„Az én írásom nagyon csúnya…” – hangzik el gyakran a szégyenkező, előre mentegetőző mondat, amikor valaki grafológiai elemzésre adja át az írását.

Van akinél ez csak egy egyszerű szófordulat, és vannak olyanok is, akiknek a szemében valódi szorongást, szégyenkezést fedezek fel.

csúnya írás és a grafológiaMit mond a grafológus a csúnya írásról?

A grafológus számára nem létezik csúnya írás! A grafológus nem esztétikai, érzelmi élményt keres a kézírásban, hanem azt, hogy az adott írás milyen mértékben és módon tér el a tanult írásmintától.

Sokszor egy a köznyelvben „csúnya” jelzővel illetett írás olyan egyedi vonásokat tartalmaz, ami gyönyörködteti a grafológus szemét, és pozitív értelmezési tartalommal bír, előnyös személyiségvonásokat, tulajdonságokat rejt magában.

Szép és csúnya: szubjektív vélemény

Azzal, hogy azt mondjuk valamire: szép vagy csúnya – máris ítéletünket fejezzük ki. Ám, az hogy ki mit talál szépnek vagy csúnyának, az mindig a szemlélőn múlik, vagyis meglehetősen szubjektív. Ezzel csak azt fejezzük ki, hogy a bennünk élő érték- és fogalomrend szerint hol helyezkedik el az adott dolog.

Amikor valaki azt mondja az írására, hogy: csúnya, borzasztó ronda, olyan, mit a macskakaparás, akkor negatív ítéletét, véleményét közvetíti önmagáról.

De vajon, hogyan alakult ki ez a vélemény?

Nem mindegy, hogy az író személy önmaga találja csúnyának az írását (ilyenkor általában úgy fogalmaznak: „Az utóbbi időben sokat romlott, megcsúnyult az írásom!”), vagy a tanárai, szülei mondták, amit az évek folyam maga is elhitt.

Általában ez utóbbi a gyakoribb, főleg, ha kellően szidták és büntették miatta.

Volt olyan ügyfelem, aki elmesélte, hogy rendszeresen körmöst kapott az iskolában a csúnya írás miatt. Mert sajgó ujjakkal aztán lehet szépen írni! (Körmös: az iskolában kedvelt nevelő- illetve büntetőeszköz volt évekkel ezelőtt, amikor is a tanár favonalzóval a nebuló kézfejére, ujjaira ütött.)

Mások a külalak miatt kaptak egy jeggyel rosszabbat a dolgozatára, aminek végére a tanár gyakran csak egy szóban sűrítette véleményét: „CSÚNYA!” vagy „TREHÁNY!” esetleg „Írj szebben!”.
Ezzel a minősítéssel  azonban a diák nincs igazán kisegítve. Mivel nem fejtették ki bővebben, hogy ez szerintük, számukra miben nyilvánul meg, úgy a kisgyermek azt sem tudja, hogy min kellene változtatnia. Sokkal használhatóbb az olyan információ, amikor a tanár azt mondja: „Figyelj a távolságokra!”, „Írj lassabban!” „Ne nyomd rá annyira a tollat!” vagy „Cserélj tollat, mert ez pacázik, és elkened!”

A „csúnya írás” miatt elszenvedett büntetés, megalázás, szégyenkezés akár odáig vezethet, hogy az ember megutálja az írást, és ha csak teheti mindent géppel is, vagy fél, retteg, ha kézzel kell írnia, és olyannyira rágörcsöl, és akár grafo-fóbiássá is válhat.

Mitől csúnya számodra?

A saját írással való elégedetlenség sok esetben önértékelési zavart, önelfogadási problémát sejtet.

Ha tehát csúnyának véled az írásodat, akkor érdemes megkérdezned önmagadtól, hogy szerinted miben nyilvánul meg ez a csúnyaság, mi az, ami nem tetszik benne: Kapkodó? Zaklatott? Dülöngél? Kesze-kusza? Átláthatatlan? Rendezetlen? Gyerekes? Olvashatatlan? Túl merev, görcsös? Vagy inkább túl laza, tartás nélküli?

Ha megvan, miért nem teszik, akkor talán képes leszel változtatni, javítani rajta, akár grafokontroll segítségével.

Érdemes elgondolkodni azon is, hogy ezek a fogalmak vajon az életünkben, hol és hogyan nyilvánulnak meg, tükröződnek vissza!
Vajon nem az zavar, hogy nem látom át a dolgaimat, hogy nem találok semmit és ettől ideges leszek? Hogy túl görcsösen kezelem a dolgaim, pedig szeretnék lazább lenni? Vagy épp az a gond, hogy erőtlen vagyok, nem állok ki magamért, és mások irányítják a sorsomat?

Ezzel közelebb juthatunk a problémánk megismeréséhez is, megtudhatjuk, mivel van gondunk, mi az, amit nem fogadunk el magunkban, és tehetünk lépéseket a megoldás felé.

Ha komolyabb a baj…

A csúnyának tartott írás hátterében azonban gyakran komolyabb lelki és fizikai problémák húzódnak meg, amiről az író személy egyáltalán nem tehet. Az íráskép külalakját, minőségét jelentősen befolyásolják például a látási és hallási problémák, pl.: ha a gyermek nem megfelelő szemüveget visel, vagy az egyik szem gyengébb, ami rontja a térlátást, így a térbeli koordinációt is. A balkezesség, a kéz gyengébb finom motorikus mozgása, vagy sérülése is ronthatja az írás esztétikus megjelenését.
A diszlexia-diszgráfia, illetve olyan lelki problémák, mint a szorongás, gátlásosság, önértékelési zavarok, agresszivitás is oka lehet a „csúnya írásnak”.

Mindezek a grafológiai vizsgálattal könnyedén kideríthetők. Az okok ismeretében, már könnyebb lépéseket a megoldás, az orvoslás irányába, és sok felesleges szenvedéstől óvhatjuk meg magunkat, illetve gyermekünket.

Érdekel a grafológia? Szeretnéd, tudni mit árul el Rólad az írásod? Katt ide és töltsd le “10 kérdés és válasz a grafológiáról” című ingyenes e-bookot!

Hogyan vélekedik a grafológia a csúnya írásról?
Cimke:     

12 thoughts on “Hogyan vélekedik a grafológia a csúnya írásról?

  • 2010. január 15. péntek at 15:37
    Permalink

    Tisztelt Szilvia!
    Szerintem az írás minőségének a megromlásához “csúnya írás” az öregedés is hozzájárul-hat. Amikor veszítünk energiánkból,reumás fájdalmak kínoznak, szellemi képességeink gyengülnek… mind, mind hozájárulhatnak a “csúnya írás” u.n, produkálásához.
    Üdvözlettel, Etel

  • 2010. január 15. péntek at 20:35
    Permalink

    Kedves Szilvia!
    Én mindég is nagyon csúnyán írtam és ráadásul nem tudtam sohase helyesen írni. Nem is szeretek nagyon kézzel írni mert van hogy a saját írásom nem tudom ki olvasni. Kíváncsi lennék rá hogy mi lenne a véleményed. De sajnos én nem tudom meg fizetni a grafológiai elemzést.
    Boldog újévet sok sikert kívánok.
    Viki

  • 2010. január 15. péntek at 23:31
    Permalink

    Kedves Szilvi!

    Igen sok féle irás van,csak magamból kiindulva.Az életem folyamán sok féle képpen irtam már.Kis iskolás koromban sokat kellett gyakorolnom,hogy megfeleljen a tanitómnak.Késöbb már kapkodva odadobálva hogy le ne maradjak a diktálásról.Megöregedtem,jött a betegségem és bizony volt olyan nap mikor egyáltalán nem tudtam irni.Ilyenkor használtam a diktafont.Most ha sietek van hogy önkényesen kapcsolom a betüket,ahogy nekem könnyebb.

    Ennyit az én irásomról.Szép estét, igaz már éjszaka vaaaaan. Akkor nyugodt ,békés éjszakát kivánok. Erzsi

  • 2010. január 17. vasárnap at 13:05
    Permalink

    Érdekes ebből az olvasatból látni, mi jelent “csúnya” illetve “szép” írás. Összegezve az utóbbi hónapok tapasztalatait: minden dolgot, eseményt,-írást:)- más szemszögből is meg kell vizsgálni.
    köszi!!

  • 2010. február 09. kedd at 01:24
    Permalink

    Majdnem kijártam a 8. osztályt nővérem panaszkodott,a szemére,hogy nem jol lát.Anyu elvitte a nővérem a szemészetre.Én velük mentem.A nővéremnek megállapitották, jó
    a szeme.De ha már ott vagyok megnézték az én szememet is .
    Rőgtőn 4 dioptriás szeműveget fel is irt az orvos.Nekem aki
    sosem panaszkodtam.Anyám ott ált fakanálal a kezében mert
    rosszul olvastam.Nem értette senki hogy a cimeket elolvasom.
    annyi hűlyézést meg fakanalazást kaptam.Anyám testvérének
    kellet irnom leveket.Mikor meglátogatott minket azt mondta
    Mit hűlyézitek Zsuzsikát , egész meglepődtem milyen szép i
    rása van.Nem is engedte meg anyu hogy szakmám legyen.

  • 2010. február 09. kedd at 01:28
    Permalink

    Ahogy meghalt azonnal munka mellet beiratkoztam esti isko
    lába és tanultam szakmát.

  • 2010. június 12. szombat at 18:17
    Permalink

    Szerintem nem kor függő a csúnya írás ,leginkább a lelkiállapotunkból fakad.Magamon is tapasztaltam már,és közeli barátaim írásán is,amikor kiegyensúlyozottak vagyunk,az írásunk is összeszedett még talán szépnek is mondható,ha viszont problémáink vannak az tükröződik az írásunkon is,feszesebbé csúnyává válik.Bár én még nem tudok túl sokat a grafológiáról,mégis azt gondolom,aki felnőtt korában,egészséges kézzel kifejezetten csúnyán ír,annak az embernek gondjai vannak,testi,lelki,anyagi…,mert hogy minden embernek van szép érzete,bár az is igaz hogy a ,,szép,, az mindannyiunknak más és más.

  • 2010. december 11. szombat at 22:11
    Permalink

    Én mindig is azzal az írásformával írok régóta amire tanítottak (árkádos írásforma, kerekített betűformáK). Csak az idő során egy kicsit ákombákom-szerű lett – de az árkádos forma megmaradt.

  • 2013. november 27. szerda at 14:26
    Permalink

    Nagyon szeretek irni kezzel,annyira kifejezi lelkiallapotunkat,mondanivalonkat szo nelkul,az iras stilusa,magatol beszel,par kezzel irt sor nekem tobbet jelent,mint peldaul jo par netten irt level,reszemre hideg,idegen,nem konyv a level.Az irasformam valtozott ,nem sokat,tenyleg elarulja lelki gondjaimat annak aki ismer, mas meg csunyanak tartja.Gepen irni nekem nem kellemes,figyelnem kell az irottakra,nem arra mit irni szeretnek,persze van egy jo oldala is ,a kapcsolatfenntartas gyorsabb.

  • 2013. november 30. szombat at 23:28
    Permalink

    Szerintem annyira szubjektív ez a “csúnya írás” kérdéskör! A suliban tanított meredek zsinórírással csak nagyon kevés gyerek képes “szépen” írni, tehát a kudarcélmény és önmagunk leértékelése szinte garantált. :{

    Annak idején egy hónapot hiányoztam a suliból első osztályban, amikor az írást tanították, tehát írni is gyakorlatilag otthon tanultam meg. Nagyon érdekes, hogy soha nem bírtam kerek, lányos és álló betűkkel írni, már általános iskola vége felé is jobbra dőlő, kicsit szögletes volt az írásom – a tanárok rendszeresen kikattantak rajta. Jó száz évvel ezelőtt pedig nagyon sok embernek volt ilyen írása!
    Szóval, a “szép írás” meg “csúnya írás” fogalma talán korfüggő is?

  • 2013. december 02. hétfő at 14:47
    Permalink

    Igen, az íráskép színvonala, annak romlása összefügg a korral, az öregedéssel, az aktuális mentális, lelki, hangulati és fizikai állapottal. Különböző betegségek, nem megfelelő íráskörülmények (túl hideg, túl meleg van, állva vagy függőleges felületre kell írni stb.) mind befolyásolják az írásképet.

  • 2013. december 02. hétfő at 19:15
    Permalink

    Igen, ez így van, az embernek a személyiségével a kézírása is változik – jobb esetben érik -, meg az aktuális testi-lelki állapota is befolyásolja.

    Hanem arra is gondoltam, hogy ugyanaz az írás más megítélést kapna a suliban MA, mint mondjuk az 1910-es években! Ma a kerek betűs, egyenes írást tekintik szépnek. Régebben a dőlt betűs, kicsit cirádás írás volt az “etalon”. Sokat gondolkoztam azon: ez miért van így?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .