A halogatás rossz szokását nem könnyű tetten érni. Hiszen, ha megcsinálsz valamit, az készen van, amit meg csinálsz meg, az még befejezetlen, vagyis folyamatban van (kérdés meddig) vagy későbbre marad.
A grafológiában a kezdővonalak mutatják a munkához, a feladathoz való hozzálátásunk lendületét. Mindenki másként kezd a munkájához: van aki azonnal a tárgyra tér, és van, aki energiát gyűjt, „rákészül”.
Nagy valószínűséggel halogatod, elódázod a dolgokat
ha írásodban a kezdővonalaid balról indulnak, hosszúak, vékony vonalúak, gyenge nyomatékúak; „tremoros” (remegős „kaparászós” mozdulattal) vagy csomósak,- és ha gyakran mondogatod azt is: hogy “majd, ha…”; „ nemsokára / hamarosan ezt vagy azt fogom tenni”, “remélem, hogy…”, “szeretném, ha…”,
Miért halogatsz? – a halogatás okai
„Azért nem döntöttem még/Azért nem csináltam semmit, mert…
…hiányzik a kellő mennyiségű információ, hogyan döntsek így?
..annyi sok mindent kell figyelembe venni, nem látom át a dolgokat!
…nincs kitűzött határidő, senki nem mondta, hogy mikorra kell!
…a nyakamba szakadt minden, a Marcsi is megkért, hogy ugorja be helyette,
erre még nem jutott időm… „
Ezek a könnyebben orvosolható problémák: fogod magad és utánajársz a dolgoknak; begyűjtöd az információkat; kitűzöl egy konkrét dátumot, amíg a dolgot elvégzed; esetleg kisebb részekre is oszthatod a teendőket, fontossági sorrendet állítasz fel stb.
A halogatás hátterében azonban gyakran valamilyen negatív érzelem húzódik meg. Ha a kitűzött cél nem a sajátod, és nem is tudsz vele azonosulni, akkor hiányozhat a cselekvéshez szükséges belső motiváció.
Ha te is szenvedtél a nyári kötelező olvasmányoktól, akkor tudod, miről beszélek! Lehet, hogy a könyv önmagában még izgalmas és érdekes lett volna (amit akár egy nap alatt dalolva kiolvasol), de azzal, hogy kötelezővé tették, mindjárt egy nyomasztó, kellemetlen, „nemszeretem” dologgá vált, ami egész nyáron „úgy lebegett a fejünk fölött, mint Damoklész kardja”. Persze, az ember (lánya) előbb-utóbb beadta a derekát – nyomasztotta a közelgő iskolakezdés és a számonkérés, vagy már megunta a szülők állandó noszogatását – és elolvasta.
Ám a notórius halogatásnak – ami már jellemvonássá válik – valós, mélyebb oka a félelem és az önbizalomhiány. Félsz a sikertelenségtől, attól, hogy kudarcot vallasz, és emiatt mások kinevetnek, lenéznek, és megszégyenülsz.
És félsz attól a belső hangtól is, ami sikertelenség esetén azt mondja: „Én megmondtam! Tudtam előre, hogy nem fog sikerülni, hogy megint elbaltázod!”. Ez gyakran a nem is a te, hanem valamelyik szülőd, tanárod, iskolástársad hangján szólal meg, ami persze a végeredményen nem változtat: vagyis, hogy pocsékul és alkalmatlannak érzed magad.
A lényeg tehát, hogy nem bízol, nem hiszel önmagadban. Úgy gondolod, hogy nincs elég erőd, bátorságod, megfelelő képességed, tapasztalatod a feladat sikeres elvégzéséhez, és inkább vársz. Várok, hogy majd csak megoldódik a dolog, hogy majdcsak jön valaki, és megoldja helyetted. Aztán csodálkozol, ha nem úgy, vagy – ami gyakoribb – rosszabbul alakultak a dolgok, ahogy azt vártad.
Éppen ezért fontos, ha minél előbb tudatosítsd magadban, hogy a „nem-döntéssel” is döntesz. Úgy döntesz, hogy átengeded, más kezébe adod életed irányítását.
Lehet, hogy a halogatással ideig-óráig megkíméled magadat az aggodalomtól, a kudarc kínjaitól, de hosszútávon távol tartod magadat a fejlődés lehetőségétől, a tartalmas, beteljesült SAJÁT élettől is.
