Életünk folyamán, de akár nap, mint nap szembesülünk olyan – akár pozitív, akár negatív – helyzetekkel, amelyek kisebb vagy nagyobb stresszt okoznak számunkra, és amelyekkel foglalkoznunk kell és meg kell oldanunk.

Nagyon egyéni, hogy kinek mi számít stresszhelyzetnek. Van, akit az idegen környezet, az addig ismeretlen feladatok, az új emberekkel való találkozás is stresszel, míg másoknak az akadályoztatottság, a külső támadások, a bírálat, a kritika érint kellemetlenül. Stresszelhet valakit az is, ha fontos döntést kell hoznunk, ha konfliktusba keveredünk, ha egy új szerelem bukkan fel, ha bosszúság, sikertelenség ér a munkában, illetve a belső félelmeink felerősödnek.

Karen Horney pszichoanalitikus elmélete szerint az emberek három fő típusba sorolhatók az alapján, ahogy más emberekre a különböző kihívásokra, újdonságokra, változásokra és akadályokra, illetve félelmeikre, zaklatottságukra, önbizalmuk megingása esetén reagálnak.

A három fő típus: a Támadó, az Engedelmes és a Visszahúzódó.

Hogyan reagálsz stresszhelyzetben?

Reagálási módból életstratégia

Körülbelül két éves kor körül találkozunk először a szülői „NEM!”-mel, a fegyelmezéssel. Korlátokat, akadályokat, feltételeket szabnak vágyainknak, különböző utasításokat adnak. Először dacolunk a tekintéllyel, majd attól függően, hogy az mennyire erős engedelmeskedünk vagy visszahúzódunk. Mind a három típus viselkedési módjával megismerkedünk, és attól függően, hogy melyik válik be számunkra a legjobban, melyikkel érünk el legtöbb sikert és hasznot, a későbbiekben is azt fogjuk használni, aszerint fogunk reagálni.

A dacos, az engedelmes és a visszahúzó reagálási mód végül életstratégiává válik.

Nézzük, mi jellemzi az egyes típusokat? És vajon milyen grafológiai jellemzőkből ismerhető fel a kézírásban?

A 3 típus az életben és a grafológiában

Támadó

Jelszava: A legjobb védekezés a támadás!

Kifelé határozott, magabiztos és akaratos, még akkor is, ha belül bizonytalan. Független és önálló. Az akaratérvényesítés nem esik nehezére, sőt örül, ha irányíthat, esetleg uralkodhat másokon. Nyíltan szembeszáll az emberekkel, hogy elérje céljait, hogy megkapja, amit akar. Ugyanakkor hevesen tiltakozik minden hozzá intézett kérés, követelés ellen. Az emberek érzéseivel keveset foglalkozik, könnyen megsérthet másokat. Hajalmos az agresszív megnyilvánulásokra, az ellenséges viselkedésre: sérteget, kritizál másokat. Kevésbé önkritikus, a sikertelenségeiért másokat hibáztat, bűnbakot keres.

Grafológiai jellemzői: szöges kötésmód, vagy gyakori szögesedés, lendületes, gyors írás, erős nyomaték, tagoltság, nagy sor- és szóköz, nagy méret, kiemelkedő szókezdő nagybetűk, erőteljes, magas t áthúzások, elrántott, szúrós végvonalak, hosszú, erős, szúrós ékezetek.

Engedelmeskedő

Jelszava: Békét, mindenáron!

Az Engedelmeskedő azt tapasztalta, hogyha nyíltan akarat és kívánság kifejezését a szülők helytelenítették, büntették. Viszont arra is rájött, hogy ha mások kedvében jár, ha rendes és engedelmes lesz, akkor sokkal többet elér.

Felnőttként nagyon alkalmazkodó, segítőkész, örül, ha kitalálja a másik vágyát és teljesítheti azt. Könnyen barátkozik, a kapcsolatban a másikra támaszkodik. Fél a büntetéstől, mások nemtetszésétől, ezért könnyen hajlik a kompromisszumra. Saját vágyai, kívánságai kifejezésében gátolt, szeretné, ha a másik olvasna a gondolataiban. Gyakran bűntudat gyötri „önző” és ellenséges gondolataiért, magával szemben kritikus, hajlamos az önsajnálatra.

Grafológiai jellemzői: füzéres, fonalas kötésmód, kis vagy maximum közepes betűméret, kicsi szótávolságok, széles oválok, kötött írás, íves, girlandos végvonalak (nem szurkálnak!), jobbra dőltség, a kétjegyű és a kettőzött betűk második tagja a domináns, az m és az n második törzsvonala a nagyobb, nyomaték gyenge vagy közepes

Visszahúzódó

Jelszava: Csak magadban bízhatsz!

Nem képes dacolni, de a behódolás is nehezére esik, mert nem akar kiszolgáltatottá, függővé válni. Fél, hogy mások megbánthatják, vagy visszautasítják, ezért inkább kerüli a kapcsolatokat. Gyakran saját kis világában, fantáziájában él, vagy szívesebben foglalkozik tárgyakkal, növényekkel vagy állatokkal, mint emberekkel. Esetleg cselevésbe, munkába menekül, és minden idejét betáblázza. Önállóságra törekszik, hogy ne legyen szüksége másokra és senkire ne kelljen támaszkodnia. Bizalmatlan és nehezen oldódik, személyes érzéseit, aggodalmait titkolja. Haragját, nemtetszését titkolja, amíg lehet, ám ha képtelen azt visszatartani, akkor robban, és többé látni sem akarja az illetőt.

Grafológiai jellemzői: széles jobb margó, álló vagy balra dőlt írás, tagolt vagy tág tagolás, nagy sor- és szóköz, árkádos vagy félig szöges duktus, közepes kötöttség vagy kötetlenség, nagyobb betűtávolság, zárt oválok, rövid végvonalak, az aláírás távol a szövegtől.

Érdekel a grafológia és az önismeret? Szeretnél értesítést kapni
Az írás tükrében.hu legújabb blogbejegyzéseiről?
Akkor iratkozz fel a hírlevére >>

 

Hogyan reagálsz stresszhelyzetben?

2 thoughts on “Hogyan reagálsz stresszhelyzetben?

  • 2010. október 22. péntek at 16:50
    Permalink

    Most csak ennyi,de vissza térünk rá este.Jó?

  • 2010. október 23. szombat at 04:14
    Permalink

    Na,aludtam egy kicsit.
    Gondolom Te ilyenkor már az igazak álmát alszod.
    Első olvasatra ijesztő felismerni,hogy az ember eddigi éle-
    tét egy labirintusban töltötte,ami fel sem tűnt,csak egyszerűen nem sikerültek dolgok,lezárta őket,s elkezdett egy másikat.-persze a régi beidegződésekkel-viccnek sem rossz Vallom,a tudás hatalom.Azt én is tudom hogy az igazi szépség belülről fakad,de tetszenek a testékszerek is.Nem vagyok maradi gondolkodású.Próbálok haladni a korral.-bevallom az inspiráció kedves Barátnémé-
    Mivel túl sok időm már nincs hátra jó lenne megtölteni tartalommal azt ami még előttem van.Ahogy néhai szakoktatóm mondaná: “Tanúld meg mit hogyan kell használni, szebbé teszi az életed!” Én hozzá fognék.Úgy érzem Nálad jó kezekben lennék.

    Kössz, hogy jössz!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .