a gyors, lendületes vonalvezetésben, az erős nyomatékban, az egyszerűsített, egyéni és változatos formákban, ami nemritkán az olvashatóságot nehezíti vagy teszi lehetetlenné (ez esetben fonalasodás is megjelenhet). A bal margó nagy, gyakran lefelé bővül, a jobb margó szűk vagy hiányzik, az írás jobbra dőlt, sok a jobbsodrásos elem, Szabálytalanság, hullámzó sorok, változó betűméret jelenik meg.

A Jang uralkodó típus, magabiztos és önérvényesítő. Grafológiailag ez a lapot betöltő írásfelületben, a nagy betűméretben, a magas t áthúzásokban és ékezetekben, a nagy és nem ritkán díszes aláírásban érhető tetten. Ha mindez agresszivitással is társul, akkor az írásban szögesedés, hegyes, szúrós vagy kampós végvonalak, áthúzások, ékezetek figyelhetők meg. a nyomaték rendkívül erőteljes.

Jin minőség és grafológiai jelek

A Jinhez társítják az anyai-nőies vonásokat, a befogadást, a lágyságot, az engedékenységet, a rugalmasságot. Ez a puha, hajlékony írásban, az ívelt vonalakban, füzérekben fonalasodásban esetleg a lágyabb árkádokban jelenik meg. Gyakran a szavak kezdő és végvonala is ívelt. Az írás középzóna-, vagy közép és alsózóna domináns. A formák hangsúlyozása jellemző, pluszhurkok, díszítettség látható. A vonalak teltek, a nyomaték közepes vagy gyenge.

A Jinhez tartozó vonás a passzivitás, a mozdulatlanság jellemző, így az írás inkább statikus, mint dinamikus képet mutat. A vonalak mázolt, az írás lassú, monoton, az ékezetek és az áthúzások pontosak.

A Jin típusú emberre inkább az alárendelt, védekező szerep a jellemző, gyakran önbizalomhiánnyal küzd. Mindez a kis vagy közepes mérető írás, az alacsony t áthúzás, az alacsony ékezet grafológiai jeleiben nyilvánul meg. Az írás a papír bal oldalára illetve bal alsó sarkába tolódik, a sorok lefelé haladnak.

A Jin ember kötődik a hagyományokhoz, biztonságra törekszik. Kapcsolataihoz, anyagi javaihoz ragaszkodik, azokat igyekszik megtartani. Ez a grafológia szerint ugyancsak bal irány hangsúlyozásban mutatkozik meg, vagyis az írástömb balra helyezett, a bal margó szűk, gyakran csökken, sok a balra visszahajló végvonal, a pocakos bekerekített b betű. Az írás olvasható, gyakran sztenderd közeli, iskolás vagy rajzolt formákkal.

A higgadtság, a megfontoltság, az elővigyázatosság, mint Jin vonás többek között a szabályos vagy ahhoz közeli írásképben, a rendezettségben, a hosszú kezdővonalakban nyilvánul meg.

Életed mely területén figyeltél meg magadon inkább Jin, illetve Jang vonásokat?

Érdekel a grafológia és az önismeret? Szeretnél értesítést kapni
Az írás tükrében.hu legújabb blogbejegyzéseiről?
Akkor iratkozz fel a hírlevére >

Jin és Jang a grafológiában – Te melyik vagy?
Cimke:                 

Egy gondolat a “Jin és Jang a grafológiában – Te melyik vagy?” -hoz

  • 2010. március 26. péntek at 22:56
    Permalink

    Kedves Szilvia!

    Jó hogy megírtad a jin és jang megjelenési jeleit az írásban.Jómagam is okleveles grafológus vagyok (bár csak hobbi szinten űzöm)és első pillantásra nagyon jónak tűnik az oldalad.
    Remek hogy ilyen igényes weblap van erről a csodálatos tudományról.Megjegyzem a webcímet, mert ide még visszatérek.

    Üdv.: Eyn

  • 2010. március 29. hétfő at 14:19
    Permalink

    Kedves Szilvi!

    Rossz volt az internetem,igy csak most válaszolok.Szilvi én nem tudom eldönteni Jin vagy Janghoz tartozom.Talán a Jang a domináns.Persze ez nem is olyan biztos.Üdv. Erzsi

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .