Az előző blogbejegyzésben arról volt szó, hogy a különböző, olykor egymásnak is ellentmondó  elvárásoknak való megfelelési vágy mennyire nagy nyomást gyakorol ránk, és mennyire kiegyensúlyozatlanná tehet. Ennek kapcsán talán felmerült benned a kérdés, hogy hogyan kezeld a veled szemben támasztott elvárásokkal? Hogyan szabadulj meg tőlük?

Alapvetően két megoldás lehetséges.

Az egyik út – általában a nagy többség ezen indul el először –  hogy elkezded elvárni az emberektől, hogy ne legyenek elvárásaik veled szemben, hogy ne várjanak el tőled. Ez azonban rendszerint nem működik, és végül frusztrációhoz vezet. Hiszen ameddig neked elvárasaid vannak másokkal szemben, hogyan várhatod el tőlük, hogy ők feladják az elvárásaikat veled szemben?
Dönthetsz úgy is, hogy ellenállsz az elvárásainak. Ám minél inkább az elvárások ellenére cselekszel („csakazértsem”), annál inkább függeni fogsz tőlük – csak másképp. Most az energiáidat és a gondolataidat nem az köti le, hogy „jaj, mit csináljak, hogy megfeleljek/elfogadjanak/szeressenek”, hanem arra leszel kihegyezve, hogy „mit csináljak, hogy lássák és felfogják végre, engem nem lehet irányítani, keretek közé zárni?!” Életedet az “elvárásoknak-meg-nem-felelni-akarás” harca, identitásodat pedig az „én aztán nem állok be a sorba, én nem csinálom úgy, mint ti” kamaszos lázadása határozza meg.

A másik megoldás, hogy megérted: egyedül csakis te függetlenítheted magadat az emberek elvárásaitól. Ez azonban rendkívül nehéz és riasztó feladat. Hogy miért?
Mert gyerekként megtanultuk, hogy akkor vívjuk ki mások tetszését, helyeslését, szeretetét és elfogadását, ha a kedvükre teszünk, ha az elvárt módon cselekszünk. Megtanultuk azt is, ha nem így teszünk, akkor megvetésben, kiközösítésben lesz részünk, magunkra maradunk, ami egy kisgyermek szemével olyan riasztó, mint a halál. Az elvárásoknak való megfelelési vágy tehát lelkünk elemi része.

Valójában nem megszabadulni, ellenállni, vagy lerázni kell a külső elvárásokat, és a másoknak való tetszeni akarást, hanem belülről betölteni, feltölteni.

Hogyan lehetséges ez?

Önmegismeréssel, önelfogadással és önfejlesztéssel.
Ha hajlandó vagy megismerni önmagadat, erősségeidet, egyéniségedet, megismételhetetlenségedet, és bízol az értékeidben, akkor már nincsen szükséged arra, hogy valaki jóváhagyjon. Már nem kell mindenáron tetszened, mert nemcsak mások szemén keresztül látod értékesnek magad, hanem a saját szemeden keresztül, belülről.
Természetesen az embereknek továbbra is lesznek elvárásai veled szemben, de te önállóan és szabadon eldöntheted, hogy melyik elvárásnak akarsz és vagy hajlandó eleget tenni, és melyiknek nem.
Egyre inkább a saját elvárásaidnak akarsz megfelelni, a belső iránytűdet akarod követni. Ahogy József Attila írta:
„Az én vezérem bensőmből vezérel!”

Hogyan kezeld az elvárásokat?

2 thoughts on “Hogyan kezeld az elvárásokat?

  • 2009. szeptember 20. vasárnap at 14:56
    Permalink

    Kedves Szilvia
    Eloszor is tudatom hogy minden irasat amit nekem kuldott megtartottam,es neha visszalapozok ujra elolvasom,es szamomra nagyon erdekes,sok mindent megertettem az eletbol,a maga irasai altal.Az onmegismeres,onelfogadas,es onfejleszteshosszu evek tapasztalata,legalabb is nalam,de
    masnal is .Lehet hogy sokan fiatal korukban nem tudjak es sokszor fejjel mennek a falnak,de csak a sajat borodon tapasztalt dolgok visznek elobbre az onertekeles es a masok elvarasaival kapcsolatba,mindeg a sajat hibaidbol tanulsz.
    Talan oregsegedre bolcsebb leszel.
    Koszonom az irasai,kedves Szilvia
    Katalin szeretettel udvozli Ont.

  • Pingback:A hasonlítgatás csapdái | Az írás tükrében

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .