7+1 ok, hogy miért nem sikerül

„Nekem miért nem sikerül? Mit csinálok rosszul?” – gyakran ezzel a kérdéssel fordulnak hozzám a grafológiai elemzést kérő ügyfeleim, akiknek van valamilyen vágyuk, céljuk, de azt valamiért nem tudják megvalósítani.

A fenti dilemma több életterületen is felvetődik: munka, család, gyereknevelés, párkapcsolat. A sok grafológiai elemzés alapján – amit ez idáig készítettem – feltűnt néhány gyakran visszatérő típus probléma, ami többek életét megnehezítette. Ezeket olvashatod most.

1. „Túl magasra tett léc”

Az egyik leggyakoribb probléma abból adódik, ha az ember a vágyait nem a valós képességeihez, adottságaihoz és lehetőségeihez igazítja. Mivel többet vár el magától, mint amire valójában képes, így rendszerint a vágyaihoz képest alulteljesít, ami folyamatos elégedetlenség- és kudarcérzést eredményez.

Legjellemzőbb grafológiai megnyilvánulása az, ha a szövegírás és az aláírás valamilyen módon eltér egymástól (akár méretében, formájában vagy olvashatóságában).

A probléma igazi oka tehát önértékelési zavarokra és önismereti hiányosságokra vezethető vissza. Ilyenkor érdemes önvizsgálatot tartanunk, és jobban megismernünk önmagunkat.

2. „Kötelező olvasmány”

Akik a kötelező olvasmány nehézségétől szenvednek, azok rendszerint nem a megfelelő, nem a saját céllal próbálkoznak. Jellemző rájuk, hogy a mások (szülők:, házastárs) által előírt célokat követik, vagy ahhoz statisztálnak. Ha nem érzik teljesen magukénak az adott céllal és nem tudnak vele azonosulni, akkor az a belső lelkesedés és tűz sem éled fel bennük, ami könnyebbé és élvezetesebbé tenné számukra a cél elérését. Ilyenkor rendszerint keresztülverekszik magukat a kijelölt célhoz vezető úton, de az eredmény nem okoz nekik különösebb örömet, hiszen nem a cél miatt dolgoztak, hanem, hogy megfeleljenek a szülőnek, vagy a partnernek, hogy dicséretet kapjanak, vagy legalábbis ne kapjanak büntetést, szeretet megvonást.

Grafológiai jele pl.: az iskolás vagy normakövető írás, ami szabályos, komótosabb tempójú. Nincsenek betű átalakítások. az írástömb erősen jobbra vagy balra tolódik, attól függően, hogy az apának vagy az anyának akar-e megfelelni az író.

Ebben az esetben egyrészt a belső motivációkat, belső vágyakat és álmokat kell megtalálni, és felszínre hozni, másrészt pedig az önállóságot és az önbizalmat szükséges erősíteni.

3. „Már a dédmamám is így csinálta!”

Többeknél visszatérő probléma, hogy nem az adott helyzethez alkalmazkodnak, hanem a megtanult szabályokhoz, megoldási szokásokhoz, viselkedési klisékhez, és rendszerint azokat erőltetik. Fülükben ott zeng a szülői mondat: „Csináld úgy, ahogy én!”. Hiányzik a változások kezeléséhez szükséges rugalmasság, önálló helyzetfelmérési- és döntési képesség. Jobban bíznak a klisékben, mint önmagukban.

Grafológiai jellemzői: szűk vagy szűkülő bal margó (vissza a múltba), kampós ékezetek és kezdővonalak (makacs kapaszkodás a múltba, a gondolati elképzelésekbe), formahangsúlyos vagy a saját sztendert követő írás, az azonos betűk ugyanabban az alakban jelennek meg.

A probléma megoldása abban rejlik, hogy fokozatosan elengedjük a kapaszkodókat, a biztonsági korlátokat, alkalmazkodunk a változáshoz, felismerjük a helyzetek egyediségét, merünk újítani, más módon megközelíteni a dolgokat.

