Sok pszichológust foglalkoztatott a kérdés, hogy melyek azok a legfőbb vonások, amelyek szerveződése a személyiséget alkotja, amelyekkel leginkább körülírható a személyiség.

A vonáspszichológia szerint az emberek közötti különbségek abban állnak, hogy ugyanazon személyiségjellemzők eltérő mértékben vannak jelen bennük. A legfontosabb vonások meghatározásának módszere a faktoranalízis, ami egy statisztikai eljárás.

Raymond Cattell angol pszichológus a nyelvet használta a vonások feltérképezéséhez, hiszen minden nyelv tartalmaz olyan szavakat, amely az emberi tulajdonságokat és viselkedést írják le. Minél több szóval lehet leírni egy vonást, az annál fontosabb.

Cattell több mint 4000 tulajdonságjelzőt szótárazott ki az angol nyelvből, majd a szinonimákat, a hasonló jelentésű és a nem egyértelmű kifejezéseket elhagyva egy 171 tagú tulajdonságlistát kapott. Ezt ön-és társjellemzős kérdőívek segítségével és szakmai megfontolások révén 35-re csökkentette.

Az eljárás végén Cattell arra a következtetésre jutott, hogy a személyiség 16 faktor mentén írható le. Vagyis van 16 vonáspár, az adott tulajdonság két végletével, és az egyes vonáson belül vagy az egyik vagy a másik véglet felé közelítünk.

Mi Cattell top 16 személyiségvonása?

Cattell top 16 személyiségvonása

  1. tartózkodó – szívélyes
  2. konkrét gondolkodású – elvont gondolkodású
  3. túlérzékeny, labilis – érzelmileg stabil
  4. alkalmazkodó, önalávető – uralkodó
  5. józan, komoly, körültekintő – nemtörődöm, eleven
  6. szabályok alól kibúvó – szabálykövető
  7. félénk, gátolt – vállalkozó szellemű, kockázatvállaló
  8. számító, haszonelvű – érzelmi beállítottságú
  9. bizakodó – gyanakvó
  10. praktikus – fantáziadús
  11. nyílt, egyenes – titkolózó, számító
  12. magabiztos – aggódó
  13. hagyományszerető, konzervatív – kísérletező, újító
  14. csoportember – önálló
  15. hibatűrő – tökéletességre törekvő
  16. nyugodt – feszült

Ha végigolvasva a fenti listát elgondolkodtál azon, hogy az egyes pontokon belül melyik vonás igazabb rád, akkor ma is tettél egy lépést az önismeretedért.  🙂

Témához kapcsolódó:

Eysenck személyiségmodellje – avagy miért ingeréhesek az extrovertáltak, miért ingerkerülők az introvertáltak?

Jung személyiségpszichológiája

Introvertált vagy extrovertált vagy? – az írásod elárulja

A pszichológia top 16 személyiségvonása

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .