Az elmúlt hónapok során több levél, kérdés érkezett hozzám a gyermekrajzokkal kapcsolatban. Most összegyűjtöttem a leggyakrabban feltett kérdésből egy csokorra valót.

Lehet, hogy te is már régóta erre keresed a választ?

Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy a gyermekrajzok esetében is él a grafológiában használatos szabály, miszerint „egy jel, nem jel”, így minden pici dolog csak a többi jellel összefüggésben nyeri el pontos értelmét.

gyakori kérdések gyermekrajzokról

„Kislányom 3 éves múlt. Életvidám, örökmozgó gyerek, rajzolni is szeret, de zavar, hogy nem használja a színeket, csak a fekete ceruzával rajzol.”

A gyermekrajzokon a színeknek valóban fontos szerepük van az érzelmek kifejezésében, ám a színek szerinti elemzésnek általában 6-7 éves kor után van igazán értelme.

A kisgyermekek ugyanis 3-4 éves korukig – bár felismerik és megkülönböztetik a színeket – nem használják tudatosan azokat, hanem azzal rajzolnak, amelyik éppen kézre esik. 4-6 éves kor között szubjektív módon választanak színt, és csak 6-9 éves kor között már bizonyos szabályszerűségek jellemzők a színhasználat tekintetében (barna fatörzs, zöld korona), de igazán reálisan, környezet hűen csak 9 éves kortól alkalmazzák a színeket.

Ha a kisgyermek alapvetően életvidám és könnyen barátkozik, akkor nincs ok az aggodalomra. Kislánya még tipikusan abban az életkorban van, amikor a különböző vonalvezetési és az alakformálási technikák begyakorlása a legfontosabb, és a színek csak másodlagos szerepet töltenek be. A fekete szín használata összefügghet azzal is, az nagyon jól látható a fehér lapon, ami segíti a kisgyermek számára a vonalak elkülönítését, azonosítását, és így a formák tökéletesítését is.

„Kisfiam 6 éves múlt, és szinte egyáltalán nem akar rajzolni.”

A rajzolás a játék egyik formája. Ám az nagyon eltérő lehet, hogy egy kisgyermek mit szeret játszani. Ez függ a temperamentumtól, a gyermek személyiségétől. Valamelyik gyermek babázni szeret, másik inkább építőkockázik, míg a harmadik inkább a többiekkel együtt fogócskázik.

A rajzolás az önkifejezés egyik lehetséges formája, ám van olyan kisgyerek, aki inkább a szerepjátékokban (papás-mamás, mesemondás vagy mese eljátszása) tudja leginkább kifejezni, eljátszani a gondolatait, illetve azt, ami őt foglalkoztatja. Ez esetben nem kell aggódni, hiszen csak más irányú érdeklődésről van szó. arra azonban már érdemes odafigyelni, hogy a gyermek elsajátítsa a helyes ceruzafogást, illetve hogy a gyermek kezének finom motorikus készségét más módon fejlesszük (pl.: gyurmázás, gyöngyfűzés stb. révén), hogy az, az írástanuláskor erős és „ügyes” legyen.

Ami jelentősen visszafogja és lelombozza a rajzolási kedvet az, ha a szülő nem értékeli, dicséri kellően a kicsi rajzait, vagy ha többet vár el, mint amire az adott életkorban képes a gyermek, ha túl kritikusan fogadja a rajzokat, esetleg a rajzolást felesleges időpazarlásnak, maszatolásnak tekinti. A negatív visszajelzések, illetve a dicséret hiánya miatt a gyermek valóban megutálhatja a rajzolást, vagy alkalmatlannak találja magát erre és ezért hagyja abba.

„Az óvodában le kellett rajzolni a családot. Kisfiam lerajzolt engem, a testvérét, saját magát, de az édesapja nem jelenik meg a rajzon. A kapcsolatunk jó, de férjem kamionozik, leginkább csak hétvégén van itthon. Ez lehet az oka?”

A családrajz sok információt hordoz arról, hogy a gyermek milyennek látja a családját, hogyan érzi magát a családjában. A családtagok mérete, elhelyezkedése és egymáshoz való közelsége elárulja, hogy milyen a kapcsolat az egyes családtagok között.
Ha a családrajzról lemarad egy alak, akkor az az adott személlyel kapcsolatos hiányérzetről, érzelmi problémákról, vagy lefojtott agresszivitásról árulkodik (pl.: ha az újszülött kistesó „felejtődik le” a rajzról).

„…kislányom mindig királylányokat rajzol, nagy, földig érő hajjal.”

A királylányok rajzainak kedvelt témája a királylány, a fiúk inkább autókat, repülőket egyéb közlekedési eszközöket, vagy harcos jelenteket ábrázolnak. A kislányok a királylányban gyakran önmagukat, illetve az anyát jeleníti meg. A királylány hajsátra az anyai szeretet és gondoskodás jelképe, illetve kivetül benne a nővé válás igénye is.

„6 éves kislányom nem rajzol kézfejet az embereknek.”

Ha még sosem rajzolt kézfejet a gyermek, akkor az valószínűleg rajzfejlődés hiányával függ össze. Ha azonban korábban már rajzolt kézfejet az embereknek, mostanában viszont nem, akkor a sok esetben tehetetlenségre utal. Ez fakadhat abból, ha a kisgyermek úgy érzi, nem tudja irányítani a dolgait, mert folyton akadályokba ütközik, de lehet, hogy hiányzik a kellő motiváció a cselekvéshez, esetleg fél, a kudarctól, attól, hogy elront valamit, vagy nem sikerül majd a dolog. A gyermekrajzon az alakok kézfejének hiánya kommunikációs problémákat is jelezhet: a gyermek nem mer, vagy nem tud segítséget kérni, vagy elfogadni, nincs, kiben megkapaszkodjon.

„Miért rajzol fejjel lefelé?”

4 éves kor alatt előfordul, hogy a gyermekrajzokon az ember alakok fejjel lefelé jelennek meg. Ez sok esetben azzal függ össze, hogy a kisgyermek sajátos látásmóddal rendelkeznek, illetve, hogy térlátásuk még nem elég fejlett. Ez a legtöbb esetben -szelíd figyelmeztetésre – pár hónapon belül magától megszűnik.
Ha azonban még 5 éves kor körül is megmarad, akkor mindenképpen érdemes megfelelő szakember, nevelési tanácsadó véleményét, tanácsát kikérni, mivel ez a diszlexiának is figyelmeztető előjele lehet.

„A kislány 5 és fél éves, és amióta elkezdett rajzolni minden rajzát azzal kezdi, hogy a lap sarkába szivárványt rajzol. A színek használatában nem következetes, de szivárvány a legtöbb rajzon szerepel. Érdekelne, hogy mi ennek a jelentése.”

A szivárvány a remény a jobbrafordulás ígéretének a szimbóluma, spirituális síkon az egységesség jelképe. A szivárvány magas intelligenciát, kreativitást és képzelőerőt testesít meg a gyermekrajzokon. A kislány feltehetőleg fogékony és érzékenyebb módon észleli a környezetében zajló dolgokat, különösen, ha a lila szín is helyet kap a rajzokon.
Egyes nézetek szerint a szivárvány, illetve a lila szín gyakori megjelenése a gyermekrajzon spirituális képességekkel függ össze, mivel a kisgyermekek kb. hét éves korukig még jobban észlelik, érzékelik a szemmel nem látható dolgokat, még kapcsolatban vannak a szellemvilággal, ahonnan leszületettek.

„Kisfiam össze-vissza színez, gyakran kimegy a vonalból. Mire utal ez?”

Az, hogy a gyermek a színezés közben mennyire képes a kontúron belül maradni elárulja, hogy mennyire képes bizonyos normákat betartani, milyen az önfegyelme. Ha sokszor kiszalad a határvonalon túlra, akkor nehezére esik a rákényszerített szabályokat betartani, akaratos, arra megy, amerre neki teszik, nehezen tűri a korlátokat. A színezés összevisszasága, gyakori irányváltoztatása impulzivitásra illetve vagy érzelmi zaklatottságra utal, és olyan személyiséget takar, aki gyakran változtatja álláspontját.

 

Kíváncsi vagy, mi mindenről vallanak a gyermekrajzok?
Hogyan jelzik, hogy hol tart a gyermek a fejlődésben?
Mit árulnak el a gyermek személyiségéről és lelkivilágáról?
Akkor itt választ találsz a kérdéseidre! Katt ide>>
Gyakran ismételt kérdések gyermekrajzokról
Cimke:             

65 thoughts on “Gyakran ismételt kérdések gyermekrajzokról

  • 2011. május 24. kedd at 12:48
    Permalink

    Szia!

    Nekem az lenne a kérdésem, hogy ki a domináns, ha a nap sem a bal sem a jobb sarokba nem kerül, hanem középre?

  • 2011. május 24. kedd at 14:43
    Permalink

    Kedves Szilvi!
    Fogadott gyermekem, aki 7,5 éves, olyan rajzokat csinál, amit én csak összevissza kuszaságnak látok, de Ő mindent meg tud magyarázni,hogy mi micsoda és éppen mi történik a képen.
    Egyébként első osztályos, jó tanuló,szeret iskolába járni.
    Nagyon okos, figyelmes, kedves és van humora.
    Csak a rajzai!!!
    Válaszod köszi
    Éva

  • 2011. május 24. kedd at 15:42
    Permalink

    Kedves Zalo!

    A Nap lapon való elhelyezkedéséből arra lehet következtetni, hogy melyik szülőtől kap vagy vár több érzelmi melegséget, szeretetet a gyermek. Mindig meg kell nézni azt is, hogy milyen formájú, sugarú ez a Nap, ami pontosabb képet ad erről a szeretetről (pl.: elfogadó, vagy feltételhez kötött stb.). A bal oldal az anyát, a jobb oldal az apát jelöli. A középre rajzolt nap azt jelzi, hogy mindkét szülőtől egyformán érzi a gyermek a felé áradó szeretetet.

    Fontos azt is megjegyezni, hogy a bal – közép – jobb irányok az idő síkján is hordoznak jelentést. A bal oldal a múltat, a közép a jelent, míg a jobb oldal a jövőt jelöli. Nagyon érdekes eredményt hozott például az a megfigyelés, hogy azok a gyermekek, akik hosszabb időt töltöttek kórházban (távol a családtól, betegen), az ottlétük alatt 80%-ban balra rajzolták a Napot, ami a múlt iránti vágyakozásukat jelöli, hiszen akkor napi szinten élvezhették családjuk szeretetét.

    Az idő síkján nézve tehát a középre rajzolt nap azt is jelenti, hogy a gyermek a MOST-ban, a jelenben éli meg szülei szeretetét.

  • 2011. május 24. kedd at 15:44
    Permalink

    Kedves Szilvia!

    Ismereteim nem túl széleskörűek gyermekrajzok elemzését illetően de már most látni vélek, valamiféle változást a 8 éves első osztályos fiam rajzain az eddigiekehez képest. Az iskola kezdetekor tapasztaltam először, és most évvége felé ismételten előjött.
    Egy A/4-es lapot kb 1cm-es pálcikaemberkékkel rajzol teli (csak az iskolában)ha szabad rajzolási lehetősége adódik, vagyis az a csatamező, tankok is vannak.
    Van úgy, hogy csak egy irányba mutat minden a rajzon, minden jobbra mozdul el rajta, jobbra néznek a pálcika emberkék, a tankok is jobb irányba lőnek, (a fiam az iskola kezdte óta nme néz tv-t, célirányos mesenézés van és kódolt csatornák) van oylan azonban, amikor a papírfelület (nem tudatosan, vagy tudatosan) ketté van osztva egymással szembet két csapat pálcika ember lövi egymást. A formák kidologozottak, nagy nyomatékkal rajzoltak (szinte vési a papírt) de nem agresszívan szögletesek és szúrósak. A tanulmányi eredménye is romlott, az osztályfőnökével sem túl jó a viszonya, és mindennek tetejébe van egy tartós betegsége is 4 és fél éves kora óta ami a táplálkozásában korlátozza.
    Dühöt vélek rajta felfedezni és kitörésre vágyást,…A színek viszont meglepően élénkek, lilát barnát sárgát, zöldet használ. Kidogozza a színezés tolyan mintha arra kínosan ügyelne arra hogy ne lépjen ki a kontúrvonalon kívülre.
    Az írásod, egyfajta pozitív visszajelzés nekem, hogy sokmindent jól látok a rajzokon és segít, hogy időben nyakoncsíphessem a problémát és ha változtatni kell, akkor megpróbáljak beavatkozni ott ahol lehet.
    Szakember tanácsát már kértem, megnézték a rajzait, egyértelműen történik valami az iskolában amit nem sikerült még kitadokolnom a kis buksijából.

  • 2011. május 24. kedd at 16:26
    Permalink

    Kedves Éva!

    Nagyon gyakori jelenség, hogy a gyermek tovább gondolja a rajzot, és egy teljes egész történetet mond el már pár alakról is (pl.: mit csináltak korábban, most, és mit fognak csinálni később, és azt is miért). Nem ritka az sem, ha a kicsi menet közben átkeresztel, megváltoztat egy egy alakot a meséjében.
    A történetmesélés is az alkotás része. Ez a kisgyermek erre az életkorra jellemző szimbolikus gondolkodásával, mágikus világszemléletével függ össze. Mivel rajzolás közben “íródik”, alakul a történet a gyermek buksijában, így előfordul, hogy egyszerre több jelenetet is belesűrít egyetlen képbe, amit mi, felnőttek talán külön-külön lapokra rajzolnánk meg.
    A rajzolást kísérő történetmesélésre érdemes odafigyelni, hiszen sok mindent megtudhatunk belőle arról, hogy mi foglalkoztatja a gyermeket, hogyan gondolkodik bizonyos dolgokról, vannak-e visszatérő témái.

    Szerencsésebb lenne látnom a rajzot, mert így nem tudom pontosan, hogy Te mit értesz “összevissza kuszaságnak”. Az elrendezést? A színezést? A vonalvezetést? Vagy az alakok megformálását?
    Milyen történetet mesél közben a kicsi? Ha mondjuk egy csatajelenetet, vagy versenyt, erőteljes érzelmekkel teli eseményt ábrázol, akkor a kuszaság akár még természetes is lehet.

  • 2011. május 24. kedd at 19:46
    Permalink

    Takács Györgyné says . Megkértem a szomszéd kisfiut 9 éves .
    Rajzoljon házat fát virágot . Rajzolt nekem egy házat ,szi-
    nes tájképpel . Azon lepödtem meg ,a háznak a tetörészében
    volt csak egy picike kerek ablaka .A kerek ablak közepén egy
    kereszt .Az ajtó ami a házhoz viszonyitva kicsi , Teljesen
    a ház oldalsarkába rajzolta . Kékszinü vonalak a falak lilával befestve a ház .Narancssárga csik az ajtókeret .kék
    szinüre befestve az ajtó . Kilincs nincs .barna a kémény
    barna füstcsikkal .Ami Engem meglepett . Nem Értem , miért
    oda rajzolta a ház sarkába az ajtot .Ez a valoságban nincs.
    Balra a napot teljes egész kereket sárgát . Édes anyja olyan
    férfihez ment feleségül , aki elözöházzassságából már
    hozott egy fiu gyermeket .Együtt nevelik mind a két gyere
    ket , a férjével .Az anyuka sok külömbséget tesz édes és
    nevelt gyermeke között .Rossz volt sokszor ezt hllgatni is.Az idösebb fiu gyermek rajzain . aki 3 évvel idösebb
    3 ablak volt a ház rajzán , és normálisan a megszokott
    helyen és méretben az ajtó .

  • 2011. május 26. csütörtök at 08:11
    Permalink

    A gyermekrajzokon az ablakok a „ház szemei” és arra utalnak, hogy a kisgyermek mennyire kíváncsi a világra, mennyire érdeklődő, illetve, mennyire hajlandó szembesülni a dolgokkal. Ha hiányzik az ablak, akkor feltehetőleg van valami a környezetében, amit nem akar látni, vagy nem szívesen lát.
    Az általad leírt ajtó valóban sok információt hordoz. Az ajtó mérete és a kilincs hiánya jelzi, hogy a kisfiúhoz nem könnyű csak úgy közel kerülni. Nagyon érzékeny és sérülékeny, és valami miatt lelkileg bezárkózott. A sarokra helyezett ajtó statikailag meglehetősen labilissá teszi a házat, hiszen, ha benyitnánk, az összedőlne. Vagyis a kisfiúval szemben sem lehet „ajtóstul törni a házra”, nem szabad erőltetni a barátkozást, vagy nyíltan faggatni, hogy mondja el, mi baja, mi bántja. Úgy lehet hozzá közel kerülni, mint a Kisherceg a Rókához, és csak közvetve (játékon keresztül, vagy virágnyelven) lehetne kideríteni, hogy mi nyomja a lelkét.

  • 2012. május 23. szerda at 18:37
    Permalink

    Kedves Szilvia!
    Kislányunk 4 éves múlt április végén. Igazán nyitott, érdeklődő személyiség. Tavaly szeptemberben kezdtük az óvodát. Előtte a játszótéren kívül nem igen voltunk gyerektársaságban. Itthon, a kertben, séta közben igazán jó kis csapatot alkotunk.
    Mindig is szeretett rajzolni. 10 hónapos kora körül kezdte el tudatosan fogni a ceruzát – keresztanyám óvónő, ő hívta fel a figyelmem, hogy Emma szabályosan fogta már akkor is a ceruzákat – és használja azóta is. Gyakorlatilag mindenre rajzol, ami szembe jön.
    Kedvencei a szivárványok, a nap, a felhők, a virágok. Ezek mindig szerepelnek a rajzokon.
    Egy ideje nagy gonddal rajzol házakat. Magas, széles tömbben jeleníti meg az épületet, legtöbbször manzárd tetővel ábrázolja. Kéménnyel, füsttel.
    A gondom az, hogy az ajtók és az ablakok – ebből mindig kettőt rajzol – az épülethez mérten nagyon kicsik.
    Jelent az valamit? Utal valamire?
    Egy ideje nagyon anyássá vált. Oly annyira, hogy ebéd után haza kell hoznom az oviból, különben reggel el sem tudom vinni.
    Szerencsémre itthon dolgozom – szabadúszó grafikusként – így ezt meg tudom oldani, de hamarosan szeretnénk egy testvért és azt hiszem ezzel a “kisablak” problémával foglalkoznom kell.

    Válaszát előre is megköszönöm – ha a fent megadott e-mail címre küldené el, azt külön köszönném!

    Szivélyes üdvözlettel:

    Gallard Tímea

    Ps: Nem tudom mennyire fontos, de Emma kétnyelvű gyerek. Apukája francia. Jelen pillanatban választékosabban beszél franciául, hiába beszélek én vele magyarul és jár magyar óvodába. Velem – fura módon – az első perctől kezdve franciául beszél, holott én csak magyarul szólok hozzá.

  • 2012. szeptember 24. hétfő at 12:28
    Permalink

    Kedves szilvia!

    Az én kislányom 8 éves és mindig a felhőnek egy részébe rajzolja a napot. A nap sugarai viszont felváltva (hozzá ér vagy sem) érintik a nap belsejét. És középen szokott elhelyezkedni. Kérdezném, hogy ez mit jelenthet?

    Köszönöm.
    Bea

  • 2012. szeptember 25. kedd at 09:14
    Permalink

    Kedves Bea!

    Ha felhő takarja el a napot, akkor valamilyen probléma, nézeteltérés, konfliktus van a szülő és a gyerek között, ami miatt a gyermek nem kapja meg azt a szeretetmennyiséget, amit megszokott.

  • 2012. október 09. kedd at 16:42
    Permalink

    Kedves Szilvia!

    A következő kérdéssel fordulnék Önhöz! Kislányom 4 éves és amikor embert rajzol, mindent szépen, alaposan megrajzol, viszont nagyon sok esetben lemarad az emberek keze. Ha szólok, hogy lemaradt a keze, akkor persze odarajzolja és akkor még gondosan rá is rajzolja az 5 ujjacskát, viszont magától ritkán rajzol kezet. Ennek van valami oka vagy jelentősége? Válaszodat köszönöm!
    ..

  • 2012. október 10. szerda at 09:16
    Permalink

    Kedves Bettina!
    Felmérések szerint 4 éves kor körül a gyerekek háromnegyede rajzol kezet az embernek, így még nem olyan nagy tragédia, ha időnként lemaradnak a kezek, lehet, hogy ez csak figyelmetlenség. Ám ha korábban már rendszeresen rajzolt kezet a gyermek, akkor viszont lehet jelentősége a dolognak. A gyermekrajzokon az emberalakok keze és a karja egyfajta hídként funkcionál az ember és a környezete között, vagyis kezek a kapcsolattartás és a kommunikáció jelei. A kezek, karok hiánya, az bizalmatlanságra, kommunikációs nehézségekre utal, illetve azt jelzi, hogy akinek hiányzik a keze a rajzon, az nem tud kommunikálni, azzal nem találja a közös hangot a gyermek.

  • 2012. október 15. hétfő at 22:22
    Permalink

    Kedves Szilvia!
    Azt szeretném megkérdezni, hogy mit jelent az elvarázsolt családrajzon az, ha a szülőket felhőnek, magát meg tulipánnak rajzolta a lányom. Magát azért rajzolta annak, mert az oviban az a jele.

    Előre is köszönöm a válaszát.

  • 2012. október 17. szerda at 09:54
    Permalink

    Kedves Tünde!
    Jó volna tudni, hogy mi volt a pontos instrukció az elvarázsolt családrajznál, mert az befolyásolhatja az értelmezést. Van pl.: Nap-családrajz, vagy Fa-családrajz is, ahol megadják, hogy mik legyenek a családtagok. Emellett természetesen fontos a felhők, színe, formája, elhelyezkedése is a rajzon.
    Például a kedvesen bodorodó világoskék vagy halvány bárányfelhők kíváncsiságot, az elkövetkezőkbe, jövőbe vetett optimista hitet, illetve csapongó gondolkodást sugallnak. Ezzel szemben a sötét – fekete, sötétkék vagy szürke – felhők borús hangulatot, rosszkedvet, szorongást sejtetnek. Valamilyen negatív esemény vagy probléma keserítette el a gyereket, valami nem úgy sikerült, ahogy azt elképzelte.
    Valószínűsíthető, hogy tényleg az ovis jele miatt rajzolta a gyermek tulipánnak. ha azonban a tulipánt, mint virágszimbólumot önmagában nézem, akkor az a nőiesség jelképe. A gyermek szereti, ha érdeklődéssel veszik körül, de ezt nem erőlteti.
    Minden gyermekrajznál érdemes beszélgetni a gyermekkel a rajzról, megkérni, hogy meséljen a rajzról, mi történik a rajzon stb.

  • 2012. október 31. szerda at 23:13
    Permalink

    Kedves Szilvia!

    Az Én kislányom 4,5 éves,nagyon szeret festeni,rajzolni de a családját nem szeretné lefesteni,mert azt mondja ő nem tud embert rajzolni. Általában napot rajzol,fest citromsárgára nagy sugarakkal,majd a közepét még át színezi pirossal vagy narancssárgával,mindig a papír bal oldalára. Ha nem napot készít akkor nem kivehető sötétzöld foltokat.
    Mit jelenthetnek ezek az észrevételeim?
    Köszönöm válaszát.
    Üdv.Judit

  • 2012. november 01. csütörtök at 10:20
    Permalink

    Kedves Judit!!

    A rajzolási készség egymásra épülő szakaszokon, folyamaton halad végig, Az első fej-láb emberkék – ahol a fej és a törzs körszerű elem, amiből a végtagok nőnek ki – a legtöbb esetben a zártfirkákból vagy a Nap rajzolásából alakulnak ki 34-36 hónapos kor táján. Négy éves kor körül feje, szeme, lába, törzse, karja, szája van az alakoknak.
    Talán egy picit lemaradt a rajfejlődésben a kislány, de lehet, hogy csak az önbizalma hiányzik. Érdemes bátorítani a kislányt, hogy próbálkozzon az emberrel is, hiszen amilyen ügyes, biztos hamar azt is megtanul rajzolni. Fontos, hogy dicsérjük meg a rajzait, esetleg ki is tehetjük a falra vagy a hűtőre.

  • 2012. november 23. péntek at 11:28
    Permalink

    Tiszteletem!A kisfiam 7.5éves,és mostanában szines házakat rajzol.Van-e ennek jelentősége?

  • 2012. december 19. szerda at 11:44
    Permalink

    Tisztelt hölgyem!
    4és fél éves a kislányom, nem akar rajszolni,aszt hiszi amit ő rajszol az csuny és nem akarja csinálni ő asz nem tudja enyi a válasza csináljam én neki én rajszoljak neki. Mi lehet a gond nál?

  • 2013. február 02. szombat at 14:20
    Permalink

    Kedves Szilvia!

    A kislányom 4éves és aggódok a rajzai miatt. Legtöbbször csak irka-firkál és körkörösen különböző erőteljes színeket használva, a ceruzát is eléggé rányomva a lapra. Megkértem, hogy rajzolja le a családunkat és úgy kezdte, hogy először a nevelőapja, anya, ő és a kezében tartja a kistestvérét. Nem igazán van emberi alakjuk, inkább egy fej ami egy tönkön van, a kezek pedig vonalak. Anya fogja a nevelőapa kezét, de ő nem az anyáét. A szemeket egy vonalnak rajzolta satírozva. Először önmagát is felnőttnek akarta lerajzolni. Amikor végzett azt mesélte a rajzról, hogy a nevelőapja és anya veszekednek, amikor rákérdeztem, hogy miért, akkor azt mondta, hogy kkor nem veszekednek. Kértem tőle egy házat is, amit egy fatuskóhoz tudnék hasonlítani és ennyi. Sem ablakok, sem ajtó, sem kéménye nem volt. Mit jelenthetnek ezek a rajzok?
    Előre is köszönöm válaszát!

  • 2013. február 04. hétfő at 20:29
    Permalink

    Kedves Nikolett!

    Nincs ok az aggodalomra, mert az általad felsorolt rajzjellemzők: irka-firka, körkörös gomolyag firka és az emberábrázolás (“krumpli alakú” fej-láb emberkék) valamint a ház ábrázolás szintje megfelel a kislány életkorának. Ilyenkor pont az a dolga a kisgyereknek, hogy a különböző firkatípusokat begyakorolja, amiből aztán az alapmotívumok (ember, ház, fa, nap) kialakulnak. A rajzfejlődésnek megvan a maga folyamata, ami szinte genetikusan kódolt bennünk, de siettetni nem lehet.
    Örülj annak, hogy ha szeret a kislány rajzolni, és biztasd, dicsérd minél többet, hogy merjen minél bátrabban rajzolni. Esetleg ki is lehet tenni egy-egy alkotását a falra vagy a hűtőre, amitől érzi a gyerek, hogy jó az, amit csinál, megbecsülik. Ezzel nemcsak az önértékelése és az önbizalma erősíthető, hanem kedvet kap a rajzoláshoz a gyakorláshoz, és egyre ügyesebb lesz. 🙂
    4 éves korban az első házaknak leginkább egy négyzethez hasonló fatuskóból (ahogy találóan írtad) és egy inkább kúphoz, mint háromszöghöz hasonló tetőből áll. Nemsokára az ajtó, az ablak, majd a kémény is feltűnik.
    3-5 éves kor között leginkább a hangulatuk alapján választanak színt a gyerekek, és kedvelik a pirosat, a kéket a sárgát, vagyis a harsány, markáns színeket. Az erős nyomaték a rajzon ez idő tájt még annak tudható be, hogy a a kéz és a csukló izmai még nem elég erősek, a kéz csontosodása még folyamatban van (ez egyébként 10 éves korban fejeződik be), illetve, hogy a finom motorikus mozgás és a koordináció éppen most fejlődik ki.

