Az írás tükrében

Archive for the ‘önértékelés’ Category

Az önismereti munka során számos kérdés merül fel bennünk önmagunkkal kapcsolatban. Pl.: Milyen képességeim, tulajdonságaim vannak? Miben vagyok tehetséges? Milyen szerepeim vannak (anya, feleség, dolgozó nő, önmagát kereső-kutató spirituális ember stb.), és hogyan élem meg, játszom ezeket? Milyen a külső megjelenésem? Milyen a kapcsolatom másokkal? Milyennek látnak mások?

A válaszok alapján körvonalazódó önmagunkról alkotott képet nem árt azonban rendszeresen újragondolni, újraértékelni, hiszen személyiségünk nem egy statikus, hanem dinamikus rendszer.

Önismereti gyakorlat

A következő önismereti-önértékelési gyakorlat segít felmérni hol vagy most, és irányt mutathat, hogy merre tovább az önfejlődés útján.
Vegyél elő egy lapot, és oszd hat oszlopra, és töltsd ki azokat a következő módon!

Read the rest of this entry »

Gondolkodtál már azon, hogy vajon miért van az, hogy egyes emberek újra és újra ugyanazokat a hibákat követik el, hogy újra és újra ugyanabba a típusba szeretnek bele, akivel korábban már megjárták? Vajon mi lehet az oka annak, hogy csökönyösen ismételgetünk bizonyos magatartásformákat, szokásokat, amelyek nem vezetnek sehova, illetve boldogtalanná tesznek?

Mindannyiinkban él egy képzetrendszer, valamilyen meggyőződés önmagunkról, ami alapján azt mondjuk magunkról: „Én ilyen vagyok, és kész”.

Én-képük magába foglalja mindazokat az elképzeléseket, amelyeket saját élményeink és tapasztalataink alapján alakítottunk ki önmagunkról, és azt a képet is, amit mások tükröztek vissza rólunk véleményükkel, pozitív vagy negatív visszajelzéseikkel.

Egyre inkább azonosítottuk magunkat ezzel a képpel, igazságként fogadtuk el, és úgy használjuk, mint egy karót, ami tartást, stabilitást és állandóságot ad.

Igazunk védelme az egyik legelemibb tanult viselkedésmódunk, így az Én-képünket – akár pozitív az önértékelésünk, akár negatív – igyekszünk valamennyire fenntartani, védeni és megőrizni.

Merev Én-kép, stagnáló fejlődés

Read the rest of this entry »

A grafológiában a „p” betű alakításából következtethetünk arra, hogy egy nő mennyire tartja jó nőnek magát. Ha egy nő írásában a „p” alsó szára hurokká válik, akkor az illető elfogadta önmagát, mint nőt, sőt, élvezi nőies mivoltát, büszke rá. Ha azonban a „p” szára hiányjelhez hasonlóan szétnyílik, akkor a rajzoló nőiességében frusztrált, önmagát, mint nőt alábecsüli, illetve nem tudja elfogadni.

És tudod mi az érdekes? Az, hogy mind a kétféle „p” változattal egyaránt találkoztam már kifejezetten szép és kevésbé előnyös külsejű nő írásában.

Vajon mi befolyásolja, hogy hogyan viszonyulunk önmagunkhoz, mint nőhöz?

Read the rest of this entry »

– avagy válasz egy grafológiai ellenmondásra folyt. köv.

Az előző blogban egy levélben felvetett grafológia ellentmondásra kerestük a választ.

A kérdező azt írta, hogy régebben az iskolai osztályban egy fiú, aki roppant kicsiny betűkkel írt (ami köztudottan az alacsony önértékelés egyik jele a grafológiában) mégis a legnagyobb menő gyerek volt, karizmatikus, magas önértékelésű, jófej, akit mindenki bírt, és a társaságban nagyobb szerepe volt.

Vajon, hogy lehetséges ez? Ha nem a magas önértékeléssel, akkor vajon mivel vívhatta ki magának a fiú ezt központi, közkedvelt szerepet?

Az előző bejegyzésben már írtam a kisbetű – nagybetű és az önértékelés grafológiai kapcsolatáról, amiből kiderül, hogy a nagybetűs írás nem mindig jelent valós és magas önértékelést, és a kisbetűs írás sem jelent minden esetben alacsony önértékelést, önbizalomhiányt. Egy írásjel csak a többi írásjellel összefüggésben nyeri el értelmét.

Éppen ezért a kérdésben említett egyetlen írásjellemzőből – roppant kicsiny betűk – lehetetlennek tűnik megválaszolni a kérdést (pláne látatlanba, életkor kezesség ismerete híján).

A gyermekírások grafológiai elemzése egyébként is nagy körültekintést igényel, mivel a gyerekeknél még nem elég karakteres, kiforrott az írás.

Read the rest of this entry »

Nagyon érdekes grafológiával kapcsolatos kérdést kaptam e-mailben egy olvasótól, Pétertől (köszönet érte), amire ebben a blogbejegyzésben szeretnék válaszolni, mert úgy gondolom, hogy többeket is érdekelhet.

A kérdés így szól:

„Kedves Szilvia!

Tanulmányozom a grafológiát, de valamit nem értek, nem hagy nyugodni. Ugye minél nagyobb betűkkel ír valaki, annál nagyobbnak hiszi magát, ez az önkitágítás. Vagyis aki szemmel láthatóan az átlagnál nagyobb betűkkel ír, önértékelése magas lehet, többnek hiszi magát, mint egy átlagember, nem visszahúzódó, félénk.

Egy könyvben legalábbis ezt olvastam.

Azt nem értem, hogy régebben az iskolai osztályban a legnagyobb menő gyerek, aki tényleg karizmatikus, magas önértékelésű. ( Egyszer magára is írta, hogy Isten, de nem szólták le érte, sőt nevettek, tehát pozitívan értékelték a többiek, mert egy jófej gyerek volt, akit mindenki bír) tehát ő szemmel láthatóan “nagyobb” volt, mint a többi ember. Úgy értem, hogy a társaságban nagyobb szerepe volt, igazán nagyra értékelte magát. Viszont ő roppant kicsiny betűkkel írt. Tehát nem értem ezt az ellentmondást.

Ezt ön mivel tudná magyarázni?…”

Amikor a válaszon gondolkodtam két részre bontottam a kérdést:

• egyrészt a kis betűs – nagybetűs írás és az önértékelés kapcsolatára,
• másrészt konkrétan arra, hogy milyen plusz tulajdonsággal vívhatta ki ezt a „nagymenőséget” a fiú a „roppant kicsiny betűi” ellenére.

Kezdjük az elsővel: a kis betűs – nagybetűs írás és az önértékelés kapcsolat.

Read the rest of this entry »

Mindenkiben él egy elképzelés önmagáról (én-kép), arról, hogy milyen a külseje, hogyan teljesít, és hogy mennyire fontos, jelentős személy.
Ezek az ismeretek azon alapulnak, hogy szerintünk mások milyennek tartanak minket. Ha a szüleink, barátaink vagy a tanáraink szépnek, csinosnak, okosnak, ügyesnek vagy tehetségesnek tartottak minket, megdicsértek és csodáltak ezért, akkor mi is annak tartottuk magunkat. A pozitív visszajelzés, a dicséret és az elismerés növeli önértékelésünket, az önbecsülésünket, és arra sarkall, hogy énképünk azon részét erősítsük.

Úgy tűnik, hogy jelenlegi világunkban a legnagyobb értéket a külső megjelenés, a szépség, a teljesítmény és a társadalmi rang, a pozíció képviseli – legalábbis a reklámok többsége ezt közvetíti.

Vajon miért nem életbiztosítás egyedül ezekre építened az önbizalmadat, az önértékelésedet? Read the rest of this entry »

Az emberek többsége rendszeres belső kommunikációt folytat önmagával. Nem azért, mert őrült, hanem mert a kommunikáció, mint információcsere az emberi élet egyik alapvető szükséglete, és mert a kommunikáció révén kapcsolatot teremtünk önmagunkkal. A legtöbb belső párbeszéd (bár gyakrabban monológ) rendszerint arról szól, hogy szidjuk, becsméreljük, korholjuk, leckéztetjük és fegyelmezzük önmagunkat.

Belső párbeszéd önmagunkkal

Előfordult már veled is, hogy a homlokodra csapva felkiáltottál: „Ennyire hülye nem lehetek!” vagy mondod-e néha magadnak, ha valami hibát követsz el: „Te képtelen vagy bármit is jól csinálni! Hogy lehetsz ennyire szerencsétlen?” Read the rest of this entry »

Az önismeret és az önmegvalósítás útja olyan, mint egy hosszú utazás. Van, amikor gyorsan haladsz, van, amikor akadályokon kell átverekedned magad, és előfordul, hogy várakozol, vagy inkább úgy érzed: megálltál a fejlődésben, és bármennyire is szeretnéd, nem jutsz egyről a kettőre. Ilyenkor biztos lehetsz, hogy olyan ponthoz érkeztél önmagadban, ami valamiért visszahúz, ezért mindenképpen érdemes foglalkoznod vele.

Honnan látod ezt az írásodban? Mik a grafológiai jelei? Read the rest of this entry »

Biztos voltak és vannak pillanatok, időszakok az életedben, amikor úgy igazán jóban vagy önmagaddal – még akkor is, ha egyébként te vagy az alacsony önértékelés és önbizalomhiány világbajnoka. Ilyenkor úgy tapasztalod, hogy klappolnak a dolgok, jó vagy a munkádban, az emberek is kedvesek, barátságosak veled, és ettől egyszerre olyan kerek lesz a világ.

Ez a „de jó, hogy vagyok” érzés csakis a pozitív önértékelésből, pozitív Én-képből fakadhat. Ilyenkor azt érzed, hogy fontos vagy, számítasz, igazi személyiség vagy, vagyis vagy valaki.

A pozitív énkép állandóságát, stabilitását három érzés együttes jelenléte határozza meg: a befogadottság, az értékesség, és az alkalmasság érzése. Ha ez a három érzés együtt van, akkor olyanok, mint a háromlábú szék, ami statikailag a legstabilabb. Ám, ha valamelyik érzés hiányzik, vagy gyengébb, akkor énképed, önbizalmad meginog, felborul. Read the rest of this entry »

Az önbizalom olyan, mint a nyuszika sapkája: ha (túl sok) van neki, az a baj, ha nincs neki, az a baj.

Pedig önbizalom nélkül nem megy! Az önbizalom személyiségünk meghatározó, életünk minden területére hatást gyakoroló jellemzője. Hatással van érzelmi életünkre, az emberekhez való hozzáállásunkra, célkitűzéseinkre, döntéseinkre, munkákra, a mindennapi tevékenységünkre és végső soron eredményeinkre is. Ennek vizsgálata ezért is az egyik legfontosabb eleme a grafológiai elemzésnek.

A sikeres élethez kell egy kis önbizalom! No de mennyi? Read the rest of this entry »