Archive for the ‘szemelyiség típus’ Category
Téged mi hajt előre?
Pénz, hiúság, hatalom, baráti kapcsolatok, tudásvágy? Kit ez, kit az lelkesít és motivál továbblépésre.
Pszichológiai kutatások szerint minden embernek van egy alapindítéka, ami leginkább vezérli a cselekedeteit. Ez az alapmotívum a párkapcsolatban és a pályaválasztásban is tükröződik.
A különböző indítékok öt fő témakör köré rendezhetők. Figyeld meg, hogy az alábbiak közül melyik motívum játssza a főszerepet az életedben? Miben látod az önmegvalósítást?
Melyik szereplő vagy a Micimackóból?- Az írásod elárulja!
Ugye emlékszel még Micimackóra, Malackára, Füles-re, Tigrisre és a többiekre?
Gyermekkoromban egyik kedvenc mesém és könyvem Milne Micimackója volt.
A könyvet olvasva önkéntelenül is magunkra ismerünk az egyes szereplők jellemében, sőt családtagjaink, barátaink és ismerőseink viselkedésében, gondolkodásában és szokásaiban is felismerjük a regényben szereplő egyes karaktereket, jellemeket.
Grafológusként nemcsak az emberek személyisége, karaktere érdekel, hanem az is, hogy az egyes jellemvonások milyen grafológiai jellemzőkben ismerhetők fel.
Ebben az önismereti tanulmányban összegyűjtöttem azokat a grafológiai írássajátosságokat, amelyek a Micimackóban szereplő állatok írásképét jellemeznék, ha azok tudnának írni.
Nézd meg a saját és társaid írást!
Melyik szereplőt fedezed fel benne a Micimackóból?
Olyan vagy, ahogyan beszélsz
A beszéd önkifejezési eszköz. Ám nemcsak az árul el rólad sokat, hogy mit mondasz, hanem az is, ahogyan mondod.
A beszédstílusból, a hanghordozásból és a beszédtempóból megismerhető, hogy mekkora életerővel rendelkezel és milyen lelki sérülésekkel küzdesz.
Milyen jellemvonásokat takarnak az egyes beszédstílusok?
A jellemzőket ne azokra értsd, akik fizikai betegségük, fogyatékosságuk miatt küzdenek beszédproblémákkal, hanem azokra, aki egyébként tudnak tisztán és normálisan kommunikálni, ha akarnak. Ám bizonyos helyzetekben, kapcsolatokban átváltanak, előnyben részesítik valamelyik beszédstílust.
A hangos, harsány
Önismereti teszt: Melyik álmodó-típusba tartozol?
Álmodni mindenki szokott, legfeljebb reggelre nem emlékszik rá. ![]()
Az álmok a személyiségünk tudattalan részének üzenetei, fontos önismereti eszköz. Az, hogy mennyire emlékszel az álmaidra, érdekes dolgokat árulhat el rólad, illetve arról, hogy mennyre vagy hajlandó megismerni önmagad, meghallani lelked rejtett üzeneteit.
Melyik álmodó-típusba tartozol? – olyan vagy!
Jung pszichológiája
Carl Gustav Jung a pszichológia egyik legjelentősebb személyisége.
1875. július 26-án született Kesswill-ben.
A svájci pszichológus és pszichiáter eleinte Freud és a pszichoanalízis követője volt. Jung Freuddal hat évig állt szakmai és személyes kapcsolatban, ami később megromlott köztük, egyrészt mert elméleteik számos kérdésben eltért egymástól, másrészt mert Freud arra gyanakodott, hogy Jung az ő tekintélyére, pozíciójára pályázik.
Jung Freuddal való szakítása után megalapította saját mélylélektani irányzatát, amit ő „analitikus” vagy „komplex pszichológiának” tartott.
Jung és a kollektív tudattalan
Jung úgy képzelte, hogy az emberek kollektív tudattalanban vagy „faji emlékezetben” osztoznak. A kollektív tudattalan tartalma olyan emlékek, reakció és képzeletminták, amelyek az emberi fajra jellemzőek és az őseinktől maradtak ránk. Ilyen archetípus pl.: a születés, a halál, a hatalom, a varázslat, anya, apa, isten.
Jung behatóan tanulmányozta az álmok szimbolikáját, a mítoszok, mesék, vallások és művészetek jelképrendszerét.
A szimbolikus értelmezést a grafológiai elemzésben is használjuk. A rajzok, a firkák és a betűk grafológiai vizsgálatánál alapvető a térszimbolikai és irányszimbolikai meghatározás, de fontos szerep jut a betűkben megmutatkozó képek szimbolikus értelmezésének is.
Jung személyiségtipológiája
Jung gondolkodását az ellentétek elve uralta. Véleménye szerint az emberi élmények ellentétes minőségekből tevődnek össze, amelyek általában kiegyensúlyozzák egymást.
Jung két fő típust – introvertált és extrovertált – határozott meg aszerint, hogy a személy figyelme inkább befelé, önmaga felé, avagy kifelé, a külvilág felé irányul, illetve, hogy milyen mértékben.
Vagyis mindannyian az introvertált-extrovertált skála valamely pontján helyezkedünk el. Mindkét típus jelen van bennünk, de általában csak az egyik dominál, míg a másik tudat alatt, rejtetten megmarad az előbbi ellensúlyozására.
Aki inkább introvertált, azt inkább a belső élményei foglalkoztatják, inkább visszahúzódó és önállóságra törekszik, míg az inkább extrovertált egyént teljesen lefoglalják a külső élmények, társaságkedvelőek, és baj esetén nagyobb szükségük van másokra.
Jung emellett másik két ellentétpárt is megkülönböztetett az alapján, hogyan dolgozzuk fel a külvilág élményeit:
- racionális: a gondolkodás és az érzés, mert mindkettő valamilyen ítéletet foglal magába – (helyes vagy helytelen; tetszik, vagy sem)
- irracionális: az észlelés és az intuíció, mert mindkettő észlelés mód – az előbbi az érzékszereket, az utóbbi a tudattalant használj
A fenti két ellentétpár és az extrovertált-introvertált dominanciaviszony kombináció alkotják meg a személyiség átfogó egyéni különbségeit. Ennek értelmében személyiségünk az alábbi típusok valamelyikébe sorolható:
- Extrovertált gondolkodó
- Extrovertált érző
- Extrovertált észlelő
- Extrovertált intuitív
- Introvertált gondolkodó
- Introvertált érző
- Introvertált észlelő
- Introvertált intuitív
Jung 1961. június 6-án halt meg küsnachti otthonában.
Kapcsolódó cikkek:
Az intelligencia 7 típusa
Tudjuk jól, hogy az intelligencia mértéke egyénileg különböző, ám arról már kevesebben hallottak, hogy a három hagyományos intelligencia típus mellett még létezik négy másik intelligencia típus is.
A hagyományos intelligencia tesztek három képesség kombináció mérésével határozták meg az intelligenciaszintet. A kérdések elsősorban a verbális, a numerikus és az észlelési képességek felmérésére voltak hivatottak. Vagyis mai társadalmunk (és többnyire az iskolai oktatás is) csak hármat vesz figyelembe a hét intelligenciatípusból, amikor azt kell eldöntenie, hogy kit tart okosnak.
Ez meglehetősen egyoldalú besorolásnak tűnik, tekintve, hogy a fenti képességek jó része a bal agyfélteke irányítása alá tartozik. Agyunknak azonban van egy jobb féltekéje is, számos hasznos képességgel.
Ha tehát nem vagy matematikai zseni vagy géppuskaszájú Fábry, esetleg nehezebben tájékozódsz, még nem jelenti azt, hogy nem lennél intelligens vagy tehetséges valamiben!