  • 2013. február 04. hétfő at 20:38
    Permalink

    Kedves Erika!
    Nem szabad rajzolni „tanítani”, úgy hogy megmutatjuk „hogyan kell” házat, felhőt, napot rajzolni, mert ezek csak sablonok. Ezért van az hogy a felnőttek 90%-a egyformán rajzol. Viszont érdemes segíteni, ha a gyermek ezt igényli, vagy ha az elakadás feszülőséget kelt benne.
    Fontos, hogy tegyük a rajzolást a gyermek számára örömteli vidám tevékenységgé, ne érezze azt, hogy ez valami olyan feladat, amiben tökéletesen kell teljesítenie. Adjunk lehetőséget, hogy minél több rajzeszközzel megismerkedhessen a gyerek. Pici korban a zsírkréta, a vastagabb ceruza jobb választás, mert könnyebb fognia, de sokan szeretnek ujjfestékkel maszatolni, rajzolni.
    Dicsérjük minél többet a gyerek munkáit, tegyük ki egy-egy rajzát, vagy ösztönözzük, hogy rajzot adjon ajándékba a nagyinak vagy a szülőnek, és az ajándékozott pedig őrüljön a rajznak.

  • 2013. február 04. hétfő at 20:41
    Permalink

    Kedves Helga!

    A ház nagyon gyakori, alapvető rajzelem, az Én, az ego szimbóluma. Mérete, elhelyezése kidolgozása a gyermek énképéről, önértékeléséről árulkodik. A színeknek és a színezésnek valóban van jelentősége, hiszen azok az érzelmi állapot kifejezésére szolgálnak. Minden szín más szimbolikus jelentést hordoz, így jó volna tudni, hogy melyek a domináns színek a rajzon.

  • 2013. február 17. vasárnap at 00:15
    Permalink

    Kedves Szilvia!

    Kislányom egy hónap múlva lesz 4 éves. Az utóbbi hetekben hirtelen sokat változtak a rajzai, irka-firkából szép házak és emberalakok lettek, miden részükkel, testrészükkel együtt, ruhával, frizurával stb. Viszont mindent fejjel lefelé rajzol! Olvastam az írásában, hogy ez ennyi idősen természetes lehet. Ami aggaszt, az az, hogy ha (“átmásol”)lerajzol egy képet, amit helyesen tart, azt is fejjel lefelé teszi meg. Ugyanakkor a részleteket tökéletesen megrajzolja (a színek és a formák is egyeznek). Azokat a betűket, amiket le tud írni ill. egyszerűbb szavakat, szintén tükör írásban írja. Ön szerint kell ezzel foglalkozni ennyi idős gyereknél, jelezhet-e valamilyen problémát? Válaszát előre is köszönöm

  • 2013. február 20. szerda at 18:01
    Permalink

    Kedves Szilvia!
    Van egy 6 éves kisfiam.
    Kb. 4 éves kora óta nagyon szeret női alakokat rajzolni, királylány, hercegnő, barbie stb.
    Szinte mindig szoknyás alakot rajzol.Ha azt kérem , hogy rajzolja le magát, akkor azt mindig nadrágban rajzolja.
    Nagyon érzékeny lelkű gyermek. A rajzai mindig túldíszítettek, aprólékosak. Pl. a lánynak mindig van táskája, hegyes cipő, masni, virág, nagyon díszes ruha.
    Rajtam ilyet nem lát, én átlagosan öltözködöm.
    Azt mondja, hogy ő divattervező lesz. Adhat e aggodalomra okot ez a jelenség? Köszönöm válaszát: Zolna

  • 2013. február 26. kedd at 11:38
    Permalink

    Kedves Veronika!

    Az általad leírt rajzjellemzők, a részletes kidolgozás és a megfelelő színek jó rajzfejlettségi szintről árulkodnak. 4 éves korban természetes, hogy a gyerekek térlátása, koordinációs képessége még nem olyan fejlett, ezért lehetséges, hogy fejjel lefelé rajzol, másol, emiatt nem kell aggódni.
    A gond akkor lehet, ha később, 5 éves kor után is megmarad a fejjel lefelé rajzolás, és azt tapasztaljuk, hogy a kisgyereknek gondjai vannak az irányok meghatározásával(fent-lent, balra-jobbra) vagy keveri azokat. Ilyenkor érdemes megcsinálni a latrealitás tesztet, hiszen nemcsak kézdominancia, hanem szem, fül, láb dominancia is van, ami kevert dominancia esetén nehézséget okozhat az írástanulás, illetve a mozgásos, ügyességi játékokban.

  • 2013. február 26. kedd at 11:54
    Permalink

    Kedves Zolna!

    Azzal, hogy a kisfiú önmagát saját neme szerint ábrázolja, jelzi, hogy nemi identitástudata rendben van. Bár a női alakok, királylányok rajzolása valóban a kislányok kedvelt rajztémái. A női alakok szimbolikusan az anyát, a gondoskodást, és az érzelmi melegséget tükrözik. Az apró részletebe menő kidolgozás,díszítettség pedig jó forma és szépérzékre, analitikus gondolkodásra, maximalizmusra utal..
    A kisfiad által adott magyarázat, miszerint divattervező lesz, logikusnak tűnik arra a kérdésre, hogy miért rajzol női alakokat.
    Ha a gyermek egyéb játékai között fiús játékok is megjelennek, és vannak fiú pajtásai, akkor nem aggódnék emiatt.

  • 2013. március 08. péntek at 15:16
    Permalink

    Kedves Szilvia!

    Májusban lesz 4 éves a kisfiam, egyébként balkezes. Nem olyan régen kezdett el szeretni rajzolni. Szinezni szeretne, de mint mondja nem tud benne maradni a vastag vonalban, ezért inkább nem színez, hiába mondjuk neki, hogy nem baj, ha kimegy.
    Önálló rajzainak érdekessége, hogy majdnem teljesen kihasználja pl egy autó rajzolásához a max teret a papíron, de sokszor csak körvonalat rajzol, azt viszont akár több színnel és -rétegben, de belül fehér marad az ábra. Illetve csak két ülés van benne. Még nem láttam ilyen ábrázolást. Vajon mire vezethető vissza?
    Köszönöm szépen a válaszát,
    üdvözlettel:

    Csilla

  • 2013. március 13. szerda at 10:56
    Permalink

    Kedves Csilla!

    A kisfiúknál kedvelt rajztéma az autók és egyéb közlekedési eszközök ábrázolása. A gyereknél a rajzolás az élmények feldolgozásának fontos része, amihez gyakran valamilyen történet, esemény is társul, ezért érdemes a gyerekkel beszélgetni a rajzról, megkérdezni tőle, hogy mi történik a rajzon. A gyerekek általában nem magát a tárgyat rajzolják le, hanem azt amit tudnak az adott tárgyról, ami fontos nekik belőle. Lehet, hogy a kisfiú számára az első két ülés érdekes, fontos az autóból, hiszen ott ül, anya és apa, vagy aki vezeti az autót.
    Ebben az életkorban az arányok használata nem megfelelő, és a térlátás sem fejlődött még ki, így természetes a rajzlap maximális térkihasználása. Sőt, lelki szempontból sokkal szerencsésebb, mintha pici ábrákat rajzolna a gyerek. A nagy térkitöltés egészséges önértékelésre, önbizalomra, nyitottságra és jó biztonságérzetre utal.
    Ahogy írtad, a kisfiad, még csak most lesz 4 éves, így bőven van még ideje a helyes színezés megtanulására. Biztatni szabad, de erőltetni nem a színezést. Esetleg rajzolhatnak közösen és érdemes kifestőket, színezőket venni a gyereknek, hátha kedvet kap a dologhoz. Az viszont pozitív, hogy bátran használja a színeket.