4. „Nem a fülénél fogod az edényt”

Ez a nehézség annyiban hasonlít az előzőhöz, hogy az ember itt sem a megfelelő megoldási módszert alkalmazza. Akár az edénynek, úgy a dolgoknak is van olyan oldala, amelyen sikeresen kézbe vehető, és megoldható. Valamiért sokan mégis a forró edény falán „kaparásznak”. Vagy túlbonyolítják, vagy túlzottan leegyszerűsítik a dolgot – vagy nem látja a lényeget (hogy van füle is az edénynek), vagy bizonyos fontos részletekről nem akar tudomást venni (nevezetesen, hogy forró az edény), így rendszerint félrenyúlnak, rosszul állnak a dologhoz. Fel kell ismerni, hogy melyik hibában szenvedünk, és annak megfelelően változtatni

Grafológiai megnyilvánulása lehet például, a túl sűrű vagy a túl ritkás íráskép, a túl nagy a vagy a túl szűk sortávolságok, szótávolságok, betűtávolságok és szélességek, ami mind az átláthatóságot, a helyzet tisztánlátását nehezítik.

5. „Tegyen ő is valamit!”

Előfordul, hogy olyan dolgot szeretnénk, amelynek elérése, megvalósítása nem tőlünk függ, nem rajtunk múlik. Pl: „a férjemnek máshogy kellene viselkednie”, „ha a szerelmem megváltozna, nem lenne semmi gond” stb.
Ha elég akaratosak, makacsak vagyunk, ki lehet ugyan bizonyos dolgokat, változást csikarni az emberektől, az Élettől, de ez sok esetben olyan nem várt problémákat hozhat magával, amiben később nem lesz köszönet.

Bölcsebb, ha felismerjük, hogy hol vannak a lehetőségeink, amelyekkel jelen pillanatban mi magunk változtatni, hatást tudunk gyakorolni a dolgok alakulására és hol vannak a határaink, a korlátaink, amelyeken túl jelen helyzetben nem áll módunkban felelősségteljesen változtatni.

6. „Szarka farka”

Vannak olyan emberek, akik attól való félelmükben, hogy valami jobbról lemaradnak, minden újba belekapnak, és végül semmit sem fejeznek be, semmi láthatót nem tudnak felmutatni. Az ide-oda kapkodás miatt szétforgácsolják idejüket, energiájukat.

A probléma másik változata a „Túlterhelt Anya-Feleség-Háziasszony-Dolgozó nő egy személyben – szindróma” néven fut nálam, ami azokra az emberekre jellemző, akik állandó időhiányban szenvednek, mindenhol jól akarnak teljesíteni, és senkinek nem tudnak nemet mondani, így késő este rendszerint bűntudattal és a „Bárcsak én lennék a hatkarú Síva” –kívánsággal hajtják álomra a fejüket.

Nekik elsősorban a tudatosság, a rangsorolás és az önfegyelem és a személyes határok meghúzása terén van szükségük önfejlesztésre.

7. „Pató Pál(né)”

A halogatás problémája nem csak lustaságra, a nemtörődömségre, hanem túlbiztosításra és önbizalomhiányra is visszavezethető. Van, aki annyira jó döntést szeretne hozni, olyannyira körültekintő és megfontolt, hogy az a cselekvés rovására megy. Vagy már a sok agyalásban felemészti minden energiáját, vagy mire lépne, már a dolog elvesztette aktualitását, esetleg a szemfülesek beelőzik.

A halogatás tipikus grafológiai jeleként a hosszú kezdővonalakat szoktuk emlegetni.

Ez esetben célszerű erősíteni az önbizalmat, aminek fejlődése bizonyos fokú rugalmasságot, spontaneitást és kockázatvállalási készséget is magával hoz.

7+1. „Adj Uram, de ízibe”

Sokakat annyira magukkal ragad a lendület, a lelkesedés, hogy átgondolás, megfontolás nélkül vágnak a dologba, illetve „ha nem megy ésszel, majd megy erővel” hozzáállással verekszik magukat át mindenen. Gyakran erővel nyúlnak bele az Életbe, siettetik, kikényszerítik a dolgokat. Pedig vannak olyan élethelyzetek, amelyek bár feszítőek, de vagy mi magunk nem vagyunk elég érettek, vagy a külső körülmények nem állnak készen a megvalósításhoz.
Ez esetben türelem és az elfogadás képessége vár fejlesztésre.

Magadra ismertél valamelyikben? Neked miért nem sikerül?