A hét intelligencia típus
Istennő vagy Te is – a kézírás nem hazudik!
Elcsíptem néhány írásmintát az Olümposzról. A görög Istennők írásának grafológiai elemzése közben érdekes hasonlóságot vettem észre a földön élő, halandó nők kézírásával.
Ez alapján arra következtetésre jutottam, hogy ahány nő, annyi egyéniség, annyiféle gondolkodásmód, annyiféle hozzáállás az élethez, a férfiakhoz, de minden nő, Istennő!
Most a hét görög istennő legfőbb jellemzőivel ismerkedhetsz meg, és azt is megtudhatod, hogy kézírásuk milyen grafológia jellegzetességekről árulkodnak.
Vajon a te írásod melyik görög Istennőére hasonlít leginkább?
Milyen személyiségről árulkodik a hajszín?
Magamon és a környezetemben élő nőtársaimon is megfigyeltem, hogy ha egy nő valamilyen lelki válságon megy át, vagy párkapcsolati problémái vannak (szakítás, válás), akkor vagy takarít-szelektál-pakol, vagy új frizurát csináltat, esetleg hajszínt vált.
Ahogy a takarítás, úgy a hajvágás is szimbolikusan arra utal, hogy az illető megpróbál rendet teremteni az életében, önmagában. Az új hajszín megjelenése pedig azt jelzi, hogy már túlléptünk a dolgon (vagy legalábbis látjuk már az alagút végét) , és hogy szükségünk van a megújulásra, vagy arra, hogy személyiségünknek egy másik oldalát akarjuk előhívni, kifejezni.
Lássuk milyen személyiségvonásokat tükröznek az egyes hajszínek?
Miről árulkodik az arcforma?
Fiziognómiának nevezzük az arcelemzés tudományát, amely az emberi arc és a jellem összefüggéseit vizsgálja.
A XVIII. sz. végén és a XIX. sz. elején a frenológia mellett (a koponya formájának tanulmányozása) rendkívül népszerű tudományág volt, bár már akkor sem számított új keletű dolognak, hiszen már Arisztotelész is foglalkozott vele, és Kínában az arc tanulmányozása nagy tiszteletben álló tudománynak számított.
A hagyományos fiziognómiát akkoriban rengeteg támadás és kritika érte, mivel úgy találták, hogy nincsen tudományos alapja, és csak megérzésekből táplálkozik.
Azóta a tudományos kutatások alátámasztották, a külső testi jegyek és bizonyos lélektani folyamatok között valóban van összefüggés, az arcvonásokban és az arcjátékban (mimika) láthatóak a lelki történések.
A fiziognómiában többféle osztályzás is ismeretes. A legnépszerűbb öt típust különböztet meg, és gyakran igen találó jellemzést nyújt.
Miről árulkodik az arcforma?
Biztos, hogy a sikert hajszolod?
Henry Murray szerint az egyik legjellemzőbb cselekvésre ösztönző belső motivációnk a teljesítményszükséglet, vagyis az a vágy, hogy valamit létrehozzunk, alkossunk, teremtsünk; hogy a versenyben győzedelmeskedjünk, sikert arassunk; hogy minél jobban végezzük a dolgainkat, legyőzzük az akadályokat, hogy magunknak és másoknak is megmutassuk és bizonyítsuk képességeinket.
A maximalista embereknek meglehetősen magas a teljesítményszükségletük, ami alapján feltételezhetnénk, hogy első számú céljuk az, hogy minél nagyobb sikert érjenek el. Ez alapján minden maximalista embernek sikeresnek és boldognak kellene lennie…
Ám a valóságban nem így van. Nem minden maximalista ember sikeres, sőt sokan boldogtalanok, míg vannak nem maximalista emberek, akik sikeresek.
Ennek hátterében az áll, hogy a maximalista emberek egy részét nem a siker, hanem a félelem, a megfelelési vágy és a kudarc elkerülése mozgatja.