  • 2013. március 24. vasárnap at 21:48
    Permalink

    Üdvözlöm ! Azért bátorkodtam keresni,mert nem olyan rég észre vettem hogy kislányom ,aki most két éves ,a színezésre váró lapokon amiket természetesen vagy micimackó vagy egyéb számára kedvenc van látható csak a szemeket színezi.Mivel kezdő stádiumban van nálunk a színezés és pár rajzon én is kutyafuttában a fejen kezdtem el a színezést nem tudom van-e hozzá köze .mármint szülői minta követést értem ez alatt. Általában piros és zöld színeket használ.Remélem ez csak a kezdeti próbálkozásnak köszönhető .Várom válaszát! Minden jót kívánok Önnek! Üdvözlettel Lekliné Gabriella

  • 2013. április 02. kedd at 16:31
    Permalink

    Kedves Szilvia!

    Kisfiam 8 éves, elsős. Még mindig csak pálcika embereket rajzol a rajzaiban a házifeladatokban. Nem gond ez már ebben a korban?
    Köszönöm a válaszát.
    Timi.

  • 2013. április 02. kedd at 19:44
    Permalink

    Kedves Szilvia!
    3. éves óvodapedagógus hallgató vagyok, és a szakdolgozatomhoz szeretnék feltenni egy-két kérdést.
    Konfliktuskezelés az óvodában a témám. Az lenne a kérdésem, hogy gyermekrajzokban mennyire nyilvánulhat meg egy adott konfliktus? Mennyire nyilvánulnak meg az óvodai konfliktusok a rajzokban?
    Köszönöm a válaszát!
    Üdv: Martina

  • 2013. április 12. péntek at 11:44
    Permalink

    Kedves Gabriella!

    2 éves korban még javában tart a firkakorszak, amikor a kisgyerek a különböző vonalak és formák megrajzolását tanulja, gyakorolja (pl:: cikcakk vonalak, tömbfirkák, gomolyagfirkák, fej-láb emberke). A pontos színezést ráér az óvodáskorban megtanulni.Jó, ha a kisgyerek minél többet rajzol önállóan, saját elképzelés alapján, mert így válik számára a rajz a természetes önkifejezés és élményfeldolgozás eszközévé, ettől fejlődik a kreativitása és kézügyessége.
    Az ilyen pici gyerekemnél még nagyon rövid idejű a koncentrációs képesség, ezért nem várható el tőle, hogy a teljes alakot kiszínezze. Igen valószínűnek tartom, hogy a szülői minta követés, az utánzás szerepet játszik abban, hogy a szemekkel kezdi a színezést a kislány. A piros és a zöld, azaz a hangsúlyos színek használata is természetes jelenség ebben az életkorban.

  • 2013. április 12. péntek at 12:06
    Permalink

    Kedves Tímea!

    6 éves kor táján már kétdimenziós végtagokat szoktak rajzolni a gyerekek, nem csak egy vonal jelzi a végtagokat. Ha még soha nem rajzolt ilyet a kisfiú, akkor a pálcikaemberke rajzolásának hátterében több ok is állhat:
    1. A kisfiú lehet, hogy lemaradt a rajzfejlődésben, ami gyakran értelmi és érzelmi fejlődési lemaradásban is mutatkozik (bár ennek megállapításához más rajzelemek ábrázolási szintjét is ismerni kellene),
    2. A pálcikaember rajzolása sok esetben egy tanult sablon követése, amit a felnőttek mutattak a gyereknek.
    3. Ha egyébként rajzolt már korábban kétdimenziós végtagokkal emberalakot, akkor lehet, hogy a pálcikaember rajzolása egyfajta egyszerűsítésre törekvés nála.

  • 2013. április 12. péntek at 12:21
    Permalink

    Kedves Martina!

    A rajztesztek között van a kinetikus családrajz, amelynek mintájára kidolgozták a kinetikus iskolarajzot. Ez a rajzteszt 5 éves kortól alkalmazható, és azt kell kérni a gyerektől, hogy rajzolja le a családját (önmagával együtt), úgy hogy mindenki csináljon valamit, illetve iskolarajznál: rajzolja le magát az iskolában a tárnával és egy-két barátjával úgy, hogy mindenki csináljon valamit. Ez akár az óvodára is kipróbálható óvónénivel, óvodástársakkal. Azt nézd meg, hogy ki kihez van közel vagy távol, ki kihez ér hozzá, vagy fordított hátat, fordul el, mik a cselekvések a rajzon, ki kivel és mit játszik, milyenek a mozdulatok?. Vannak-e átfirkált, áthúzott, vagy feketére rajzolt alakok, hány sorba rajzolja az alakokat a gyerek, vannak-e elhatárolt vagy bekerített alakok (nem feltétlenül vonallal hanem tárgyakkal)
    Emellett persze az általános rajzelemzési szempontok, mint a színezés, a színek jelentése, az elhelyezés, a vonalvezetés, az egyes alakok kidolgozása, kisebbre vagy nagyobbra rajzolása is fontos információt hordoz. Óvódás korban különösen igaz, hogy azt a személyt, aki fontos a gyermek számára nagyobbnak rajzolja, míg, aki kevésbé fontos a számára, vagy valamilyen konfliktusa van, azt kisebbre.

  • 2013. augusztus 22. csütörtök at 13:19
    Permalink

    Kedves Szilvia!

    Kisfiam novemberben lesz 4 éves.
    Nagy méretű rajzlapra rajzol, A4-es-ről kiszalad mindig.
    Nem ábrázol semmit, leül az asztalhoz, kezébe veszi a vastag filctollat általában a kék színt, és satíroz, szinte rányomva a lapra. Általában marokra fogja, de tudja szépen is fogni, akkor csak vonalakat, hullámokat, karikának tűnő kisebb nagyobb formákat rajzol. Megmutattam neki a napocskát, egy emberfejet, stb, a napocskát tudja rajzolni, de a nap sugarai belelógnak a napba. Színezni is próbáltunk, de vonalon belül nem marad, két-három centire is kimegy, és ott folytatja a színezést, pl a bohóc sapkája mellett. Gyorsan megunja a rajzolást, satíroz egyet,sokszor erősen rányomva, eldobja a ceruzát és felugrik játszani mást.
    Festőművészest szeret játszani, az jobban leköti, szereti kevergetni a színeket (tempera vagy vízfesték), itt már szebben fogja az ecsetet, de marad a karika és vonal (hosszú vonal, vagy egész picik,) maximum egy nap.
    Aggódom, mert az óvodában már a gyerekek rajzai kint voltak a falon, az övé nem, többen már embert is ábrázoltak teljesen kivehetően. Kivonja magát kisfiam a rajzolásból, festésből az oviban is. Ebben a korban ez normális még, vagy utalhat bármi olyan dologra, hogy szakember felkeresése szükséges?
    Köszönöm válaszát!

  • 2013. szeptember 06. péntek at 11:13
    Permalink

    Kedves Heni!

    Az általad leírtak nem utalnak olyan problémára vagy hiányosságra, ami miatt aggódnod kellene.
    Az általad leírt jellemzők megfelelnek az 1-től 3 és 4 éves kor között tartó. “firkakorszak” jellemzőinek. Ebben a korban nem baj, ha a gyerek még marokra fogja a ceruzát, rányomja a papírra vagy ha kiszalad a vonalból színezés közben. Az ő kis kezének még így a legkényelmesebb, de mindenképpen pozitív, hogy – ahogy írtad – tudja szépen is fogni. A színválasztás sem tudatos még. A kicsik három éves koruk alatt általában azzal a színnel rajzolnak, amelyik a legközelebb esik a kezükhöz. 3-5 éves kor táján a pillanatnyi hangulat határozza meg a színválasztást. Lehet, hogy nem rajzol még Napot és embert a kisfiad, de azokat a firkákat (hullámvonal, karika, vonalak, satírozás), amiket ebben a korban tudni kell, azt használja. Fontos, hogy jól begyakorolja ezeket, mert ezek lesznek a későbbi formák és majd az írástanulás alapjai.
    Ilyen pici korban előfordul, hogy az egyik kisgyerek picit “leragad” egy egy rajzolási szinten, majd akár hetek alatt behozza a lemaradást. A rajzfejlődésnek megvan a maga természetes menete, amit nem érdemes siettetni vagy rajzolni tanítani a gyermeket. A gyermek életkorából fakad, hogy egy-egy játék, vagy a rajzolás csak rövid időre foglalja le. Emellett az, hogy egy kisgyermek mennyire szeret vagy szokott rajzolni, az érdeklődésétől és a temperamentumától is függ. Ezért nem érdemes erőltetni a rajzolást, mert ez még inkább a kedvét szegheti.

  • 2013. október 14. hétfő at 20:19
    Permalink

    Kedves Olvasók!
    A kérdésem az volna,hogy az iskolámban egy elsős kisgyermek rajzolt egy képet,ahol a nap a jobb oldalon van,a virág akkora,mint a fa,és rengeteg színes szívet használ a rajzon,de nagyon elkapkodottnak látom.Úgy értem rendezetlen a színezése.Mit lehet ebből levonni?

  • 2013. október 28. hétfő at 11:54
    Permalink

    Kedves Viola!

    Jó lenne látni a rajzot, mert az összképből állapítható meg jól az egyes elemek jelentéstartalma. Felmérések szerint a gyerekek 40%-a jobbra rajzolja a napot. Térszimbolikai értelemben a jobbra elhelyezett Nap arra utal, hogy a gyermek az apához húz, az apa társaságát keresi, tőle kapja vagy várja a szeretet és érzelmi melegséget. A 6-7 éves kisgyerekeknél még jellemző, hogy szubjektív arányokkal dolgozik, vagyis azt rajzolja nagyra, ami számára valamiért fontos (ezért lehet fa nagyságú a virág). A szívecskék rajzolása mindenképp pozitív elem a gyermekrajzokon. A szív utalhat nagy szeretetvágyra illetve arra, hogy a kisgyerek számára nagyon fontosak az emberi kapcsolatok. (Fontos információkat hordoz a szívek színe és elhelyezkedése a lapon). A rendezetlen, zaklatott színezés, ha össze vissza húzza a satírozó vonalakat, ha kimegy a kontúrból az sok esetben érzelmi zaklatottságról, nyugtalanságról és/vagy önkontroll problémákról árulkodik.

  • 2014. január 13. hétfő at 21:56
    Permalink

    Kedves Szilvia!

    Szeretném megkérdezni, hogy mit jelenthet ha a majdnem 5 éves kisfiam az óvodai családrajzon két anyát rajzolt a képre és apát nem. A rajzon balról jobbra haladva először az anya utána a kisfiam nővére. Ők viszonylag szorosan állnak egymás mellett. Középen felül van egy sárga nap sugarakkal, utána következik megint anya és a kisfiam, akik szintén ugyanolyan szorosan állnak egymás mellett mint anya és a tesó. A méretéből ítélve a kisfiam mellett kéne apának lennie. A többi személy is méretének megfelelően van a képen ábrázolva. A képen az emberalakok egyformák csak nagyságuk változik, mindegyik mosolygós. Válaszát köszönöm.

  • 2014. január 20. hétfő at 11:43
    Permalink

    Kedves Marcsi!

    Elég szokatlan dolog, amit leírtál. Látatlanban nem könnyű elemezni a rajzot, hisz sok olyan apró részletet nem látok, ami segíthetne az értelmezésben. Ilyen pl.: a színhasználat, vonalvezetés, a kidolgozás, a gyermek rajzfejeltségi szintje.

    Több kérdés is felmerült bennem, amelyek ismerete befolyásolhatja és világosabbá teheti az értelmezést, a mögöttes okok megismerését
    Azt írtad, hogy egyformák az alakok. Azt, hogy a kisfiú mellett álló személy is az anya, az a ruházatból derült ki, vagy a kisfiad nevezte annak?
    A korábbi családrajzoknál helyesen tüntette fel a kisfiú a személyeket?
    Nem lehet, hogy rajzolás közben megzavarta valami a gyereket a koncentrálásban?
    A nővérével milyen a kapcsolata?
    Az apa személye mennyire van jelen napi szinten a családban, a kisfiú mennyi időt tud vele tölteni?

    Előfordul, hogy azért marad le valaki a rajzról, mert a kisgyerek keveset látja a szülőt, mert az sokáig dolgozik, vagy sokat utazik, és nincs mindennap otthon, ezért nem tud olyan mély érzelmi kötődés kialakulni az adott személlyel. Ilyenkor megesik, hogy a kisgyerek szemében az anya látja el mindkét szülői szerepet.

    A kisgyerekek általában azt a személyt rajzolják le elsőnek, aki a legfontosabb számukra, illetve amellé rajzolják saját magukat, akihez a legjobban kötődnek. Az ekkora korú kisgyerekek fejben rendszeresen menet közben is gyakran változtatnak a rajzon, átnevezik a szereplőket. Elképzelhetőnek tartok olyan keveredést, hogy a kisfiú először téged rajzolt le, mert te vagy a legfontosabb, aztán lerajzolta a nővérét az anya mellé. Lehet, hogy a kisfiú is az anya mellett szeretett volna állni, de ha az anya annyira a lap szélére került, hogy a másik oldalán már nem volt hely, akkor elképzelhető, hogy emiatt rajzolta le még egyszer és saját magát melléje.

  • 2014. január 31. péntek at 23:14
    Permalink

    Kedves Szilvia!
    Nagyon örülök, hogy rátaláltam az oldalára, nagyon érdekesek az itt leírt problémafelvetések és a válaszai. Az én kislányom múlt hónapban volt hároméves, és nagyon szeret rajzolni, napi több órát is képes foglalkozni vele. Én – mint elfogult apa – odavagyok a rajzaiért, és újabban a netre is felteszem őket, hogy a nagyszülők és ismerősök is láthassák. Nagyon érdekelne az Ön véleménye a rajzokról, hogy lát-e bennük bármit ami a nevelés szempontjából fontos/hasznos lehet, vagy amire jobban oda érdemes figyelni! Köszönettel és üdvözlettel: Feri

  • 2014. február 02. vasárnap at 16:33
    Permalink

    Kedves Feri!

    Megnéztem a belinkelt oldalon szereplő rajzokat. Azt kell mondjam, hogy a kislánya rajzkészsége bőven meghaladja az életkorában elvárható szintet. Általában 3 éves kor körül jelennek meg az első fej-láb emberkék a rajzokon, de az ön kislánya már több testrésszel, részletesebb arckidolgozással és ruházattal ábrázolja az emberalakokat. A rendelkezésére álló rajzfelületet bátran kitölti a kislány, élénk, vidám színekkel dolgozik, ami egészséges, kiegyensúlyozott és boldog kisgyerekről árulkodik.

  • 2014. április 16. szerda at 10:40
    Permalink

    Tisztelt Hölgyem !

    Érdekelne egy rajz , amit Kislányom igazsádügyi orvosszakértő előtt rajzolt.
    Tudni kell: Ésesapja elperelte tőlem 2 éves korában, én pedig perújrafelvételt kértem. Kislányom jelenleg 6 / !!!/ éves. 4 éve húzódik … nagyon megviseli ahogy látom, engem is és a gyermekem is . Nagyon szeretem a kislányom, az életem adnám Érte.
    A rajzon szerepelt : ő, anya, apa, és az apai nagymama.
    ( Velük él… )
    Majd át kellett rajzolnia :
    ő: virág ,
    anya: ház ,
    apa: autó,
    mama: vonat.

    Mi lehet ennek a jelentése körülbelül? Aggódok .
    Köszönöm a válaszát.
    Tisztelettel :
    Linda

  • 2014. április 17. csütörtök at 08:17
    Permalink

    Kedves Linda!

    Az első esetben egy családrajzot kértek a kislánytól. A családrajznál azokat a személyeket tünteti fel a gyermek, akiket a családjának tekint. A gyakori problémát az szokta jelenteni, ha egy családtagot lehagy, lefelejt a rajzról. Látatlanban nehéz bármit is mondani a rajzról, hiszen a rajzelemzésnél nemcsak az számít, hogy mit/kit rajzolt le a kisgyerek, hanem hogy a lapon hova rajzolta, mekkora a méretben, milyen a kidolgozottsággal, elrendezéssel, milyen a vonalvezetés, a színezés, milyen színeket használ stb. Családrajznál különösen fontos, hogy milyen sorrendben rajzolta le az egyes családtagokat, milyen közel vagy távol vannak egymástól az alakok és van-e köztük valamilyen fizikai kontaktus (pl.: fogják egymás kezét).
    A második rajz feltehetőleg egy elvarázsolt rajz, amikor minden családtagot általában vagy egy állat vagy egy tárgy képében kell megjeleníteni. Ilyenkor az adott állat vagy tárgy szimbolikus értelme is számít. Feuer Mária: A firka lélektan c. könyve segítség lehet a szimbolikus értelmezésben.

  • 2014. április 17. csütörtök at 11:35
    Permalink

    Kedves Szilvia , igen olvastam sok oldalon hogy számít ki mekkora, hányadik helyen , amíg én bent voltam , addig két személyt rajzolt ( amit láttam) az ő volt – elsőként – majd én . A többinél már nem voltam bent. Szerintem mire a könyvet elolvasnám hülyét kapnék, 🙂 sőt lehet nem is lenne benne konkrét válasz .
    Mindenesetre az ügyvédnőm megnyugtatott , hogy anya ház lett . ( biztonság) . Köszönöm a válaszát !
    Tisztelettel:
    Linda

  • 2014. április 22. kedd at 14:06
    Permalink

    Üdvözlöm! Azt szeretném megkérdezni, hogy mit jelent az ha a 6 éves lányom rajzain mindig két nap szerepel? A lap jobb és bal oldalán egy-egy
    Köszönettel
    Erzsébet

  • 2014. április 22. kedd at 16:34
    Permalink

    Kedves Erzsébet!

    Általános szabály, hogy a lap bal oldala az anyát, jobb oldala az apát jelképezi. Ha két Nap is kerül a rajzra, akkor a gyermek mindkét szülőtől érzi a felé irányuló szeretetet, de hogy pontosan milyen ez a a szeretet, ahhoz érdemes összehasonlítani a két napot és megnézni, hogy miben különböznek (szín, forma, sugarak stb.).

  • 2014. április 26. szombat at 21:47
    Permalink

    Kedves Szilvia!
    Gyermekemnél(9 éves) csináltak teszteket kérésemre: világjáték, családrajz,elvarázsolt család ,három kívánság.Mivel az eredményt nem kaptam még meg ,nagyon érdekelne, hogy mit jelent ha az apát (engem) bal oldalra rajzolta a gyermek, én voltam az első, és valamivel nagyobb mint a többiek, ezt követően rajzolta az anya volt élettársát aki 6 évig volt jelen fiam életében, 3. helyre az anyát,4. öccsét(ő az anya és a volt élettárs közös gyermeke), és 5.-6. helyre két kishugát(én házasságomban született gyermekek). A hugainál érdekesség számomra hogy a kisebbik hugát elöbb rajzolta ,mint a nagyobbikat. Ami nagyon agaszt, hogy saját magát nem rajzolta le! Mindenki távol van egymástól. A volt élettárshoz a Keresztnevét írta, annak ellenére ,hogy őt is apának szólítja.
    Érdekelne még , hogy az elvarázsolt családnál a sorrend ugyan ez: 1. apa(ház), 2. volt élettárs(focilabda),3. anya(injekciós tű),4.magát(pendrive),5.öccse (nyíl-íj),6.3éves kishuga(sütemény),7.6éves huga(korona).Mit jelképeznek ezek a szimbolumok?
    Előre is Köszönöm válaszát! Tisztelettel: Egy Szerető Apa

  • 2014. április 28. hétfő at 10:13
    Permalink

    Kedves Szerető Apuka!
    Szívesen segítenék, de úgy vélem egyrészt nem etikus, hogy én egy más szakembernél megrendelt és folyamban lévő munkát elemezzek vagy értelmezzek, másrészt nem látom a rajzokat, és önmagában a családtagok rajzolási sorrendje vagy az elvarázsolt családrajzoknál a tárgyak szimbolikus értelmezés nem elegendő a teljes elemzéshez.
    Bízom benne, hogy amikor megkapja az illetőtől az eredményt, minden kérdése választ kap.

  • 2014. június 17. kedd at 19:28
    Permalink

    Kedves Szilvia!

    Kislányom 4 és fél éves. Régen szeretett rajzolni, de egy éve szemüveget kapott, elég komoly dioptriákkal, jobb szem -5.5, bal szem +1, mindkét szeme cilinderes is. Mostanában alig rajzol, azt is elbolondozza, elvicceli. Mindig megdícsérem, mégsem lelkesedik. A szobában sok alkotása kint van, valamint minden évszakban készítünk olyan évszakra jellemző műveket, amelyekhez különböző alapanyagokat használunk, pl. filc, dekorgumi, karton, festék, ragasztó, színes ragasztószalag, stb. Ezt örömmel készíti, de csak közösen. Rendkívül okos kislány, az óvonéni szerint “nehezére esik lesüllyednie a többiek szintjére”, viszont jelezte azt is, hogy nem rajzol sosem kezet az embereknek. Az oviban többnyire alaktalan dolgokat rajzol, szépen kiszínezve. Hazahozza és itthon bedátumozzuk, eltesszük emlékbe vagy kikerül az ajtóra, ágyra, falra. Mit gondoljak? Válaszát várom.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .